BLOG

A magyar nyelv napja Verespatakon

Írta: dr. Bencze Mihály

A magyar nyelv napja a közfigyelmet igyekszik ráìrányítani a magyar nép szellemi-kulturális öröksége és nemzeti identitása alapját jelentő magyar nyelvre. 2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává nyilvánította november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő 1844. évi II. törvényt. Anyanyelvem napjának megtartásával érdekes tapasztalataim voltak Bukarestben. 2013-2018 között, mint a bukaresti Ady Endre igazgatója évente megünnepeltük anyanyelvünk napját, a szaktanárok szép műsort szerveztek, a diákok szavaltak, minden felemelő volt. Csak akkor döbbentem le, amikor előadás után iskolám diákjai egymást közt románul beszéltek, akár a szüneteken is. Bármennyire értékes, művészi műsorokat, előadásokat szerveztem, az anyanyelvet a szünetekben se tudtam meghonosítani, – az elődeim erre nem is törekedtek – így minden folyt az örökölt kerékvágásban. A magyar nyelv utolsó állomása Bukarest, már csak a temetőben a fejfákon fog még magyar név szerepelni. Ezt történt egy világvárosban.

Az idén a világ egyik legeldugodtabb falvában akartuk megünnepelni a magyar nyelv napját, ezért a brassói Korona Rádió szerkesztője Kökösi Attila, technikusa Csiki Edmond és jómagam 2021. november 14-én Verespatakra (Roșia Montană, Goldbach, Alburnus Maior) utaztunk. Kökösi Attila már kétszer volt Verespatakon, ott ismerte meg Pálfi Árpád unitárius lelkészt, és ő ajánlotta, hogy ott, az unitárius templomban tartott istentisztelet legyen anyanyelvünk ünnepe. Pálfi Árpád Topánfalván lakik, onnan ingázik minden vasárnap Verespatakra, hogy megtartsa az istentiszteletet. Így Topánfalváról vettük fel a lelkész urat, aki útközben élő lexikonként mesélte Verespatak történetét.

Európa legértékesebb és legnagyobb mennyiségű aranya itt található. A csodálatos szkíta aranyékszerek egy része is ebből az aranyból készült, jó lenne tudni azt, hogy ők hogyan nevezték ezt a helyiséget. Hérodotosz, a nagy görög történetíró megjegyzi, hogy Kr. e. 550-450 körül a szkíta-agathürszoszok és geto-dahák az első lakói ezeknek a területeknek, akik aranyat és ezüstöt mostak a Maros és Aranyos folyókból. Traianus alatt a római birodalom is jónak látta meghódítani ezt a vidéket, Alburnus Maior névre keresztelni, és kiteljesíteni immár az itteni aranybányászatot. A római időkből fennmaradt labirintusszerű bányafolyosó rendszere ma is látogatható, a bányamúzeumba 150 lépcső vezet le. A felszínen az aranyfeldolgozás eszközein lehet elgondolkozni, különösek az aranytartalmú érc aprítására szolgáló aranyzúzó malmok. A település és a bánya védműve volt az Alburnus Maior római vár, ami a Várdombon található, hasonlóan itt találhatók a római kori bányák maradványai. 1854-ben folytatott régészeti feltárások során 25 viasztáblát találtak, a XVIII-as számún a 131. január 6-i dátum szerepel, és az Alburnus Maior megnevezés. Ezek a 131-167 között írt daciai emlékek számítottak a római kurziva legrégibb változatainak. Írásukat Hans Ferdinand Massmann (1797-1874) müncheni germanista professzor fejtette meg Libellus aurarius sive tabulae ceratae et antiquissimae et unicae Romanae in fodina auraria apud Abrudbanyam oppidum Transylvaniae nuper repertae (Lipsiae 1841) című munkájában. A régebbi bányászházak falaiban sok római kő van befalazva, de a mostani elhagyott egykori bányászházak falaiban is láttunk római köveket. Az egymáshoz kapcsolt hárs fatáblák a római kori adás-vételi szerződések, az egyiken Verespatakot a pirusták falujának nevezik. A pirusták Dalmáciából kerültek ide, mint híres bányászok. A római bányaigazgatás székhelye Ampelum (Zalatna) volt, és ennek köszönhette, hogy Septimus Severustól megkapta a városi jogot. A bányákat egy nemesi származású bányaigazgató, procurator Augusti aurariarum vezette. A Verespatakról származó leletekből Téglás Gábor (1848-1916) dévai tanár rekonstruálta a római bányászat technikáját. A rómaiak a 170 éves ittlétük alatt 500 tonna aranyat, kétszer ennyi ezüstöt bányásztak. Kr. u. 271-ben kivonulnak Dáciából a rómaiak, a római bányászat nyomai halványultak, de újabb jelentős bányászat emlékei az Erdélyi-érchegységből, sem máshonnan Erdélyből, nem kerültek elő a magyarok Kárpát-medencei visszatelepülése előtt. Az Árpád-kori Magyarország gazdaságának egyik alapja az arany volt, de a hézagos oklevelek nem szólnak ebből az időből az Erdélyi-érchegység aranyáról, egyedül Óradnát említik. Egy 1525-ből származó irat még csak a Vörös patak vízéről szól, de már említi, hogy ott érczúzó malmok működnek. Verespatak fellendülésében óriási ugrás következett be, amikor 1746-ban a kincstár megnyitotta a Várhegy aljában a Szentháromság-, majd 1769-ben a Mária Mennybemenetele-nevű tárót, ezzel indult el a mélyművelésű bányászat. 1710-ben e bányavidék 63,2 kg aranyat termelt, 1842-ben 1007,4 kg-ot, ami egyenlő volt Európa összes többi aranytermelésével, 1847-ben pedig 1060 kg, 1909-ben majdnem az előző évek duplája volt a termelés. A megélénkült ipari bányászatnak szakemberekre volt szüksége, így indult be Verespatakon a bányászati szakképzés, aminek Trianon véget vetett. A birodalomváltás eltávolította a magyar szakembereket, és igyekezett a magyar kisvállalkozókat csődbe juttatni. 1948 nyarán a proletár állam tulajdonába vette az összes bányát, elkezdődött a tervgazdálkodás. Verespatak viszonylatában Kremnitzky Jakab (1828-1904), Gesell Sándor (1839-1919), Pálfy Mór (1871-1930) világhírű munkáikban foglalkoztak Verespatak földtanával, ércteleptanával. Verespatakon 1970-ig csak földalatti kitermelés folyt, 1984-től 2006-ig, a bánya bezárásáig a bányászat kizárólag felszíni fejtéssel történt.

  1. november 7-én a Horea és az ortodox pópák által feltüzelt mócok feldúlták Verespatakot, és gyilkolták a nem román lakosságot. Verespatakon és Abrudbányán egy néhánynak úgy kegyelmeztek meg, ha azok átkeresztelkednek az ortodoxvallásra, ezt a túlélést vállalta 65 római katolikus, 468 református, 41 lutheránus és 548 unitárius. Avram Iancu fellázított mócai is gyilkolták az itteni nem román lakosságot. 1910-ben 2907 lakosából 1481 magyar és 1412 román volt. A trianoni békediktátumig Alsó-Fehér vármegye Verespataki járásának székhelye volt. 1992-ben társközségeivel együtt 4146 lakosából 3808 román, 228 cigány, 104 magyar és 6 német volt. 2011-ben Verespatak 618 lakosából 5 volt magyar. Egykor, mindenkinek volt egy bányarészlege, a tiszta aranyat 1948-ig Abrudbányára vitték, ott vásárolta fel a bank. Utána a Detonata híres vendéglőben megittak egy fél decit az egészségükre, néha többet is.

Hitélet a szkíta, majd római korban is volt Verespatakon, remélhetőleg előkerülnek majd egykori szentéjek, templomok maradványai is. A korai kereszténység az 1. században gyorsan terjedt, a 4. század végére a Római Birodalom államvallásává vált. Középkori templomról nincs adat, de katolikus hitélet, és fatemplom már akkor is létezhetett. A 18. századtól főleg sváb bányászokat telepítettek Verspatakra, akik részére 1757-ben szerveztek katolikus egyházközséget. A gazdag és híveiben is gyarapodó katolikusok 1763-ban elszakadtak Abrudbányától és Mária Terézia elrendelte, hogy önálló plébánost kapjanak, és plébániává szervezzék. A kincstár anyagi segítségével és közadakozásból 1783-ban elkezdték a templom építését. A Horea-féle magyarellenes felkelés alatt, 1784-ben nagyon megrongálódott, leégették, így csak 1847-től tudtak új templomot építeni, de Avram Iancu magyarellenessége tovább rombolta, végül 1867-re tudták csak befejezni. 1998-ig a plébániának helyben lakó plébánosa volt, azóta Gyulafehérváron tevékenykedő papok kapnak felváltva hétvégi megbízást. Az új templom, sokáig nem tudott ellenállni az idők viszontagságainak, be kellett zárni és hamarosan lebontani. A jelenlegi templomot, mint az elsőt is, a temetőben építették fel. Fogarassy Mihály püspök szentelte fel Szent László magyar király tiszteletére 1867. szeptember 10-én. A templom tornyában két hatalmas, magyar feliratokat viselő harang lakik. Ma kevés katolikus él, de már nem beszélnek magyarul. Minden év július 26-án tartják az Örökös szentségimádási napot. A templom körül rengeteg sír, mindenhol magyar nevek. Kőbe vésett bizonyítékok arra, hogy valaha ez a település magyar volt. Friss virág van Moldován Lajos (1844-1889) gyógyszerész síremlékén. Az első világháború éveiből rengetek öntöttvas, és kovácsoltvas síremlék van, mai szemmel nézve is igazi mestermunkák, gazdag, művészi életre tekint vissza. Grüber családok (Vilmos, Gyula) bányatulajdonosok sírjai is itt találhatók, őket a szovjetek 1945-ben Dombaszba deportálták, szerencsére túlélték, és haza jöhettek. Több Székely család sírhelye is itt van, a telep híres emberei voltak. Bereczki családok sírjai, de itt található Dregán János bányatulajdonos sírja is. Jánki, egykori kolozsvári egyetemi tanár sírja is itt van, Pálfi Árpád lelkész temette. A három templom közül a legjobb állapotban a katolikus templom található, az épületet a Gold Corporation pénzéből újították fel. Vasárnaponként Gyulafehérvárról jár ide kétnyelvű misét tartani dr. Lukács Róbert Imre egyetemi teológiai tanár, a még 20 lelket számláló elrománosodott katolikus híveknek.

A református egyház keletkezésének ideje Verespatakon az 1650-es évekre tehető, 1763-ban nagyszámú református bányász került Verespatakra, de számuk csak a 19. század közepére érte el azt az arányt, amely szükséges volt a templomépítéshez, addig Abrudbánya, mint anyaegyház látta el az 1840-ben létesült Verespatak leányegyház gondozását. 1846-ben Benkő András lelkészsége alatt, Szabó István abrudbányai gondnok kezdeményezésére 1847-ben megépült Verespatakán a református templom és létrejött az önálló anyaegyház. Az építéshez a legtöbb adományt az Ebergényi családok adták. Székely Borbála Sámuel két harangot hozatott a saját költségén. Az 1849-es Avram Iancu gyilkolásai itt is több száz áldozatot követeltek, és házakat, templomokat gyújtottak fel. A túlélők csak 1888-ban tudták felszentelni a templomukat. 1870-es évekig az abrudbányai Basa István járt ki Verespatakra, az akkor alig maradt 32 lelket számláló gyülekezetbe. A templom kőből és téglából épült, hossza 16 m, szélessége 8 m, a torony magassága 25 m. Sajnos 2013. március 30-án bezárták a református templomot. Ladányi Sándor abrudbányai református lelkész magyar állami pénzen próbálja feljavítani a verespataki református templomot, és a múlt században épült, mára romossá vált papilakot is. Az 1970-es években 13 lelket számlált a gyülekezet, az 1992-es vizitáció során csak négy református fogadta Csiha Kálmán püspököt. Református lélek csak egy maradt mára a fuluban: Farc Matisek Aranka, akinek a férje román rendőr volt, és aki Abrudbányán lakik. Évről évre egyre több magyar turista érkezik, akiket vagy a lelkész, vagy Kopenetz Loránd főgondnok vezet végig a településen. A papilak vendégházzá alakulna, erre elnyerték a Román Örökségvédelmi Hivatal anyagi támogatását. A görögkatolikus parókiát is felújítják. Csak a minőségi turizmusban látja a református egyház a jövőjét itt. A reformátusoknak nincs saját temetőjük, a telep köztemetőibe temetkeztek. Ide vannak temetve az Ebergényi családok felmenői. Az egykori ősök nemes származásúak, szétszóródtak az egész világra. Mexikó városban létezik egy Egerbényi nevű utca. Az 1968-as olimpiai játékokon Mexikóban Ebergényi lány gyújtotta meg a lángot.

Az unitáriusok középkori templomáról nincs adat, azonban a verespataki unitárius egyház püspöklátogatási könyve 1-3 lapja szerint 1568-tól unitárius egyházat szerveznek, hisz abban a korban ez csak régebbi katolikus hívekből jöhetett létre. A verespataki eklézsia az abrudbányai eklézsiának volt filiája, 1715. április 24-ig a verespataki hívekhez Abrudbányáról jártak ki a belső emberek. Ekkor az abrudbányai tanító laborfalvi Berde Pál, mint lévita Verespatakra került. A zsinat 1737-ben elhatározta, hogy Verespataknak is lehet felszentelt papja, de függjön Abdrudbányától. Verespatakon csak fából készült imaház volt. Első papja 1748-ban Szankovich Izsák volt, második papja Bakó István (1764-1774). Az egyháznak puskapor árusítási joga is volt. A jelenleg is meglévő szép kőtemplom építéséhez 1790. július 1-én fogtak hozzá, és 1796-ban szentelték fel. Horea és Avram Iancu rombolását és az unitárius hívek lemészárlását az itteniek sem kerülték el. A rombolás és felégetés után, 1851-ben újraépítette a templomot Székely Jakab verespataki bányatulajdonos. Az Úr asztala 1877-ből datálható, 1862-ből származik Takácsy Ignác marosvásárhelyi orgonakészítő mester, unitárius orgonája. Takácsy összesen 79 templomi orgonát készített, többek közt Dicsőszentmártonnak is. 1985-ben a torockói származású Eckhardt János, aki Verespatak borbélya volt, Imre fiával együtt faragták a templom díszeit. A templom mellett volt a lakásuk, most a templom melletti temetőben nyugszanak. A templom értékes belső bútorzattal rendelkezik. A templom egykori két harangja közül csak az egyik szól, az amelyik súlya miatt megúszta Avram Iancu pusztítását. A kisebbiket, amelyik súlya 480 kg volt, azt kidobták a toronyból és a bucsonyi görögkatolikus templomig meg sem álltak vele a rablók. Ott szolgált az, a Budapesten két oklevelet is szerzett Ion Agârbiceanu volt a görögkatolikus pap, akinek jámbor írásaival etettek minket az iskolában. A nagyobb harang 1500 kg, és azt a kolozsvári Andrásofszky fivérek öntötték 1863-ban, mely öntéséhez 3 kg aranyat is felhasználtak. A bejárat fölött emléktáblán olvashatjuk az első világháborúban meghalt unitárius hősök nevét: Székely Ferenc, Székely Samu, Székely József, Székely Sándor, Székely Ferenc, Székely László, Szekeres György, Drumus Edvárd, Botár Samu, Botár Emánuel, és azt, hogy Avram Iancu hada 182 unitáriust mészárolt le. 1938-ban 263 unitárius lélek volt nyilvántartva, ma csak 12. Az unitárius temető a templom körül van, itt nyugszanak Székely Jakab (1849) bányamérnök, Székely Béla és János, Marosvásárhelyre származott orvosok, Székely Árpád, Ravai család, Drumus család sírhelyei.

1976-ban Ceauşescu, a Nemzetközi Valutaalaptól kölcsönkapott 11 milliárd USD értékéért a Verespatak nemesfémjei mellett a hadiiparnak oly szükséges gallium, germánium, molibdén, titán, vanádium, wolfram és uránium készletekkel kezeskedett. Ami igazi ritkaság Verespatakon az a monoatomikus arany. A monoatomikus elemek olyan elemek, amelyek egyetlen atomként stabilak. A diktátor a lakosság életminőségének a rombolásával 1985-ben kifizeti az államadóságot, ami meglepte a kölcsönzőket, hisz ők a kezeskedés fejében szerették volna az itteni kincseket kitermelni. A diktátor gyorsan felfejleszti a bányászatot, és több mint 40 tonna aranyat exportál Svájcba és Angliába. Folytatva ezt a tempót 1988-ra 18 milliárd nyereséget hoz az országnak, ami a rendszerváltás után pillanatok alatt eltűnik.

A Kanadában alapított Gabriel Resources (GR) Ltd. 1997-ben kötött koncessziós szerződést a román állammal, Verespatakon és környékén a Gold Corporation Európa legnagyobb külszíni aranybányáját akarta megnyítani, ahol vitatott ciántechnológiával bányásztak volna ki 300 tonna aranyat, és 1600 tonna ezüstöt. Ők a nagybányai Franc Timiş üzérkedő kapcsolataival érkeztek ide. Ha a befektető megvalósítja a kitűzött célját, e gyönyörű tájak eltűnnek. Egy évtized múlva egy hatalmas gödör lesz, tele maradványokkal, amelyek az egész Nyugati-Kárpátok területét szennyezni fogják. Ettől a napról Verespataknak átok lett az arany. Jézus a hegyi beszédében ezt mondta a tanítványainak: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincset a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, a tolvajok meg kiássák és ellopják. Gyűjtsetek inkább kincset a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda meg nem emészti, sem a tolvajok ki nem ássák és el nem lopják. Mert ahol a kincsed van, ott van a szíved is”. 2013-ban nagyszabású tüntetések robbantak ki a beruházás ellen. Romániában, ezért a parlament 2014-ben elutasította a törvénytervezetet. Verespatakon ötven ingatlan falára került fel az Országos Örökségvédelmi Hivatal műemléképület jelző táblája, ezzel Verespatak lett a legtöbb romániai műemléképülettel rendelkező falu. Sok közülük romos állapotban van, de egy részüket a Roşia Montana Gold Corporation felújította. A kanadai cég 17 millió eurót költött a településen, de a beruházás elmaradt. Alkalmazottjait elbocsájtotta, az általa megvásárolt lakások egy része hosszú évek óta üresen áll, másik része már romhalmaz. 2006-ban bezárták az állami bányát, ahol addig négy műszakban dolgoztak. Nem volt sztrájk, megkapták a végkielégítést. A bányaprojekt ellen felemelték szavukat és állást is foglaltak a történelmi egyházak, a Román Tudományos Akadémia, és több mint ezer kutató a világ minden részéről. A Mentsétek meg Verspatakot kampánynak szüksége volt egy közvetítő fórumra, és így Stefania Roth létrehozta 2004-ben a Szénafesztivált (FânFest), amit minden év augusztusában több ezer ember részvételével tartanak meg, és az élet és folytonosság ünnepének tartják. Az elsőt Pálfi Árpád segítségével az unitárius templom körüli területen tartották. A Szénafesztivál idejére az egész Verespatak egy óriási színpaddá változik, az udvarok előadások és aktivista megmozdulások helyszínévé, a házak kiállítótermekké, a tisztások koncerttérré alakulnak. Stefania Roth angol-nénet származású hölgy, a Világbank egyik közgazdásza, a Kolumbiában kapott nemzetközi díjának értékét ennek a szervezetnek ajánlotta fel. 2014. október 5-én avatták fel a Kolozs-tordai Unitárius Egyházkör gyülekezeteinek képviselői az összefogás kopjafáját Verespatakon. A lakosság nagy része elfogadta a búsás kielégítést, eladták házukat, és más vidékre költöztek. A kiköltözöttek egy része holtait is magával vitte Gyulafehérvárra, Kolozsvárra, Besztercéig, de Jászvásárba is. Székely József azon unitáriusok közé tartozott, akit a lelkész egyszer eltemetett, 1992. december 4-én, majd 2004-ben kihantolt. Az unitáriusoknál nincs kihantolási szertartás, Szabó Árpád akkori unitárius püspök Pálfi Árpád lelkészre hagyta, hogy találjon rá megoldást. Azóta hat kihantolást celebrált. Volt, aki örült a pénznek, az új háznak, de a szülőföldről távozók egy része képtelen volt alkalmazkodni, önkezűleg vettek véget életüknek. Az ortodox egyház ezeket nem temeti el, így az öngyilkosságba menekülőket, nemzetiségüktől és vallásuktól függetlenül, mind Pálfi Árpád unitárius lelkész temeti el. Azt mondják Verespatakon, hogy ma a temetőben minden halottnak ára van. 2021-ben Verespatak az UNESCO-listára került, az ügyért a legtöbbet Vasile Apostol bukaresti építész tett. Először 1996-ban szervezett nyári tábort műépítészdiákok számára, azóta folyamatos a jelenlétük. 2012-ben indították el a „Fogadj örökbe egy verespataki házat” nevű programot, melynek célja önkéntesekkel és adományokkal felújítani a falu épített örökségének egy részét. A tiszteletes elmondása szerint a faluban az önkéntesek mellett már dolgoztak Károly brit trónörökös és Placido Domingo emberei is. Az unitárius templom restaurálását díjmentesen felvállalta a bányavállalat, a lelkésznek házat ajánlott Kolozsváron, terepjárót, és Kolozsvár körül állást is, de a lelkész hivatalosan tájékoztatta a kanadaiakat, hogy ameddig egyetlen híve is van, a templomot nem adja fel. Nagy László az unitárius egyház főjegyzője Pálfi Árpád lelkészt, Verespatak utolsó mohikánjának tartja. Mária Terézia rendeletére 1745-ben Verespatak fölötti hegyekben tíz mesterséges tó épült. Ezek közül a leghíresebb a Fenyves-tó, mely az egyik völgyben fekszik, 850 m tengerszint feletti magasságon. Területe 0,8 ha, a gátat agyagból, földből és kőből építették, mélysége 4m. Innen a láthatárt a falu Kernik hegye zárja.

Közben megérkeztünk Verespatakra, de még az istentiszteletig van egy óra. Így a tiszteletes úr bemutatja az egykori magyar Verespatak nevezetességeit. Megnézzük az omladozó egykori Jókai házat, ahol az író szokott nyaralni. Ez a ház Dávid Ferenc (nem a vallásalapító) verespataki lakós tulajdona volt, magyarként nem tudott magyarul, de 1976-ban magyarkodásáért elzárták. Jókai Mór az Aranyember regényében ezt írja: „Az ér kövét aztán különválogatják, osztályozzák, a dúsabb a száraz kallóba kerül, a soványabb a nedves kallóba; azt lisztté törik, rostálják, szitálják; egész Verespatak hosszában ott kótognak a víz hajtotta gépek, mik az aranyat a kőtől elválasztják; hosszú teknők, válúk fenekén marad lenn a drága érc, a tört iszapot vermekbe csalogatják; „csapda”, „tűzhely”, „színpad” a neveik, amiken keresztül kell mennie; még ekkor sem hisznek neki, higany közé bocsátják, nagy hordókban aranyőrlő malmok azt a higannyal összekeverik, míg a higany az utolsó aranyporszemet is felveszi magába. Akkor a higanyt nagy szarvasbőr zacskóba töltik, kipréselik, a higany keresztülhatol a bőr pórusain, s az arany ott marad a zacskó fenekén, mint fénytelen sárga por. Azt viszi minden szombaton beváltani Gyula-Fehérvárra a Csetátye Máre körül aranyásó munkás”.

E városkában most 500-an laknak, többnyire vegyes családok, vagy azok leszármazottjai. A bejárati útnál van a háza Mihăița Gritta olasz származású dúsgazdag bányatulajdonos hölgynek, aki Verespatakon kívüli környéken 7 iskolát és 7 ortodox templomot építetett a mócoknak. Az aranybányászat virágkorában a főtéren 17 kocsma, 10 cukrászda, és nagyon sok bordélyház működött. A szűk utcák, és a házak kinézete nagyon hasonlít a torockói rendszerre. Verespatak és Torockó testvér bányavárosok, jöttek mentek ide-oda a bányászok. Verespatakon a házak körüli kőkerítés neve: maur. A „Szicilia” utcában 1-4 osztályos magyar iskola működött, amit 1956-an szüntették meg. Csak ebben az utcában van az unitárius parókia. Elemi osztályos német iskola is működött. Székely László unitárius lelkészt, a magyar forradalom után, 1958-ban elzárták, a Duna-deltában vágta évekig a nádat. Édesanyjának a sírja a templom előtt van. Híres ház Henzel Károly egykori üzletember háza, aki vegyes üzletet működtetett. Az egykori Buzdugán István bányamérnök háza is műemlék. Az unitárius parókia is a Szicilia utcában van, a sarkon pedig az unitárius harangozó egykori háza áll, ahol Eckhardt Imre lakott. Neider Anna (1841) háza is emlékhely. Itt van Kovács László háza, róla azt kell tudni, hogy Josip Broz Tito (1892-1980) jugoszláv államfő fényképésze lett. Verespatakon horvátok, szerbek, lengyelek is laktak a magyarok és a németek mellett. Zlaczky Kálmán lengyel származású cipész volt, művészi szinten gyakorolta mesterségét. Az egykori Ajtay – szálloda helyett egy tömbház épült. Megvan még az egykori Kaszinó, ami Barta János tulajdona volt. Csak az ő tulajdona volt a Kolozsvári Metropol szálloda is. 1948-as államosítás után New Yorkba emigrált. A kolozsvári születésű özvegye Földes Etelka 1997-ben hazajött, hogy igényelje vissza a kaszinót, de sajnos hirtelen meghalt. Földes Etelka Liza Minnelli többszörös Golden Globe-díjas és Oscar-díjas amerikai színésznő, és énekesnő pedikűröse volt. Egyik fiúk fogorvos volt, mielőtt Henry Kissinger a fiú rendelőjébe ment volna, előtte a fogászat felrobbant. Verespatakon filmet forgatott Bencze Ferenc, valamint Gáspár Imola. Pálfi Árpád lelkésszel nemzetközi újságok is készítettek interjút, mint a Washington Post, Hamburger Wochenblatt, Süddeutsche Zeitung, Neue Zürcher Zeitung, Corriere Roma, és magyarországi sajtók. Szerepelt a Duna TV-ben, meg a hazaiban is Kötő József és Boros Veronka műsoraiban. Lelkészünk szomorúan mondja, hogy 20 évvel ezelőtt volt az utolsó keresztelés, azóta csak temetés van.

11 óra előtt tíz perccel Pálfi Árpád tiszteletes, felmegy a toronyba és elkezd harangozni, közben telefonon beszél a Strasbourban élő orvos lányával. Ebben a templomban a tiszteletes a mindenes, kántor is, takarítástól festésig mindent ő csinál egyedül. Lelkészünk ezt mondta: „Az itteni vitéz székelyek nem ismerik az anyanyelvüket. Néhány vasárnapi istentisztelet és egy pár temetés után rájöttem, hogy az egybegyűltek ugyan zengik a zsoltárokat, de nem értik a prédikációt. Amikor 1976 őszén megdicsértem az egyik idős hívemet, mondván, hogy milyen szépen énekelt János bácsi, az öreg meglepődve nézett rám, és azt mondta: Ce spui domnule părinte? Öt évtized alatt egyszer bozgoroztak le, azt is egy Székely Ákos nevű magát románnak való atyafi tette. Be kellett húznom egyet neki, hogy megtudja, mit jelent egy erdélyi magyar számára a bozgor szó”. Ma, az anyanyelv ünnepén kemény viccnek számítana.

Lassan megjelennek az unitárius hívek: Cornea Zeno (aki ortodox, de, aki otthagyta egyházát, mert az üzletelt a kanadaikkal, felesége Mária unitárius), Ghiurițan Cornea Roxana (a topánfalvi kórház jogtanácsosa), Ghiurițan Rareş (ő fújtatja az orgonát, és néha harangoz), Ravai Ferenc János, és a Bobby, a település egyetlen „unitárius kutyája”, aki a harangszó után rögtön itt van. A hirdetőtáblán a következő egyházi énekek: 14, 193. 24, 312. Felmegy a lelkész az orgonához, és az első éneket énekli. Magyar zsoltár, román prédikáció. A lelkipásztor nemcsak a nyelveket válogatja a templomban, hanem a helyét is. Ingázik az orgona, a szószék és az Úr asztala között. Téli fagyok idején is eljátssza az istentiszteletet felvezető három zsoltárt. A szószéken két biblia hever, az egyik magyar, a másik román nyelvű. Az anyanyelvű szentírás még Nagy Domokostól származik, aki 1930 – 45 között szolgált a faluban, és aki keresztvíz alá tartotta Pálfi Árpádot. Mi, a három vendég is besegítettünk a zsoltárok éneklésébe, aminek láthatóan örvendett a lelkész. Bobby kutya is megkereste a helyét és fülét hegyezve figyelte a lelkészt. A hívek mesélik, hogy évente négyszer az unitárius úrvacsora alatt Bobby kutya is becsületesen sorban áll, és magához veszi a megáldott kenyeret. Pálfi Árpád palástjában felmegy a szószékre, lassan átszellemül, érezni, hogy elérte az isteni magaslatot. Igehirdetésébe, mint két egymással fogócskázó akkordban, a Jézusi igazságok fényével keverednek élete tapasztalatai. Engem is megragad ez a varázslat, és mint egy film lepereg előttem Pálfi Árpád eddigi élete. 1951. március 27-én született Várfalán. Édesapja, Pálfi Károly (Várfala, 1914. április 27. –Várfala, 2002. február 6.) asztalos volt, édesanyja Vagyas Anna (Várfala, 1922. szeptember 27. – Várfala, 2010. december 3.) háziasszony volt. Van egy húga Piroska, aki 1956-ban született, és egy féltestvére Pálfi Károly, aki 1947-ben született. Vargyas Rózália nagymamája, a több mint 30 unokája közül vele foglalkozott a legtöbbet, esténként bibliai történeteket olvasott fel neki. Nagymamája azt álmodta, hogy ez az unokája lelkész lesz. Az 1-8 osztályt Várfalán, az általános iskolában végezte. 1965. augusztus 8-án a verespataki Nagy Domokos lelkész konfirmálta. Milyen érdekes a sors keze, majd ő veszi át tőle Verespatakon a parókiát. A középiskolát Nagyenyeden, a Bethlen Gábor középiskolában, ahol 1970-ben érettségizett. 1968-ban tartották a vallásszabadság napját Várfalán, ahol dr. Kiss Elek püspöknek ő olvasta fel a köszöntő beszédet, ami édesanyjának is nagy örömére szolgált. Ekkor döntötte el, hogy lelkész lesz. Érettségi után a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar-francia szakára nem vették fel. 1970. október 25. és 1972. február 13. között letette a kötelező román katonaságot, a Tasnád melletti Szarvad katonaegységénél. 1972. február 14. és 1972. október 1. között Várfalán az 5-8 osztályosok nevelője. 1972-1976 között a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet hallgatója, ahol dr. Erdő János teológiai tanár előadásai nagy hatással vannak rá. Fenyőkútra, Pálpatakára helyezték, de Dénes György Verespataki lelkész lemondott, Kolozsvárra került, így 1976. szeptember 1-től Pálfi Árpád lett Verespatak unitárius lelkésze. 1977. február 6-án feleségül vette Vuzdugán Saroltát (Várfala, 1950. november 17.), akivel az 1-4 osztályban osztálytársak voltak. Nem született gyerek, így 1979-ben elváltak. Egykori felesége Marosvásárhelyen végezte az orvosit, most nyugdíjas orvosnő Kistarcsán. 1981. március 28-án újranősült, feleségül vette Józan Margitot (Tordatúr, 1948. február 3.), aki jelenleg nyugdíjas gyógyszerész Topánfalván, az egyetemet meg Marosvásárhelyen végezte. Házasságukat két gyerekkel áldotta meg a teremtő: Pálfi Árpád Levente (1982. április 4.), aki jelenleg Piskin él – és itt születet Pálfi Márkus Árpád unokája is-, valamint leánya Margit Evelyn (1985. január 3.), aki orvosnő Strasbourgban, az orvosi egyetemet Kolozsváron végezte. 1974-ben és 1975-ben ünnepi légátus Brassóban a torockói születésű Majai Endre unitárius papnál. Végül 1981. március 1-én avatta nagypappá, Brassóban, Májai Endre. Oklevelén ez áll: „Mk. 13, 37. Amint pedig nektek mondok, azt mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” És ezt be is tartotta, egy életen át vigyázott Verespatakra, a hitére, a családjára, a közösségére, a templomra. Lassan, az utolsó énekkel véget ér az istentisztelet, az átszellemült lelkészünk lelépeget a földi valóságba. Mintha egy álomból ébrednék, egy álom amelyben Verespatak 2000 éve pillanatok alatt lepergett szemeim előtt. Senki se siet haza, a „kis unitárius család” felszabadultan beszélget a templomban, majd a templom előtt, ahonnan az őszi napsütésben a színesen pompázó Verespatak látható, és a környéke.

Kérdem lelkészünktől, hogy számára az anyanyelv napján mi volt a legnagyobb élménye. Ezt felelte csillogó szemekkel Pálfi Árpád: „2019. december 5-én Kökösi Attila elhozta templomunkba Felvidékről Vadkerti Imre nemzeti rock énekest, aki Zsapka Attila és Sipos Dávid zenésztársaival megtartotta a „Mennyből az angyal” jótékonysági koncertet, amelyen minden jelenlevőt megajándékoztak egy CD-vel. A mély érzelmű magyar énekek, valamint a sokat mondó szöveg, annyira felkavarta a híveket, hogy mindenkiből feltört a sírás. És akkor történt egy csoda, Cornea Zeno tiszta ortodox román, akiről mindenki tudta, hogy csak románul beszél, megszólalt csengő magyar nyelven, és hálát adott az Istennek.

Topánfalva, magyarok nélkül

Írta: dr. Bencze Mihály

Topánfalván személyesen először 1975. június – júliusában jártam. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem matematika fakultásának első évét fejeztük be, és a dékánátus minket, a katonavégzett fiúkat Topánfalvára vitt, egyhónapos praktikára. Tordáról az érdekes kisvasúton közlekedő gőzmozdony vontatta vonattal (mocănița) érkeztünk Topánfalvára. Ennek a praktikának sok köze a matematikához nem volt, a hegyvidéken lakó móc családokat kellett összeírni, mert a diktátor őket Aranyosgyéres, Torda, de főként Kolozsvár és Nagyvárad városokba akarta telepíteni, az etnikai arányok egyirányú megváltoztatására. A faipari szakiskola bentlakásában szállásoltak el. A juhászkutyákkal, és egyéb természeti akadályokkal nehezített terepmunka után, mégis sikerült kirándulásokat szerveznünk, és a fontosabb barlangokat is meglátogatni. Topánfalvát, a várost is felfedeztük, és örvendtünk, mert elég sok magyar emberrel találkoztunk, még a római katolikus templomban kétnyelvű misén is voltunk. A gyakorlat harmadik hetén komoly esőzés kezdődött, és egy néhány nap múlva pedig kiöntött az Aranyos, a hírekben tudtuk meg, hogy Erdély szerte árvizek vannak. Ezzel véget ért a gyakorlatunk, mindenki, ahogy tudott igyekezett hazajutni. A kisvonat nem működött, az Aranyos síneket, utakat mosott el. Gyalog, fakitermelő traktoron, valahogy eljutottam Aranyosgyéresre, onnan Segesvárra, ahol még tombolt az árvíz. Innen már nem volt rendszeres vonatjárat, egy nap múlva sikerült felkapaszkodnom egy Bukarestbe induló vonatra, ami egészen más irányban közlekedett, nem Brassón keresztül. Másnap Bukarestből indult egy vonat Brassóba, azzal végre hazaértem.

Topánfalva (Câmpeni) a Mócvidék központi települése az Erdélyi-szigethegységben. Magyar nevének előtagja Topán személynév, de a topány szó névcsoport név, kapcsolatos a „mezeiek” megnevezéssel. Először 1565-ben említik az írások, Topanfalvaként. Lakói juhászattal foglalkoztak. A móc szó román nyelven fonószálat, copfot jelent. A férfiak hagyományosan kétfelől copfba kötötték a hajukat. Eredetük még nem tisztázódott, gyakori antropológiai jellegzetességük a szőke haj, és a kék szem gepida és alán eredetre utal, de zöme juhászkodással került ide a tatárjárás után. 1750-ben 667 háztartást számoltak, 1786-ban pedig 5456 lakossal rendelkezett. Mária Terézia és II. József idején a mócokat is nyilvántartásba vették, és megadóztatták. Ez alóli felmentésként határőrezred felállítását kérték Bécstől, de a magyar nemesség megvétózta. Hűbéri viszonyok fel nem számolása miatt, gerillaharcokba kezdtek, aminek az itt megtelepedett magyar és német lakosság lett az áldozata. Az egyre elégedetlenebb gyulafehérvári gyülekezők között Horea azt híresztelte, hogy őt a császár jelölte ki a mócok vezetőjévé, és főhadiszállását Topánfalvára tette. Csapatai 1784. november 5-én a királyi jószág-ispán épületeit, levéltárát kifosztották és lerombolták, valamint a Szent Ferenc szerzetesi rend épületét és templomát. A felbőszített több tízezres tömeg fegyvert fogott és a román ortodox egyház támogatásával, rátámadtak a nemességre és a nem ortodoxvallású magyar, szász, és román lakosokra. A Horea vezette felkelők szörnyű kegyetlenkedésbe kezdtek, 1784 ősze és 1785 tele között 133 javarészt magyar település és több mint 4000 ember esett áldozatul. Milyen furcsán értékel az utókor, az akkori gyilkos ma nemzeti hős, és szobra van a főtéren. Ez volt a város első nemzetiségi tisztogatása, a magyarság létszámának drasztikus csökkenésével járt.

Római katolikus egyházát 1779-ben badeni és tiroli erdőmunkások számára szervezték. Iskolát a román görögkatolikusokkal közösen tartott fenn, és bár már az 1800-as évektől magyar plébánosok szolgáltak benne, az iskolában a görögkatolikus kántortanító tanított románul. Az 1860-as években már székelyek alkották a többséget a gyülekezetben. A közös római-görögkatolikus iskolát 1884-ben államosították.

A 2. balázsfalvi gyűlés után megindult a román csapatok osztrák felfegyverkezése. Megfélemlítés helyett ezek a csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu főhadiszállását Topánfalvára tette, s mint a mócok vezetője, 1849 októberében elkezdte hadjáratait a magyarok ellen. Iancu felkelő társa Petru Dobra nevéhez köthető a zalatnai mészárlás, ahol csapatai 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt, és gyereket, miközben aludtak lemészároltak a preszákai mezőn. Október közepétől november közepéig tucatnyi magyar település lakosságát mészárolták le a románok. 1849. január 8-án Ioan Axente Sever, aki Avram prefektusa volt, bevonult a védtelen Nagyenyedre, és a 8000-9000 főnyi csapata feldúlta a várost, és több mint 900 embert válogatott kegyetlenséggel lemészárolt. Majd a román felkelők Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken, és Járán újabb magyarellenes mészárlást végeztek. A forgatókönyv hasonló volt. A felkelők előbb fenyegetésekkel, majd ígéretekkel fegyverletételre bírták a lakosságot, majd legyilkolták őket. A magyarok semmilyen fegyveres erővel nem rendelkeztek, legyilkolásukat nem magyarázták biztonsági szempontok, ezért népirtásról beszélhetünk. Avram Iancut a magyar forradalom leverése után nem vonták felelősségre, sőt nemzeti hős lett, szobra szintén Topánfalva központjában. Ez volt a második nemzetiségi tisztogatás Topánfalván.

1861-ben a topánfalvi járás a románt nyilvánította hivatali nyelvéül. 1862-től gyógyszertára működött. 1894-ben Doina néven népbankot hoztak létre. 1890-ben azotint gyártó robbanószergyára épült, 1910-ben pedig bőrüzeme, egy fogadója, öt vendéglője és négy kávéháza működött. 1904. augusztus 17-én leégett a Csiky testvérek üzlete, és az ezt követő tűzvészben 76 ház, valamint a két román templom is leégett. 1927 óta faipari szakiskola, majd 1961 óta líceum is működik. 1910-ben 2967 lakosból 2692 volt román, 219 magyar és 30 német anyanyelvű, 1982 ortodox, 74 görögkatolikus, 141 római katolikus és 64 református vallású. 2002-ben 5238 lakosa volt, 5031 román, 188 cigány, 5045 ortodox, 67 görögkatolikus, 14 magyar, 15 római katolikus. 1912-ben elkészült Torda-Topánfalva-vasútvonal végállomása, amelyen a közlekedés 1996-ban megszűnt. A trianoni békediktátum is sok magyart távolított el Topánfalváról, a megmaradt levéltárában rengeteg magyar nyelvű okirat található. A szocializmusban Topánfalva gazdasági életében a bútoripar, a mezőgazdaság és a fakitermelés volt a meghatározó. Az Aranyoson felfelé, Mihoeşti-nél található víztároló 1987-ben készült el, részben szabályozza az Aranyos árvíz lehetőségét.

2021. november 14-én sikerült meglátogatnom Topánfalvát. A városon még a szocializmus nyomai a döntőek, a demokrácia csak munkanélküliséget hozott, emiatt is sokan elköltöztek más városba. Az itt maradt magyarság nagy része is más városba települt. Egy néhány monarchiabeli épület is túlélte a szocializmust. A fiatalok külföldön akarnak boldogulni, a városban kevés a vállalkozó. A környező szép hegyi vidék miatt esetleg a turizmus lehet egy megélhetőségi lehetőség, de ez még várat magára. A városban a következő magyarok élnek: Pálfi Árpád, aki unitárius lelkész Verespatakon, felesége Józan Margit, aki gyógyszerész itt a városban, Gluver Mariska, aki a líceumban tanítónő volt, férje román, Selyem Sándor, aki az Avram Iancu Főgimnázium angol tanára, felesége román. Vasárnap 11 óra előtt már szólnak az ortodox, a görögkatolikus és római katolikus templomok harangjai. Más felekezetű templom nincs a városban. Lungu Gabriela a római katolikus plébánián lakik, ő a mindenes, ő harangoz. A városban még heten római katolikusok, egy néhány moldvai csángó is, aki elrománosodott, de vallási felekezetét nem adta fel. 2-3 ministráns diák is akad, és egy egyetemista angol szakon mesteriző fiú is ministrál. Dr. Lukács Róbert Imre római katolikus lelkész szokott kétnyelvű misét tartani, ő Gyulafehérváron a katolikus teológián a római jogot tanítja. A római katolikus templommal szemben, az utca másik felén a római egyháznak volt egy kastélyszerű épülete, ahol Szemlér Ferenc író is szokott nyaralni. Abban az időben Turr Erzsébet volt ennek az épületnek a gondnoka. Valamikor, a városban szolgáló papok, itt szoktak találkozni egy közös ebéden. Ezt az épületet eladta a római katolikus egyház az ortodox esperesnek, és évek múlva ő is eladta, ma fogászat működik benne. Szemlér Ferenc így emlékszik vissza: „Amíg íróasztalomnál ültem Szinaján, Bukarestben, Neptunon, Topánfalván, megint Bukarestben – elfeledkeztem gondjaimról, bajaimról, példátlan szorongásaimról, álmatlanságaimról, félelmeimről, az évek egyre súlyosodó terheiről. Ismét egészségesnek, tettre késznek, boldognak – igen: boldognak éreztem magam. Visszaálmodtam azt a régen elhalt és soha meg nem ismétlődő csodaidőt, amikor azt hittem: én változtatom meg a világot. Enyém a jövő! Vagyis a miénk!” Sajnos, Topánfalván már nem a miénk a jövő.

Parlagon felejtett generációk

Írta: dr. Bencze Mihály

Harminc év távlatából elemezve Barcaság magyar lakósságának számbeli alakulását, szomorúan kell megállapítanunk, hogy létszámban felére csökkentünk. És azt is tudjuk, hogy az inercia, a tehetetlenség ezt már a következő 15 évben felezi, így azt is ki lehet számítani, amikor az iskoláink osztályainak felét elveszítjük, és létszám hiány miatt meg is szűnnek az iskoláink. A magyar nemzet a Barcaságon, békésen önmagát felszámolja.

1989 előtt politikai okok, bántalmazások miatt, akik nyugatra menekültek, érthető, elfogadható okokat tudnak felsorakoztatni. De egy időben olyan „ki vagyok én” magyarkodássá vált a kitelepedés is. Létszámban ez még nem volt veszélyes az itthon maradottakra nézve. A rendszerváltás után sajnos gazdasági menekülés címszó alatt Brassó megye magyar fiataljainak 30-40%-a a kivándorlást választotta. Hogy mennyi volt ebben a kalandvágy, vagy a valós ok, döntse el mindenki maga. Tény az, hogy ezek gyerekei nem a Brassó megye magyar iskoláiban tanulnak. Akik Magyarországot választották új hazájuknak, legalább az összmagyarság létszámát tartják fenn, de akik nyugatabbra mentek, azok gyerekei már nem a mi anyanyelvünkön tanulnak, és időben asszimilálódnak. Így jártak a világháborúk után, valamint az 56 – os szabadságharc után kitelepedett generációk is. Nyugat ingyen kapott szakmailag felkészült munkaerőt. Nem kell mindig Nyugatra menni példákért elég, ha Bukarestre gondolunk, nemcsak arra az időszakra, amikor „a második legtöbb magyar lakóssal rendelkező város volt”, hanem arra is, ami a mai napokban történik a gazdasági okok miatt odatelepült magyarokkal. Beleszorulnak az asszimiláció csapdájába, akár száz évvel ezelőtt a barcasági csángók fele. A kivándorolt generációk már osztálytalálkozókra is ritkán jönnek haza, pedig zömének szülei, testvérei még itt élnek. Se az RMDSZ, se az egyház, se intézményeink nem gondolkoztak el azon, hogy ezek a kivándorolt generációk az itthon maradottak számára nagyszerű politikai, gazdasági, kulturális kapcsolatrendszer lenne. Kényelemből, nem odafigyelésből, hagyjuk kallódni ezt a hatalmas lehetőséget.

Az 1965-ös években elindult egy erős kommunista propaganda a magyar lakósság körében, aminek az volt a célja, hogy minél több magyar gyereket a szülők román tagozatra írassanak be, mert a gyerek nagyszerűen fog érvényesülni, hisz a tanítás a román iskolákban sokkal színvonalasabb, mint a magyar iskolákban. Kevesebb időt tölt az iskolában, mert nem kell a magyar irodalmat tanulnia, és nem is kell ebből érettségiznie. Eleinte a kommunista magyar szülők mutattak példát, de tíz év alatt lassan ragályos lett. Az ebbe a csapdába került gyerekeink sajnos az asszimiláció útját választották. A nemzeti szocializmusban a szakiskolák tanítási nyelve is kötelezően a román lett, így ezek a gyerekek is közelebb kerültek az asszimilációhoz. A kényszeriparosítás címszó alatt, a román kommunista párt az etnikai arányok megváltoztatására törekedett. Brassó megye volt az első áldozat, a rengeteg betelepített hegyen túli munkaerővel. A magyar városrészek lebontásával, a családok tömbházba kényszerültek, ahol hallgatólagos törvény volt, hogy egy lépcsőházban csak egy magyar család lakhat. Így a játszóterek nyelve is a román lett. A vegyes házasságok gyerekeinek zöme a román iskolát választja, néhány esetleg az óvodát magyarul végzi. A 89-es rendszerváltás után, úgy nézett ki, hogy a barcasági magyarok identitástudata helyreáll. Egy néhány év múlva a mákonyos régi propaganda újra éreztette hatását. Napjainkban, minden évfolyamon legalább két osztálynyi magyar gyerek jár idegen iskolába. Kérdem én, igazgatóink, tanáraink, lelkészeink jártak-e ezekhez a családokhoz, hogy győzzék meg arról a szülőket, hogy a mi iskoláinkban a helye az ő gyereküknek.

Az állami iskoláinkban csak tanítás folyik, pedig nevelésre is igény van. A kötelező tanterv, és a sok iratgyártás kimeríti a tanárok idejét, és kevesen gondolnak arra, hogy a diákjaink számbeli megtartására, lelki fejlődésére, valamit még tenni is kéne. Sokan azt mondják ezért a fizetésért ennyi elég. Visszamegyek időben a kemény szocialista korszakba, amikor a hatóságok rengeteg tevékenységet tiltottak, de olyan tanári generációk voltak, akik megtalálták azt az egérutat, ahol osztály bulikkal, iskola bulikkal, kirándulásokkal, táborozásokkal, közösséggé kovácsolták az osztályokat, ápolták a hagyományokat, és életre nevelték az ifjúságot. Hol vannak a Szent Anna-tói nyári táborozások, ahol egész Erdély fiataljai találkozhattak. Rétyi-tói fürdések, sátortáborok, Plaiul Foii-i varázslatos világa, vagy a Babarunka táborrendszere. Középiskolában kezdnek kialakulni a nagy szerelmek, nem mindegy, hogy köreinkből kerülnek ki, vagy idegenek a kiválasztottak. Iskoláinknak nincs egy jövőt építő kidolgozott stratégiája, amihez kéne tartsa magát a tanári kar, és az iskola személyzete, így iskoláink csak a jelen sodródásában léteznek, ami előbb-útóbb a tanítási minőség romlásához, majd osztályok elvesztéséhez vezet. Így veszett el Fogarason a magyar iskola, Brassóban általános iskolák magyar tagozata, nem beszélve a környező falvak magyar iskoláinak az egyre nehezebb fennmaradásáról. Most is lehetne tartani kéthetente a tornatermekben iskola bulit, és kéthetente lehetne kirándulásokat is szervezni. Száz végzős diákból 40- nek van magyar identitás tudata, a többi a média által felkínált virtuális világban úszkál más partok fele. Fiataljaink zöme már nem magyar zenére szórakozik, hanem a manele ritmusára tombol a primitív szövegek ismétlésével. Szomorú, hogy a szülők nagy része oda se figyel, hogy mi történik a gyerekével, milyen társaságba keveredik. Szüneteken sok diák egymás közt nem anyanyelven kommunikál. Senki se szólítja meg őket. Az 5, 10, 15, 20, 25 stb. éves találkozók valamikor alig várt rendezvények voltak, a mi zenénkkel, hagyományainkkal, csupa öröm, csupa emlék volt mindenki számára. A nemrég végzett generációk már találkozót se szerveznek, és ha netalán megpróbálják, fele se jön el. Az iskola nem nevel közösséget, az önzés, az egó, „a ki vagyok én” diákjainkat lassan a nihil fele sodorja. Az anyagi megvalósítás bűvös körébe fulladnak, és több mint fele ezeknek is asszimilál. Azt is szeretném mondani, hogy nincs jogom senki döntését kritizálni, senkit megszólni, mindenki az Isten teremtménye, és úgy éli és szervezi az életét, ahogy neki jól esik. Ez a cikk csak egy ténymegállapítás. A 10 éves találkozókon, ha a négy egykori végzős osztály gyerekeit összeszámolom, akkor egy osztálynyi kisgyerek lesz az iskolánk utánpótlása. Középiskolásaink, az elmúlt évtizedekben, ha az iskolában nem kaptak szórakozási lehetőséget, legalább a mi zenénkre, és a mi köreinkben szórakozhattak, ismerkedhettek az egykori Jani-bárban, a Loksiban, a Szili-bárban. Ma ezek sincsenek. Hagyományaink megélése is hiányos. Maradjak csak a húsvéti locsolás szépségénél, hasznosságánál. Valamikor minden lány osztálytársat a csoportba szerveződött fiúk meglocsoltak, locsolás végén, éjfélkor az egyik osztálytársnál bulit tartottak. Ez is egy nagyon jó ismerkedési lehetőség volt. Mára a Húsvét egyes családoknak teher, minek készítsenek süteményt, házukat nem kell mindenki összetapossa, ezért inkább 4 napra más vidékre kirándulnak, vagy bezárják a kaput és nézik a tv-ét. A fiúk lustaságból, kényelemből nem mennek locsolni, igaz már húsvéti verset se tudnak szavalni.

A legnagyobb baj a középiskola után kezdődik. Akik egyetemre mennek Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Nagyváradra, Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre, azoknak lehetőségük adódik anyanyelvünkön az ismerkedésre, párkapcsolat kialakítására, szórakozásra. Sajnos az egyetem a családalapítás idejét 30 év fölé emeli, így a gyerekáldás várat magára, és az iskoláink utánpótlása ezért is szerényebb. Akik nem mennek egyetemre, azokat a napi 10-12 óra munka kifárasztja. De számukra Brassóban sincs olyan lehetőség, hogy akár hétvégén egy magyar bárban találkozzanak, magyar rendezvényen ismerkedjenek, és lassan a családalapítás szépségét is megéljék. Zömében ez történik az egyetemet végzettekkel is, akik visszajönnek városunkba. Nem lehet ilyen értékes generációkat parlagon hagyni, a társadalom értéktelen rendszerére bízni. Ezen az RMDSZ, és az egyházaink is elgondolkozhatnának.

Egy másik probléma a magyar nyugdíjasok sorsa. Annyi értékes nyugdíjasunk van, mindeniknek hatalmas élettapasztalata, szakmai tudása van, de erre a társadalom már nem tart igényt. Pedig ezt a potenciált is kéne értékesíteni. Akár úgy is, hogy fiatalok „örökbe fogadjanak” egy nyugdíjast, vagy fordítva. De meg lehetne szervezni a magyar nyugdíjasok klubját, ahol heti rendszerességgel találkozhatnának, kirándulásokat lehet szervezni számukra stb. Ezt a szerepet töltötte be egykoron a Jani-bár. Gondolom az RMDSZ-nek, és egyházainknak lesz megoldása erre a problémára is.

Tényként megállapítható, hogy iskoláinkban az érettségire szükséges tananyagot megtanítják, de diákjainkat nem nevelik a jövőre, nem tanítják meg a túlélési stratégiákat. Mint intézmény ettől óvakodik az iskola, de azt is be kell lássuk, hogy ebben a témában felkészületlen a tanári kar. Mindezt a szülőkre hárítják. A szülő, aki a pénzkeresés mókuskerekében tévelyeg, az iskolától várja mindezt. Jó lenne, ha magyarságunk a cigányoktól megtanulná a gyerekáldás elfogadását, a gyerekszeretetet, az összetartást, az egymás segítését, és hitet az erős családban. És ami a legfontosabb, a cigány megtanítja a gyerekeit a túlélés minden fortélyára. Ezt valamikor tudta a magyarságunk, akkor a Barcaság is felemelkedőben volt. Bőjte Csaba szerint, a mostani törvényes keretek közt lehetőségünk van kibontakozni, a ruházat és az élelem mindenki számára elérhető, akkor mi a probléma? Ezen minden barcasági magyar gondolkozzon el, és ha jövőt akar maga és gyerekei számára akkor keresse, és találja meg az ő szerepét is ebben a barcasági „méhkaptárban”. Ezt mondja a Teremtés könyve: „Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet…”. Márton Áron mondását átírva, azé a Barcaság, aki benépesíti.

Mert összetartozunk!

A III. BRASSÓ MEGYEI MAGYAR IFJAK NAPJA margójára

A közéleti szerep, így a közösségépítés is, példamutatással, hatásgyakorlással, felelőséggel jár. Ezt nevezzük vezetésnek!

Ebben a változó világban, az elmúlt néhány hónap tapasztalatával, úgy gondolom, hogy ezeknek a szavaknak még nagyobb jelentősége van.

Körülbelül  egy éve, hogy  kialakult a járványhelyzet  és azt tapasztaltam, hogy nagyon sok közösségépítő bizonytalan volt. Mit tegyünk, nincsenek élő rendezvények, nem tudunk találkozni, nincsenek koncertek, fesztiválok……

Igen, nagyon sok minden változott, de az alapok, a lényeg változatlan maradt!

Bennem a következő két kérdés fogalmazodott meg: Mit kell tennünk és milyen hozzáállással cselekedjünk? Mint közösségépitők  fontos hogyan gondolkodunk, hisz mi vagyunk a hangulatfelelősök!

Igy  született meg a döntés,  újrainditani a brassói magyar rádiózást.

A Korona Rádió fő célkitűzései: Szeretném, hogy:

  • élő, dinamikus fóruma legyen a Brassó megyei magyarságnak, különösképpen a magyar fiataloknak.
  • megtudjuk szólaltatni a Brassó megye községeiben élő magyarokat  és kibontakozási teret biztosítani nekik műsorainkban
  • kapocsként tudjunk mükődni a Brassó megyében élő magyarok és a nagyvilág különböző szegleteibe elvándorolt brassói magyarok között  és persze  a világ magyarsága  között.

Nagyon sok negatív információ éri most az embereket. Szükségünk van egy olyan csatornára ahonnan pozitiv információk jönnek, ahol  a jókedv uralkodik. Egy találkozóhelyre  ahol, igaz, hogy csak a hangok szintjén , de találkozni tudunk.

Szeretném, ha a Korona Rádió lenne  ez a csatorna, ez a találkozóhely!

Fellelőségünk megtartani pozitiv világszemléletünket és ezt sugározni a közösség fele.

Vegyük észre a pozitivat körülöttünk! Hiddjétek el, hogy minden változás ami  közösségünk életében van, akár a vírus miatt is, értünk van és nem ellenünk! És ezt nekünk közvéleményformáloknak kell képviselni.

Feladatunk, hogy példát muttassunk, hogyan lehet a Korona Rádiót  hatékonyan működtetni a közösségépités érdekében és hosszútávon életképessé, önfeltartová tenni.

Feladatunk, hogy hatást gyakoroljunk a közösségre. Ha választani lehet a pozítiv és negatív hatás között, akkor nekünk mint közösségépítőknek egyetlen választásunk van, hogy adjunk, hogy építsünk!

Mata Hari Brassóban

Kökösi Attila neve az utóbbi időben Brassó zenei világának az átszervezéséhez, az anyanyelvi zenekultúra megteremtéséhez köthető. A következő fontos rendezvények megvalósítója: Földes László- Tudod, hogy nincs bocsánat (2016 Vargyas, Brassó, Bukarest), Keresztes Ildikó koncert (2017 Brassó), Kalapács József akusztikus életmű koncert (2017 Brassó, Bukarest), I. Szent István Ünnepe Keresztváron (2017,Keresztvár), Felvidéki Barantások műsora, Brassói Magyar Napok (2017 Brassó), Rudán Joe Band koncert (2017 Brassó), Rock Szilveszter, Emberi Dolgok & Ossian Tribute, The Crazy Plumbers (2017 Brassó), Elvis Presley emlékest, Bardócz Péter, Helmuth Benedek, White Betty koncert (2018,Brassó), Akusztikus Trió (Vadkerti-Zsapka-Sipos), Március 15 (2018 Keresztvár, Brassó, Bukarest, Sepsikőröspatak), Honfoglalástól az István a királyig, I. Brassói Megyei Magyar Ifjak Napja, Nemzeti Összetartozás Napja (2018 Brassó), Sepsikőröspatak Falunap, Vadkerti Imre, Emberi Dolgok & Ossian Tribute (2018), Magyar Hétvége a Coresiben (2018), II. Szent István Ünnepe Keresztváron (2018), Túnyogi Péter Emlékzenekar, Brassói Magyar Napok (2018 Brassó), Akusztikus Trió Ádvent (2018 Ürmös, Bodola, Keresztvár, Brassó, Sepsikőröspatak, Csíkszereda), Vazul vére akusztikus koncert (2018, Brassó, Sepsikőröspatak), Tóth Reni & Mr. Basary, Március 15. (2019 Nagyvárad, Brassó, Ürmös, Kálnok, Sepsiszentgyörgy, Vargyas), Túnyogi Péter Emlékzenekar, Emberi Dolgok, Ossian Tribute (2019 Sepsiszentgyörgy, Brassó), II. Brassó Megyei Magyar Ifjak Napja, Rendületlenül zenés történelmi játék ősbemutató (2019 Brassó), III. Szent István Ünnepe Keresztváron, Az Őrzők-Magír tábor (2019 Vargyas), és következik a Decemberi Ádvent, Titán (2019 Brassó, Vargyas, Ürmös, Sepsiköröspatak).

Az előkészületek alatt sikerült Attilával elbeszélgetnem.

(Dr. Bencze Mihály): Kökösi Attila egykori diákomra úgy emlékszek vissza, mint egy önkeresőre, egy örök lázadóra. Hogy emlékszel vissza te ezekre az évekre?

(Kökösi Attila): Ha vissza gondolok az elmúlt 52 évre, csakis egy szó jut eszembe: szabadság. Mindig arra törekedtem, hogy szabadon tudjak dönteni sorsom fölött. Első csatáimat szüleimmel vívtam meg, 14 évesen, mikor úgy döntöttem, hogy a brassói Vörös Zászló Ipari Líceumot választom tanulmányain folytatására, és nem az Unirea Líceumot, hisz 9.38- as általánossal végeztem a nyolcadik osztályt. Valószinű sikeres lett volna a felvételi vizsgám. Szembe menve szüleim, rokonaim, tanáraim elvárásával, egy gyengébbnek minősített oktatási intézményt választottam. Tettem mindezt reménnyel teli szívvel, mert az a hír járta a várost, hogy ott a Vörös Zászló Ipari Líceumban tanít egy fiatal, lázadó, “rockos” matektanár, Bencze Mihály. Nekem muszáj volt őt megismerni! A rockzene már magával ragadott akkor, az AC/DC Back in Black című albuma teljesen elvarázsolt. Ritmusvilága lenyűgöző volt, lázadásra, egy új világ megismerésére késztetett. Nincsenek véletlenek az életben! 37 év barátság köt össze most már veled! Nem bántam meg soha az akkor hozott döntésemet! Egy igazi magyar embert ismertem meg benned, aki maradandót alkotott nemzetének úgy mint matematikus, mint költő, mint pedagógus. Életem meghatározó ėvei következtek. Itt ismertem meg jövendőbeli feleségemet, Máté Hajnalt, akivel 33 éves kapcsolat és 28 év házasság köt össze. A líceumi évek alatt tovább erősödött bennem a lázadás szelleme. Kalandokkal teli négy év következett. Teljes szívemből és lelkemből tettem minden cselekedetem. Mindig egy célt követtem: szabad lenni, nem engedni, hogy mások döntsenek felettem.

(B.M.): Sértette, és gátolta minden fiatal kibontakozását a román nemzeti szocializmus. A Szabad Európa Rádió zenés adásait hallgatta mindenki, meg a Magyarországról becsempészett lemezeket. Ezekre is szórakoztak, és e körül lassan kialakultak társaságok is. Hogyan született meg a Mata Hari Baráti Társaság?

(K. A.): Közösen 15 brassói fiatallal megalakítottuk a Mata Hari Baráti Társaságot. Tudtuk, legalábbis sejtettük, hogy a Securitate követ. Követtek ők sok embert, a magyar rockereket különösképpen. A Mata Hari nevet választottuk, mondván: ha a szeku kémkedik utánunk, akkor kémkedjünk mi is utánuk! Gyönyörű, élménydús két hónap következett, bulik, közös tevékenységek a csapattal, bandázás, csajozás. Bandázó ruháinkat pincékben, és a Cenk fái alatt dugosgattuk el a szülők elől. A Mata Hari tagok többsége az akkori Unirea Líceumból volt. Hozzájuk csatlakoztam én a Vörös Zászló Ipari Líceumból, Piki (nyugodjon békében) a négyfalusi Elektroprecizia Liceumból, és még egy valaki a brassói Elektróból. Szüleim aggódalommal követték viselkedésem, rockzene iránti érdeklődésem. Sok szóváltás volt otthon. Mindezekre a megnyugvást az Edda Kölyköd voltam, Fémszivű fiú, Minden sarkon álltam már, a Dinamit Tinédzser dal, a HBB Nem hallod üvőltők, Oly sokáig voltunk lenn, Mata Hari, és még számtalan dal adta meg. A rockzene és a bandázás egy életforma lett. Kölyök volt a becenevem, de akadt köztünk Hobó, Homi, Frigi, Piki, Patkány, Görény, Cili, Steve, hogy csak egy pár becenevet említsek! Megadtuk a módjád komolyan mindennek. Fizikaórán voltam, a nagyszerű Szász Ferenc fizikatanárral, amikor a líceum titkárnője kikéretett az óráról, és elkísért a titkárságra. A titkárságon egy kerekarcú, tejfölösképű, nyakkendős, őltönyös személy várt rám. Érdeklődni kezdett a magyarországi rokonaim iránt, és úgy általában a családomról. Akkoriban az osztály KISZ titkára voltam. Azt gondoltam, hogy valamilyen káder ellenőrzésen vagyok, de hamarosan rájöttem, hogy kihallgatáson. 1982 őszén,15 éves fejjel volt szerencsém elöször találkozni a román Securitatéval. Az első célirányos kérdést nem fogom soha elfelejteni! Így szólt: Ce ştií despre Mata Hari? (Mit tudsz Mata Hariról?) Több mint kétórás kihallgatáson vettem részt. A szekus. mindenről tudott, bulik időpontja, helyszíne, becenevek, koncertek amelyekre jártunk (Prinzip, City, Magneton, Metropol, Iris, Riff). Tudta, hogy az egyik bulin felmásztunk ketten egy csempekályhára és onnan hallgattuk az AC/DC-t. Aláíratott velem egy nyílatkozatot, amelyben köteleztem magam, hogy ha a Román állam és kommunista erkölcs ellenes magatartást, szervezkedést észlelek, akkor értesítem őket! Aggódva jöttem ki a kihallgatásról, de nem megtörve. Délután találkoztunk a bandával. Őket is megkeresték az Unirea Líceumban. Ott nagyobb volt a pánik, a felhajtás, mert sokan voltak banda tagok, mind a három kilencedik osztályból. Egyeztettünk egymással, hogy ki mit mondott, mit kérdeztek tőlünk, hogyan legyen tovább. Az Unireában nagy méretű zavarodás kelettkezett. Társaim mesélték, hogy Török Ernő mérnöktanár látta el őket jótanácsokkal és bátorította őket, lelket őntve beléjük.

A tavaly tudtam meg, hogy az akkori magyar aligazgatónő felpofozta az egyik lányt, akinek úgymond visszatérő esete volt, mert hivatva volt régebben egy “szilveszteri magyar hímnusz” ügyben. Reiff István tanár (nyugodjon békében!) “a lehajtott fejet, nem vágja le a kard” viselkedést ajánlotta a banda tagoknak, bűnbánatra késztette a társaimat a Securitatéval szemben. Oda jutottak, hogy gyűlést hívtak össze, ahova megjelentek tanárok, pártaktivisták, a bandatársaim, szűlők. Ugyancsak a tavaly tudtam meg, hogy ezen a gyűlésen Kancsár Etelka biológia tanárnő kiállt társaim mellett, és szót kérve védte őket, kihangsúlyozva, hogy ez az űgy maximum jó magaviseleti kérdéseket vethet fel, és nem az állambiztonsági szerveket illeti a rendezése. Nyugodjon békében! Mindhármuknak elismerés jár, mert megpróbálták menteni a helyzetet! Társaimnak hetes lett a magaviselete, kivéve egy lánynak, aki megúszta kilencessel. A tavaly egyik fiú társam elmondta, hogy őt utánna folyamatosan zaklatták, hívták jelentést tenni. Ha jól értettem, 1990 tavaszán maradt abba a zaklatása. Neki is elismerés jár! Valószinű, hogy kamu jelentéseket írt, mert tudtommal, senkit nem hívattak többet az évek során a Securitatéra. Nálam a suliban, egyszerűbb volt minden, mert egyedül voltam. Az akkori KISZ igazgató, Savu Cornel összehívta a KISZ titkárokat, köztük engem is. Kulcskérdést tett fel nekem ,idézem: „Tovarăşul elev Kökösi Attila, dacă ştiți că la ora 15 se transmite la radio un discurs al tov. secretar general Nicolae Ceaușescu, vă opriți din ascultat musica dvs. antisocială, pentru a putea asculta cuvăntarea?” Nemmel válaszoltam! Leváltottak kisztitkári tisztségemből és kilences lett a magaviseletem. A líceum magyar tanári karának a hozzáállásáról sokat nem tudok mondani. Apám, akit felhívattak a suliba szomorúan tapasztalta, hogy az akkori osztályfőnököm Vandra Mária tanárnő nagyon félt. Azokban az időkben nem volt nehéz félni. Apám szerint: “Fiam, egyedül maradtunk!”. Minden tiszteletem apámért, mert nagyon kiállt mellettem! Párt vonalon eljutott egész a megyei KISZ titkárig, ahol magyarázatot kért! Figyelmeztetve volt, hogy vigyázzon rám, ne találkozzak többet a banda társaimmal, mert akkor nagyobb bajok lehetnek, nem fogják engedni, hogy egyetemre menjek, és a katonaságot a Duna-csatornánál fogom leszolgálni. Ők csak jót akartak nekünk, mert látták, hogy lógunk a mezei munkáról, cigizünk és alkoholt fogyasztunk. Most se értem, hogy akkor miért nem a rendőrség foglalkozott velünk, és a kihallgatáson miért eröltették a Szabad Európa Rádiót, a Székely Himnuszt, a Szent Anna-tó ügyet?. A bandázást alább hagytuk, a társaság felhígult.

Következett a tizedik osztály, és egy újabb meghúrcolás a Securitate részéről. A szilveszteri buli után ugyancsak az a tejfölösképü szekus meglátogatott otthon, szüleim jelenléte hiányában egy kisebb házkutatást is tartott, és behívattak a Securitate székházába egy újabb kihallgatásra. Délután 4-től este 10-íg voltam bent. Anyámat sikerült értesíteni telefonon. A szekunak teljes információi voltak a szilveszteri bulinkról, amelyet osztálytársaim egy részével és pár ismerőssel együtt tartottuk. Tudták, hogy éjjel egykor félrevonultunk Himnuszt hallgatni, tudták mit súgtam az egyik lány fülébe tánc közben. Röhejes volt. Elővették a Mata Hari ügyet újból. Hat órán keresztül megpróbáltak mindent amit lehetett, hogy kikészítsenek idegileg. Ketten voltak az irodában, a jó fiú és a rossz fiú szerepét játszották. Az egyik félelmitett, a másik védett. Újra fenyegetések sora következett, egyetem, katonaság témában. Válaszaimat átpróbálták fogalmazni diktálás közben. Újra nyilatkozatot írattak alá velem, hogy jelenteni fogom a hazaárulókat. Este mikor kikísértek, a kapunál ott volt apám! Nagyon lehúzta a rangukat, kiabált, kerek perec megmondta nekik, hogy mit képzelnek, hogy egy 16 éves gyereket kihallgatnak szülői felügyelet nélkül! Mit hisznek ők, hogy zsebbre teszem Erdélyt és elmegyek vele. Kiállott értem nagyon, nem félt, bátor volt! Többünket hívtak fel akkor is. Annak alapján, hogy a Szeku azt is tudta mit súgtam egy lány fülébe tánc közben, sejtettük ki volt a besúgó. Egyik este többed magammal elmentünk a Szent János utcába, és a szülei házának kapujára felírtuk fehér olajfestékkel, hogy: ÁRULÓ! 1990 után kérvényeztem a C.N.A.S.-nél, hogy adják ki a dossziémat. Mellbevágó választ kaptam. A nevem nem jelenik meg semmilyen iratban.

(B. M.): Két kemény év lezárult, következett a második fokozatra a felvételi, ami nem volt könnyű, az itt elért eredmények alapján szétválasztották a tanulókat, és más osztályközösségek alakultak. Mondhatni megszelídültél, és egy kreatívebb megnyilvánulást választottál. Hogy alakult a következő két éved?

(K. A.): Megszelídültem, igen. Következtek a vizsgák a 11- ik osztályba. Szüleimmel kötöttem egy eggyezséget: ha az első öt között bejutok a 11- be, akkor a nyári szünidő alatt oda mehetek ahova akarok. Be is jutottam 8,50-el, harmadikként. Készültem is a nyári szünidőre! Szüleim féltettek, hogy a Mata Hari tagokkal fogok együtt vakációzni. Megtiltották, hogy elmenjek a rétyi Tavirózsa Fesztiválra! Én sokat nem haboztam és megszöktem otthonról! Terveim szerint csak 3 napra, de 11 nap lett belőle. Ilyefalva, Szentgyörgy, Réty, Tündérvölgye, Bálványos, Bixád, Málnásfürdő útvonalon csöveztünk, sátoroztunk, koldultunk. Nagyon tanulságos, kalanddús, embert megméretettő “turné” volt. Szüleim aggódalommal követték a Szabad Európa Rádiót, attól tartva, hogy át akarom úszni a Dunát a szerbekhez. Végül rájöttek, hogy csak csövezni vagyunk, de valahogy mindig úgy sikerült, hogy egy nappal útánunk érkeztek a táborozási helyeinkre. Szerencsémre anyámat munkatársai meggyőzték, hogy ne jelentse a rendőrségen a szőkésemet. Hazatérve 11 nap után, fájó szívvel tapasztaltam, hogy szobám faláról eltünt az összes poszter. Nagy büntetés volt számomra! Ez a kaland volt a fordulópont! Kivívtam a szabadságom. Szüleim soha többet nem ellenkeztek, nem vitatták döntéseimet. Rájöttek, hogy engem csak más módszerrel lehet irányítani! Megkezdödőtt a 11 ik osztály. Végre te lettél a matektanárom! Lassan, lassan kialakult egy baráti társaság. Szász Csaba, Kovács Csaba (nyugodjon békében), Simó Tibor, Ferencz Nagy Zoltán, Császár László és jómagam. Sorrendben: Verdi, Kovi, Sakál, Culi, Caesar, Kölyök. Elkezdtünk verseket, novellákat írni. Majdnem napi rendszerességgel találkoztunk, és folyamatosan agyaltunk valamin. Így született meg a Hipstern (Hippik csillaga) Baráti Kör, és a Hipstern szamizdat diákfolyóirat. Valószínű, hogy életem legszebb évei következtek. Diáklap, Druzsba Band zenekar, színjátszócsoport, rengeteg vers, tematikus bulik, kirándulások, sátorozások, 4-5 napos szilveszteri bulik, fotózások és persze Securitate. A normális, korhoz illő diákcsínyek mellett hatalmas kulturális munkát végeztünk. Teljesen rendszerellenesek voltunk, magyar nemzetben gondolkodtunk. Zenéből a rockot kedveltük, főleg magyar rockot hallgattunk. Az angol együttesek közül csak a legjobbakat szerettük. A Hipstern ėletformává vált. Úgy éreztük, hogy képviselünk valamit. Lázadtunk a kicsinyesség ellen, a kommunista rendszer ellen. A Securitate megszimatolt valamit, és egy tornaórán felkutatta az osztályunkat. Szerencsénkre nem találták meg a Hipsternt.

(B. M.): Örök lázadóból, egy nagyszerű alkotó lettél, aki folyamatosan kereste az élete értelmét. Mit hozott az egyetem az életedbe?

(K. A.): A tizenkettedik osztály is eltelt, leérettségiztünk, jött a nyári vakáció és a katonaság, a bevonulás a román hadseregbe. A katonabúcsúztatók sokasága után következett a tényleges búcsúzás, mikor kivonultunk a brassói állomásra és vártuk a temesvári vonatot. Nekem kellett menni elsőnek. A peronon folyamatosan a barátoktól búcsúztam, énekeltünk, borozgattunk. Az várakozási idő 95%-át velük töltöttem. Szüleimmel és Hajnival, a barátnőmmel nagyon kevés időt voltam együtt. Most 33 év után, egy barát sincs mellettem, valahogy ez idő alatt a barátság felmórzsolódott. Ellenben a szűleim és Hajni itt van most is mellettem. Tisztelet és örök elismerés nekik! A katonaság fájó pillanatai, amelyek belemartak lelkembe, azok voltak, mikor a román katonadalokat kellett énekelni. Treceți batalioane române Carpații. Fujj, sírt a lelkem! A november 15-i brassói munkás megmozdulásról a Szabad Európa Rádióból értesültem. Szégyenemre legyen, kértem a Jóistent, hogy ne terjedjen el az országban! Tudtuk, hogy lőnni kell majd a civilekre, ha kivezényelnek Temesvár utcáira. Katonaság után sikerült a felvételim a brassói egyetem műszaki karának esti tagozatára. 1989 decemberében kivettem én is részemet a tüntetésekből. Nehezen tudtak megállítani a szüleim, hogy ne menjek az első vonalba. Utáltam a kommunistákat, és a Securitatét. Örökölt gyűlölet ez nagymamámtól. A szovjet kommunisták családját felakasztották. Ő azért menekült meg, mert bentlakásban volt a gimnázium évei alatt. Hajni annak érdekében, hogy megfékezzen, hogy kimenjek az első vonalba, átjött hozzánk gyalog a város másik feléből, annak ellenére, hogy a városban löttek. Harmadévesen megházasodtam Hajnival, megszületett első gyermekünk, Emese-Sarolta. 1993-ban barátommal Culival és apámmal alapítottunk egy kft-t, és megnyitottuk a Loksi Blues Café-t, Brassó első magyar rockkocsmáját. Négy kemény év következett, teljesen felfordított bioritmussal. A lényeg, hogy sikerült összefogni a brassói és környékbeli magyar rockereket. Sokan a Loksiban nőttek fel. Sokukkal életreszóló barátság alakult ki. Nagy nehezen sikerült az egyetemet elvégezni. Diplomáim most is ott vannak az egyetem titkárságán. 22 két év alatt senkit sem érdekelte a végzettségem.1998-ban megszületett második gyermekünk, Gabriella-Dalma.

(B. M.): Az egyetem is csak egy szakosodás, a tudást néha másképp szerezi meg az ember. Számodra is az élettapasztalat fontosabb volt. Hogyan alakult a sorsod? Mi a tevékenységed üzenete?

(K. A.): 1998-ban bezártuk a Loksit. Elmentem üzletkötőnek. Két év múlva az építkezési anyagok terén saját vállalkozást indítottam. Nem bírtam az alkalmazotti viszonyt. Kemény 10 év következett. Csödszélére kerültünk. Szerencsére, hogy folyamatosan képeztem magam a Network Twentyone felnőtt oktatási és vezetőképző rendszerrel. Az itt tanultak segítettek úgy dönteni, hogy ne menjünk csödbe és válaljuk a felelelőséget döntéseinkért. 2017-ben létrehoztam a Loksi Blues Café szociókulturális egyesületet. Rich de Vos, az Amway alapítójának volt egy legendás, nagyon tanulságos leckéje a fiainak. A fiatalok leakartak bontani egy általa épített épületet, amire ő ezt mondta: “Nem azért építettem, hogy ti lebontsátok! Tegyetek hozzá ti is egy épületszárnyat, ezt pedig újítsátok fel!” Ez nekem bevésödött az agyamba! Így újítottam fel nagyapám házát Keresztváron, és ezért hoztam létre az egyesületet is! Mert nagyapám munkája se mehet kárba, és a mi munkánk se. Folytatni kellett az épitkezést, hogy betudjon teljesülni az álmom! A nagyapám házát közérdekű célokra akarom használni, egyesületemmel pedig a brassói és környékbeli magyarok nemzeti öntudatának erősítését akarom szolgálni. Szentül hiszem, hogy megmaradásunk legfontosabb eleme az egészséges nemzeti öntudat tanítása, és megélése! A szakmai oktatás csak fizetést tud nyújtani az egyénnek, semmi mást! Egy múlandó, fogyó eszközt .Az egészséges nemzeti öntudat tanítása és erősítése, pedig egy örök értéket, amelyre mindig lehet építkezni! Ezért egyesületem legfontosabb rendezvénye a Brassó Megyei Magyar Ifjak Napja, a Nemzeti Összetartozás Napjának szellemében! Olyan vezetőket kell felneveljünk a fiatalok soraiból akik önzetlenül szolgálják a közösséget, és a közösség javára bocsájtják majd tudásukat, tapasztalatukat. Ugyanakkor szükségünk van gazdasági gyarapodásra. Magyar vállalkozókat kell neveljünk! Olyan pénzügyi eszközöket kell létrehozzunk, amelyek biztosítani tudják rendezvényeink,intézményeink finnanszírozását, függetlenül a helyi és az anyaországi politikai helyzettől. Nemzeti öntudat, önzetlen vezetők, gazdasági gyarapodás, politikától független anyagi háttér. Ebben Hiszek! Rendületlenül!