BLOG

Kiss Sándor honvédezredes féldomborműve

                                                                                                                                             Írta: dr. Bencze Mihály

Kiss Sándor honvédezredes 1849. június 19-20-án vívta leonidászi hősiességgel a tömösi-szorosi csatát a többszörös cári és osztrák seregekkel. Szász erdész árulása miatt hátba támadták a honvédeket, így vált végzetessé a szabadságharcunk. Kiss Sándor ezredes sebesülésének helyét őrzi a Sándor-forrás, miután megsebesült, egy székre kötöztette magát, és így vezényelte lováról a katonáit. Fogságba esett, állítólag Csernovicben szállították. Az 1990-es évek után kezdtek előkerülni az addig elérhetetlen levéltári adatok. Andics Erzsébet 1965-ben megjelentetett egy háromkötetes forrásgyűjteményt az 1848-as forradalomról. Ebben az egyik német nyelvű irat kelte: 1849. május 14., Bécs. Tartalma: minisztertanácsi jegyzőkönyv, amelyben Schwarzenberg herceg, osztrák külügyminiszter előterjeszti – a bécsi orosz nagykövettel való előzetes megbeszélés után –, hogy az oroszok, akik nagy sereggel segítenek a magyar háborút letörni, transzportálhatják a magyar foglyokat Észak-Ázsiába, Szibériába és Kamcsatkába. Ezt június 3-án írta alá Ferenc József császár. A segesvári csatában harcoló Lüders tábornok jelentésében több mint kétezer fogoly Bukovinába történő átirányításáról ír: „A tiszteket elkülönítettük… Bem adjutánsa… és intendánsa, Kiss és Becsei, akiket mint fontosabbakat, Bukarestbe fogunk küldeni…”. Ez nagyon fontos adat, hisz Kiss Sándort öngyilkosnak, Becsei Edét pedig hősi halottnak tartja a magyar történelem. Ezen a történelmi vonalon tovább kell nyomozni, mert megtörténhet, hogy Kiss Sándor és Becsei Ede szibériai rabként fejezte be az életét, és ott nyugszanak valamelyik szibériai temetőben. A Magyarvárnál zajlott harcok emlékét a Magyar Mérnök- és Építészegylet által a csata helyén 1879. szeptember 25-én állított emlékmű őrzi. 1990 után a Brassó megyei és hétfalusi RMDSZ, minden évben megkoszorúzta az emlékművet, és javította a folyamatos rongálásokat.

Szabadságharcunk tömösi csatájának 175-ik évfordulójára Kökösi Attila és csapata előadta 2024. október 27-én a Dalszínházban a Magyarok fénye rockoperát, ami az első erdélyi magyar történelmi rockopera. Túri Török Tibor budapesti szobrászművészt megihlette Kiss Sándor hősiessége, és elkészítette ez idáig ismert első féldomborművet róla, amit felajánlott a Brassói Magyar Színház részére. Ezt pedig dr. Bencze Mihály 2024. október 27-én felajánlotta a brassói Reménység Házának, hogy itt minden évben méltóan emlékezzenek meg a szabadságharcunk hőseiről, és különösképpen Kiss Sándor ezredesről.

Zajzoni Rab István díjkiosztó ünnepség

                                                                                                                                          Írta: Béres Vivien Beatrix 

2024. október 6-án a Reménység Háza adott otthont a Zajzoni Rab István díjazási ünnepségnek, és egyben alkalmat az aradi vértanúk megemlékezésére is. Igét hirdetett Nt. Szegedi László Tamás generál direktor, aki elégtételt szolgáltatva Zajzoni Rab Istvánt, mint Barcaság vértanúját az aradi vértanuk sorába emelte, hisz “Nemzete s neve rab vala, de szabad a lelke és dala.” Máté Ida szavalta Zajzoni Rab István Költői tanács váteszi versét, ami másfél század távlatából is aktuális üzenetet hordoz: „Magyar, csak nyugatra ne pillants,/ Csak nyugattól ne várd jövõd;/ A föld egy alma s férges része/ Nyugat. Oh hagyd e temetõt!” Dr. Bencze Mihály Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, valamint B. Tomos Hajnal költőt méltatta, Magdó István Nádudvary György jogászt és Ferencz Ágnes Veronika képzőművészt.

Potápi Árpád János beszédében kiemelte: „Egy díj nemcsak a díjazottaknak jelent elismerést, hanem egy olyan közösségformáló erő is, amely kötődik a díjról elnevezett Zajzoni Rab István barcasági csángó költő eszméihez, és a jövőre nézve fontos célokat próbál megfogalmazni az összmagyarság számára. A díjazottak személye azt bizonyítja, hogy a díjalapítók a nemzet iránt elkötelezett embereket értékelnek, akik nemzetben gondolkoznak, s abban, hogy hogyan lehet ezt a nemzetet előre vinni. A mai nap pedig azért is fontos, mert megemlékezünk 1848-49 hőseiről, az aradi tizenhárom vértanúról, s Batthyány Lajos grófról, az első felelős miniszterelnökünkről, akit Pesten végeztek ki, mindazokról, akik az életüket áldozták a szabadságharcban, akár a csatákban, akár az azt követő megtorlás éveiben. Természetesen nem csak rájuk emlékezünk, hanem azon hősökre is, akik vállukon vitték tovább ezt az országot, valamint az ismeretlen emberekre, a mi saját ük-, dédszüleinkre, nagyszüleinkre, akik ott voltak a minket érintő nagy csatákban. A vesztes 20. század után, a 21. század a magyarság számára nyertes kell legyen, ezt viszont csak akkor lehet, ha lesznek gyerekek, fiatalok és mindaz, amiről mi gondolkozunk, azt tovább tudják vinni.”

A díjátadót követően a tizenhárom aradi vértanú jelképes megemlékezésére került sor, amely a tizennegyedik vértanú, azaz Zajzoni Rab István képének elhelyezésével folytatódott a kinti Zajzoni emlékmű, a brassói evangélikus temetőben felszámolt, szétzúzott költő sírkövének egy megmentett darabja felé. Megyaszai László Attila kántor Verdi Nabucco Rabszolgák Kórusa című orgonajátéka után, a magyar himnusz eléneklésével zárult a templomi ünnepség. Az eseményen nemcsak a díjazottak, a hősök iránti tisztelet volt számottevő, hanem a hagyomány megbecsülése, fenntartása is, a jelenlevők között páran hétfalusi csángó díszruhában öltözek fel. Az istentiszteletet Nt. Miklósi Mátyás Csaba esperes áldása zárta.

A szabadtéri emlékezés a vértanúk koszorúzási ünnepségével folytatódott, a történelmi emlékharang megkongatása után, Potápi Árpád János államtitkár koszorút helyezett el a hősök tiszteletére. A koszorúzást Taizs János Háromfalu polgármester helyettese folytatta, s Zajzonból hozott földbe ültetett fehér krizantémmal ékesítette a költő emlékművét. A jelenlevők között koszorút helyezett el Beke Mihály, a Csíkszeredai Főkonzulátus első beosztottja, a Reménység Háza, a Zajzoni Rab István kuratórium, valamint a brassói RMDSZ-től Toró Tamás területi elnök, Ambrus Izabella Ágnes alispán, Magyar Árpád megyei tanácsosjelölt és Győrfi Tünde-Róza megyei tanácsosjelölt.

Kiss Sándor ezredes kelyhe

Kiss Sándor ezredes

                                                                                                                                            Írta: dr. Bencze Mihály

Kiss Sándor (Papolc, 1809. – Csernovic, 1849) az Alsótömösi csata leonidászi huszárezredese, már ismert hős volt, hisz Budavár ostrománál vitézségéért érdemrendet kapott. Lüders 1849. június 19-én megtámadta a Predeál szoros védőit, e térség védelmét a székelyekből álló brassói hadosztály látta el, akik Szabó Nándor vezetésével kétszer is visszaverték a támadókat Végül június 20-án Bem, a legbátrabb és a legjobban képzett tisztjének Kiss Sándornak adta át a szoros védelmét. A Magyarvárnál, az egykori Hammas-bércnél zajlott a honvédek termopyle-i küzdelme, az oroszok áttörése sikertelen maradt. Egy szász erdész árulásával és idegen pásztorok segítségével az orosz csapatok egy része hátba támadta a honvédeket, így a védelem összeroppant, Kiss Sándor ezredes is megsebesült, orosz fogságba került több honvéddel együtt. Szabó Nándor a megmaradt csapatot Hétfalun keresztül Háromszékre vezényelte. Eleinte Tuzson János őrnagy csapatával a Tömösön tartózkodott, de őket a törcsvári szoros védelmére küldték. Ez a Tuzson János lett augusztus 1-én a nyergestetői ütközet leonidásza, aki még túlélőként jelen volt 1897. augusztus 8-án a nyergestetői emlékmű avatásán. Mára az emlékmű köré kiépült egy nemzeti emlékpark.

Kiss Sándor emlékét a helyszínen egy róla elnevezett forrás, illetve a Magyar Mérnök- és Építészegylet által a csata helyén 1879. szeptember 25-én állított emlékmű őrzi, „A haza védelmében itt elvérezetteknek” felirattal, melynek avatásán a brassói magyar dalárda is énekelt, és amelyen Koós Ferenc egykori brassói tanfelügyelő és egykori 1848–49-es huszár is részt vett. Kiss Sándorról egy régi rajz után Bellony László elkészíti portréját. Sajnos ezen emlékmű köré nem alakult ki a mai napig se egy olyan nemzeti emlékpark mint a Nyergestetőn. Megpróbáltam állítani egy kopjafát e területre az emlékmű mellé, de nem sikerült mert a hatóságok nem rendezték e terület tulajdonjogát. Félő, hogy még ez az egyszál emlékmű is eltűnik a történelem forgatagában. A végzetes csata előtt Kiss Sándor ezredes egy érdekes kehelyből vett úrvacsorát, cikkünkben ennek a kehelynek a történetét tárjuk fel.

Urák János a kehellyel

2024. augusztus 7-én Ürmösön Urák János (Ürmös, 1955. augusztus 10) tanítóbácsival felelevenítettük Ürmös múltját, a Maurer család szerepét Erdély történetében, és ezen a vonalon jutottunk el az ikonikus kehelyhez. Ismerkedésünkkor, megtudtam, hogy apja Urák János és édesanyja Mircse Vilma Rozália egyetlen gyereke, Ürmösön végezte az iskolát, majd 1970-1975 között a Székelyudvarhelyi Tanítóképzőt, ami után Ürmösre helyezték ki. A brassói tűzoltóságon volt katona. Részt vet 1977 őszén azon a tűzoltáson, amikor égett a Cenk és a Bethlen-barlang vendéglő, ami 1873-ban épült és gyújtogatás áldozata lett. 1979-1992 között mozigépész is volt, de foglalkozott az iskolai színjátszással is a Cigány Panna, a Peleskei nótárius, a Botcsinálta doktorban, a Gyimesi vadvirágban (fő) szerepet játszott. Apja kürtős volt a rezesbandában, ő meg számtalan hangszeren játszik, 1992-től kántorként is tevékenykedik. Kiderült, hogy igazi helytörténész, és készíti Ürmös monográfiáját, ami hiánycikk, hisz előtte eddig senki se tette meg. Helyszűke miatt hosszas beszélgetésünk rövidebb változatát közlöm.

Ürmösi Maurer József, a kehely megmentője

A Maurer család története visszanyúlik az 1600-as évek kezdetéig, mikor ősei Németországból kivándoroltak Felső-Magyarországba. Az ürmösi Maurer ág megalapítója Maurer Mihály (I. Maurer) volt, aki Besztercebánya vidékén, mint rézkereskedő azonos érdekek mentén kapcsolatba lépett Bethlen Gáborral. Mint megbízható, több nyelvet is beszélő kapitiha, (fő)követ, rendkívüli követ, posta követ, tolmács és titkos megbízott, lépett a fejedelmi udvar szolgálatába, s nyargalta szakadatlanul idegen országok útjait, ahová a fejedelmek parancsa szólította. 1620-1621, Bethlen Gábor és 1635, 1638-1639, 1640-1645 közötti időben, I. Rákóczi György fejedelmek részéről többször járt a Portán és a havasalföldi vajdánál is diplomáciai ügyekben. A Portán töltött időszakban két alkalommal felújította Isztambulban az „Erélyi ház” néven ismert erdélyi küldöttek számára épített szállást, amit 1566-ban I. Szulejmán oszmán szultán adományozott. 1640-ben az udvart kőkerítéssel vették körül, az istálló ledőlt falát felemelték, a tetőt új cserép-födéllel, a szobákat új téglapadozattal látták el. Nagyon érdekes, hogy amikor kész lett az újraépítés, szeptember 5- én este kiütött egy nagy tűz, ami annyira elterjedt, hogy már a domb alatt, az erdélyi ház alatti mecsetig terjedt. El akartak menekülni lóháton, de végül isteni csoda folytán elaludt a tűz. Ezekről Sebessi Boldizsár igy írta: „azon éjjel s másnap is mind vizén s mind az városon fenforgolódtak; úgy hallom, kegyelmes uram, hogy úgy sírt az császár, mint egy gyermek, szánván veszedelmeket az népnek; (…), az Máté vajda, Lupul vajda és az német ágens szeráji is mind elégtek, sok emberek, asszonyi állatok és gyermekek égtenek meg. Ürmös korai története még feltárásra vár, iratokkal dokumentált képet csak a 14 századtól kezdődően kapunk, mikor az Olt folyó kanyarulatát körülölelő Alsórákos, Héviz, Datk, Mátéfalva, Bogát, Hidegkut, valamint Ágostonfalva települések, a Sükösd család uradalmához tartoztak. Az első megemlítés Ürmösről 1547-ből volt, amikor Sükösd Jánosnak tanúi, jobbágyai részt vettek Bölön és Szászmagyaros között fennálló határvitán, a jelek szerint annak a megállapítása érdekében, hogy az Olt folyó régi vagy jelenlegi folyása képezi-e a határt. Ott vannak említve az első nevek is: Gyerő Mihály (Agilis Michael Gÿerew), Erdő Ambrus (Agilis Ambrosius Erdew), Erdő Boldizsár, Tamást és Máté (Balthasar, idem Thomas Erdew, idem Matheus), egy másik Erdő Máté (Agilis Matheus Erdew), Geszti László (Providus Ladislaus Gezthÿ de Irmes), továbbá Jankó Jakabot, Bartha Balázs, Sebestyén János, Gyerő Gál, Székely Balázs és Szász Péter (Jacobus Janko, Blasius Bartha, Joannes Sebestienÿ, Gallus Gÿerew, Blasius Zekel, Petrus Zaz libertinus d[omi]nor[um] Sÿkesd). Maurer Mihály miután megkapta 1642-ben Ürmöst, feleségül vette Széplaki-Horvát Petricsevich Annát, egy fia II. Maurer Mihály született. Visszatérve az ős Maurer Mihályra, az utolsó említés róla 1645-ben történt, hogy visszajött Törökországból. Morvaországban találkozott a fejedelemmel, aki az időben hadat viselt, hogy átadja a porta üzenetét az elfoglalt megyék kifizetésére. Rákóczi dühöngő fenyegetéseitől, mert utasításánál a portának, Zülkifár agának többet ígért, és engedelme nélkül ígéretet tett kifizetésre, Maurer Besztercebánya mellett öngyilkos lett. A II. Maurer Mihály elvette Mikó Erzsébetet, a híres Mikó nemesek lányát, és született négy fiúgyermekük, István, Ferenc, József és Gábor. István (III. Maurer) ágán IV Mihály (? – 1848), 1848-ban Felsőfehérvármegye főbírója lett, feleségül vette Kálnoky Júlia grófnőt (? – 1867.augusztus 8.), házasságukból született két fiú: Viktor és Mihály. Viktor (V. Maurer) 1867-ban, rövid ideig Felsőfehérvármegye alispánja, 1879-ben Brassóban, a Gazdasági Takarékpénztár részvénytársult igazgatója majd, a brassói Első Erdélyi Bank igazgatója. Istvánnak, ha levezetjük az utódjait, elérünk az V. Maurer Mihályhoz (1847–1921. július 27), aki Brassó vármegyének volt főispánja 1890-től 1900-ig. Széles ismereteit, gazdag tudását s lényének nemes tulajdonát, mind e vármegye jólétének megvalósítására fordította. Az ő idejében avatták fel 1898. augusztus 21-én a Fekete templom előtti Honterus szobrot, beszédet is tartott, illetve a Cenken az Árpád szobrot 1896. október 18-án. Az Erdélyi Magyar Kárpát Egyesület tagjaként, rengeteget túrázott. 1881-ben császári és királyi képviselő, 1887-ben a Brassó vármegyei hermányi kerületből szabadelvű programmal jutott be a parlamentbe. 1890 májusában Brassó vármegye föispánja, császári és királyi kamarássá lett; majd egészségi okokból lemondott. Keleti utazásain kívül bejárta Amerikát és Afrika egy részét is. 1904. augusztus 12- én indult a ,,Slavonia” hajon Fiúméból, Amerikába. Megállt Palermóban, Algírban és Gibraltárban, augusztus 28-án érkezett New-Yorkba. A körút további állomásai: Washington, Pittsburgh, Cincinnati, St.-Louis, Kolorádó, majd Denver és Chicago. Megtekintette a Niagara-vízesést, megkoszorúzta Clevelandban a Kossuth szobrot. A Budapesti Vadászkürt lakosztály szállóban hunyt el. Csak István ágán jutunk ürmösi Maurer Béla grófhoz Bolya-kastély utolsó tulajdonosához. A II. Maurer ágon, Maurer Ferenc (III. Maurer, ?-1733) Thököly István mellett harcolt, a törökök Szófia mellett fogták el, fizetnie kellett, hogy megszabaduljon. A harmadik fiú, Maurer József, II. Rákóczi Ferenc oldalán harcolt. A bujdosókkal, József is egy évet Moldvában töltött. Rákóczi Törökországba került, de az ürmösi idősebbek említették, hogy Ürmösön is megfordult a fejedelem. József, a szatmári békeszerződés után visszatért Moldvából és feleségül vette a nagyajtai Donát Annát. Született egy fiúk, László, akinek később Sárdi Símén Anna lett a felesége, kilenc gyerekük született, de kevesen maradtak életben. Lászlónak végül két fia híres lett: Károly, aki táblaügynök lett Marosvásárhelyen és László, aki Maurer József édesapja lesz. Az ürmösi anyakönyvben úgy van bevezetve, hogy „Született édes annyától, Váradi Borbárától törvénytelen ágyból, 1827-ik esztendő Áprillise 27-ik napján. Mágáénak ismerte Méltoságos Attya Ürmosi Méltóságos Fő Strázsa Mester, Maurer László Úr, megtörvényesztetett a Felséges Fejedelem által, 1832-ik esztendő Május 9-ik napján”. József már ifjú korától követte apját a katonai pályán. Katonai kiképzését a Kézdivásárhelyi katonaiskolában kezdte, majd a Bécsújhelyi katonai akadémián fejezte be. 1843- ben hadfi a 15. határőr-, 1847- ben hadnagy a 11. Székely huszárezredben. Ezrede gyergyószentmiklósi 6. századjával 1848 októberétől a Székelyföld, majd Háromszék védelmében harcolt Ambarus János és László György, ürmösi közvitézekkel. 1849-ben a nyári hadjáratban a nagyszebeni hadosztálynál szolgált. Július 18-án Újegyházáról (románul Nocrich, németül Leschkirch), a következő jelentést küldte a fenyőfalvi hídnál védekezésre készülődő Bíró Ede őrnagynak: ,,…a muszkák Alsó Porrumbákon felül az Olt jobb partjára átkeltek és Szakadátnak tartanak nagy erővel.” Következőnap sebesülten Piskin orosz fogságba esett és a Fogarasi várban, vasba verve őrizték. Szekéren vitték Nagyszebenbe, és 1850. április 20-én halálra ítélték. Utóbb a halálítéletet 5 évig tartó börtönbüntetésre változtatták, amit Csehországban Josefstadtban tölt le. Hazájába visszatérve 1869-ben századosként szolgált a brassói honvédosztálynál. 1876-ban felügyelő funkciót látott el a budapesti honvéd menházban, ahol meg is halt. A negyedik fiú, Maurer Gábor (III. Maurer) 1709-ben a Szebeni Gubernium tagja volt, nem vett részt a harcban, de segítette az egyházat. Gábor, Sándor unokájának felesége Horváth P. Zsuzsanna adományozta az ürmösi unitárius egyháznak azt a koronát, ami a szószék felett látható, illetve vásárolt egy vízi orgonát a botfalusi szászoktól. Ami Ürmösön van, azt egy brassói Nagy József orgonaművész építette 1890-ben.

Kiss Sándor ezredes kelyhe

Kiss Sándor ezredes a döntő csata előtti istentiszteleten úrvacsorát vett egy kehelyből, mely kehely a történelem viharát kiállta, Maurer József megmentette, és az ürmösi unitárius egyháznak adományozta. Az 1864-ben adományozott műkincs értékű talpas ezüst úrasztali kehely felirata a következő: „Ez a pohár Kiss Sándor híres ezredesé volt ki hősiesen elesett 1849. június 21-én felső Tömösnél a muszkák ellen vívott harcban, később birtokba jött Maurer József egyházi tanácsosnak, ki 1848-1849-ben történt szabadság harcban 21 éves korában magyar huszár kapitány volt és szolgált hazájának a híres magyar generális Bem József táborában július 19-ig, 1849 midőn egy előörsi csatában Szeben mellett muszka fogságba esett honnan végre 4 éveken át a Josefstadti várban nyomorúságos fogságot szenvede a jó Isten szeretett hazájába vissza vezérlé. A nyolcszögű poháron rajta van az ötvös mesterjegye és egy szimbólum zászlóval, lándzsával, vérttel, kürttel és egy tegezzel. Nehézsége 21 lat. férőjüsége egy jó fertály”.

A Maurer dinasztiára tisztelettel gondolunk, emléküket vissza kell hozni Brassó és Erdély kulturális életébe, történelmi tevékenységüket értékelni kell, ezért hatásos hagyomány lenne, ha Brassó megye méltóságai funkcióba iktatásukkor az alkotmány és Bibliára való eskü után részt vennének Ürmösön az unitárius templomban egy istentiszteleten, és úrvacsorát vennének Kiss Sándor ezredes kelyhéből, hogy méltóbban szolgálják nemzetünket.

Fotók: Bencze Mihály, Kedves Róbert János

Kiss Sándor kelyhe bemutatásra került a Magyarok fénye zenés történelmi játék ősbemutatóján

A II. Lynx Fesztivál Brassóban

Horesnyík Ervin családjával

Írta: dr. Bencze Mihály

A Wild Romania Association és a Forona Egyesület által kezdeményezett, Lynx Fesztivál Románia kizárólag a természetfotózásnak és dokumentumfilmnek szentelt rendezvénye, amelyet 2024.június 4-9 között szerveztek meg második alkalommal Brassóban. A legizgalmasabb film volt a Vad Erdély, amelyet az ír származású John Murray rendezett, ő a világ legnevesebb csatornáin sugárzott, több mint 100 dokumentumfilm producere, a rangos Emmy-díj nyertese. Beszédében kihangsúlyozta: „Erdély olyan kincs, amely sehol máshol nem található Európában”, amit nekünk se árt megszívlelni, mielőtt kimennénk vendégmunkásnak Angliába. Több fotókiállítás, filmvetítés, gyerekműsorok mellett lehetett találkozni és előadásokat hallgatni a szakma hírességeivel mint: Morten Hilmer, John Murray, Potozky László, Török Zoltán, Barbara és Cristoph Promberger. Közönségdíjat kapott Yann Sochaczewski Cactus Hotel filmje. A fotó kategóriában díjazottak voltak: Fáth Ádám (Flowers of the drained lake), Péter Levente (A foggy day). A fesztivál fődíját, azaz a XV. Milvus Nemzetközi Fotóverseny fődíját, a felvidéki Horesnyík Ervin nyerte a Silhouette című fényképpel, a díjat Morten Hilmer adta át. A Milvus egyik szervezője volt a marosvásárhelyi Papp Judith. Ervinnel 2024. június 8-án, a díj átvétele után beszélgettünk.

Bencze Mihály. Kedves Ervin, mi az idén január 8-án találkoztunk Rév-Komáromban a Duray Miklós emléktábla avatáson. Akkor Brassó vitt egy „ajándékot Felvidéknek”, most te viszonoztad ezt. Kérlek mutatkozz be.

Horesnyík Ervin: 1992. július 11.-én születtem, Érsekújvárban. Édesanyám, Horesnyík Beáta könyvelőként dolgozik a faluban, Bajtán, édesapám, Horesnyík Ervin pedig szintén a faluban dolgozik, mint szerelő, karbantartó. Nagyszüleim már nyugdíjasok, egyik nagypapám sajnos már nem él. Alapiskolai tanulmányaimat Párkányban, középiskolai tanulmányaimat Komáromban végeztem, diplomát pedig a Selye János Egyetem gazdaságtudományi karán szereztem. Jelenleg Paton élek és Komáromban dolgozom a hajózásban, mint konstruktőr.

BM: Mikortól kezdtél fényképezni, és milyen témákban?

HE: Ha jól emlékszem 2014-ben vásároltam első tükörreflexes gépemet, egy belépő szintű Nikont. Komolyabban csak 2015-ben kezdett foglalkoztatni a fotózás, miután elvégeztem egy gépvázkezelő tanfolyamot, ezt követte több más tanfolyam, sok ágát kipróbáltam, s végül megtaláltam a szenvedélyem a természetfotózásban.

BM: Mit jelent a természetfotózás? Miért érezted ezt közelebb a lelkedhez?

HE: Mindig is szerettem terepen lenni, erdőn, mezőn, kint a vadonban. Szerettem figyelni az állatokat, álca alá bújni, így ők többnyire nem is vettek észre. Igazából egész kiskorom óta fotóztam az állatokat, csak épp gép nélkül. Így aztán mikor már másoknak is meg tudtam mutatni, milyen pillanatokat kapok én a természettől, az remek érzés volt. Lehet, hogy soha nem látna ilyet sok ember egyébként.

Szúnyogokkal suttogó

BM: Mit jelentenek számodra a felvidéki hegyek, a Tátra? Mit jelent közel lenni Istenhez?

HE: Igen, most már kb. 3 éve szinte csak a hegyekben fotózom, nagyon megfogott a felhők feletti élet. Szeretem a kihívást, mert egyáltalán nem biztos, hogy feljutok, számtalan példa volt már rá…hóvihar, jégeső stb. ettől nagyon izgalmas. Viszont, ha feljutok, sokszor csak ülök és nézelődöm, egy teljesen más világ, ami elém tárul, mindig tud újat mutatni.

BM: Neked se könnyű a szabadidődet úgy beosztani, hogy a család ne szenvedje hiányodat. Családi ágon rokonaid is élnek Brassóban. Mikor jártál először Erdélyben, Brassóban? Hegyeinkben sikerült-e képeket készíteni?

HE: Főleg, mióta megszületett a kisfiam, ám ahogy nő, úgy látom egyre jobban érdekli ez a világ őt is, talán néhány év múlva már velem tart a hegyre is. Feleségem, Bogi rokonai élnek Brassóban és környékén, ám igazából most találkoztam velük először, mikor a díjátadóra utaztunk, de biztosan megyünk még hozzájuk, nagyon kedves, aranyos emberek. Székelyudvarhely és környékét már párszor bejártuk kisebb-nagyobb kirándulásokon, a havasokban is túráztam már kétszer. Voltam cserkelni medvére is kétszer, illetve életem első zerge fotóját is Erdélyben készítettem, mondhatom, hogy itt szerettem bele a hegyekbe.

Horesnyík Ervin

BM: A fényképezés alatt alakul-e ki metakommunikáció közted és a fényképezésre kiszemelt állat közt?

HE: Ez nagyon érdekes, mindig mondogatom magamban, hogy hogyan viselkedjen az állat, miközben fotózom, persze az esetek többségében teljesen más történik. Volt egy emlékezetes eset, mikor már huzamosabb ideje egy alomnyi rókakölyköt fotóztam. Egyszer csak megjelent az anyjuk, odajött hozzám néhány méterre, a szemembe nézett, aztán néhány pillanat múlva visszament a kölykökhöz, s elkezdte őket etetni. Varázslatos pillanat volt.

BM: Első kattintásra készült kép lesz a végső kivitelezés? Vagy a kép még átmegy informatikai feldolgozáson? Nemzetközi versenyre hogyan készülsz fel?

HE: A kép, ami a gépből kijön nem is kép, inkább egy információcsomag. Ezt nekem kell utólag rendbe hoznom számítógépen, hogy úgy nézzen ki, amilyen az volt a valóságban. De persze igyekszem minden egyebet a kép készítésekor jól csinálni, pl. kompozíció, élesség, expo, így az utómunka minimális, de elengedhetetlen. Volt időszak, mikor kimondottan pályázatokban gondolkodtam, s a témát is próbáltam úgy választani, ez nem jó irány. Nekem a fotózás örömet okoz, imádom. Pályázatokra küldök képeket, de nem ez a fő motiváció, persze mindig örül az ember, ha sikerül bezsebelni valami díjat.

BM: Mit jelentett számodra idén a Milvus fődíj?

HE: Két év kihagyás után az első pályázat, amin indultam, óriási öröm és megtiszteltetés, amit érzek. Maga a nívós pályázat is önmagában, de engem mindig is az érdekelt, hogy ki/kik véleményezik a képeim. Itt a zsűri egytől egyik számomra nagyra tartott fotós, így meg aztán hatványozott az örömöm. Az már csak hab a tortán, hogy Morten Hilmer Nikon nagykövet méltatta a fotóm a díjátadón, s a fődíjat is tőle vehettem át.

Horesnyík Ervinnek átadja Morten Hilmer a Milvus fődíját, 2024

BM: Erdélyi, illetve nemzetközi fotósokkal tartod-e a kapcsolatot?

HE: Igen, főként nézegetem számomra nagyra tartott fotósok munkásságát. Ez nagyon jó véleményem szerint, hogy minél több képet lát az ember, így is fejleszti a látásmódját.

BM: Hol és milyen fotókiállításokon, versenyeken vettél részt, és milyen díjakat kaptál?

HE: Igazából az alkotás pillanata, ami a legnagyobb örömet okozza nekem, így ezek a dolgok mellékesek számomra, főként a saját kiállítás, ami sok szervezés és macera. Volt már néhány helyen, de nem foglalkozom vele egyáltalán. Pályázati eredményeimről persze vezetek egy kis füzetet, hátha majd egyszer valamire jó lesz. Pályázati eredmények: 2016: Amfo: Gyász-3. hely, Út a mennybe-elismerés, Figyelem-elismerés, MKP: Út a mennybe-1. hely 2017: Amfo: Télidő-elismerés. Euronatur: Legjobb 12-ben címlapfotó, Varázslatos Magyarország: Télidő-3. hely, Büszke diva-3. hely, Cewe: 183 000 képből Pipacsok földjén, Az író-legjobb 1000-ben, Dolgos kezek-legjobb 500-ban 2018: Amfo: Fekete-fehér kat.-3. hely, Színes kat.-5 fotó 2. hely, Varázslatos Magyarország: Csavartszarvú-2. hely, Bújócska-3. hely, Kontraszt-1. hely, Invázió-2. hely, Muzsikál az erdő: 1. hely-kollekciódíj, Milvus: Szemtől szemben-közönség díj, Komárom Esztergom Megyei fotópályázat: Portré kat. Dolgos kezek-2. hely, Interrag V-A : top 12-ben Szúnyogokkal suttogó, Tóthpál Gyula fotópályázat: Szúnyogokkal suttogó-különdíj, Varázslatos Magyarország: Szivárványmező-1.hely 2019: Amfo:szines-Hó-zik-zik-zik-3.hely, FF-mókás sütés, magány, kontraszt-elismerés, Muzsikál az erdő-1.hely-kollekciódij, Bird photographer of the year-Csuszka a téli tájban-magasra értékelt, XIX. Nemzetközti Magyar fotószalon-Jiu Jitsu-MFVSZ Bronz, Apróka, Hó-zik-zik-zik, Pitypang bűvölő-elismerés, Lenergy ÉTF-Szúnyogokkal suttogó-2. hely+különdíj, Biatorbágy pályázat-Dolgos kezek, Két vándor, Szúnyogokkal suttogó, Szemtől szemben-elismerés, 2020: Slovenian Magical Nature: emlősök-Szemtől szemben magasra értékelt, Madarak-Csuszka a téli tájban-elfogadás, Varázslatos Magyarország: április-madarak-Tollig ázva 2.hely, Emlősök-Apróka 3.hely, Varázslatos Magyarország: augusztus-emlősök-2.hely, Képek a nagyvilágból 1. és 3. Hely, Varázslatos Magyarország: október-Képek a nagyvilágból 1. hely, Varázslatos Magyarország Összesités: 5.hely, Egyéb állatok-2.hely, Képek a nagyvilagból-3.hely, 35 Awards: Top 100 Wildlife photographer, Top 35 Slovak photographer, 2021: Wildart-35 elfogadás, 2 kiemelt, 1 magasra értékelt, Island of Art-7 elfogadás, Musala-5 elfogadás, 1 kiemelt, 1 bronz, Wildlife Poland-1. Hely, Varázslatos Magyarország: április-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: május-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: június-Képek a nagyvilágból 3.hely, Unesco-1.hely, Varázslatos Magyarország: július-Képek a nagyvilágból 2.hely, Varázslatos Magyarország: augusztus-Képek a nagyvilágból 1. és 2.hely, Varázslatos Magyarország: szeptember-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: október-Képek a nagyvilágból 1. és 3.hely, Varázslatos Magyarország: november-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: december-Képek a nagyvilágból 1.hely, Varázslatos Magyarország Összesités: Képek a nagyvilágból 1.hely, Cewe-legjobb 1000, Lenergy ÉTF-Titánok harca-magasra értékelt, 2024: Milvus-Fődij-Sziluett, Varázslatos Magyarország: Május-Madarak világa-2.hely, Képek a nagyvilágból-2.hely, Varázslatos Magyarország: Június- Képek a nagyvilágból-2.hely.

Szemtől szemben

BM: Neked, mint fotóművésznek mi az ars poeticád?

HE: Nem nevezném magam fotóművésznek, inkább lelkes amatőr, aki néha jókor van jó helyen s nyomja a gombot a fényképezőgépen. Nem saját gondolat, de talán ez jellemzi legjobban a fotózáshoz való viszonyom. Hogy melyik a kedvenc képem? Az, amelyiket majd holnap készítek el!

Magyar nyelven írni isteni, de pokoli munka! – Interjú Döbrentei Kornéllal

Döbrentei Kornél

kérdezett: dr. Bencze Mihály

Döbrentei Kornél (Pestszentimre, 1946. november 3.) József Attila-díjas magyar író, költő, újságíró, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének választmányi alelnöke, a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Kötetei: Skorpió jegyében (1972), Szökőév (1979), Naplövő (1984), Honvágy egy álom után (válogatott és új versek, 1992), Vitézeknek való dévaj balladák (1993), Rebellis türelem (válogatott versek, 1996), Madárpalota (gyermekversek, 1999), Nyafikai cicókák (gyermekversek, 2002), A nyájak őrzője és más versek (2002), Kardélen (2003), Mókuskerék a halhatatlansághoz (2005), Tartsd meg a sziklát (egybegyűjtött versek 1967–2007, 2008), Petrás Mária–Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum; Kairosz, Budapest, 2009 + CD, Ajánlások könyve; Püski, Budapest, 2012, És mégis; Püski, Budapest, 2014, Petrás Mária–Döbrentei Kornél: Zsoltáros ultimátum; Kairosz, Budapest, 2014, A harapófogó öblében. Válogatott versek. 1967–2018; Püski, Budapest, 2018, Hosszú versek virradása; Püski, Budapest, 2019. Munkásságát a következő díjak fémjelzik: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (1980), József Attila-díj (1991), Kölcsey-díj (1994), A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1994), Balassi Bálint-emlékkard (1998), Báró Eötvös József sajtódíj (2001), Benedek István-emlékgyűrű (2002), Vitézi Rend érdemkeresztje (2002), Vitézi Rend Nemzetvédelmi Keresztjének Ezüst Fokozata (2003), Alternatív Kossuth-díj (2004), Magyarország Babérkoszorúja-díj (2019), Hit és Hűség- Sinkovits Imre emlékezete díj (2022), Magyar Örökség-díj (2023). Döbrentei Kornél felesége az ismert Petrás Mária népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja. 2023. augusztus elsején, Döbrentei Kornéllal beszélgettem Pomázon.

Bencze Mihály: Minden ember élete valahol nagyszülők, szülők vonalán kezdődik. Megkérlek mesélj róluk.

Döbrentei Kornél: Két családról kell beszéljek, a Döbrentei családról, ami Dunántúl és Felvidék, illetve a Turcsányi családról, ami Erdély. Ha így nézzük akkor én Trianon gyermeke is vagyok, mert a történelem azt bizonyítja, hogy mind a két család átkerült egy igazságtalan békeürügyén egy másik oldalra, csak az a baj, hogy ezt még nem is tudom múlt időben mondani, mert ahogy most látom, nézem, érzékelem az Európai Unió legalább olyan bűnöket követ el, mint a Trianoni Békediktátum. Itt a szüleink és nagyszüleink megpróbáltak fej felemelve, lélekerővel valamiképpen megbirkózni ezzel az elképesztő és az idő távlatából nézve egyre hanyagabb és lelkiismeretlenebb békével. Béke ugyan az, hogyha az ember lélegezve jön a világra, de az milyen béke, amikor már a lélegzését is megcsökkentve be akarják fullasztani, el akarják tiporni a létezését? Én mindig azt mondtam, hogy a magyarsággal Istennek terve van, ma se mondtam le erről. Mások is vagyunk egy kissé, ami minket itt körülvesz, az egy nagyon mérgező dolog, de az, ami a saját hazámban is körülvesz, én nem tudom, hogy a magyarságnak mikor volt ilyen baloldala, de nem tudunk kitérni előle, mert tulajdonképpen a két világhatalom közti végtelen vetélkedésnek vagyunk az áldozatai. Magyarországnak így kell élni, naponként megharcolva az önazonosságtudatáért. S olyan helyzetbe került, hogy ha ezért tesz valamit a saját hazájában, felelősségre vonják, kiirtják és valóban, a nemzethalál képe felmerül. Én ilyen családból jövök, elég férfias család, mert csupa elszánt, korrekt férfi áll az oldalunkon és nagyon elszánt, Zrínyi Ilona jellemű asszonyok tartanak össze minket a másikon. Olyan példamutató, emberi – csúnya szóval mondom –, kollekció, amely nem mindenkinek adatott meg, beleértve a Mágnásokat sem és sok mindenki mást sem. Ez engem kötelez. Mélyebb megfontolásokat igényel. Ezek cselekvő emberek voltak, az asszonyok segítették a férfiakat a háborúikban, a férfiak meg ott álltak, ahogy kell. Név szerint nem nevezek meg senkit, nyilván az ükapám, a dédapám, nagyapám és apám is belejátszik ebbe – nemrég találtam meg egy családi címert és úgy örülök neki, hogy ezek is megvannak, mindkét ágról, ami azt jelenti, hogy olyan szeretetbeli nősülés jött létre, ahol azonos nézetek, érzelmek, gondolatok leltek egymásra. Én megköszönöm a szüleimnek, hogy ezt a folytonosságot megőrizték. 1946-os születésem után, minden megszakadt, megromlott és amióta én élek, azóta egy teljes, hátrányos helyzet rabja vagyok – nemcsak én, mások is. De az életet élni kell, csak mi Döbrenteiek ezt örököltük, ezt kaptuk. Két világháború elvesztése után, 1956-os szabadságharc leverése után és talán pitymallik valahol.

B.M.: Az iskoláidat hol végezted? Milyen emlékek fűznek hozzájuk?

D.K.: Na most az iskola is érzelmi kérdés. A Wekerle utcában volt az iskola, ahol mi is laktunk. Szerencsém volt, hogy az általános iskolába olyan embereket telepítettek ki, akik nem értettek egyet a központi hatalommal, így nagyszerű tanáraink voltak. Szép emberi érzésekre kerülhetett sors – emlékszem Flóris tanár úrra, aki a biológiát tanította, zseniális volt, Elvira nénire, akibe szerelmes voltam. Az általános iskolában ért egy hatalmas megtiszteltetés, valakik kiszagolták, hogy nekem verseim vannak. Az egyiket meg is írtam fogalmazás órán, de annyira kilógott, hogy apámat be is hívták. Olyan furcsa volt – mert ugye belém nevelték, hogy minket hogyan kezelnek –, olyan nagyjelenőségű volt a dolog, hogy bejött a diri is, bedugta a Kossuth rádiót és meghallgattuk, hogy Döbrentei Kornél Tavaszi fűzek című versét elmondja Gáti. Na erre már mindenki leült, tizenöt perc hangzott el, én még megkaptam ajándékba Verne Gyula A rejtelmes sziget c. könyvét, ezenkívül pedig Budapest fölött egy sétarepülést. Ez sorsszerű volt, nem is álltam le, mert mindig jött az ihlet. Ettől a perctől kezdve, egy életen át végig kisért. Rengeteget sportoltam, foci, birkózás, torna, öt év tengerészet. Az általános után elvégeztem a Steinmetz Miklós középiskolát, humán tagozaton. Ott szintén olyan tanárok voltak, akik a rezsimnek nem feleltek meg. Közben kivívtam a magam státuszát is, tizenhat éves voltam, amikor az egész Garabontziás nevezetű iskolaújságot én írtam. Aztán egyszer csak beszellőztettek egy pályázatot, amelyben egy tanulmányt lehetett írni, az egyik általam kiválasztott témák Baudelaire Egy dög, Tóth Árpád Sugárkoszorú és József Attila Óda c. versei voltak. Akkor kivédhettem volna, hogy nem mehetek egyetemre, ahogy Esterházy kivédte az apja révén, de nekem nem sikerült.

B.M.: Miért választottad a tengerészetet?

D.K.: Kényszerből. Amikor leérettségiztem, sokfajta segédmunkás állást kellett betöltenem, mert akkor a Kádári rezsim azt gondolta, hogy a régi gyerekeket át kell nevelni. Na most az én nagybátyám eléggé kiemelkedő ember volt, imádott hajózni, az ő protekciójával bekerültem a csepeli Szabadkikötő helységébe, ahol a behajózásra várók megfordultak. Én egy évig ott dolgoztam, de nem vittek hajózni, persze közben az ÁVÓ állandóan nyomozott utánunk. Közben birkóztak a fejünk fölött a kommunista párton belül, hogy most a hajózás rentábilis-e – mindenki tudja, hogy igen –, vagy nem. Na most véletlenül ez a rész győzött és ki akartak találni egy új tengerész tiszti akadémiát. S én, aki ugye megvoltam tiltva, de innen nem, persze elvégeztem, be is vetettek.

B.M.: Tengerészként hol jártál a nagyvilágban? Hogyan tértél vissza a versekhez?

D.K.: Először lementem Csepelről a Sulina-csatornán a Fekete-tengerig, aztán bejártuk Brǎjlát, Reinit, Törökországot, Görögországot, Szíriát, Libanont, Algériát, Olaszországot, Spanyolországot stb. Végül, amikor ott hagytam nem is volt baj – mert ha még egy évig ott maradok, soha nem jövök el onnan –, nekem írnom kellett. Akkor értem abba a korszakomba, hogy ha én üzemi újságírónak megyek, akkor nekem az volt, hogy bemegyek délben vacakolok, aztán hazamegyek és dolgozok. Nem tehettek nemzeti újság élére, úgyhogy reggel nyolckor be kellett ütni a kalimát és a szerkesztőkön múlott, hogy kb. mi a sorsom. Én nagyon hamar összekaptam mindenkivel, s akkor a Viczián Erzsi bement a Dancshoz és elvitt magához, ő megértett engem – bár ő kommunista volt.

Tehát, ha ott maradok a tengerészetnél, nem leszek író.

B.M.: Milyen lapoknál dolgoztál?

D.K.: Csak üzemi lapoknál. Nem engedtek mondjuk a Magyar Nemzethez.

B.M.: Melyik volt az első versed, ami megjelent?

 

D.K.: Éhesek, az Élet és Irodalom közölte le Nagy László közreműködésével.

B.M.: Első versesköteted?

D.K.: 1972 – ha jól emlékszem. Erősen fogadták, szokatlanul jó kötet volt. A skorpió jegyében volt a címe.

B.M.: Befogadott a magyar irodalmi élet?

D.K.: Igen, mellém álltak. Az Éhesek c. vers eléggé figyelemfelkeltő volt. Aztán megjelent a Kortársban a Barokk mise, utána a Tenger c. vers az Új írásban. Szokatlan hang volt.

B.M.: A szokatlan hangod megjelenése után, irodalmi lapok bevettek a szerkesztőségükbe?

D.K.: Nem akartam semmilyen szerkesztőséget, fiatal voltam, szabad. A versekből nem lehetett megélni, de amikor elhagytam az üzemi újságírást, akkor egy fél évig voltam szabadúszó, ahol elkezdtem a Kamaszságok c. érdekes akkori magyar költők erotikus verseit. Utána pedig amikor Esterházy elhagyta a Hitelt, mert úgy érezte, hogy az ő édesanyját Csoóri Sándor megsértette akkor engem odahívtak. Én tizenhat éven át voltam a vers és az irodalmi rovat vezetője.

Balról jobbra Petrás Mária, Csürös Csilla, Döbrentei Kornél, Szidiropurosz Archimédesz

B.M.: Folyamatosan jelentek meg könyveid, egyre többen barátaiddá váltak, kikkel egyeztél jól?

D.K.: Írtam, mert az Isten azt akarta, hogy írjak. Csoórival – még akkor is, ha vitatkoztam –, Bíró Zolival, Makovecz Imrével, Zelnik Jóskával, tehát az akkoriakkal.

B.M.: Lassan-lassan véget ért egy olyan rendszer, amiben felszínre tudtál törni. Hogyan élted meg az 1989-es rendszerváltást? Hogyan alakult a költői pályafutásod az új világban?

 

D.K.: Éreztem az idegvégződéseimben. A verset nem lehet nagyon kitalálni, pakk kirobban. Na most nyilván, én odáig a tűrt kategória voltam. Amikor ez jött akkor valahogy ez a dolog megindult, tudniillik attól tartok én, hogy arra a hangra, amire nekem szükségem volt, arra másoknak is szüksége volt. Nem lehet ezt megmagyarázni, én nem helyezkedtem be. Egyszer csak mindenütt azt mondták, hogy menjek, mert én fejezem ki „azt”. Ez egy csúcspillanat, ez eltartott vagy tíz évig. Azóta úgy néz ki, hogy a műveim beigazolódnak és ez azért jó érzés.

B.M.: Egy olyan jó ráérzésed volt, hogy a nép, az ország lélektani hangulatát eltaláltad és magukévá tudták tenni az alkotásaidat.

D.K.: De ez nem mesterségesen történt. Én úgy éreztem, hogy nekem írnom kell, elhittem és itt tartok.

B.M.: Minden írónak voltak elődjei. Te kiket tekintesz elődjeidnek?

D.K.: Nézd, ez egy nagy kérdés. Sokakat természetesen. Balassi Bálintot, Berzsenyi Dánielt, Arany Jánost, Vörösmartyt, Kölcseyt, Petőfit stb.

B.M.: Na most, Teller Ede jó ismerősöm volt, leveleztünk is.

D.K.: Tudom, aki Adyt annyira szerette. Ne bosszants vele!

B.M.: Az előadásain, amit a matematika versenyeken is megtartott, azt mondta, hogy a felfedezéseiben mindent Adynak és József Attilának köszönhet, mert a magyar költészet egy olyan préselt változata, hogy az már kész fizikai képlet. A magyar nyelv ősiessége nagyon jól leírja a természeti jelenségeket, csak ki kell olvasni belőle. Te, mint egy alkotó irodalmár, hogy érzed a magyar nyelv ősiességét?

D.K.: Ősiesség vagy hősiesség?

B.M.: Mindkettő!

D.K.: A magyar nyelv ősiességét, amelyért a mai napig birkóznak, kezdve a habsburg-finnugor elmélettől és sok minden egyébtől, a magyar egy önálló, mély, független, nemzetek előtti nyelv! Egyszerűen nem lehet mit kezdeni vele, zseniális!

B.M.: Egy ilyen isteni nyelven alkotni, írni milyen érzés?

D.K.: Ha egy dallam elveszejt a legnagyobb stradivarira se figyelsz oda akkor. Magyar nyelven írni isteni, de pokoli munka. Oly sokrétű, hogy nem tudsz vele mit kezdni, mert gazdagabb, lebír, erősebb. Ennek ellenére én azt hiszem, én más nyelven nem tudnék írni.

B.M.: Hogyan születnek a verseid? Hogyan jön az ihlet?

D.K.: Egyet tudok, van ihlet, ami egy olyan dimenzióba emeli fel a lelkedet, amiről nem is tehetsz, nem is tudsz és ha ott valami megfogan, azt le kell hozni. Én elfogult vagyok, a magyar nyelv a legelső, főleg, ha megnézed az eredetrendszerét, ilyen nyelv nincs még egy.

B.M.: Szereted felolvasni, vagy jobban esik, ha egy művész olvassa fel a verseidet?

D.K.: Ez alkalmi kérdés, én általában elolvasom, de meghagyom. Az első anyagaimat húsz éves koromban Latinovits Zoltán olvasta fel. Persze, hogy szeretem néha felolvasni, de már egyre kevésbé.

B.M.: Milyen érzés volt, amikor Latinovits mélyebb dolgokat, is észlelt a versedben, úgy szavalta el. Lehet, hogy te azokat nem vetted észre.

D.K.: De én észrevettem! Egy költő mindig észreveszi, hogy hogyan szavalják. Egyszerűen úgy éreztem, hogy kényeztetve vagyok. De mikor egy egész éjszakát átvodkáztam vele és jól elbeszélgettünk, akkor rájöttem arra, hogy a dolog ilyen. Nem kell persze vodkázni, de üldözte magát, az volt az érzésem – ő ezt így nem mondta ki, hozzá képest egy fiatal gyerek voltam –, hogy a verseimben valami fedezéket talált. Én találkoztam egy-két emberrel, aki nem csak azért szavalt el, mert megkérték. Hihetetlen volt. Egyszer a feleségem Mária azt mondta, amikor egy verset befejeztem, hogy könyörgök, egy darabig ne írj verset, mert szétmegy a családi életünk! Ilyenkor az ember megbolondul.

B.M.: Zenésítették-e meg a verseidet?

D.K.: Igen, de egyet nagyon jól. Írtam egy verset, hogy Gyerekkor, na ebből három évig kaptam tiszteletdíjat, Halász Judit énekelte.

B.M.: Végül értékelték a munkádat, nagyon sok díjat kaptál.

 

D.K.: Ezek nem állami díjak. Például amikor úgy érezték amikor megérdemelném a Kossuth-díjat, akkor a Gyurkovicsék kiharcolták az alternatív Kossuth-díjat. Ezek mind ilyen dolgok, meg aztán ahogy múlik az idő engem már annyira nem érdekel, de az zavar, hogy egy csomó rossz költő ugyanazokat a díjakat megkapta, mint én. Bennem nincs belső ellenszenv, de zavar ez az ócska, státuszstriciség.

B.M.: Mi a költői hitvallásod?

D.K.: Miután a hetvenhetedik évemet élem és kitartottam a hitvallásom mellett, kettő részre bonthatnám. Az első a nyelv, amely nem újdonság, mert nyelvben él a nemzet. A másik, ezen a nyelven magyar sorskérdéseket, amelyek vannak megörökíteni. Kicsit felületesnek tűnő válasz, de nem könnyű erre válaszolni.

B.M.: Mit üzennél az erdélyi magyarságnak?

D.K.: Tartsanak ki, igazuk van, a történelem néha hosszan téved, de megfogja mutatni. Ne adják föl a magyarságot!

Döbrentei Kornél

Omega Testamentum koncert Brassóban

Írta: dr. Bencze Mihály

Az Omega Kossuth (2013)- és Liszt Ferenc-díjas (1976), magyar rockegyüttes 1962-ben alakult. A rengeteg magyar együttes közt az Omega úttörőnek számított a magyar zene történetében, elsőként a nemzetközi zeneéletben jegyezett magyar együttesként is. Az Omega mintájára az egykori szocialista országokban együttesek is alakultak. A magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (1979, Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (1977, Time Robber 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért, valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója, elsőként jelent meg CD-je és DVD-je. Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban, a Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször. Majdnem 60 év folytonos zenéléssel a legrégibb együttes Magyarországon, de a világon is a „legöregebb” együttesek közé tartozik. Minőségi szövegei és dalai a mai napig is aktuálisak. Tagjai: Kóbor János énekes, Benkő László ének, zongora, Molnár György szólógitár, Mihály Tamás basszusgitár, Debreceni Ferenc dobok. Lemezeik. Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (1968), 10000 lépés (1969), Éjszakai országút (1970), Élő Omega (1972), Omega 5 (1973), Nem tudom a neved (1975), Időrabló (1977), Csillagok útján (1978), Gammapolis (1979), Az Arc (1981), Omega XI (1982), A Föld árnyékos oldalán (1986), Babylon (1987), Egy életre szól (1998), Égi jel (2006), Volt egyszer egy vadkelet (2017), Testamentum (2020). A Gyöngyhajú lány éneküket 1970-ben Japánban díjazták, azóta is világsláger. Az évek során az Omega „testvéregyüttese” lett a Scorpions. Díjaik: A Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje (1995), EMeRTon-díj (2004), Börze Award-Életmű-díj (2011), Pro Urbe Budapestért díj (2011), Fonogram Életműdíj (2018), Inter-Lyra-díj. Az Omega tagjainak szólólemezei is jelentek meg, az együttesről többen írtak könyvet is.

Nemzedékem, és az utánam következő nemzedékek az Omega zenéjén nőttünk fel, szellemi és lelki életünk részévé váltak. Az Omegát először 1975-ben engedte Romániában koncertezni a szocialista hatalom, de akkor se engedte magyar lakta városokba. Mi, az akkori kolozsvári magyar egyetemisták 1975. április 19-én Vajdahunyadra mentünk az Omega koncerte. Ami világszenzáció volt, tombolt a közönség, mindenki énekelt, végül a rendőrség verte szét a tömeget. Brassóban, 1980. november 17-18-án a brassói Sportcsarnokban koncertezett, ezen a koncerteken több mint 200 Vörös Zászló Líceum diákjaival és volt diákjaimmal vettem részt. Csodálatos volt. A rendszerváltás után végre Erdély városaiban is koncertezhetett. Brassóban 2019. szeptember 17-én koncertezett utoljára az Omega, ő zárta a Brassói Magyar Napokat. A koncert végére sajnos az „ezüst eső” is beköszöntött, mintha így jelezte volna a Sors azt a következő tragikus évet, amikor Benkő László 2020. november 18-án, Mihály Tamás 2020. november 21, és Kóbor János 2021. december 6-án végleg távozott az „égben lebegők csarnokába”. Az Omega 15 millió magyarnak volt a zenei királya, akik visszahallgatva a dalaikat szép csendesen vagy tombolva, most is siratják. Az Omega európai szinten is Alfa magasságban zenélt de eljött az az idő amikor, mint a görög ábécé utolsó betűje teljesítette földi küldetését, és a megírt „testamentumát” átadta az örökkévalóságnak. Csodák mindig voltak, és mindig lesznek, Debreczeni Ferenc jézusi alázattal feltámasztotta hamvaiból a legendás együttest, új tagokkal, új dalokkal, ami Omega Testamentum név alatt próbál szárnyalni. Ez az új együttes mutatkozott be 2024. június 7-én a brassói Rockstadt klubban. A fergeteges koncert után elbeszélgettem az új együttes három tagjával.

Bencze Mihály: Ma egy fantasztikus koncerten vettünk részt, ahol bemutatkozott az Omega Testamentum együttes. Megkérném Debreczeni Ferencet, Cikit, hogy meséljen nekünk arról, hogy milyen volt a tragédia után főnixmadárként feltámadni, kapni olyan új tagokat, akikkel az Omega eszméjét, zene- és szövegvilágát nekünk, a kárpát-medencei magyarságnak tovább tudja adni?

Bencze Mihály és Debreczeni Ferenc

Debreczeni Ferenc: Köszönöm szépen, ez a főnixmadár jelző nagyon jól hangzott, csak ennek nehéz igazándiból helytállni olyan szinten, mint ahogy ezt ő tudta annak idején, vagy amiről az elbeszélések szólnak. A mi esetünkben nem volt egyszerű történet, három zenekari tag elhagyta az Omegát, s nincs mese, ezt a 60 éves örökséget valahogyan tovább szerettem volna vinni, meg is beszéltük korábban, csak így elfogytunk. Hála Istennek, amikor oda jutottunk, hogy mégis érdemes lett ezzel foglalkozni, rátaláltam a srácokra, ami nem volt egyszerű, mert nem úgy megy, mint amikor van egy válogatás és akkor behívunk valakiket és jöjjenek. Utánamentünk, nézegettünk, hallgathattunk, akár koncerttermekben, vagy akár az interneten és így sikerült összehozni ezt a bandát. Az énekesnek Schrott Petinek van a legnehezebb feladata, a Mekinek a hangja után, ő neki kell megszemélyesíteni az énekeket. Nagy Zsolt, a billentyűs, aki jó ismerős, hiszen annak idején Balázs Fecóval együtt dolgoztunk, de gyakorlatilag még a Fekete Tibi is. Így aztán össze tudtunk állni, bátran vállaltuk ezt a feladatot, hogy új nótákat is írjunk, ráadásul teljesen az ars poetica jelleggel, hogy önmagáért szóljanak a dalok, amikben benne van minden.

B.M.: Arcunkon az idő, Saját képét hívja elő, És az angyalok, végül nem ismernek ránk. Kóbor János karizmatikus egyéniségét megörökölni, de egy újabb hangminőséget, az Omegának a jövőbeli képét énekelni, ezzel a nyitódallal, csodálatos volt! Úgy érzem, hogy sikerült azt a szintet tovább vinni. Hogyan tudtad ezt a feladatot felvállalni, s nemcsak belenőni, hanem újat is hozni?

Schrott Péter és Bencze Mihály

Schrott Péter: Köszönöm a kedves szavakat! Amikor a Cikiék fölhívtak, a projekt miatt, akkor nem nagyon tudtam, hogy hova kapjak, nagyon meglepődtem és megtisztelő volt! Olyan Omega dalokat játszunk, amik a zászlóvivés – ahogy Ciki mondaná –, minden koncerten egy ilyen bálványállítás, emlékezés valósul meg. Kérték is, de én is úgy gondoltam, hogy nem szabad utánozni a Mekit, tehát, hogy muszáj a tipikus dallamokat, dalokat úgy előadni, ahogy azt ő is csinálta, de semmiképpen sem átvenni az ő stílusát, hanem újat hozni bele, ezáltal beletenni magamat is és talán ezt érezhetted, így sikerült előhozni ezt az érzést.

B.M.: A fehér holló a fekete párja. Miért van az, hogy ma senki se látja? Túl fehéren vakít a szárnya, Nem ő látszik, csak a hiánya. A billentyűk fehérek-feketék, hogyan sikerült Benkő László karizmatikus és sokoldalú személyisége után, azokon a billentyűkön a Léna dalt felfokozott ostorcsapásáig eljátszani, de nemcsak eljátszani, hanem az új Omega elképzelése szerint tovább vinni?

Nagy Zsolt, Schrott Péter, Bencze Mihály, Debreczeni Ferenc

Nagy Zsolt Misi: Nem volt könnyű feladat, mert eleve Benkő Lacit nem lehet pótolni, nekem is egy óriási megtiszteltetés, hogy elhívtak a zenekarba. Minden koncert egy olyan élmény, hogy egy örökség előtt tiszteltünk, mi a magunk módján, Ciki pedig a saját életművét folytatja. Nekem ez egy új dolog volt olyan szempontból, hogy ez nem volt egyszerű, a hangszíneket, a hangszerelést megcsinálni a dalokba, hogy úgy szóljon, vagy megközelítőleg úgy, mint a lemezeken volt. Minden alkalomkor dolgozunk ezen, mert nem lehet csak úgy megállni, tökéletesíteni kell napról-napra, koncertről-koncertre.

B.M.: Mi az Omega zenéjén nőttűnk fel, dalait, a szövegeit kívülről tudtuk, énekeltük, nekünk nem bálvány, hanem egy követendő minta volt zenében, szövegben, gondolkodásban, magatartásban, kivitelezésben. Az Omega tagjaival személyesen 1978-ban találkoztam, hiszen azelőtt a román hatóságok nem engedtek Magyarországra, és az első találkozásunk az Ifjúsági Parkban volt, ahol Kóbor János a koncert utáni protokollra meghívott engem is. Az Omegának legalább 50 koncertjének vagyok a „túlélője”. Na, de más lemezről hallgatni és más élőben látni, hogy néhány évvel “idősebb” srácok ezt hogyan tudják valósítani. Az Omegának hogyan sikerült egy szocialista világból nemzetközi szintre lépni?

D.F.: Van egy dolog, amire nagyon határozottan tudok visszaemlékezni, ami szintén egy bizonyos riportnak a témája volt az amikor a 20 éves jubileumi koncertet csináltuk a Budapest Sportcsarnokban és sikerült teltházat összehozni. Ebbe nagyon komoly szerepe volt Jancsó Miklósnak és a Hernádi Gyulának, ők voltak azok, amikor először nem értettük, hogy miért kell nekünk a monarchia korabeli katonai ruháiban, sisakban megrohamozni a Gellért-hegyet egy Omega zászlóval a kezünkben. Utána elmesélték, hogy azért, mert gyakorlatilag úgy akarják felépíteni ezt a koncertfilmet, hogy a szabadság szimbóluma megjelenjen. Mert az egy nagyon komoly korszakban volt, amikor a diktatúra kemény volt. Hála Istennek, ők is voltak olyan szituációban, hogy annyira népszerűek tudtunk lenni, hogy már nem tudtak megálljt parancsolni, így aztán sikerült ezt a filmet is készre csinálni – éppen most lesz róla újravetítés. A folyamatos nemzetközi meghívások megalapozták hírnevünket.

B.M.: Brassóban 1980-ban a Sportcsarnokban koncertezett az Omega. Az is zenei robbanás volt a brassói magyarság részére, mert aki nem tudott beférni, az kint tombolt és nem lehet leírni azt az extázist, amit kiváltottak a dalok. Öt évvel ezelőtt a Tanácstéren koncertezett az Omega, most annak örvendek, hogy a régi gyökerekből kisarjadt új Omegával találkozhattunk ma. Mi az elképzelésetek, hogyan folytatjátok tovább?

D.F.: Ameddig tudom én azt addig szeretném folytatni, reméljük, hogy megkapom hozzá az igazolást és nem lesz probléma. A természet az dolgozik, de a srácokkal boldogan csináljuk és nem szeretnénk változtatni ezen a variáción. Nekem nagyon tetszik ez a stílus és úgy érzem a közönségnek is.

B.M.: Az időrabló mindent lát, Kezében az egész világ. Érezzük a tekintetét, De senki sem látta még. Győzzétek le az időrablót, sok sikert és hosszú életet kívánunk az Omega Testamentumnak, és köszönöm a beszélgetést.

Erdős Róbert, Schrott Péter, Debreczeni Ferenc, Fekete Tibor, Nagy Zsolt

A zenével gyógyítani lehet. Beszélgetés Mahó Andreával, Sasvári Sándorral és Serbán Attilával

Serbán Attila, Mahó Andrea és Sasvári Sándor

Írta. dr. Bencze Mihály

Mahó Andrea (Budapest, 1979. február 21.) magyar színművésznő, énekesnő, szinkronszínésznő 2001-ben végzett Gór Nagy Mária színitanodájában, azóta játszott a Győri Nemzeti Színházban, a Budapesti Operettszínházban, a Madách Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, valamint a Pesti Magyar Színházban. Művészi teljesítményéért EMeRTon-díjat (2003), Artisjus-díjat (2007) ás Jászai Mari-díjat (2020) kapott. Fontosabb lemezei: Az operaház fantomja (2003), Volt egyszer egy csapat (2005), Más lesz a holnap – szóló (2007), Jó reggelt napfény – szóló (2008), Mit tehetnék érted – szóló (2012).

A két éve zajló Brassói Zenei Kavalkádon, Mahó Andrea másodjára vett részt, az idén Sasvári Sándor és Serbán Attila művészekkel lépett fel közösen. A csodálatos előadásukat szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a brassói közönség 2024. június 9-én.

Bencze Mihály: Kedves Andrea, mikor és hogyan döntöttél a színészi és énekesnői pálya mellett?

Mahó Andrea: Elég későn, 18 éves voltam amikor elhatároztam, hogy én szinkronszínésznő leszek, valahonnan jött ez az ötlet, előtte sokan mondták, hogy érdekes a hangom és ez bogarat ültetett a fülembe. Szóval én a szinkronnal kezdtem és ott volt egy nagyon kedves tanárom, Gerhardt Pál, aki megkérdezte, hogy „maga miért bújik el a mikrofon mögé?” Hát azért, mert eddig sosem jutott eszembe, hogy színész legyek. Tulajdonképpen itt kezdődött el a dolog, én elkezdtem tanulni ezt a szakmát és ez lett belőle.

B.M.: Tanulni lehet, de a Jóisten egy hatalmas tehetséggel áldott meg téged A mai előadáson is láthattuk azt, amint megjelensz a színpadon olyan karizmatikusan éled át a szerepeket, mintha mindenik az életed egy előző része lenne. Hogyan sikerül ezeket a szerepeket ennyire átélni?

M.A.: Én azt vallom, hogy csak így érdemes elénekelni egy dalt, hogy az ember átszellemül és ha Evitát énekel, akkor Evitaként áll ott a színpadon, még akkor is, ha nem az egész darabot adjuk elő, csak egy részletet belőle. Ugyanígy van az összes többinél is, én nem tudom máshogy, nekem nagyon fontos az átélés, fontos, hogy elénekeljem azt a szöveget, amiről a dal szól. Mert ez a lényeg, hogy a koncerten a nézők érezzék, hogy ez a darab miről is szól igazán.

Mahó Andrea és Bencze Mihály

B.M.: Azért elgondolkodom azon, hogy annyi szerep után, a te lelkivilágodba is beleépülhetnek, hogyan tudod ezeket a jellemeddel összhangban kezelni? A kölcsönösségről beszélek, hogy a te személyiséged is hozzájárul az illető szerephez, és fordítva, hogyan működik ez nálad?

M.A.: Hogyne, ez nagyon fontos. Sokan megszokták kérdezni, hogy nézel-e felvételeket mielőtt megtanulsz egy szerepet? Én nem szoktam, mert magamból szeretem fölépíteni a szerepeket, hiszen mindannyian mások vagyunk és máshogy fordítunk le egy dalt, máshogy jön ki belőlünk. Ez a szép, hogy minden színésznő máshogy adja elő az adott szerepet. Persze ugyanazt énekli és ugyanazt a szöveget mondja, de muszáj, hogy hozzáadjuk a saját egyéniségünket, illetve, hogy magunkból szülessen meg ez a szerep, mert akkor lesz hiteles.

B.M.: Melyik darab volt sorsfordító az életedben?

M.A.: Ez nehéz kérdés. Sorsfordító, az Az operaház fantomja volt, amit a pályám elején már megkaphattam. Ez is egy nagyon különleges dolog volt, mert nem mindenkinek adatik meg. Nekem a harmadik szerepem volt Az operaház fantomja az életemben, én pályakezdő voltam és ez volt az a szerep, amivel a szakma megismerte a nevemet.

B.M: Az operaház fantomja darabban, Christine szerepét átvéve, éreztél-e bármilyen hasonlóságot, volt valami, amit felfedezni véltél magadban és Christine karakterében? Vagy csak így jött belőled az a megvalósítás, ami által kiteljesedtél ebben a szerepben?

M.A.: Én azt hiszem, hogy igen. Ahogy említettem, én amikor megkaptam ezt a szerepet, akkor pályakezdő színésznő voltam és ugye Christine is egy pályakezdő, hiszen a darab azzal kezdődik, hogy be kell ugrania a vezető primadonna helyett énekelni és felfigyelnek rá, hogy milyen csodálatosan énekel. Ez nálam is így történt, mert amikor elmentem a válogatásra, akkor úgy mutattak be, mint „a győri lány”. Én viszont budapesti születésű vagyok, de akkor a Győri Nemzeti Színház művésze voltam és csináltunk egy Nyomorultak c. előadást, annak a híre pedig följött Budapestre és engem már így mutattak be a rendezőnek. Ez például egy hasonlóság volt, meg az, hogy ő egy igazi naiva, egy igazi tiszta lelkű leányka és én azt gondolom, hogy amikor megkaptam ezt a szerepet, akkor én is egy igazi naiva voltam. Azt szokták mondani csúnyán, hogy pofán csapja az embert a szerep, na hát ez ilyen volt!

B.M.: A magánéletedben mikor egyedül vagy, miket szoktál énekelni? Hogyan játszod életed szerepét a saját otthonodban?

M.A.: Nekem van egy négyéves kislányom, úgyhogy mostanában gyerekdalokat szoktunk énekelni, amiket szintén nagyon szeretek. Pl. a Micimackót, Vukkot nagyon szereti, de a szerepeimből is szoktam énekelni, mert már kéri pl. A muzsika hangját. Sokszor van, hogy megyünk az oviba és együtt énekeljük.

B.M.: Mi az ars poeticád?

M.A.: Húha! Elmondom, hogy én miért szeretem csinálni azt, amit csinálok. Azt vallom, hogy a zene az egy nagyon különleges dolog, a zenével gyógyítani lehet. Én minden nagyképűség nélkül azt mondhatom, hogy minden ilyen nagy koncert után azt érzem, látom az emberek szemében, hogy most mi gyógyítottunk. Két óra erejéig, mi most gyógyítottunk, nekem ez nagyon fontos. Én meg szeretnék sokáig lelkeket gyógyítani.

Sasvári Sándorral művésszel az otthonában, és Serbán Attila művésszel a tavalyi Zenei Kavalkádon készített interjúkat a tavaly közölte a Brassói Lapok. Visszatérve a mai előadásra velük is elbeszélgettem. Sasvári Sándor Bercsényi Miklós dalával a közönséget nagyon elvarázsolta.

Serbán Attila, Bencze Mihály és Sasvári Sándor

B.M.: Kedves Sándor, először vagy Brassóban és a választott dalaiddal nagyon „megdolgoztad” a közönség magyarság tudatszintjét is, hogy érzed, hogyan sikerült a brassói közönségnek tudásodat, zenei adottságodat átadni?

S.S.: Először is köszönöm, hogy itt lehetek! Én addig nem nyugszom egy koncerten, akár egyedül vagyok, akár társakkal, amíg ez meg nem történik. Tehát, éreztétek ezt a hangulatot, föl volt építve és nekem ez a dolgom, én ezért járom a világot. Tegnapelőtt Beregszászon voltam, Serbán Attila szülővárosában és azt kell, hogy mondjam, hogy 100 százalékban mindenhol ezt a hatást tudom elérni, ezekkel a csodálatos dalokkal. Ez a zeneszerzőknek és a szövegíróknak az érdeme, Moravecz Levente a darab szövegírója, amiben ez elhangzott, A Kárpátok között, A fejedelem II. Rákóczi Ferencről szóló darab és Horváth Krisztián, illetve Balásy Szabolcs, akik olyan darabokat jegyeznek, mint a Zrínyi 1566, amelyben Zrínyi Miklóst játszom. Én boldog vagyok, hogy ezek a dalok, nekem készültek és én ezáltal átnyújthatom a magyarság tudatot, a magyar lelkületet minden helyszínen, ahol csak megfordulok.

B.M.: Ezek fölött a Jézus dallal a kereszténységnek magyarul szóló értékét olyan szinten adtad elő, hogy a közönség nagy része sírt az előadásod alatt. Mit jelentett újra Jézusnak lenni, itt Brassóban?

S.S.: Ez egy csodálatos lehetőség és felelősség az életemben! Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi év után is még bírom énekelni ezt a himnuszt, ezt a csodálatos áriát, úgyhogy nem maradhat el koncert, hogy ez kimaradjon. Örülök, hogy a közönség így éli meg és ilyen hatást tudok elérni. Ez megint csak a zeneszerzőknek és a szövegíróknak köszönhető, én pedig föntről kapok valamit, ami rajtam keresztül árad a közönséghez és így tud megszületni ez a csoda.

B.M.: Nagyon nehéz a Júdás szerepe, gyakorlatilag ő, mint a szobrász Jézusnak az energetikai szobrát állítja elénk. Hogyan sikerült ezt neked, Attila, elérni?

Serbán Attila: Nem tudom, hogy sikerült-e, mert ez egy hosszú út, fejlődési folyamat. Maga a Júdás karakterének a megformálása, meg egyáltalán ebbe a lelkületbe beleilleszkedni, ez egy nagyon nehéz lelki út. Ha az ember kap egy olyan lehetőséget, olyan energiaszintet, pozitivitást, szakmai alázatot, amit én kaptam Sasitól, akkor ezt a szerepet el is tudja játszani. A színész is könnyebben tud teljesíteni, ha van mellette valaki, aki ezeket az energiákat átadja. A szakmának ez az egyik lényege! Nekünk, fiataloknak – és ez nem közhely, amit mondani szeretnék, mert valóban így gondolom –, ha megadatik az életben az, hogy valakire büszke vagy, felnézel rá és tanulsz tőle, követed a pályáját és később vele tudsz együtt dolgozni és közösen megtudtok élni egy olyan sikert, mint amit mi Sasival megéltünk a Madáchban, az egy hatalmas gesztus! Nekem ez mindennél többet jelentett, megszűnik tér és idő, az embernek nagyon jól esik, mert így közösen megélni ezt a két karaktert, az nagyon fontos és megtisztelő dolog az életben.

B.M.: Köszönjük szépen az előadást és a beszélgetést, visszavárunk titeket!

Emlék a Transzfogarasi útról

Gyulai-Nagy Árpád

írta: dr. Bencze Mihály

A Transzfogarasi út építése 1969 végén kezdődött Nicolae Ceauşescu utasítására, katonai útnak szánta önvédelemből, hisz a prágai tavasz leverése után rettegett a szovjet megszállástól. A munkálatok legnehezebb részét a katonaság végezte, sajnos balesetekben több mint 40 katona vesztette életét. Ez az út a Fogarasi-havasok központi részén halad át észak-déli irányban, összeköti Alsóárpás és Argyasudvarhely (Curtea de Argeş) településéket. Ez a csodálatos hegyiút 90 km hosszú, 2042 m magasságig vezet, összesen 830 hidja, 27 viaduktja, és 5 alagútja van. 1974. szeptember 20-án adták át, de a munkálatokat 1980-ig folytatták.

Transzfogarasi út egy része a munkálatok előtt

Gyulai Nagy Árpád 1944. május 6-án született, akkor amikor az amerikai légierő Brassó városát bombázta. Apja, Gyulai Nagy András a csernátfalusi fúvószenekar karnagya volt, de híres szabómester is. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, apja megtanította az úriszabóság rejtelmeire. Árpád nem maradt a szabóság világában, elvégezte Brassóban az erdészeti egyetemet 1970-ben. Egyetem után Csíkszeredába került, de apja közbenjárására, és Girás János beruházási főnök segítségével hazakerült, az erdei utak, erdészeti épületek tervező osztályára. Első munkája a Nagykő-havas hátsó részén egy medvevédelmi központot, menedékházat épített, persze a híres csángó kőművesek segítségével, mint: Köpe István, Lőrincz János és mások. 1970-ben nősült, ő varrta Margit feleségének a csángó ruhát, és ebben az évben született meg 1970. június 1-én Endre fia is. Sokáig nem tartottak a mézes hetek, kivezényelték 2 hetente a Transzfogarasi úthoz, ahová kocsival vitték ki. Szász mesteremberek irányítása alatt folytak a munkálatok, őt Binder Hans mester a szárnya alá vette. Megrettent az ottani nehéz körülményektől. Az ott dolgozó több mint 200 sorkatonáknak nehéz sorsuk volt, előregyártott fabarakkokban lakta, egy barakkban húsz katona. A barakk közepén volt egy godinkályha. Az hozott étel se volt elegendő, távolabbi falvakba ment el 1-2 katona, hogy vásároljanak még élelmet maguknak. Civilek is dolgoztak a katonák mellet, a traktorokkal, buldózerekkel. Sajnos a katonák többsége csákánnyal és lapáttal dolgozták beteggé magukat. A katonáknak elnyűtt katonaruha volt a munkaruhájuk. Körülményes volt a tisztálkodás is. A pirotechnikusok robbantották a sziklákat, ilyenkor a katonaságot eltávolították a környékről. Nagy teherautók szállították a kavicsot, és az útépítéshez szükséges anyagokat, betont, csöveket stb. Gyulai Nagy Árpád, Binder Dietrich, Buchholzer Dieter, Preduşcǎ Dorel végezték az útkiméréseket, az út középvonalának a meghatározása után. A szerpentinek bemérését, cölöpök elhelyezését, a hidak helyének meghatározását a vízmosás figyelembevételével. A hágó maximum 8%-os kellet legyen. Az út 6 m széles volt. Ahogy haladt felfele az út, balloldalt betartva egy megadott szöget, támfalat kellett építeni, és egy vizesárkot is. A vizesárok 1,5-2 m széles és 30-50 cm mély kellett legyen. Nagyobb távolságokra az út alá előregyártott betoncsöveket helyeztek, hogy esőzés esetén a vizet levezesse, és ne mossa el az utat. A támfalak mérete változott, veszélyes volt az építése. Sok helyen betonvas drótketrecbe helyezték a törmelékköveket, ezeket rakták emelőgépek segítségével egymásra. Az út jobboldala a völgyre nézett, itt is ki kellett kövezni, támfalakat építeni, vizesárkot. Az út bal oldala úgy épült, hogy hólavina esetén átcsússzon a völgybe, és ne tegye tönkre az utat. Az út bal oldalára hófogókat is építettek. A tisztek vezényelték munkára a katonaságot, az ebédszünetet is ők rendelték el. Napi tíz órát is dolgoztak, megfeszített tempóban, hisz a Kárpátok géniusza idejében be akarta fejezni ezt a fontos utat. A tiszteknek volt betanított kutyájuk is, levélhordásra is alkalmazták a nagy távolságok miatt, és ős keresték meg a fel nem robbant dinamit botokat. Volt olyan eset is, hogy egy elmozdult kő becsípte a tiszt lábát, de szerencse kimentették. Egyik katonát meglátogatta az apja, ételt-ital hozott. Hogy ne gyalogoljon lefele az apja, a katona traktorral vitte le, de egy kanyarban kicsúszott a traktor, a katona szörnyet halt. Árpádék, az út kezdetétől 6 km-re építettek egy villát is, ami most is megvan. Hans többször tartózkodott itt Ingrid feleségével, aki Ford Taunus kocsit kapott a szüleitől. Árpád az itt tartózkodása alatt nem találkozott magyar katonával. 1970 szeptemberében a pirotechnikusok egy nagy szikla robbantását készítették elő. Ott nem tartózkodtak katonák, de az egyik szikladarab elsodródott, és 11 az úton dolgozó katonát odatemetett. Ez egy óriási tragédia volt. Gyulai Nagy Árpád a mai napig nem tudja ezt a tragédiát feldolgozni, néha álmában felriad, napokig még most is kikészül. Sajnos még sok tragédia tarkította ezt az építkezési folyamatot.

Transzfogarason dolgozók. Balról a 3-ik Gyulai-Nagy Árpád

Az év végén visszahívták őket Brassóba, Gyulai Nagy Árpád és Buchholzer Dieter csoportvezetők lettek az erdészeti hivatal útépítő részlegén, egy ilyen tervező osztály 30 személyből állt. Útépítéssel 3-4 csoport foglalkozott, és volt egy topográfus csoport is. Bieder Hans 1972-ben kivándorolt NSZK-ba, az ő Ford Taunus kocsiját megvásárolta Gyulai Nagy Árpád. Buchholzer Dieter megnősült, elvett egy román nőt, és 1974-ben kivándoroltak NSZK-ba. Elromlott a családi kötelék, Dieter ezt nem tudta feldolgozni és öngyilkos lett. Preduşcu Dorelt pedig az épületek hitelesítésével foglalkozó főfelügyelvé lépették elő. Egyiküket se hívták meg a Transzfogarasi út átadására, felavatására.

Mára a Transzfogarasi-út Erdély egyik jelképévé nőtte ki magát. Autóval, motorral, kerékpárral, akár gyalog is, olyan nevezetes helyszíneket nézhetünk meg, mint a Bîlea-tó, a mesterségesen létrehozott Vidraru-tó, és azonkívül itt találhatók az ország legmagasabb hegycsúcsai. Ez nem kis teljesítmény, de az igazi élmény a fantasztikus látkép és panoráma.

Transzfogarasi út építése 1973 Binder Dietrich és Gyulai-Nagy Árpád

Matematika és irodalom – Ady Endre és Fejér Lipót barátsága

Székely Aladár készítette Ady-fénykép

Írta: dr. Bencze Mihály

Cikkemben megpróbálom érzékeltetni, hogy neves személyiségeink hogyan éreztek rá a matematika és irodalom kapcsolatára. Ady Endre (Érmindszent, 1877. november 22. – Budapest, 1919. január 27.) az előző századunk költői hatalmassága, hazafi volt és forradalmár, példamutató magyar és európai gondolkodó. József Attila (Budapest, 195. április 11. – Balatonszárszó, 1937. december 3.) mindössze harminckét évet élt, mégis a magyar költészet egyik legjelentősebb alakja.

Teller Ede (Budapest, 1908. január 15.- Stanford, 2003. szeptember 9.) a „hidrogénbomba atyja”, azt vallotta később, hogy tudományos sikereit annak köszönheti, hogy a magyar nyelv az anyanyelve, máskülönben „csak középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle. Nyelvünk gyakran logikafejlesztő eszköznek bizonyul. Előadásaiban mindig elmondta, hogy fizikai felfedezéseit Ady Endre és József Attila verseinek köszönheti, mert az ősi magyar nyelv versben való összepréselése egy olyan jelképrendszer, amit ha átírjuk fizikára, akkor rengeteg újdonságot fedezhetünk fel ennek a segítségével. Balázs Nándor (Budapest, 1926. július 7. – Setauket, 2003. augusztus 16.) fizikus is hasonló véleményen volt. Apjának nagy könyvtárát már fiatalon kiolvasta, érdekelte a francia irodalom. 17 évesen a magyar írók közül Vörösmarty, Kosztolányi, Babits volt rá nagy hatással. Szerinte is a magyar nyelvnek, mint anyanyelvnek nagy szerepe volt sok honfitársaink tudományos sikerében. A fizika, mint alkalmazott matematika köztes szerepet játszott az irodalom és matematika közti jelképrendszer tükrözésében.

Fejér Lipót (Pécs, 188. február 9. – Budapest, 1959. október 15.). A berlini egyetemen Hermann Amadeus Schwarz volt a mestere, akinek arra a tételére, miszerint adott hegyesszögű háromszögbe berajzolt háromszögek közül a talpponti háromszög a legkisebb kerületű egy új és egyszerű bizonyítást adott. Schwarz előadásain ismerkedett meg a Fourier-sorok problémájával, ami professzora szerint ez megoldhatatlan, ám Fejér 1900-ban a Francia Tudományos Akadémia lapjában, a Comptes Rendus-ben tette közé a Fourier-sorok lezártnak hitt elméletének továbbfejlesztéséről, új összegzési eljárásáról szóló tanulmányát, ez lett a híres Fejér-tétel. Göttingenben David Hilbert előadásait hallgatta, majd a Pázmány Péter Tudomány egyetem után Kolozsvárra kerül magántanárnak a Ferenc József Tudományegyetemre.

Hunyadi Sándor ezt írta: „A békeidők kolozsvári New-Yorkja csakugyan az ország egyik legjobb, legúribb, legápoltabb étterme volt. Mélyen bementünk a puha, piros futószőnyegen a terem közepe felé, üres asztalt kerestünk. Egyszerre Török odaköszönt valahová:

– Jónapot kívánok, professzor úr. Nincs asztal. Idetelepedhetünk?

– Kérem. Nagyon fogok örvendeni! – felelte egy szemüveges, szőke fiatalember és udvarias mozdulatot tett, hogy helyet adjon magamellett. Kistermetű ember volt, borotvált arca is olyan volt, mint egy dacos, pisze, élénk kis fiúé, akire tréfából magas gallért és szűk, fekete zsakettet adtak. Volt benne valami tanári a ruhája miatt, és valami művészi, ahogy a haját viselte. Nem a modorával, vagy a külsejével, valami mással követelte meg a figyelmet és a tiszteletet. Valahogy sugárzott belőle a jelentékenység. Török megsúgta, hogy Fehér Lipótnak hívják és nemrégen jött Kolozsvárra elfoglalni az egyetem matematikai tanszékét. Leültünk. Amikor fizettünk, megfigyeltem, hogy a professzor piros jegyfüzetet nyujt át a főpincérnek, aki apró cédulákat szakít ki a füzetecskéből. Ez helyettesítette a Newyorkban az abonomát. A matematika fiatal professzora csillogó szemüvegével az elkerített hely felé nézett:

– Engem nem bosszant ez. Sőt egészen praktikusnak tartom ezt a piros zsinórt. Az erdélyi arisztokrácia nagyon szép fajta. Jól esik rájuk nézni. És ha külön ülnének, összevissza az asztaloknál, elmosódnának, keresgélni kellene őket. Így együtt találja őket az ember. Csak arra kell fordítanom a fejemet. Sajnos, nem olyan volt a sorsom, hogy ezután sűrűn együtt lehettem volna Kolozsvárott Fehér Lipóttal, de erre a pár mondatára jól emlékszem. Mert hosszú időn át megszoktam környezetemben a minduntalan megismétlődő, szenvedélyes, pártállásfoglalást. És újszerűnek tűnt, magasabbrendűnek, meglepőnek ez a kényelmes politikamentesség. Török Gyula mást vett észre abban, amit a fiatal tudós mondott. Egy kicsit keserűen jegyezte meg selyp hangján:

– A professzor úr egészen úgy beszél, mint egy művész.

A fiatal egyetemi tanár élénken, szinte bocsánatkérő kedvességgel jegyezte meg:

– Csakugyan. Lehetséges, hogy egy kicsit meg vagyok mérgezve. Bevallom, hogy majdnem többet foglalkozom zenével, mint matematikával.”

  1. július 28-án azt írja Ady Lédának Kolozsvárról, ahol Lukács Hugó gyógyította: „Voltunk én, az orvosom s két egyetemi tanár barátunk Váradon egy napot. A Püspökfürdőben vacsoráztunk. Kedves, elég jó kis kirándulás volt.” A két egyetemi tanár Somló Bódog és Fejér Lipót volt. Nagy Mihály, nagyváradi ügyvéd megörökítette a fent említett püspökfürdői kirándulást a következő sorokban: „A kolozsvári pihenés mégis jó eredményekkel bíztatott. Ady megerősödve, friss hangulatban sürgette kolozsvári orvosát, hogy engedje át egy kis kirándulásra Nagyváradra. Nagy alkudozások s Ady részéről való komoly szolid fogadkozások után végre megkapta a beleegyezést ahhoz, hogy két napra átránduljon Nagyváradon át a Püspökfürdőbe. Két kolozsvári jó embere kísérte el erre az útra július 25-én azzal a szigorú feladattal, hogy nem tágítanak mellőle, vigyáznak rá, és szépen visszaviszik Kolozsvárra, pihenni. Fejér Lipót, a világhírű matematikus és dr. Kanitz Henrik kolozsvári orvos, tanársegéd voltak kísérői. Emlékszem, hogy kötődött velük. Fejér Lipótot bolondos, gyermekes szeszéllyel és tréfás malíciával azért nyaggatta folyton, hogy matematikai egyenleteket készítsen az utcák görbéiről (latin szót használt). Dr. Kanitz Henriktől pedig a grafológiát kérte számon, és azt követelte, hogy egy pár betűjéből, amelyet ráírt egy szívbelimnek küldött levelezőlapra: »Ismeretlenül is nagy-nagy tisztelettel és szeretettel: Ady Endre« – olvassa ki múltját, jelenjét és jövőjét”. A másik Ady emlék, amely előkerült Fejér Lipót hagyatékából, egy Székely Aladár készítette Ady-fénykép, alatta a következő dedikációval: „Fejér Lipótnak, testvéremnek a nagy szenvedésben, a hiábavalóban, mellyel meg akarjuk, meg akarnók mutatni magunkat a világnak s megimádtatni a világgal, melyet néha csaknem úgy lenézünk, mint énmagunkat, – igaz barátja: Ady Endre.” Péter Rózsa, Kalmár egykori egyetemi évfolyamtársa Fejér Lipótról megemlít egy esetet, amely Ady Endrével egy kávéházi találkozásukkor történt: „Meglesték Adyt, aki azt gondolva, hogy senki sem látja, a kávéházi fogasról leemelte és felpróbálta Fejér kalapját. Szörnyen bosszankodott, hogy Fejérnek nagyobb a feje.” „Kívülállónak nem lehet elmondani, hogy milyen volt Fejér Lipót. Óriás volt. Földöntúli vigasztalás a puszta lénye. Aki nem ismerte, az valamit nem tud a világról, és sohasem fogja megtudni.” (Ottlik Géza). Szintén Ottlik mondta: „G. H. Hardy szerint a matematikának az a létjogosultsága, hogy nincs semmi haszna. Talán inkább úgy áll a helyzet, hogy ez teljesen irreleváns szempont: a matematika messze fölötte áll minden evilági és túlvilági hasznossági kritériumnak, akárcsak a művészet. Ettől még véletlenül hasznuk is lehet, mind a kettőnek: szerintem csakugyan, véletlenül mind a ketten az emberiség létét, életben maradását biztosítják”. Ottlik Géza (Budapest, 1912. május 9. – Budapest, 1990. október 9), író, műfordító. A magyar intellektuális próza kiváló alkotója. Kiemelkedő tudású bridzsversenyző, többszörös magyar bajnok és válogatott, valamint világhírű szakíró, a bridzsjáték megújítója. Érettségi után a budapesti egyetem matematika-fizika szakára iratkozott be, ahol Fejér Lipót tanítványaként szerzett végbizonyítványt. Ő igazán érezte, és tudta a matematika és irodalom kapcsolatát, metafizikai egységét. Matematika nélkül ma már nincs filozófia; filozófia nélkül nincs költészet, irodalom. A fenti fényképek megtalálhatók a nagyváradi Ady Endre múzeumban, ezért is ajánlom mindenkinek e múzeum meglátogatását.

Ady Endre költészetének “új idők új dalainak” jelképrendszere, és Fejér Lipót matematikájának jelképrendszerének kölcsönösen átjárható világa, egy izomorfizmust teremt, ennek a transzcendentális katarzisát élte át ösztönösen a két zseni. Remélem nemsokára megszületik az az algoritmus, ami a verset átírja matematikára, és fordítva. A matek a valóság leírásának univerzális módja, segítségével megfejthetjük a világegyetem működését, egy olyan egyetemes nyelv, amely az igazság alapja. Tanuljunk és szavaljunk minél több verset, beszéljük tökéletesen anyanyelvünket, ez felemel a matematika isteni világába.

Nagy Mihály hírlapíró, Ady Endre, Fejér Lipót matematikus (ülnek), György Ernő ügyvéd és Kanitz Henrik orvos (állank), Püspökladány

Emberségről példát, vitézségről formát – Kittenberger Kálmánnak állítottak emléktáblát

írta: Béres Vivien Beatrix

Kittenberger Kálmán Afrika-kutató, vadászról emlékeztek meg, 2024. május 31-én, Tatrangon.

Az 1881-ben született, felvidéki származású Kittenberger Kálmán, középiskolai tanulmányai után a Magyar Nemzeti Múzeum segédpreparátoraként dolgozott, majd elvégezve a tanárképző főiskolát, tanítóként folytatta életútját. 1902 őszén, Tatrangon kezdett el tanítani. A tudományos kutatási műhelyek, múzeumok városai helyett, egy határmenti kis faluban telepedett le, hogy vadászszenvedélyét megélve, a Kárpát-kanyar sziklái közt lehessen. Bár ez az időszak nem tartott sokáig, sikerült megismerkednie a Királykő, a Bucsecs, a Nagykő-havas, a Csukás hegyek világával, valamint a hétfalusi csángók hagyományából, népviseletéből is ízelítőt kapott. A barcasági kalandja után,1903-ban, mint tudományos munkatárs elindult első afrikai útjára. Kutatása során, több száz kilométert gyalogolt, állatmintákat gyűjtött a Nemzeti Múzeum számára, bennszülöttekkel vadászott Tanzániában, Kenyában és Ugandában, valamint egy oroszlántámadást is túlélt. Munkája során új állatfajokat fedezett fel, több ezer példányból álló anyaggal gazdagította a Nemzeti Múzeum gyűjteményét, majd Teleki Sámuel útját követve, a Kilimandzsáró vidékére is eljutott. Feltérképezte Etiópiát, a Danakil-földet, valamint a Belga Kongó vidékét is. Az első világháború idejében a brit hatóságok öt évre Indiába vitték hadifogolyként, gyűjteményét, felszerelését pedig elkobozták. 1919-ben sikerült kiszabadulnia, hazatérése után még egy évig a Nemzeti Hadseregben szolgált. Kittenbergerhez fűződik a Nimród nevet viselő vadászújság is, hiszen 1920 után, természettudományi szaklapok alapító- és szerkesztőtagjaként tevékenykedett.

Az eseményt a Magyar Vadászíjász Egyesület kezdeményezése által sikerült megvalósítani. Az egyesület, mindamellett, hogy a vadászat ősi formájával, a vadászíjászattal foglalkozik, a vadászati kultúra támogatását, továbbadását is fontosnak tartja, s nem csak az országhatárokon belül, hanem szerte a Kárpát-medencében. Korábbi útjaik során, több híres vadászra is megemlékeztek, köztük Maderspach Viktorra a Retyezát hegységben, Nemeskéri-Kiss Gézának Gödöllőn, Teleki Sámuelnek Sáromberkén, valamint egy négy nemzedékes, hivatásos vadász dinasztiának állítottak fel Uz Bence követ. Ambrózy Árpád, az egyesület elnöke elmondása szerint, tíz évvel ezelőtt jött elő az emléktábla gondolatával, miközben sikerült szemügyre vennie a tatrangi iskolát. Tekintettel arra, hogy életének fontos és mérvadó állomásaként szerepel, s mindazonáltal, hogy méltó arra, hogy az egyik legkiemelkedőbb magyar vadász emlékét őrizze, példamutatóként is szolgál, hogy e kis faluból is elindulhat egy ilyen hatalmas életút.

Ambrózy Árpád a Magyar Vadászíjász Szövetség elnöke

Az identitástudat fenntartása érdekében, a Magyar Vadászíjász Egyesület tagjai a vadászati kultúra népszerűsítése mellett, a Kárpát medence magyar oktatási intézményeibe is ellátogatnak, történelem órákat, beszélgetéseket, íjászbemutatókat tartanak az ifjú növendékeknek. Az íjászkörök, tevekénységek elindítását szorgalmazzák, íjászfelszereléseket adományoznak az iskoláknak. Korábban a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Főgimnáziumban, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Főgimnáziumban, Székelykocsárdon, valamint a petrozsényi Dévai Szent Ferenc Alapítvány Jézus Szíve Gyermekvédelmi Központjában tartottak bemutatót. Az egyesület vezetője szerint, nem feltétlenül vadászokat akarnak kinevelni, hanem a természet iránti érdeklődésüket szeretnék felkelteni, úgy véli, egy olyan romantikus tevékenység, mint az íjászat, mindig érdeklődésre kell találjon. Tapasztalataik alapján, az íjak bemutatásakor fontosnak tartják, hogy a gyermekek ne csak szemükkel érzékeljék, hanem meg is tapintsák, ki is próbálják az ősmagyar eszközöket. A gyermekeknek sikerélménye kell legyen, s öröm számukra, hogy egyre nagyobb lelkesedés övezi ezt a sportágat. A bemutatók során mérhetetlen türelemmel és fegyelemmel állják ki a sorokat. Az íjak mellett, régi magyar, erdélyi történelmi zászlókat is bemutatnak, ez a fiatalok visszajelzései alapján hatásosnak bizonyul, hiszen sokszor hangos énekléssel ugrálják körül, szívesen kezükbe veszik, büszkén tartják a magasba.

Kittenberger Kálmán emléktábla avatás, 2024. május 31. Tatrang

Az emléktáblát a tatrangi evangélikus lelkész, Gödri Alpár szentelte fel, igehirdetése után, idézve Balassi Bálint szavait: Emberségről példát, vitézségről formát… kiemelte, hogy Kittenberger Kálmán is egy végvári vitéz volt, aki nemcsak őrizte a kincset, hanem tovább adva azt, kutatómunkája által Isten teremtett világának szépségét hirdette. Kinek munkássága arról tett tanúbizonyságot, hogy vigyázta, értékként kezelte a földi élet adottságait. A lelkész úr szerint, Kittenberger kitartó jelleme buzdító erő kell legyen mindenki számára, hogy ahogyan ő, úgy mi is a kincsőrzők sorát kell erősítenünk, hiszen, különösen napjainkban, nagy szükség van további vitézekre, akinek nem csak feladata, de kutya kötelessége kiállni az értékek, a kereszténység, a nemzeti identitás mellett.

Az emléktábla avatáson köszöntő beszédet mondott a Magyar Vadászíjász Egyesület elnöke, Ambrózy Árpád, Kittenberger Kálmán életét és munkásságát dr. Bencze Mihály ismertette a jelenlevőknek. Mátyás Lajos nyugalmazott pürkereci lelkész, Áprily Lajos Fegyvertelen vadász dala című versét szavalta el.

Gödri Alpár, Gödri Csilla, Bencze Mihály, Ambrózy Árpád.

Az eseményen részt vett Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának első beosztottja, Beke Mihály András, Taizs János alpolgármester úr, a Székely Vadászkürt Egyesület, az evangélikus gyülekezet tagjai, valamint a zajzoni magyar iskola fiatal növendékei is. A Székely Vadászkürt Egyesület kürtszóval tisztelgett Kittenberger előtt, majd a konzul úrral koszorút helyezett az emléktábla alá.

Beke Mihály András, Taizs János, Gödri Alpár, Bencze Mihály, iskolások

A rendezvény építő, tanító ereje mutatja meg, hogy van remény az olykor kilátástalannak tűnő helyzetekben is. Őseink nem éltek hiába, munkájuk, szakmai és társadalmi tevékenységeik, önazonosságtudatuk szellemi, lelki ereje a mai fiatalságban is ott lapul, s ha ezt kellő kitartással, elkötelezettséggel kezeljük, tovább tudjuk adni a jövő nemzedékének is.

Zajzoni kisiskolások

A nagybányai ásványtani múzeum

Írta: dr. Bencze Mihály

Kristályoknak olyan szilárd halmazállapotú anyagokat neveznek, amelyekben az atomok, molekulák vagy ionok szabályos rendben, a tér mindhárom irányában ismétlődő minta szerint helyezkednek el, a térrácsot háromdimenziós elemi cellák hozzák létre. Szabatos definíció szerint diszkontinuális térkitöltésű térrács, amelynek külső megjelenési formája síklapokkal határolt mértani test. A szabályosságban esetleg előforduló hibák az úgynevezett rácshibák; ezek a diszlokációk a kristály fizikai tulajdonságait akár jelentősen meg is változtathatják. Itt említhetjük meg a kristályok hatását az emberi egészségre, ide tartoznak a gyógyító kövek is azaz azok az ásványok, amelyeknek a kristálygyógyászat – a hagyományok és a népi megfigyelések alapján – pozitív hatást tulajdonít.

Említsük meg a sötétlila ametiszt, ami általános erősítő kő, amely a korona csakrához kapcsolódik, belső békét hozhat, enyhítheti a lelki és fizikai fájdalmakat, oldhatja a feszültséget, emellett csökkentheti a magas vérnyomást, salaktalaníthat, jó hatással lehet a bőrre és a szembetegségekre is. Külön tudomány a kristálygeometria, ami szerint a kristály homogén, kémiailag teljesen egységes, legkisebb része is az egész kristállyal azonos összetételű, egy homogén anizotróp test, atomok, ionok, molekulák szabályos periódikus elrendeződése. A kristálygeometria szerint a kristály homogén, diszkontinuális térkitöltésű, anizotróp térrács, aminek külső megnyilvánulása a síklapokkal határolt mértani test. A kristály külső szimmetriája legegyszerűbben az ún. fedési műveletek segítségével ismerhető fel. Morfológiailag három fedési műveletet különböztetünk meg: forgatás, tükrözés, inverzió. Szimmetria elemnek nevezzük azt a mértani elemet, amellyel a fedési műveletet végrehajtjuk. A gír olyan szimmetriaelem, amelynek segítségével a kristály egy teljes körforgás alatt önmagával többször fedőhelyzetbe kerül. A tükörsík olyan szimmetriaelem, amely a kristályt két egybevágó tükörképi félre bontja. A goroid olyan szimmetriaelem, amely elfordítás közben a kristály eredeti helyzetének a tükörképét is létrehozza. Ilyenek a hexaéder, oktaéder. Az olyan lapok összességét, amely lapok azonos paraméterekkel fejezhetők ki, kristályformának nevezzük. A kristályforma lehet zárt, vagy nyílt. Ha a kristályforma csupa egybevágó lapból áll, egyszerű kristályformáról beszélünk, több egyszerű forma egyidejű fellépése formakombinációt hoz létre. Ilyenek a hexaéder, az oktaéder, valamint ezek kombinációja. Nyílt forma lehet a prizma, a kétírányú prizma, de nyílt forma a kristályon egymagában nem lehet, csak más formával kombinálódva. Az összes lehetséges kristályok 7 féle tengelykeresztbe, 7 féle koordinátarendszerbe, illetve 7 kristályrendszerbe sorolhatók.

A kristálygeometriát továbbfejlesztette a fraktálelmélet. A fraktálokvégtelenül komplex geometriai alakzatok, amelyek két gyakori, jellemző tulajdonsággal rendelkeznek. Az első, hogy a tradicionálisan a geometria által vizsgált, bizonyos értelemben véve egyszerűbb és szabályosabb, simább alakzatokkal ellentétben, mint pl. egy töröttvonalakkal határolt sokszög, vagy egy görbével határolt ellipszis, a fraktálok határoló vonalai vagy -felületei végtelenül gyűröttek vagy érdesek, illetve szakadásosak, szakkifejezéssel, nem-differenciálhatók. A második gyakori jellemzőjük a rendkívül problematikus, de laikus szemmel is jól érzékelhető önhasonlóság. A hologramok segítségével a tudomány elérte azt is, hogy meghallgatható a kristályok zenéje.

A fent említett két matematikai kurzus kristályvilágát a klasszikus fekete táblán fehér krétával érzékeltetve nem nagy élmény. Ezért szeretném ajánlani minden érdeklődőnek a nagybányai ásványtani múzeumot, ahol a fenti elméleti ismereteket a gyakorlatban nézhetik, csodálhatják meg. Nagybánya és a környék sorsát tekintve évszázadokon át a bányászat volt a meghatározó, Mátyás király idején a korabeli Magyarország teljes aranytermésének egyharmadát a környékbeli bányák biztosították. Az itt élő bányászok sorsa és a régi védelmi rendszer egyik megmaradt bástyája ihlette meg Tabéry Gézát, amikor „Vértorony” című regénye megszületett. Az arany, a nemesfémek bányászata felszínre hozott rengeteg ásványt, bányavirágot. Az első ásványgyűjtemény 1969-ben állt össze, 1502 darabból állt, de nem vették leltárba, és nem is határozták meg őket. A szebbnél szebb kövek a Megyei Múzeum egyik raktárában vártak a jobb sorsukra. Nagylelkű emberek és a bányászok sok földalatti óráinak köszönhetően, a gyűjtemény kezdett növekedni, 1975-ben meghaladta a 3000-et. Így indokolttá vált a Megyei Múzeum új, ásványtani részlegének megnyitása. Újabb 10 év múlva, 1985-ben, az ásványok száma meghaladta a 14000-et. A részleg további fejlődése új múzeum kialakítását eredményezte. 1988-ban a múzeum beköltözött a mostani épületbe. A több mint 16000 ásvány Kapnikbámya, Herzsabánya, Felsőbánya, Iloba, Zazár, Miszbánya, Borsabánya és Macskamező környékéről került a felszínre. A Nagybányai Ásványtani Múzeum több ritka ásvánnyal is büszkélkedik, a bőséges ásványtani kollekciónak köszönhetően a múzeum több kiállítást szervezett már az országban és a határokon túl is.

2024. február végén a nagybányai Németh László Líceum szervezte meg a 33-ik Erdélyi Magyar Matematikaversenyt. A matematikai megmérettetésen kívül a szervezők programként beiktatták a jelenlevő diákoknak és tanároknak az ásványtani múzeum látogatását, ami óriási lehetőség volt az ismert elméletek gyakorlati érzékeltetésére. Én is 2024. február 29-én tölthettem egy jó néhány órát e különleges kőzetek, és ásványok világában. Nem biztos, hogy az iskolások megértették ez az idő alatt a kristályok matematikai világát, de remélem, hogy majd otthon feldolgozzák ezt az élményt is. Talán egyszer közülük valaki kidolgoz egy új kristálytani matematikát és azt az eljárást, amivel generálhatunk ilyen, vagy ennél összetettebb kristályokat.

A Firtos hátán lehajtott fővel elaludt a Gondviselés – Emlékezzünk Bakó Máriára

Írta: dr. Bencze Mihály

Bakó Mária a bukaresti Ady Endre Líceum egykori francia szakos tanára, a bukaresti Francia Intézet munkatársa, a Brassói Lapok bukaresti terjesztője, a Barátok temploma női katolikus szervezetének, a Koós Ferenc kör, a bukaresti RMDSZ női szervezetének, valamint a Petőfi Házban működő idősek klubjának aktív tagja, 2024. április 25-én visszaadta lelkét a teremtőjének. Életéről, munkásságáról a Bukaresti Magyar Élet V. évfolyam 1. számában 2017. január 12-én jelent meg dr. Bencze Mihály Bakó Mária és Bukarest cikke. A Remény bukaresti katolikus lap XXVII. évfolyam 61. száma, 2023. áprilisában közölte Borbély Tamás A tanítványaidat is úgy kell szeretned, mint saját gyermekeidet- Portréinterjú Bakó Mária franciatanárnővel- cikkét.

Bakó Mária így emlékszik vissza életére: „Az ősi Atyha legényei elmentek városra dolgozni, katonának sorolták be őket, háborúba vitték, ahonnan egyesek hazatértek, mások valahol az idegenben lelték hősi halálukat. A lányokat szolgálni küldték, ahol a család megsegítésén kívül, eltanulták a rendes háztartási szokásokat, a jó modort, nyelveket sajátíthattak el. Tudomásom szerint, a sort anyai nagyapám, Hadnagy Imre bontotta meg. 1940-ben, a Firtos hegyével szemben fekvő hegy oldalára, Korond felett épített Atyha nyugati szélén megindult az agyagos talaj, ami végzetes veszéllyel fenyegette a lakosságot. A hatóságok rögtön elrendelték, hogy a legtöbbgyermekes családok költözzenek át Besztercére, ahol házat, földet is kaptak. Édesanyám kisebb testvérei már ott születtek és a legtöbben ott is haltak meg, én 1942. augusztus 21-én születtem Kolozsváron. Édesapámat Bakó Imrét (1914-22) elvitték háborúba, hadifogságba esett és 1948-ig Sztálingrádot kényszerültek újraépíteni. Eközben édesanyám Hadnagy Irén (1922-1989) Temesvárra ment szolgálni, ahol édesapám és én is 1949-ben végre összekerültünk. Ők itt is élték le életüket és itt haltak meg”.

Bakó Mária iskoláit Temesváron végezte, az egyetemet Bukarestben. 1966-ban ment férjhez, két gyereke és négy unokája van. Tanított Temesváron, Krajován, Bukarest több iskolájában, végül 1992-2017 között az Ady Endre Líceumban. Igazgatóságom alatt iskolánk reformvonalát támogatta. Módszertani képzéseken vett részt Bukarestben és Franciaországban is, folyamatosan képezte nyelvtudását. 2004-től részt vett a Sigma Cangurul lingvist francia, később francia-spanyol versenyek szervezésében. 2010-ben megírta a Francia leckék egy magyarországi kirendeltségű bukaresti ipari park informatikai felkészítő tanfolyama számára című kurzusát. 2004-ben több alkotása is megjelent: Így éltünk mi Atyhában című önéletrajzi könyve, valamint a Manual de limba romanână pentru copiii străini, Manual de limba romanână pentru adulţii străini, Vrei să cunoşti România? (a Kínai Iskola diákjainak) című könyvei. 2023-ban a bukaresti idősek klubjának megbízottjaként, részt vett Nádudvary György vezette brassói idősek csütörtöki sétáján, azzal a szándékkal, hogy a két város idősek klubja közti kapcsolatot kiépíti. Reméljük, hogy a brassóiak egy Bakó Máriáról elnevezett csütörtöki találkozó alkalmával megemlékeznek róla.

Béres Vivien Beatrix egykori diákja ezekkel a sorokkal gondol vissza Bakó Mária tanárnőjére: “Mi voltunk az utolsó Adys osztály, akiket francia nyelvből taníthatott, voltaképpen együtt léptünk ki az iskola kapuján 2017-ben. A tanárnő felhőtlen, pozitív kisugárzása mely e napig is épp olyan erősen megmaradt, minden diákot, tanárt, kollegát magával ragadott. Tiszteletre méltónak gondolom azt a végtelen türelmet és elszántságot, amit az oktatás, a közéleti szerepvállalás iránt tanúsított, s felidézve emlékét mindig a lelkes érdeklődése, segítőkész jelleme fog eszembe jutni”.

Balázs Ádám magyar irodalmár, diplomata, újságíró, rendező így emlékszik rá: „Éppen harminc esztendeje érkeztem először Bukarestbe, hogy a Magyar Nagykövetségen megkezdjem diplomácia szolgálatomat. Egyik első utam a Bukaresti Egyetemre vezetett, hogy mielőbb találjak egy olyan franciatanárt, aki fejleszti román nyelvtudásomat. Itthon ugyanis egy franciáknak készült nyelvkönyvből tanultam románul, ezért is gondoltam, hogy ezt a módszert folytatom. A francia tanszék (románajkú) professzora viszont azt ajánlotta, hogy inkább vegyem fel a kapcsolatot egy általa nagyra becsült magyar pedagógussal, aki mindhárom nyelvet tökéletesen beszéli. Így ismerkedtem meg Bakó Máriával, aki később gyermekeimet is tanította; hol munkahelyén, az Ady Líceumban, hol magánúton, a lakásán. Románra is, franciára is. Valóban nagyszerű pedagógus volt; derűs és türelmes. Ugyanakkor a Petőfi Házban vagy a Kálvineumban összegyűlő bukaresti magyar közösség művelt és szeretetet sugárzó “motorja”. A nevezetes Cismigiu park melletti lakása közelében megmutatta egyszer a “Magyarok utcáját”, ahol egykor a Székelyföldről ide kivándorolt cselédlányok vasárnaponként rendszeresen korzóztak. Amikor még Bukarest valóban az egyik legnagyobb “magyar” város volt. Szülőfaluját, a Korond feletti, ősi Atyhát a Ceausescu rendszer falurombolási terve halálra ítélte. Francia barátai segítségével mindent elkövetett, hogy ez az ördögi terv meghiúsuljon. Újságcikket íratott egy francia napilapba, ami bátor cselekedet volt akkoriban. “Így éltünk mi Atyhában” címmel megjelent falumonográfiájában (2004) tudományos igénnyel ötvözi őseinek személyes történetét és szeretett faluja hétköznapi életét. Kiváló minőségű, saját fényképfelvételei illusztrálják”.

Tamási Áron egyik novellájában megidézi a Firtos hegyvonulatát, a Bakó Mária szülőfaluja fölé magasodó, égbetörő hegyláncot: “A Firtos hátán lehajtott fővel elaludt a Gondviselés…” Isten nyugtassa Bakó Máriát!

A Fehérvárak rejtélye

Írták: dr. Bencze Mihály és Karsa Botond

Cikkünkben a Fehérvár nevű városok, helységek nevének eredetét, illetve a köztük levő összefüggéseket elemezzük.

A haftaliták, azaz a fehér hunok ismert csoportosulás a tielő szövetség részeseiből, valamint Közép-Ázsia szkíta népességéből alakult ki. Fehér hun elnevezésük keleti lakóhelyükre utal, nem pedig bőrük vagy öltözetük stb. színére. A hun szövetség népei az égtájakat, illetve ennek megfelelően seregrészeiket színekkel jelölték: az északi irányt, illetve seregrészt kékkel, a délit vörössel (vörös hunok: alkhono, kermikhion), a nyugatit feketével (európai hunok: Attila népe, a keletit pedig fehérrel, azaz heftaliták. A kínai évkönyvek szerint a hun szövetség alat– magyarul haladzs– nevű népe az Altaj vidékén, a Narym folyó völgyében lakott. A Narym a Fekete-Irtis mellékfolyója Kelet-Kazahsztánban. Nevüket tarka lovaikról kapták (ala at -tarka ló). Mongol követi jelentésekből (13. század), illetve Abulgazi történeteiből (17. század) tudjuk, haladzsok a Jenyiszej mentén, az Angara forrásainál és a Bajkál-tó keleti partjainál is éltek. A fehér, mint településnév többször előfordul szálláshelyeiken.

A székely népnév jellegét vizsgálva, a népnév egy török törzsnév volt eredetileg, amely kizárólag e törzs által használt lovak egyedi jellegzetességére utalt. A kínai források szerint a régi török törzsnevek egyik csoportját a lószín vagy ló-jegy nevekből, mint melléknevekből kialakult törzsnevek alkotják például: doru atlı, vagyis „vörös lovas” törzs. Ilyen a török eredetű székely népnév is, amely kezdetben „fehér patás lovat” jelentett. A törzs szóval együtt állandósult jelzős szerkezetben tehát „fehér patás (lovú) törzs” jelentést hordozott. Ebből a jelzős szerkezetből a melléknév jelentéstapadással törzsnévvé/népnévvé vált. A székelyek korai történelmét földrajzilag egészen Mongóliáig, időben egészen a 4. századig vissza lehet vezetni, a székelyek ősei a mai Mongólia északi részéről, a Tola-folyó környékéről származnak. A történelmi háttérre kitérve ismertette: Belső-Ázsiában a Ruru Birodalom felemelkedése a hunok egy részét 350-370 között helycserére kényszerítette. Hozzájuk csatlakozhattak a székelyek őseinek csoportjai is, akik úgy tűnik, hogy az ázsiai hun törzsszövetséghez tartoztak. A mai székelyek őseinek egy része a nyugat felé tartó hunokhoz csatlakozva 370 körül a Volga alsó folyása vidékére, majd az 5. század első felében a Kárpát-medencébe érkezett meg. Ugyanakkor egy másik részük a délnyugat felé tartó hunokhoz csatlakozott és a Balhas-tótól délre fekvő Ili-folyó és a – mai Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán egy részére kiterjedő – Fergana-völgy közötti régióba vándorolt. Ezeken a vonalakon is találunk fehér nevű településeket.

A Kárpát-térségben, és kissé távolabb több Fehérvár elnevezésű város, település található magyarul, vagy valamelyik szláv nyelven: Székesfehérvár, Gyulafehérvár, Nándorfehérvár /Belgrád, Tengerfehérvár/Biograd na Moru, Dnyeszterfehérvár/Belgorod Dnyesztrovszkij, Weissenburg, vagy távolabb Belgorod, vagy még távolabb Tungvancseng. A különös hasonlósági rejtély megvilágítása érdekében fel kell tárni, hogy a Fehérvár nevű településekben a “fehér” külsőségen, megjelenésen, pl. az építőköveken/sziklákon kívül vannak-e közös vonásaik, fellehetők-e más történelmi, földrajzi, népességbeli, gazdasági, vagy akár szakrális kapcsolódásaik? A megtalált Fehérvárak:

  1. Fehérvár (Alba Régia) a Pilis keleti lejtőjénél, a Duna közelében, valahol Pomáz és Budakalász között. A turulnemzetségű magyar királyok szakrális, koronázási, temetkezési városa. Információink szerint Fehérvárat Uptar a hunok társkirálya alapította még utolsó hadjárata, ill. halála előtt ~Kr.u. 430 körül a Pilis keleti lejtőjénél, mint a Kárpát-medence szakrális középpontját, kialakítását már társkirály bátyja Ruga fejezte be. Ebben már unokaöccse és neveltje, a fiatal Atilla is részt vett. A település helye igen régi időkre nyúlik vissza, mert itt (közeli helyeken) alakult az ősi Budátág város (fennállása: ~m.e.11.430-3.800, közben mint a IV. mahgar szakrális királyság székhelye), majd Védág település, később Szikambria (a shik nép városa), majd Védágu-Ubuda (kelták-szkiták települése), esetleg Herculea (rómaiak), s végül Fehérvár.
  2. Székesfehérvár Dunántúli település, a Sárvíz és a Gaja-patak által táplált mocsaras terület legnagyobb szárazulatán, s amit valamilyen külső, nevezhetjük magyarságellenes okból az ősi Fehérvár helyett helyezték/nevezték oda, és ma is úgy szerepel, mint Koronázó város! Jelenlegi hivatalos információ: „A város neve régen egyszerűen Fehérvár volt, mely név valószínűleg a Géza fejedelem által építtetett székvár és templom fehér köveire vagy fehérre meszelt falaira utalhat. A megkülönböztető „Székes-” előtag a 17–18. század során kapcsolódott a település nevéhez, és a középkorban itt felállított hivatalos királyi trónra utal. Közismert latin neve Alba Regia, vagyis Királyifehér, legnépszerűbb beceneve a királyok városa. Ez azzal magyarázható, hogy ha a várost említjük, akkor a középkori Magyar Királyság királyi, világi és szakrális központjáról beszélünk (?!). Itt őrizték a magyar koronázási jelvényeket, a kincstárat, a levéltárat, és itt tartotta a király az országos törvénylátó napokat, valamint csak a Fehérvárott megkoronázott király lehetett az ország törvényes uralkodója. Székesfehérvár 1543 és 1688 szinte végig oszmán uralom alatt állt. Ekkor pusztult el többek között a pompás királyi bazilika, ugyanis a város keresztes és oszmán ostromok sorát szenvedte el. A visszavétel után a város nem nyerte el újra korábbi jelentőségét, bár szabad királyi városi rangját visszakapta. A középkori és a török várost szinte földig rombolták, a köveket a barokk város építéséhez használták föl. Mária Terézia királynő az 1740-es évektől támogatott több fehérvári építkezést (pl. a Szent István-bazilika újjáépítését), majd 1777-ben megalapította a Székesfehérvári egyházmegyét.” [https://hu.wikipedia.org/wiki/Székesfehérvár]. A Székes minősítés viszont erősen vitatható, sokan megkérdőjelezik, sőt – korabeli dokumentumokkal, régészeti eredménytelenséggel alátámasztva – megállapítják, hogy a magyar királyok Fehérvára, a koronázó, temetkező helye nem Székesfehérvár, vagy ahogy régiesen mondták Székesfejérvár! Az a kérdés, hogy mikor indult el ez a történelemhamisítás/változtatás. Ez I.Lipót császár-király idejében történt, miután kiűzte a törököket Magyarország területéről. A Vikipédiából [https://hu.wikipedia.org/wiki/A_török kiűzése Magyarorszáról] emeljük ki a következőket: “ Lipót Magyarországot fegyverrel visszafoglalt területnek tartotta, nem pedig saját rendi hagyományai által kormányzott országnak 1687-ben országgyűlést hívott össze Pozsonyba, ahol a magyar nemesség lemondott a szabad királyválasztás jogáról és elismerte a Habsburg-ház férfi ágának örökös jogát a Magyar Királyság trónjára. A küldötteket lemondatták továbbá az Aranybulla ellenállási záradékában megfogalmazott jogukról is. A bécsi udvar pozícióinak erősödését mutatta, hogy az I. Ferdinánd korabeli királyi hitlevél 17 pontját 6 pontra szűkítette le. A régi hitlevélből kimaradtak az országgyűlés háromévenként megtartására, a magyar ügyeknek magyarok általi intézésére, a nádor választására és hatáskörére, a véghelyek kapitányainak magyar voltára, az idegen zsoldosok kivételére, a vallásszabadságra és általában a vallásügyre vonatkozó határozatok. Csak általánosságban szólt arról, hogy az országlakosokat kiváltságaikban megtartja. A hajdúkat és a kurucokat megfosztották kiváltságaiktól, hagyományosan Habsburg-ellenes érzelműek lévén, ugyanakkor elkezdték az idegen nemzetiségű (rác, horvát) határőrezredek (és határőrvidékek) szervezését. I. Lipót császár visszavonta a vallásszabadságot, és erős rekatolizációba kezdett. A vármegyerendszer megmaradt, azonban Horvátország külön irányítás alá került, élén katonai kormányzóval. Nem szüntették meg a báni méltóságot, de annak személyét ezentúl Bécs választotta. Az uralkodó megtiltotta önálló magyar haderő felállítását, feloszlatta a végvári katonaságot, és elrendelte az ország belsejében lévő kővárak felrobbantását, attól félvén, hogy azok lázadás fészkei lehetnek. I. Lipót császár visszavonta a vallásszabadságot, és erős rekatolizációba kezdett”. Ennek a kimondottan magyarságellenes magatartásnak a véghezviteléhez szükséges volt az ősi rend, szokások további megváltoztatása is: az ősi Fehérvár és szerepének eltűntetése a magyarság életéből, még emlékezetéből is. Nemcsak lerombolni, de még romjait is el kell tűntetni, széthordatni a környékre – a bécsi haditanács szerint a magyarok elleni hasznos eszközként betelepített – idegen, szerb lakossággal. Ebbe a helyzetbe illeszkedett bele a lerombolt dunántúli Fehérvár átminősítése és kiemelése “Székes”fehérvárrá – ahova az eltűntetett Fehérvárról még relikviákat, királyi maradványokat is átvihettek. S megtehették, mert már a királlyá avatás is jelentősen kiüresedett. Sajnos ehhez a magyar világi és egyházi hatalmasságoknak is segédkezniök kellett, hiszen az ősi rend és emlékezet – máig fennálló – törléséhez, átminősítéséhez erre is szükség volt.
  3. Gyulafehérvár Kolozsvártól 95 km-re délre, a Maros és az Ompoly összefolyásánál emelkedő 230 m magas fennsíkon fekszik. Interneten sok minden megtalálható pl.: “Már a vaskorban földvár állt itt, ahová a rómaiak később castrumot építettek. Itt állt Apulum, az ókori Dácia tartomány egyik jelentős városa. Erdélyt már a magyar államalapítástól kezdve innen kormányozták, mint különálló egységet, itt székelt az erdélyi vajda…” A magyarság szempontjából Gyulafehérvár az erdélyi vajda, majd az erdélyi fejedelmek székvárosaként kiemelkedő. Információink szerint Gyulafehérvár ősét a dákok alapították ~Kre. 250 körül. A dákok a közhiedelemtől eltérően Nogau földrészről származtak, és több évezredes vándorlással kerültek a Kárpát-medencébe. Nogau egy több részletben elsüllyedt földrész volt az Atlanti-óceánban Grönland és Európa nyugati része (Hollandia-Dánia) között, területe valaha befoglalta Islandot, Skóciát és az Északi-tengert. Nogau nyugati részein élő ürho nép egy része, több törzs ~m.e.14.200 körül indult el az Európai kontinens felé, és telepedett le Doggerlandon (az Északi-tenger akkor még tengerrel nem borított területén). Majd évezredekkel később, amikor ez a terület is süllyedni kezdett (a süllyedés napjainkig folytatódik szegény hollandok rovására), az egyik törzs, a dák nép ~m.e. 4.400 körül lassan, le-letelepedve tovább vándorolt Európa belseje, a Kárpát-medence felé. A Kárpát-medencéről, az ott lakó magyar népekről, magas kultúrájukról még valaha a Nogaura került mahgar táltosoktól kaptak információkat. A dákok a Kárpátoktól észak-keleti területen, a Galíciának, Besszarábiának nevezett területen ~m.e.2.900 körül telepedtek le. Később hatoltak be a Kárpátokon belülre, Erdély területére ~m.e.2.700 körül, és ott is letelepedve lassan elszaporodtak. Kemény harcok után egyesítették a nagy területen élő törzseket, megalapították királyságukat, amely közel kétszáz évig fennállt (ez a történelemből is ismert Dák Királyság, Erdély központtal, Sarmisegethusa fővárossal). A Római Birodalom terjeszkedésének sokáig ellenálltak, míg végül a római Traianus császár két hadjáratban legyőzte a dákokat, és Dácia provincia néven a Római Birodalom részévé tette kb. 170 éven keresztül a gótok megjelenéséig. A dákok ősi szimbóluma a farkas volt. A farkas, miként a turul-sólyom, a medve, vagy a holló az ősi népeknél, népeinknél szent állatok voltak. Az egész dák kutakodás abból indult ki, amikor egy talált cikk arról tájékoztatott, hogy a gael nép genetikai nyomai Galiciában megtalálhatók.
  4. Nándorfehérvár/Belgrád a Duna mellett a Száva torkolatnál fekszik, jelenleg Szerbia fővárosa. Interneten itt is sok minden megtalálható, mert különösen az elmúlt másfélezer év során több ország, birodalom, népcsoport találkozási, ütközési pontját jelentette. A város négy évszázadon keresztül a Bizánci Birodalom, a Magyar Királyság és az első Bolgár Királyság csatatere volt. Belgrád számtalanszor cserélt gazdát az Oszmán Birodalom megjelenése után is, hiszen a Magyar Királyság, ill. a Habsburg Birodalom, a kialakuló Szerb királyság és az Oszmán Birodalom érintkező vonalán feküdt. A magyarok szempontjából híres nándorfehérvári ütközet, Szilágyi Mihály, Hunyadi János hősies győzelme miatt is jelentős. Információink szerint (lásd Halmágy-Almágy cikkünket) a mai Belgrád közelében a legrégibb települést a shik nép alapította még ~m.e.7.210 körül a Duna partján, Vinca közelében. Arról, hogy ez a település miként alakult, meddig tartott, nem kaptunk információt, viszont ez idő óta folyamatosan lakták népek ezt a területet. Pl. később a kelták, majd a rómaiak Singidunum néven. A Fehérvár elnevezésű települést a hunok alapították 437-ben, (Vikipedia): „eredeti magyar neve legalább a XIV. század eleje óta Fehérvár, Nándorfehérvár, a 16. és a 19. század között n > l hangváltozással gyakran Lándorfejérvár („Bolgárfehérvár”) változatban is.”
  5. Tengerfehérvár /Biograd na Moru. Zárától 28 km-re délkeletre, Dalmácia északi részén, a Pašman-csatorna partján egy kis félszigeten és környékén fekszik. Története röviden a Vikipédiából: Középkori története eleinte a Horvát királysághoz kötődik, mert a horvát király székvárosa volt, de kapcsolódik a Magyar királysághoz is, mert többször cserélt gazdát. Zára és Velence fokozódó ellenségeskedése után, Biográdot végül a velenceiek 1125-ben elfoglalták és lerombolták. Szerepe ezzel lezárult, bár romjain később a zárai menekültek 1202-ben megalapították “Jadera Nova” várost, amelyet Zárába történt visszatérésük után az újjáépített Zárától való megkülönböztetésül “Zara Vecchiá”nak (azaz Ó-Zárának) hívtak. Tengerfehérvárt a hunok alapították 459 körül, nevezetesen Dengiszik hun király, amikor második alkalommal visszatért a Kárpát-medencébe, egészen az Adriai partokig.
  6. Dnyeszterhehérvár /Belgorod Dnyesztrovszkij (Білгород-Дністровський). A Fekete-tenger partján, a Dnyeszter deltájának jobb partján, az Odesszai területen, a történelmi Besszarábia területén. Korábbi nevei: az ókori görögöknél Ophiusza (Οφιούσα) vagy Türasz (Τύρας) – az utóbbi a Dnyeszter ógörög neve is volt – és a rómaiaknál Album Castrum (‘fehér vár’). A bizánci erőd eredeti neve Aszperon volt, melynek jelentése a helyi besenyőtörök nyelven ‘fehér’ volt, a tengeri kagylóktól fehér partszakaszra utalva. A 15. században egyértelműen magyar érdekterület volt (Zsigmond, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás). (Vikipédia)
  7. Weissenburg/Weißenburg in Bayern Közép-Frankföldön, Németországban. Weißenburg története a Római Birodalom határán fekvő Biriciana nevű római erődig vezethető vissza, amelyet az első század vége felé építettek. A germán törzsek lerombolták az erődöt, és letelepedtek a ma is városközpontban. A Weißenburg név első említése egy 867-ből származó oklevélben szerepel. A város a frankok uralkodása alatt lett királyi rezidencia székhelye, és a legenda szerint Nagy Károly ott maradt, hogy felügyelje a Fossa Carolina építését. (Vikipédiából összesítve). Információink szerint a „fehérvár” jelentésű várost a hunok alapították 432 körül, Ruga hun király nyugati hadjárata során. Később Atilla az elképzelt nyugati birodalomrészi királyság székvárosának tervezte a nyugati Fehérvárt, Weissenburgot, fia, Aladár is többször érintette nyugati útjai során. Aladár – már mint I.Childerik – története viszont másként alakult.
  8. Belgorod (oroszul: Белгород). Belgorod város Oroszország nyugati részén, a Donyec folyó mentén, 40 km-re az orosz-ukrán határtól. A települést először 1237-ben említik, amikor Batu kán csapatai pusztították. 1596-ban itt volt Borisz Godunov egyik erődje, melyet a krími tatárok ellen állítottak föl a déli határok védelme érdekében. A Belgorodi terület adminisztratív központja. (Vikipédiából). A várost még Ugek magyar fejedelem alapította, amikor a Donyec mentén felfelé haladva a magyar törzsek közelítették a Dnyepert, és a későbbi Kiev várost.
  9. Tungvancseng (kínaiul: 统万城,pinjin: tongwancheng; jelentése: „Tízezer népet irányító” 赫连勃勃当年自言“方统一天下,君临万邦,故以统万为名”; Helian Bobo saját kijelentése szerint: “Az égalattit egyesítő hely, melynek ura tízezer népen uralkodik”}), vagy más néven Pajcseng, 白城 pinjin: baicheng, ‘Fehér város’, ‘Fehérvár‘) máig fennmaradt hsziungnu (ázsiai hun) romváros, amely Kína Senhszi (Shaanxi) tartományában található, Belső-Mongólia Autonóm Terület autonóm tartománytól délre. A várost Helian Bobo hsziungnu császár építette Hszia nevű államának fővárosaként, az Ordosz-fennsík stratégiailag fontos pontján, a kínai nagy fal mellett. A város építésén hozzávetőleg százezren dolgoztak, a munkálatok 419-ben fejeződtek be. Tungvancseng épületei romos állapotukban napjainkig fennmaradtak, mivel majdnem ezer évig homok borította a várost. [https://www.wikiwand.com/hu/Tungvancseng]. Lásd még Obrusánszky Borbála: Élménybeszámoló – a hun Fehérvár (video) [https://www.youtube.com/watch?v=uX6f2CskHok].

Záró gondolatok. Áttekintve a Fehérvárak történetét, pl. alapításukat, megállapíthatjuk, hogy a Kárpátok közelében négy Fehérvár települést a hunok alapítottak, elsőként Fehérvár (~430) alapítása, majd sorban Weissenburg (~432), Belgrád/Nándorfehér (~437), végül Tengerfehérvár (~459) város következett. A hunok hadjárataiban már részt vettek testvérnépként a visszatérőfélben levő magyar törzsek is. Ide sorolható a távoli Tvungvancseng városnak a hsziungnuk /ázsiai hunok általi alapítása is ~419-ben, ami pedig megelőzi a nyugati hunok alapításait. Két Fehérvárt (Biograd és Gyulafehérvár) később már a magyarok alapítottak. Ezek alapján valószínűsíthető, hogy a „Fehérvár” elnevezés a hunok/magyarok hitvilágában, kultúrájában különös szakrális, hatalmi jelentőséget jelenthet. Azok a személyek, akik ebben a szakralitásban szerepet játszottak, a Fejér vagy Fehér családnevet kapták, és utódjaik is örökölték.

Terror Háza Múzeum

Írták: dr. Bencze Mihály és Béres Vivien Beatrix

A terror a nyílt erőszak alkalmazása rémület, rettegés kiváltása céljából, gyakran a teljes fizikai megsemmisítésig megy. Az államilag szervezett, intézményes terror, illetve a katonai terror a megfélemlítés rendszere és légköre, mint politikai eszköz. Az 1792-es francia forradalom két éve volt az első terror megnyilvánulása, a királyság bukása és a köztársaság létrejötte közti időszakban. Ebből a nagyvilág megtanulhatta, hogy: „A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása…az erény, amely nélkül a terror végzetessé válik, s a terror, amely nélkül az erény tehetetlen” (Robespierre). A francia forradalom idején a terrornak mintegy 40 000 ember esett áldozatul, ebből 17-20 000 embert küldtek nyaktiló alá, de a gyarmatokra deportáltak tömege is belehalt. A terrorból következő polgárháború embervesztesége még majdnem 300 000 ember. A Sztálini nagy terror 1937-38 közötti időszakában, üldözték a kommunista párt ellenségeit, a kulákokat, az egyház képviselőit. A terror kiterjedt a hadsereg és a nagyvállalatok vezetőire is, és a végül már a párton belül is állandósultak a leszámolások, több mint 800 000 áldozatot követelt.

Horthy Miklós március 15-én a rádióban felolvasott proklamációjában bejelentette: Magyarország fegyverszünetet kér ellenfeleitől és megszünteti az ellenségeskedést velük szemben. A kormányzó nem beszélt arról, hogy a Moszkvában folyó fegyverszüneti tárgyalásokon már október 11-én megszületett a megegyezés, a magyar és a szovjet fél képviselői aláírták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. Sajnos a kiugrás nem sikerült, Budapestet megszállták a németek, teherautókon száguldozó, röpcédulákat osztogató, felfegyverkezett nyilasok vették át az irányítást az utcákon. Október 15-én estére a nyilas hatalomátvétel, szinte puskalövés nélkül, befejeződött. Másnap, október 16-án Horthy a német zsarolásra aláírta lemondó nyilatkozatát, visszavonta proklamációját, kinevezte miniszterelnökké Szálasi Ferencet. A „nemzetvezetővé koronázott” nyilas vezér hitt a német csodafegyverekben. A nyilasok hatalomra kerülésével kezdetét vette a közel hét hónapig tartó, véres terror. Folytatódtak a deportálások, halálmeneteket indítottak a koncentrációs táborok, mindennapossá váltak a brutális kivégzések, a tömeges vérengzések. A nyilas terror 170 napja alatt majdnem 100.000 főt vesztette életét.

A Tanácsköztársaság ideje alatt (1919) az oroszországi eseményekhez hasonló atrocitások történtek. Ideológiai alapozását Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok fektették le, és ők voltak a Kormányzótanácsban a terrorisztikus eszközök bevetésének legkitartóbb támogatói. A kormányzótanács megosztott volt, a szociáldemokrata politikusok nagy része erőszakos intézkedéseket nem támogatott, a kommunisták azonban igen. Váry Albert 1922-ben kiadott, A vörös uralom áldozata Magyarországon című könyve 590 halálos áldozatot dokumentál. Számos bűntényről maradt fenn beszámoló.

Magyarországot a második világháború végén a szovjet hadsereg foglalta el, ezt követően a Szovjetunió megszállási övezetébe tartozott, és az országban zajló politikai folyamatokat ettől kezdve az ellenőrzése alatt tartotta. 1945-ben az ország szovjet megszállása után az addigi illegális kommunisták a szovjet hadvezetés támogatásával gyorsan elfoglalták a rendfenntartás pozícióit, a rendőrséget. A korszakra mind a párton belül, mind országosan a féktelen terror volt jellemző. Az időszakot az ÁVH kegyetlenkedései, a koncepciós perek, az „osztályidegen elemek” deportálása a Gulágba, kivégzése, illetve a párton belüli ellenzék pusztítása jellemezte. Mindezt Rákosi Mátyás az istenített Sztálin személyi kultuszával fűszerezte. 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek. 1950 és 1953 között 1 millió embert vontak ügyészségi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embernek adta vissza a szabadságát. A kommunista Nagy Imre (1953-1955) reformelképzelései első lépéseként amnesztiát hirdetett, majd felszámolta az internálótáborokat, véget vetett az ÁVH önállóságának.

Az 1956. november 23-án kitört forradalom és szabadságharc, Magyarország népének a sztálinista terror elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A forradalom sorsát a szovjet katonai invázió pecsételte meg november 4-én, néhány nappal azután, hogy Nagy Imre november 1-jén meghirdette Magyarország semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. A hatalmat november 4-én Kádár János szovjetek által támogatott Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya vette át. A Központi Statisztikai Hivatal 1957. januári jelentése szerint az október 23. és január 16. közötti emberveszteség országosan 2652 halott volt, 19 226-an sebesültek meg, az országot mintegy 200 ezren hagyták el.

A történelem a múltbeli események összessége. Az emberiség múltjának tudományos ismerete, amely az emberi társadalom közös emlékezeteként az emberi azonosságtudat egyik alapja. Történelmünk e két rémes korszakának megörökítése, tanulságos lehet az új nemzedékeknek. Ezért a Közép- és Kelet- európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány megvásárolta az Andrássy út 60 szám alatti épületet, amit Sándor János építész és Ferenczfy Kovács Attila belsőépítész tervei alapján, valamint Schmidt Mária történelmi-szakmai koncepciója szerint átalakítottak, így született meg a Terror Háza Múzeum 2002. február 24-én, ami egyedülálló a világon. Ez az épület 1944-ig a nyilas párt székhelye, a Népköztársaság ideje alatt Magyarország kommunista politikai rendőrségének, a félelmetes ÁVH-nak a központja volt.

Mi erdélyiek a nagyszüleink és szüleink emlékein, valamint a mi nemzedékünk sorsán keresztül élhettük át ezt a történelmet. Mindezen történelmi ismeretek birtokában 2024. március 22-én meglátogattuk a Terror Háza Múzeumot. A látogatási sorrend, a második emelettől le egészen az alagsorig. Az első terem Magyarország egymást követő két megszállását mutatja be. A monitor-fal egyik felén a nácik népírtásba torkolló rendszerét, Hitlert és az őt ünneplő tömegeket, valamint a bergen-belseni koncentrációs tábor elborzasztó képeit, a másikon pedig a Vörös Hadsereget, a Molotov-Ribbentrop-paktum aláírását, továbbá a Vörös téri díszszemlét bemutató képsorokat láthatunk. Majd egy másik teremben Szálasi Ferenc „Jelentés a Nemzethez” című kiáltványa olvasható, amelyet az 1944-es októberi puccs után tett közzé, szemben egy nyilas plakát, mellette két kép látható a Maros utcai áldozatok exhumálásáról. A következő terem a szovjet kényszermunka- és rabszolgatáborokat idézi fel, a szőnyegtérképen olyan lágerközpontok vannak megjelölve, ahol magyarok raboskodtak. Egy másik terem a magyarországi kommunizmus legsötétebb korszakát mutatja be. A monitorokon az 50-es évekbeli híradórészletek láthatók. A fejhallgatókból archív felvételek szólnak az akkori vezetők politikai beszédéből. Itt láthatók az akkori lehallgatókészülékek, és ÁVH-s vezetők személyes okmányai, valamint kínzóeszközök. A II. világháború után a kommunisták új ideológiát erőltettek Magyarországra, erre válaszul ellenállási mozgalmak szerveződtek, melyeken minden társadalmi réteg képviseltette magát. Olvashatók, és hallhatók a túlélők visszaemlékezései. 1946 és 1948 között több mint kétszázezer németajkút hurcoltak el a megszállt Németországba. Kádár János mondta: „Minden eszközzel kell tudni ütni”, és láthatóak a szöggel kivert botok, ólomfejű bambuszbotok, és egyéb durva kínzószerek. A következő terem monitorjain korabeli propaganda filmek láthatók az egykor „kuláknak” minősített túlélők visszaemlékezései az őket ért atrocitásokról. Látható a politikai rendőrség démonjainak az arcképcsarnoka, ijesztő, hogy ezek az emberi arc mögé rejtőzködők mire voltak képesek. Láthatjuk az ÁVH „dolgozó” szobáját. Egy másik teremben több mint 800 aktatartó látható, egy részében az 1945-1956 közötti időszak politikai pereinek, vádiratainak, ítéleteinek, kegyelmi kérvényeinek, vizsgálati és operatív anyagainak a másolatai. Következnek az üldözött és bebörtönzött egyházi személyekről készült dokumentumfilmek. A következő szoba Mindszenthy hercegprímásnak állít emléket. Az alagsorban a rekonstruált pincebörtönben a hagyományos cellák mellett büntetőcellákat, síralomházat és kivégzőhelyet is bemutatnak. A politikai rendőrség Recsken, Kistarcsán, Tiszalökön és Kazincbarcikán internáló táborokat állított fel, és tucatnyi zárt tábor is működött az ország keleti felén. Itt látható a Recsről származó csille kövekkel megrakva, a fogvatartottak emléktárgyai, amiket titokban készítettek. A következő terem az 1956-os forradalmat mutatja be, látható Pongrácz Gergely bőrkabátja, áldozatok ruhája, és DP golyószóró is. A másik teremben hat stilizált bitófa áll, melyeken a kivégzési jegyzőkönyvek és elutasított kegyelem kérvények olvashatók. A hangszóróból a mártírok nevei hangzanak. Az utolsó teremben a monitorokon az 1980-as évek végén zajló tömegdemonstrációk, a bős-nagy-marosi gát és a romániai falurombolások elleni tüntetések, valamint Nagy Imre és elvtársai újratemetése, II. János Pál pápa magyarországi látogatásának képei és a szovjet csapatok kivonulása látható.

Valamikor azt írta József Attila: „A múltat be kell vallani”, ezt legalább Magyarország megtette. Jó lenne, ha minél többen meglátogatnák a Terror Házát, hogy józanodjanak ki abból a mantrából, amit az új világrend erőltet ránk, és ne kelljen majd 20 év múlva egy újabb Terror Házat avatni. Ez vonatkozik a fiatalságra, az iskolásokra, a nemzet jövőjét képviselőkre. Hazajövet, a vonaton Szolzsenyicin következő idézetén gondolkodtunk el: „Minél mélyebbre szállunk a múltba, annál kevesebb tanú maradt, a szájhagyomány elnémult, az emlékek homályba vesztek…”, mert ez az erdélyi magyarságra többszörösen érvényes. Ideje volna Kolozsváron egy olyan emlékmúzeumot létrehozni, ahol az erdélyi magyarság legalább utolsó száz évében ért atrocitásait mutatnák be.

Kalapács és a Cargo

Írta: dr. Bencze Mihály

A brassói Rockstadt 2024. március 14-én szabadságharcunk megemlékezése alkalmából biztosította a helyet egy olyan ünnepi koncertnek, ami még nem volt Brassóban, ugyanis egy magyar és egy román együttes egymásnak kezet adva kápráztatta el műsorukkal a rockzene rajongókat. E rendezvény megvalósítója a marosvásárhelyi Kővári Attila.

Kalapács József ismert rocksztár többször koncertezett városunkban, mondhatni már „brassói állampolgár”. Miután Kalapács József Paksi Endrével és az Ossian két tagjával elkészítette a korai Pokolgép-dalokat feldolgozó Az első merénylet című albumot, a koncertezéshez új zenekart kellett összeállítania. Ebből a formációból lett a Kalapács zenekar, immár 24 éve. Tagjai: Kalapács József ének, Sárközi Lajos gitár, aki betegsége miatt nem lehetett itt, de helyettesítette az új tag Nagy Máté, Weisz László gitár és vokál, Beloberk István basszusgitár és vokál, Beloberk Zsolt dobok. Ismert lemezeik: Ösztön (2002), Totem (2003), Keresztes háború (2005), Életreítélt (2006), Mítosz (2008), Apokalipszis (2009), Dühös nemzedék (2010), Poklok és mennyek között (2012), Enigma (2015), Örökfekete (2018), Világvégre (2020), Kikalapált dalok (2020), és még legalább három lemezre való kész anyag várja Kalapács József dalszövegeit.

A Cargo temesvári rockegyüttes 1985-ben alakult, az idők folyamán több tagcserén mentek át, magyar zenszék is szerepeltek az együttesben. Jelenlegi felállásuk: Adrian Igrișan gitár és vokál, Octavian Pilan dobok, Ionuț Cârja billentyűk, Alin Achim basszusgitár, David Cristian gitár. Fontosabb albumaik: Ana (1990), Povestiri din gară (1992), Destin (1995), Colinde și obiceiuri de iarnă (1996), Ziua Vrăjitoarelor (1998), Colinde (2000), Spiritus Sanctus (2003), XXII (2007).

Mindkét együttes három gitárosának a játéka süvítő drónként csapódott a tömeg lelki világába s a dobosok, mint sorozat aknavetők az emberi testeket is megremegtették. Az énekesek hangvilága irányította ezt a szőnyegbombázást. Jerikó falai perceken belül leomolhattak, de Brassó évszázados várfalai túlélték ezt a vihart. A dalok szövegei is érdekesek, a rockvilág általános jelrendszeréhez tartoznak, a lényeg a szabadság és a szerelem, amit már Petőfi is megírt. A teremben éneklő tömeg 1/3-a magyar, a 2/3-a román nemzetiségű volt, ruházatuk hasonló, egyformán élvezték mindkét együttes zenéjét, sőt a magyarok rengeteg Cargo dalt énekeltek a többiekkel. A rockzene nemzetközileg összehozza a nemzeteket, ezen a zenén nevelkedőket nem hiszen, hogy le tudják vinni dáridózni az Úz-völgyébe.

Kalapács József szerint: „Ennek a koncertnek többszörös jelentősége volt, egyik a szabadságnapi megemlékezés, de rámutatott a zene az igazi szabadságra is, arra, hogy az ember dobja le a múltbeli rossz kötöttségeit, előítéleteit, és egymásnak nyújtson kezet. A múltbeli sérelmeket nem a mai emberek okozták, de az együttélést a jelenben, a jövőépítést a mai embernek kell megtennie. Remélem, hogy a következő koncertünk csak a Cargo együttessel lesz, de az már Bukarestben”.

Kalapács, Brassó, 2024. március 14.

Cargo együttes

Fából faragott versek -Vida Géza szobrászra emlékeztek-

Vida Géza

Írta: dr. Bencze Mihály

Vida Géza (Nagybánya, 1913. február 28. – Nagybánya, 1980. május 11.), a legjelentősebb máramarosi modern szobrászművész, a fafaragás nagy mestere, 1974-től a Román Akadémia levelező tagja, egy bányászcsalád kilencedig gyerekeként látta meg a napvilágot. Apja Vida József 1916-ban elesett az első világháborúban, Rozália, a megözvegyült anyja, nehéz körülmények között tartotta fenn a családját.

Vida Géza tanárai biztatására már az általános iskolában elkezdett állatokat, madarakat és emberi alakokat faragni. Tízéves volt, amikor egy bicskából lakodalmat és egy paraszti temetést faragott. Különleges tehetsége arra késztette édesanyja munkaadóját, hogy segítse a gyermeket azzal, hogy kifizeti a Gheorghe Șincai középiskola tandíját. A forradalmi és féktelen szellemű Géza már 1930-ban bekapcsolódott a baloldali politikai tevékenységbe, és az erdészeti munkások és bányászok életének javításáért küzdött, akikhez származása révén kötődött. Művészeti tanulmányait a nagybányai művésztelepen, Ziffer Sándornál kezdte, akinél modell után rajzolt. Ziffer az Iparművészeti Iskolában tanult Budapesten, majd a müncheni akadémián Hans-Joachim Rauppnál tanult, és Anton Azbe iskoláját látogatta, 1904-től Hollósy Simon volt a mestere. Ismerte a posztimpresszionista, az expresszionista és a kubista irányzatokat, Nagybányán a neósok csoportjához tartozott. Ezt a szellemet adta át Vida Gézának is Ziffer. Vida először 1937-ben állította ki munkáit. Politikai meggyőződése miatt önkéntesnek jelentkezett Spanyolországba, ahol a spanyol polgárháború (1936-1939) idején – a köztársasági kormány oldalán harcolt, az utolsó részben a Valter Roman által irányított román tüzérezredben. 1939-ben a menekültekkel együtt átkelt Franciaországba, ahol a Saint-Cyprien, Gurs és Argelès-sur-Mer táborokban tartózkodott. Ez idő alatt olyan spanyol művészekkel találkozott, mint Mentor Blasco és Mendoza. Miután Németország megszállja Franciaországot, kényszermunkára viszik Németországba, a Fekete-erdő közelébe, de megszökik, és haza jön Nagybányára. Ferenczy Károly festőművész fia, Ferenczy Béni szobrász ösztönzésére felvették a budapesti Képzőművészeti Főiskolára (1942-1944), ahol Bory Jenő lett a szobrászmestere. Innen a nyár folyamán ismét kényszermunkára viszik.

  1. augusztus 8-án feleségül veszi Kádár Géza festőművész lányát, Kádár Erzsébet zongoraművészt, akinek házában a fiatal Vida sok időt töltött zongoramuzsika és történelmi és művészeti témájú beszélgetések társaságában. Kádár Máramaros szülöttjeként ikon festéssel gazdagította az itteni és kárpátaljai templomok falát. Vida önként jelentkezett a román hadseregbe Csehország és Szlovákia felszabadítására. Később több művét a román katonának és az antifasiszta harcnak szentelte. A Román Kommunista Párt Központi Bizottságának is tagja lett. 1946 óta számos kiállításon vett részt az országban (Nagybányán, Kolozsváron és Bukarestben) és külföldön (Moszkva, Belgrád, Budapest, Szófia, Kairó, Damaszkusz, Párizs, Bologna, London, Torino, Róma, Brno, Brüsszel, Hága, Koppenhága, Oslo, Helsinki stb.). 1958-ban és 1976-ban részt vett a Velencei Biennálén.
  2. augusztus 6-án megszületik a Vida család első gyermeke György, aki szülővárosában járt középiskolába, a bukaresti Képzőművészeti Főiskolán 1970-ben szerzett művészetelméleti és művészettörténeti szakképesítést. A bukaresti George Oprescu Művészettörténeti Intézet tudományos kutatója (1970–89), 1990-től főmunkatársa, igazgatóhelyettese. 1990–94 között a Művelődési Minisztérium Vizuális Művészetek Főosztályának vezetője. 2001-től a párizsi Művészettörténeti Nemzetközi Bizottság román tagozatának elnöke. Kiállítások, emlékkiállítások szervezője (Barabás Miklós, Gazdáné Olosz Ella, Hargita Visual Art csoport). 2002-ben a román–magyar művelődési kapcsolatok ápolásában a magyar művészettörténet terén végzett munkásságáért a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkersztjével tüntették ki. 1948.november 2-án, megszületett lánya Vida- Porumb Zoe, aki a Művészeti Gimnázium (1960-1962), Gheorghe Șincai Főgimnázium (1962-1966) után elvégzi a Kolozsvári Művészeti Egyetem textil szakát (1966-1972), 1976 óta a Romániai Képzőművészek Szövetségének tagja.

Vida Géza 1944-ig tagja és kiállító művésze volt a kolozsvári Barabás Miklós Céhnek. 1947-től kiállító művésze volt a nagybányai és az országos romániai tárlatoknak. Állami megrendeléseket kapott köztéri szobrok megalkotására, díjakban, elismerésekben részesült. 1950-ben kinevezést nyert a nagybányai művészeti középiskolába, majd 1954-től annak igazgatója lett. Fontosabb díjai: a Román Népköztársaság Állami díja (1953), a Művészet Kiváló Mestere (1957), Munka Érdemrend I. fokozat (1963), Kulturális Érdemrend I. fokozat (1968), a Kultúra és Művészet Állami Bizottságának díja (1971). 1963-ban mutatták be Mirel Ilieșiu első filmjét Vidáról és munkásságáról, a Rădăcinile lui Gheza Vida címűt.

2013-ban, Vida Géza művész születésének századik évfordulóján, a Nagybánya főterén levő Vida Géza Emlékmúzeumban, és város szerte megemlékezéseket tartottak, persze kiállítással egybekötve. Azóta minden évben Vida Géza születésnapján előadásokkal egybekötött megemlékezést tartanak. 2024. február 28-án meghívottként én is részt vettem az ünnepségen, és megcsodálhattam a szobrász alkotásait. 1974-1978 között Kolozsváron voltam egyetemi hallgató, személyesen is találkoztam Vida Gézával. Alkotásain kívül megcsodálhattam nagyszerű kaktuszgyűjteményét, amiből én is kaptam 1-2 fiókát. Vida Zoe férje Marius Porumb akadémikus bemutatta Vida Géza életét, művészetét értelmezte, és értékelte. Marius Porumb (Grozești, 1943. október 9.), 1957 és 1961 között a Gh. Șincai, majd a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem történelem-filozófia karán tanult (1961-1966), 1973-ban történelemtudományi doktorátust szerzett. A bizánci civilizáció és kultúra témakörében szakosodott az olaszországi Ravennában (1971) és Bariban (1977, 1978, 1980, 1981, 1984). Ezt követően Görögországban és az Athos-hegyen (1981), Franciaországban (1980, 2006), Magyarországon (1991, 2000) és Németországban (1992, 1995, 1998) képezte tovább magát. 1966-tól 1990-ig a kolozsvári Történeti és Régészeti Intézet tudományos kutatója, 1990-től 1992-ig az intézmény igazgatóhelyettese volt. 1992 óta a kolozsvári Régészeti és Művészettörténeti Intézet igazgatója. 1984 és 1985 között posztgraduális kurzusokat tartott a bukaresti Művészeti Akadémia meghívására. 1990 óta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem művészettörténeti doktori képzésének professzora és tudományos felügyelője. Szintén 1990-ben előadásokat tartott a Chişinăui Egyetemen, 2000 óta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem docense.

Vida Géza Emlékmúzeum, Nagybánya

Érdemes elolvasni Borghida István Vida Gézáról, „Avas és Máramaros szobrászáról” szóló tanulmányát (1959/7-8). Szobrain érezhető a Brâncuși világának gondolatmélysége és egyszerűsége, valamint a Húsvét- szigetek legendás szobrainak a hasonlósága. Eugen Schileru műkritikus ezt írta Vida Gézáról: „Minél jobban ismeri az ember -, annál nagyobb a kísértés, hogy tölgyhöz hasonlítsa. Azok közül a fák közül való, amelyekből kihámozza, kiszabadítja szobrait. Tömött, sűrű, mint a törzs, melyet az évek és a tapasztalatok gyűrűi öregbítenek, s egyenetlenségeiben magán viseli az idők nyomát. Mélyen gyökerezik a földben, amelyből ered, és ahonnan erejét szívja; biztonságos, nyugodt és önmagában befejezett, mint minden egyszerű, jó és igaz lét; meghitt hallgatásba burkolja az élet moraját, készen arra, hogy formákká alakítsa át a robbanásokat. Vida Géza művészete, akár a fák, az egyszerű hősiesség és a férfias líra üzenetét közvetíti.” Marin Mihalache műkritikus szerint: „Kemény metszésű arcán szelíd a mosoly. Vida Géza, a nagybányai szobrász első pillantásra szinte félénknek tűnik. Fénylő világoskék szeméből meggyőző tisztaság árad. Erős és zömök; széles válla, izmos nyaka a fatörzs kemény oszlopából kihasított szobraira emlékeztet. Minden megnyilatkozása természetesen egyszerű; mozdulatai mértékletesek, szerény és szófukar, ha személyére vagy alkotásaira terelődik a figyelem. Magatartását, emberi kapcsolatait ősi méltóság jellemzi. Hatalmas erejű keze a fejszenyéltől kérges, s az első pillanattól kezdve magához vonzza a figyelmet, mert ugyanannyira kifejező, mint a barázdált és emlékező arc, melyet mintha fakéregből véstek volna ki gyöngéd szeretettel. Az ösztönző és éltető fa lett Vida Géza erőteljes szobrainak nyersanyaga, s ő olyan emberi kifejezéssel tölti meg, hogy munkáit néha metaforikusan ,,fából faragott vers”-nek vagy ,,Máramaros fába faragott éneké”-nek nevezik”.

Minden kedves olvasónak szeretettel ajánlom, hogy ha teheti többször is látogassa meg Nagybányán a Vida Géza Emlékmúzeumot.

Beszélgetés Marica Edina matematikussal

Marica Edina Zrinyi díjas

Írta: dr. Bencze Mihály

Marica Edina a brassói Áprily Lajos Főgimnázium egykori diákja Budapesten és Bécsben vált ismert matematikussá. Édesanyja Marica Tekla álma volt -akárcsak az enyém is-, hogy Brassóban szervezzük meg az egyik Erdélyi Magyar Matematikaversenyt, majd a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyt is. Álmunk még nem vált valóra, reméljük, hogy Edina megvalósítja, akivel 2023 decemberében, a téli vakáció idején sikerült elbeszélgetnünk.

(B.M.): Mikor és hol születtél? Hol végezted az iskolát?
(M.E): 2000. augusztus 1-én születtem Brassóban. Az iskolát az Áprily Lajos Főgimnáziumban végeztem. 2007-től voltam az iskola diákja és 2019-ben érettségiztem.
(B.M.): Mikor ismerkedtél meg a matematikával és mikor kezdtél el versenyekre járni?
(M.E.): A logikai gondolkodást és a térlátást már nagyon kicsi koromban anyukám formálta bennem. Ő is és apukám is építőmérnöki egyetemet végeztek Bukarestben, anyukám pedig könyvelést is, így teljes mértékben a számok világában nőttem fel én is. Emlékszem, anyukámmal sokat nézegettük az építkezési magazinokban a térbeli rajzokat. A logikai gondolkodást is ő fejlesztette ki bennem kiskorom óta, különböző játékokkal, tevékenységekkel. A matematikával, mint matematika fogalom csak az iskolában ismerkedtem meg, kisiskolás koromban már elkezdtem járni versenyekre, például a Zrínyi Ilona Matematikaversenyre vagy a Kengurura, de akkor még egyáltalán nem volt ez egy komoly dolog. Talán 6. osztályban már egyértelműbbé vált, hogy a matek a kedvenc tantárgyam, ekkor már a versenyekre is kicsit komolyabban készültem. Az eredményeim is tükrözték ezt, továbbjutottam Erdély egyik legnagyobb matekversenyére, az Erdélyi Magyar Matematikaverseny országos szakaszára, de nem mentem el. Ekkor még úgy éreztem, hogy az nem menő, ha valaki szereti a matematikát, mert az osztálytársaim és ismerőseim között nem annyira volt ez egy elterjedt kedvenc tantárgy.
(B.M.): Az iskolában nemcsak matematikával foglalkoztál.
(M.E.): A matematika mellett érdekel minden más természettudományi tárgy, valamint az informatika és az idegennyelvek is. Hobbi szinten már kiskorom óta zongorázom, ezért kedvelem a szimfonikus zenét, viszont a népzene és néptáncot is szeretem, sportolni és kirándulni is szívesen járok. Középiskolás éveimnek kellemes és egyben hasznos tapasztalatai közé tartozik az is, hogy 9-11. osztályokban dokumentációs alelnöke voltam iskolám diákszövetségének, rendezvények szervezése mellett pályázatírással foglalkoztam.
(B.M.): Mitől változott meg a hozzáállasod a matematikához?
(M.E.): Ami igazán meghozta a kedvem a versenyzéshez, és ahhoz, hogy még magamnak is felvállaljam, hogy én igenis szeretem a matematikát, az egy görögországi tábor volt. Hatodik osztályban, egy matematikaversenyen megnyertem egy görögországi tábort, és megismertem Európa-szerte sok matematikát kedvelő diákot, többek között Miklós Csengét, egy sepsiszentgyörgyi lányt, aki nagyon büszkén vállalta a matematika iránti szeretetét. Nagyon jó barátnők lettünk, a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Csenge elmesélte, hogy milyen jó matekversenyekre járni, mert ilyenkor mindig összegyűlnek különböző megyékből a matekot kedvelő diákok, és szuper társaság alakul ki. Ekkor jöttem rá, hogy teljesen rosszul gondoltam, hogy a matek nem menő, és attól fogva a matematika és vele együtt a matekversenyek a legmeghatározóbb részei lettek a diákéveimnek.
(B.M.): Itt már komoly matematikus voltál. Milyen versenyeken szerepeltél, melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
(M.E.): Igen, ezután már nagyon komolyan kezdtem el a versenyekre készülni. A Zrínyi Ilona Matematikaversenyen a görögországi tábor után, azaz 7. osztálytól minden évben továbbjutottam az országos döntőbe, illetve az Erdélyi Magyar Matematikaversenyen is majdnem mindig dicséretes lettem, ezzel továbbjutva a nemzetközi szakaszra, ahol ugyancsak dicséretet értem el több évben is. Ezen kívül részt vettem kisebb matematikaversenyeken is, mint például a Körverseny, amit többször meg is nyertem. A legbüszkébb talán arra vagyok, hogy 12. osztályban, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos döntőjén 7. helyezést értem el, és így Erdélyből én értem el a legjobb eredményt. Illetve a középiskolás éveim alatt minden tanévben megnyertem a Mákvirág díjat, amit a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége ad át a tehetséges diákoknak.
(B.M.): Mit jelentettek neked az Erdélyi és a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyek?
(M.E.): Nagyon sokat jelentettek. Úgy szakmailag, mint emberileg. Az ott létrejött barátságok a mai napig is tartanak, sőt többen is Budapestre mentünk egyetemre, így az ottani beilleszkedésben is sokat számítottak ezek a kapcsolatok. Szakmailag pedig a versenyeken kifejlesztett matematikai gondolkodás és feladatmegoldási készségek a mai napig az alapjai az eddigi sikeres utamnak a matematikában. Persze, nagyon sokat kellett készülni is a versenyekre, de mivel szerettem a matematikát, a készülés is része volt az élménynek. 6-8. osztályban † Lázár Ildikó tanárnővel, 9-12. osztályban pedig Miklós Melinda tanárnővel készültem a versenyekre. Anyukám mellett, aki megalapozta bennem a matek iránti érdeklődést, az ők támogatásuknak köszönhetem, hogy ilyen szintre jutottam matematikából.
(B.M.): Mikor döntötted el, hogy matematikus akarsz lenni, és miért választottad az ELTE-t?
(M.E.): Nem volt egy pillanat az életemben amikor leültem, elkezdtem gondolkodni és arra jutottam, hogy én most matematikus leszek. Ez inkább egy magától jövő természetes döntés volt, ami az évek során érett meg bennem és erősödött fel. Mindenképp ki szerettem volna próbálni egy új országot, felfedezni a világot, ezért több külföldi egyetemen is gondolkodtam. Végül azonban úgy döntöttem, hogy csak egyet lépek el nyugatra, Budapestre, mert az Eötvös Loránd Tudományegyetem híres a matematika alapképzéséről. Illetve 12. osztályban egy természettudományi táborban is részt vettem Budapesten, ahol az ELTE tanárai tartottak előadásokat, és nagyon érdekeseknek találtam ezeket, a tanárok is nagyon motiválóak voltak. Később sem bántam meg, hogy az ELTE-t választottam, sőt, azóta is azt állítom, hogy nemzetközileg is nagyon magas szintű képzést nyújtott.
(B.M.): Mit jelentett neked szakmailag az ELTE és Budapest, kik voltak a kedvenc tanáraid, a matematika melyik ágazatát kedvelted meg?
(M.E.): A Budapesten töltött egyetemi éveim meghatározó évei voltak az életemnek, elköltöztem otthonról, egyedül laktam, akkor lettem önálló. Sok új barátom is lett, hiszen az egyetemen már alapból összekötött minket egy dolog: a matematika iránti érdeklődés. Egyszer csak azonban bekavart a koronavírus, egy éven át online oktatás volt és ezalatt gyakorlatilag kihalt a diákélet. Az egyetem végére újra visszajött a normalitás, és ekkor a covid előtti időszaknál is jobban ráeszmélt mindenki a társasági élet fontosságára. A tanáraimat is nagyon kedveltem, a kedvenc tanárom talán Dr. Recski András volt, aki diszkrét matematikát tanított, ez is lett a kedvenc matematikai ágazatom, ezen belül a gráfelmélet.
(B.M.): Miből és kinél írtad a diploma dolgozatodat?
(M.E.): Annak ellenére, hogy a gráfelmélet volt a kedvencem, a szakdolgozatomat statisztikából írtam, hiszen ekkor már érett bennem az a gondolat, hogy talán el szeretnék indulni a matematika egy alkalmazott irányába és az adattudományt nagyon érdekesnek találtam. Ez a matematika, a statisztika és az informatika keveréke, ez az alapja a gépi tanulásnak és a mesterséges intelligenciának is, ami nekem nagyon érdekesnek tűnt. A szakdolgozatom az akkoriban lecsengett koronavírus járvány okozta többlethalálozásról és más járványok előrejelzéséről írtam, Zempléni András egyetemi docenssel.
(B.M.): Most Bécsben laksz, hogy kerültél oda?
(M.E.): Miután befejeztem az alapszakot, úgy döntöttem, hogy még egy lépést teszek nyugatra, és a Bécsi Egyetemen kezdtem el a Data Science (Adattudomány) mesterszakot. Ez részben azért is volt, mert Budapesten nem sok lehetőség volt ezt tanulni, másrészt pedig ki szerettem volna azt is próbálni, hogy milyen az élet Bécsben. Most is itt tanulok, az utolsó félévemet fogom elkezdeni.
(B.M.): Mikor kezdtél közölni szakmai cikkeket, és melyik lapban jelentek meg? Kutatással mikor kezdtél foglalkozni?
(M.E.): Még nem közöltem szakmai cikket, de márciustól Ausztria egyik legnagyobb kutatóközpontjában kezdem el a kutatást, ott majd erre is sor fog kerülni. Ezen kívül, a mesterszakos szakdolgozatomat egy másik kutatóintézeten belül írom, ahol a gráfelméletet és az adattudományt alkalmazom orvostudományi kérdések megválaszolásában. Leegyszerűsítve, azt vizsgálom, hogy különböző krónikus betegségek hogyan függenek össze egymással. Ezzel esetlegesen egy még gyógyíthatatlan betegségre egy olyan más betegség gyógyszerére hasonló kezelés lehet a megoldás, amire még nem gondolt senki, hogy összefügghetnek.

(B.M.): Mik a terveid a jövőre nézve?
(M.E.): Most nagyon kíváncsian várom a kutatást a kutatóközpontban, és egy doktori képzést is el szeretnék kezdeni. A két kedvenc területemmel, a gráfelmélettel és az adattudománnyal szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Illetve anno az Áprilyban, éveken át tartottam játékos matematika órákat a kisiskolásoknak, majd budapesti tanulmányaim alatt oktattam az egyetemen is matematikát. Ebben a félévben Bécsben is fogok, így részben azért is szeretném elvégezni a doktori képzést, mert nem tartom egyáltalán kizártnak, hogy egyetemi tanár legyek. Ez majd elválik.
(B.M.): Most, hogy végig jártad a matematika minden szintjét, megkérnélek fogalmazd meg, hogy szerinted mi a matematika?
(M.E.): Húha, ez egyáltalán nem egy egyszerű kérdés. A matematika szerintem egy olyan eszköztár, amit mindig magunkkal viszünk és segít az élet majdnem minden területén. Tudatosan vagy véletlenül minden nap használjuk, kezdve az alap összeadásoktól egy bevásárlás során, egészen mondjuk egy banki kölcsön felvételéig, mindig jól jön, ha tudunk logikusan gondolkodni és megvannak az alap matematikai készségeink.
Majdnem mindent le lehet a matematikával írni, ami körülöttünk történik, és mindenben alkalmazható. És talán ez is a legjobb benne. Például az adattudományt is azért tartom érdekesnek, mert a matematikai és informatikai eszköztár adott, de az orvostudománytól és a bankoktól kezdve, az útvonaltervező appokig és a Netflix műsorajánló oldaláig, mindenhol ezt alkalmazzák. Így az ember sosem tudja megunni, mindig van egy új, teljesen más terület, amiben szükség van az adattudományra. És ez általánosan érvényes a matematika többi ágára is. A matematika nem csak arról szól, amit az iskolában megtanulunk. Értelmetlennek tűnhet például az, hogy egyenletrendszereket és deriválásokat kell oldanunk oldalakon át, de mindezt tényleg olyan dolgok kiszámolására lehet használni, amelyek fontosak. Kezdve azzal, hogy a Youtube milyen videókat ajánl be nekünk, egészen ennél fontosabb kérdésekig, mint például a járványok terjedésének a mintája, minden matematikán alapul. Ezeket a kérdéseket nem lehet megválaszolni egyenletrendszerek és deriválások nélkül. Az persze más kérdés, hogy nem kézzel kell ezt kiszámoljuk. De tudnunk kell olyan számítógépes programokat írni, amelyek kiszámolják nekünk pont azt, amire szükségünk van.
(B.M.): Mit üzensz az erdélyi matematikát szerető diákoknak, hogyan készüljenek a versenyekre, és miért érdemes a matematikát életpályának választani?
(M.E.): Az erdélyi matematikát szerető diákoknak azt üzenem, hogy matekversenyekre járni érdemes, biztos vagyok benne, hogy nekik is a legmeghatározóbb élményei lesznek a diákéveiknek. Sokat lehet utazni és tartós baráti kapcsolatokra lelni. Matematikát továbbtanulni pedig sosem rossz döntés, sőt, egy olyan alap, ami később nagy előnyben részesít. Így, ha végül nem is feltétlenül matematikusok lesznek, egy olyan kaput nyit meg a matematika, ahonnan nagyon sok irányba lehet továbblépni. Bízom benne, hogy sok diák büszkén vállalja szeretetét a matematika iránt, és felismeri, hogy a matematikai tudás nemcsak rendkívüli értéket képvisel, hanem alapvető fontosságú a mai világban.
(B.M.): Köszönöm szépen a beszélgetést, és további sikereket kívánok!

Magyar lengyel barátságról – Beszélgetés Csisztay Gizellával –

kérdezett: dr. Bencze Mihály

 

Csisztay Gizella egyetemi tanár, neves polonista, Mandics György József Attila-díjas költő felesége, számtalan írással, műfordítással, konferenciákkal, előadásokkal gazdagította a magyar-lengyel kultúrát. Budapesti otthonában 2023. augusztus 6-án beszélgettünk el.

Bencze Mihály: Kedves Gizella! Utazzunk vissza egy kicsit az időben, mesélj egy kicsit magadról, szülőkről, nagyszülőkről, gyerekkorodról!

Csisztay Gizella: 1947. november 24-én születtem, az anyám, Kővári Gizella echte sváb földbirtokos családból származik, de rendkívül hazaszerető magyar asszony volt, édesapám Csisztay János postatisztként dolgozott, de művelt, a Pesti Hírlapba írogató írástudós volt. Apai ágon pedig – minden rendes magyar családban vannak határon túliak – a nagyanyám felvidéki cipszer volt, aki Nógrádba menekült és gyerekkorom legszebb nyarait a nógrádi hegyek között töltöttem, nagyapám pedig Szabadkáról származott. Mandics Gyuri feleségeként kerültem az újságírói bűvkörökbe. Magyar-lengyel-orosz szakos tanár vagyok, az egyetemen lengyeleknek és oroszoknak tanítottam a magyar nyelvet, ezenkívül műfordító vagyok. Nagyon kanyargós volt az életutam, mert „rossz” családba születtem, úgynevezett x-es származásúba, 1970-ig itt senkit nem vettek föl egyetemre – legalábbis humán tudományokra – , aki ilyen családba született. A nagybátyámat kivégezték a Szovjetunió egyik táborbában, az apám meghalt a Don-kanyarban szerzett sebesüléseiben, a nagypapám pedig szívrohamot kapott amikor földbirtokosként Szigetváron megtudta, hogy átlépték a szovjetek a határt 1944-ben. Viszont, egy kerületi félárvaként egy nagyon jópofa gimnáziumba jártam, Zuglóban, ez a háború előtt a zsidógimnázium volt, utána nem az volt, de az összes fontos személyek gyereke odajárt. Úgyhogy én államtitkárok, rabbik, nyugatmagyarországi főávós lánya mellett ültem. Ott tanultam meg, hogyha föld alá nyomnak, akkor megpróbálom nem hagyni magam. Ez az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolája lett. 1966-ban érettségiztem orosz tagozaton, rögtön letettem az orosz nyelvvizsgát, négyszer felvételiztem orosz-lengyel-magyar szakra, egyszersem vettek föl. Addig egy óriási protektor segítségével – aki a nagyapám kocsisa volt, 1945 után a posta vezérigazgatója lett – fölvettek a Posta Központi szakkönyvtárba, ahol négy évig segédkönyvtárosként dolgoztam. Mivel lengyelül tudogattam, Kerényi Grácia legnagyobb 20. századi műfordító segítségével feketén kijutottam Lengyelországba tanulni. Ez annyit jelentett, hogy ezek az úgynevezett x-es származásúak, főleg bölcsész vagy művész vonalon rengetegen tanultak feketén Varsóban és Krakkóban. Krakkóban a művészeti főiskolán fiúk, festők, szobrászok, zenészek, Varsóban pedig inkább bölcsészek voltak. Az egész életemet meghatározta, hogy a lengyeleknek köszönhetek mindent, a lengyelség szeretetét, lengyel regényeket fordítottam. Ebből a szocializmusban nem lehetett megélni, így vagy az egyetemen, vagy a középiskolákban tanítottam a tárgyaimat.

B.M.: Lengyelországban élve nagyon mélyen megismerhetted a lengyel kultúrát, a lengyel emberek lelkivilágát. A magyar-lengyel kapcsolat évszázadokra visszanyúlik. Erről mesélj egy kicsit, te, hogy látod?

Cs.G.: Igen, évszázadokra visszanyúlik, perpillanat eléggé fagyosak, de már nem annyira, mint egy évvel ezelőtt. S mindig azt szoktam mondani a lengyel barátainknak, hogy a második világháború alatt mi ellenkező oldalon álltunk, de mégis a kormány százezer lengyel menekültet, katonákat fogadott be és bújtatta őket. Könyvek születtek erről, hogy milyen katonai táborok voltak pl. Nógrád megyében és még sok helyen. Tehát egymást segítettük, mert a magyarok és a lengyelek génjeit valami mágikus kapocs köti össze. Jelenleg rossz a helyzet, de javulóban van, mert épp olvastam egy lengyel újságot, amiben azt írták, hogy Lengyelország számára óriási fenyegetést jelent Ukrajna, a lengyel stadionokban pedig kifeszítik a molinót, hogy Wolynban az ukránok megölték a gyerekeinket, asszonyainkat. Megdöbbentem mikor a háború után két hónnappal voltunk Gyurival Varsóban, a varsói autóbuszokban „tanulj ukránul” szöveg ment, a metrókban pedig a harcok élő közvetítései. Én azzal próbálom magyarázni, hogy a lengyeleknek csak megjön a józan esze, mert a nyugat mindig cserbe hagyta őket. Churchill megölette Sikorskit, a lengyel kormány elnökét, mert követelte, hogy tárják világ elé, hogy nem a németek, hanem a szovjetek végeztek ki 25 ezer lengyel katonát Katynban. Az amerikaiak beetették őket, hogy a lengyelek lesznek Európa urai, hogy őket fogják privilegizálni.

B.M.: Most felvázoltad a jelenlegi lengyel helyzetet. Egy kicsit menjünk vissza a történelmi múltba, ahol közös királyaink voltak. A történelem folyamán, hogy alakult ki Európába ez a két nép barátsága? Hogy mélyült el ennyire?

Cs.G.: Erre mondják azt, hogy nem tudni, hogy miért. Mágikus kapcsolat. Valószínű azért, mert annyira hasonlítunk egymásra. Szabadságszerető, bátor nép mindkettő, a magyar is, a lengyel is. A vérünkben van, hogy egymást segítettük. Báthory István tíz évig volt Lengyelország királya, s nem tanult meg lengyelül, de ennek ellenére a lengyelek nagyon szerették őt. Balassi is odamenekült, Rákóczi is Lengyelországból jött elindítani a felkelést. Ugyanoda menekültünk, a magyar és a lengyel emigráció is Törökországba menekült. Abban különböztünk, hogy ők az oroszokat genetikailag sajnos gyűlölték, megvolt rá az okuk. Az összes forradalmuk az oroszok ellen volt, ahogy a miénk a Habsburgok ellen.

B.M.: A legszebb kapcsolatunk Bem apó volt.

Cs.G.: Ő is Törökországba menekült. Sokan a szemére vetik, hogy fölvette a mohamedán vallást. A lengyelek mindig mondják: azért vette föl, mert a törökök nem adják ki azt, aki átveszi a vallásukat a gyauroknak – az ellenségnek. Az orosz kormány állandóan piszkálta a törököket, hogy adják ki Bemet.

B.M.: Milyen fontosabb könyveket, írásokat sikerült lefordítanod?

Cs.G.: Többnyire kortársakat. Olyanokat, akiket már a fiatalok nem fordítanak le, pl. Wlodzimierz Odojewski, akinek az első regényét 1966-ban Kerényi Grácia fordította le, utána én a 2000-es években még három regényét. Visszatérve az ukránokra, szegény Odojewski forog a sírjában, mert szinte az összes regénye arról szól, hogy a második világháború alatt mennyit szenvedtek a lengyelek az ukránoktól. Magyar nyelvre kortársakat fordítottam Odojewskit, Kornhausert, Nawrockit, Czapisnkát stb. Lengyelre pedig Gyuri verseit, a Kerényi Gráciáról írt monográfiámat fordítottam le, ez a lengyel-magyar ellenzék kapcsolatairól szól 1956-tól 1989-ig. Számos konferencián vettem részt, voltam Wroclawban egy évig vendégtanár, magyart tanítottam. Úgy szoktam mondani, hogyha nem utazhatnék Lengyelországba, akkor úgy érezném, hogy levágták a kezemet-lábamat, de Erdéllyel is ugyanígy vagyok. Soha nem törekedtünk máshova csak Erdélybe meg Lengyelországba. Apukám arra nevelt, hogy számunkra a legfontosabb Erdély, arra figyelj!

B.M.: Köszönöm szépen a beszélgetést!

A nagyvilágban száguldó lemezlovas – Beszélgetés Saszet Örssel –

kérdezett: dr. Bencze Mihály

A zene egy művészi kifejezési forma, a hangok és „nem-hangok” azaz a csendek időbeni váltakozásának többnyire tudatosan előállított sorrendje, mely nem utasít konkrét cselekvésre, viszont érzelmeket, indulatokat kelt és gondolatokat ébreszt. Barcaság is bővelkedik virtuóz zongoristákkal, hegedűsökkel, és reméljük, hogy jövőben is születnek zenezsenik a klasszikus zenében. A technikai fejlődés új hangszereket szerkesztett, a szintetizátor már szükségszerűen beépült a közhasználatba. Apáink korából az egykori bálok, mára megváltoztak, a fiatalság diszkókban vezeti le az energiáját, és más szórakozási formákat igényel. A lemezlovas vagy disc jockey, röviden Dj olyan könnyűzenével foglalkozó személy, aki folyamatos zenét szolgáltat egy rendezvényen a közönségnek. Az általa kedvelt műfajban széles körű ismeretekkel bír, és saját hanghordozókészlettel is rendelkezik. Világszinten élvonalbeli, országunk legjobb lemezlovasával, Saszet Örssel beszélgettem 2024. február 16-án, ami ritka alkalom, hisz Örs azaz Dj Dark olyan, mint a nagyvilágban száguldó lemezlovas-diplomata.

Bencze Mihály: Már egy jó ideje szerettem volna találkozni és elbeszélgetni veled, de te olyan foglalt vagy, hogy alig adódik alkalom erre. Mesélj magadról.

Saszet Örs: 1989. május 19-én születtem Brassóban, édesapám Saszet Ottó, édesanyám Saszet (Bálint) Éva, második gyerekeként. Édesanyám zongorázott, így az ő dallamvilágában nőttem fel. Az 1-8 osztályt a 10-es iskolában végeztem el, az most már a 2-es iskola, a piac mellett. 2004-ben ballagtam, aztán 2004-től 2008-ig a brassói Áprily Lajos Gimnázium D osztályos diákja lettem. Két osztályfőnököm is volt, Demeter Melinda és Csüdör Melinda. 2019-ben nősültem, a feleségem Saszet Alina, 2019-ben született meg a fiúnk, Kián.

B.M.: Ki és milyen hatással volt rád az iskolai évek alatt?

S.Ö.: Például te, én úgy láttam az egész matekórát veled, hogy nem egyoldalon mentünk, hogy csak matek, matek, hanem csináltunk olyan dolgokat is, amik nekünk nagyon jók voltak, a személyiségünket fejlesztette, nem csak a matematika terén, hanem minden másból is fejlődni tudtunk. Jók voltak a matek-zene kapcsolatokról szóló előadásaid. Én azért is választottam a D osztályt, mert szerettem a nyelveket, az angolt, a németet, a számítógépet, de a technológiát is.

B.M.: A számítógéppel, a zenével mióta foglalkozol?

Szaszet Éva: Örsinek a zene tényleg életeleme. Nálunk mindenki, Ottó férjemen kívül, valamennyire zongorázott, édesapám Bálint Árpád Hétfalu szerte ismert tangóharmonikás volt, az ő gyerekkorában vették a zongorát nővérének Böskének, én 7 évig tanárral tanultam ezen a zongorán, Szilárd egy évig, Örsi 3-4 évig, Szilárd lánya Maya pedig 2 évig. Olyan otthoni kötelező volt kicsit megtanulni zongoráznj. A két fiam a hobbigénjeiket -szerintem -a nagyapáiktól örökölték: Szilárd nagy örömmel asztaloskodik nagyon ügyesen, mint Saszet Laji tata, Örsi a zenei vonzódását Árpi tatától, aki 6 éves korától harmonikázott 85 éves koráig.

S.Ö.: Hat éves korom óta. Ez a bátyámtól, Saszet Szilárdtól jött, akárcsak a Dj szeretete. Amikor kicsi voltam mindig néztem őt, eltanultam. 2001-ben Szilárd (Dj Sid) Sipos Attilával (Dj Vygo) zenélt anno. Én nagyon szerettem a zenét, sokszor néztem édesanyámat is ahogy zongorázott. A zenével nőttem fel és éreztem, hogy a zenével szeretnék foglalkozni. Hatházi Mihály zenetanár is tanított zongorázni. Szilárd sokat segített a Dj technikáját megtanulni. Hetedik osztálytól kezdtem el a lemezlovasságot, líceumban már komolyabban, minden gólyabálon én voltam a Dj és a 12. osztály után elkezdtem a saját számaimat csinálni.

B.M.: Hogy reagáltak erre az osztálytársaid, barátaid? Milyen zenéket kedveltek akkoriban?

S.Ö.: Jól, szerették ezt az egész helyzetet, szerették azért, mert mindig volt valaki, aki megteremtette a hangulatot. Megszoktattam az én zenémmel őket, elektronikus-popzenéket hallgatunk. Mindig követtem a trendeket az interneten.

B.M.: A hangszereken mikor kezdtél el játszani?

S.Ö.: Már kisebb koromban, zongorán játszottam, furulyáztam is. Ez volt az alapja az egész munkásságomnak. Persze aztán átálltam az elektronikus zenére, a számítógép és a technológia olyan szinten volt már akkoriban is, hogy teljesen kisegített. Kórusban is énekeltem, voltam énekversenyeken, de aztán alábbhagytam.

B.M.: Milyenek voltak az egyetemista évek?

S.Ö.: 2008-tól 2012-ig, a brassói Transilvania Egyetem építészeti karán voltam diák. Én erre az egyetemre azért mentem, mert édesapám ajánlotta, hogyha a zene nem menne, akkor legyen egy másik megoldás is.

B.M.: Honnan ered a Dj Dark név? Milyen rendezvényeken vettél részt az egyetem alatt?

S.Ö.: 6-7 osztályos koromban találtam ki, igaz, akkor még nem voltam Dj. Az elején ingyen jártam klubokba, aztán fejlődni, tanulni kezdtem. Az egyetemi időszakban már Sepsiszentgyörgyre, Fogarasra jártam zenélni, nagyon sok klubba pl. Black and Silver, Fashion Club, President Club, Tequila Club, Good Friends, Szili-bár. Majdnem minden héten szerveztünk bulikat, vettem egy kicsi mixert és arról zenéltünk.

B.M.: Komponáltál is?

S.Ö.: Igen, 2008-ban komponáltam az első számomat, Nagy Szabolcs sepsiszentgyörgyi producerrel, énekessel. Vele csináltam két-három számot, aztán összeálltam Botcz Ede Adorján producerrel, hozzám költözött és négy-öt évig csináltuk a közös projekteket, remixeltünk. Nagyon sok híres dalt feldolgoztunk. Mostanra már kb. 500-600 dalom van.

B.M.: Milyen érzés volt, amikor a szülőfölded bűvköréből ki tudtál törni egy országos szintre?

S.Ö.: Nagyon jó volt, én mindig is ezt szerettem volna, az az energia, amit az elejétől fogva éreztem, hogy én át kell adjam a zenémet – nem érdekelve, hogy ingyen zenéltem, és lógtam az iskolából. Abban az időben nem létezett Romániában Dj iskola, most már van Dj producer iskola, ahol megtanítanak zenéket szerkeszteni. Olyan 2014-től nagyon beindult ez. Én egyedül tanultam meg azt, amit most egy tanár tanít meg. Régebb volt egy mondás amikor csináltad a sofőriskolát: hogy ha megtanulod a Dacia 1310-est vezetni, akkor minden autót tudsz vezetni. Na nekem is így volt, megtanultam nehezen, most már pedig könnyen megy. Most már 22 éve csinálom ezt. Egyre jobban megismerték a zenémet, nekem nagyon segített az. hogy mindig a számítógépen voltam. Elkezdtem csinálni egyórás mixeket, ami annyit jelentett, hogy minden héten elkezdtem keresni az új zenéket és a hétvégére kiszedtem egy mixet az utolsó megjelent zenékkel a héten. Ezzel nagyon sokat nyertem, ez egy ilyen radiopodcast lett, amit youtube-on minden szombaton meg lehet hallgatni. 2009-től pedig elkezdtem kollaborálni a Radio 21- el, ahova beadtam ezeket a mixeket és az idők elteltével mindegyik román rádiónál ott voltak a mixeim, Pro Fm, Kiss Fm, Radio Brasov, Radio Gaga.

B.M.: Ezt a podcastet te találtad ki?

S.Ö.: Igen, nagyon sok új zenét összeszedek és éreztem, hogy ezt át kellett adjam az embereknek. Ott volt az internet és ha már Dj vagyok, miért ne csináljak mixeket minden szombatra. Aztán oda jutottam, hogy egy ilyen mixet több százezren hallgatják meg.

B.M.: Ez nagy húzás volt. Te voltál az első ebben az országban, aki ilyen podcastet csinál. Sok Dj van az országban?

S.Ö.: Sok Dj van, viszont, amit én pluszban csináltam a többiekhez képest, az az, hogy a tracklistet, az új számoknak a nevét ingyen raktam ki. Én mindig követtem a kinti trendek, Dj-ket, énekeseket és valahogy összegeztem a saját mixeimben. Hallgassátok meg a következő linkeket  www.djdark.ro / www.instagram.com/djdarkofficial, valamint a You Tube csatornán https://youtube.com/@dj-dark

B.M.: Mikor törtél ki Romániából?

S.Ö.: Az első külföldi meghívásom, 2014-ben, Angliában volt. Három órát zenéltem egy londoni klubban.

B.M.: Mikor vált megélhetési formává a hivatásod?

S.Ö.: Amikor kitörtem Brassóból, 2010. május 19-én jelentettem meg az első számomat egy elég nagy énekessel, Sonny Flame-el. A közös dalunkat minden román rádió sugározta, de ugyanakkor kint is, Londonban is játszották. Ekkor kezdtek el megkeresni, mentem vele koncertekre, ő énekelt, én mixeltem. Ez kb. egy évet tartott, aztán már egyedül jártam zenélni. Voltam Németországban, Írországban, Albániában, Spanyolországban, Vietnámban, de a legnagyobb eseményem az a brazíliai volt.

B.M.: Tehát Brazília volt a csúcs?

S.Ö.: Igen, pont a szombati mixek miatt hívtak meg. Nekem ez nagy dolog volt, nagyon messze eljutott a zeném. Brazíliáig húsz órát repültünk.

B.M.: Fesztiválokra is jársz?

S.Ö.: Igen, amikor a Radio 21-nél voltam, akkor elmentem a konstancai Liberty Prade-re, az volt az első legnagyobb elektronikus fesztiválélményem. Voltam az Untoldon, Neversea-n, Massifon is. Több mint 600 klubban zenéltem.

B.M.: Mit jelent neked a zene? Hogy telik a napod, amikor nem kell menj zenélni?

S.Ö.: Zenével kelek, zenével fekszem. Megcsinálom a szokásos mindennapi dolgokat, családommal vagyok, aztán bemegyek a stúdiómba, ott ülök délutánig.

B.M.: Miből áll egy saját stúdió?

S.Ö.: Elsősorban kell egy jó szigetelés, két profi hangfal, kell egy mixer, egy hangkártya. Rengeteg minden kell, bármennyit bele lehet fektetni. Nem lehet megállni, hiszen a technológia folyamatosan fejlődik.

B.M.: Történt veled olyan, hogy egy zene transzba vitt?

S.Ö.: Ez mindig megtörténik. Képzeld el, amikor van előtted 500 ember és felemelteted mindenki kezét, akkor egyből transzba kerülsz. Fény, zene és egy MC – a beszélő, aki kommunikál a közönséggel, bemelegíti őket, akárcsak egy előzenekar – a legfontosabb, hogy egy klubban, egy fesztiválon sikeres legyél.

B.M.: Neked a pszichológia is kell, hogy kapcsolatba legyél a tömeggel. Hogy tanultad meg ezt a pszichológiát?

S.Ö.: 22 éve tanulom. Az elején könnyebben ment, mert az emberek jöttek és igényelték a zenét, mindenre buliztak, nyitottak voltak. Most egy kicsit nehezebb, mert nagyon sok információ van. Te kell valahogy pszichológiailag leolvasd az embert, s azt adjad, kell adjad neki, amit nem vár, de mégis igényel. Valahogy meg kell ugrani az ingerküszöböt, de úgy, hogy miközben megemeled a korábbi fokozatot, nem számít rá, de ugyanakkor olyat adsz amire tudatalattilag is vágyik.

B.M.: Az országba a Dj-k közül hol helyezkedsz el?

S.Ö.: Nem akarom fényezni magam, sokan mondják, hogy az elsők között vagyok, de én mindig úgy éreztem, hogy nem létezik legelső és legutolsó. Ezt kell csináljad és ha jól csinálod az emberek hallgatni fognak. Romániában a leghallgatottabb vagyok, de át is érzem, rengetegen hallgatnak. Adok ki saját számokat, saját feldolgozásokat újabb, régebbi számokból, tehát nemcsak a mixek vannak.

B.M.: A bulikon mit igényelnek jobban az emberek?

S.Ö.: A basszus, fontos, hogy üssön. De fontos a szöveg, a zongora is. Minden második szám, amit berakok olyan, hogy az emberek énekelni tudják.

B.M.: Hogy érzed, mikor eljutsz el a maximumig? Milyen az, amikor már mindenki kifáradt?

S.Ö.: Én sohase érzem ezt. A legtöbbet rakott zene az kb. 15 óráig tartott, ez 2009-ben, Csíkszeredában volt, megállás nélkül zenéltem. Ez egy olyan dolog, amit nem tudsz megunni, mindig van új zene.

B.M.: Nemzetközi szinten csak angol nyelven lehet haladni, minden együttes próbál a saját nemzeti nyelvén is énekelgetni, de angol szöveggel is. A magyar zenei világot te hogyan tudod beépíteni?

S.Ö.: Volt egy magyar feldolgozásom a Virágom zenére. Voltak Magyarországon is bulijaim, de én mindig ezt az angol részt akartam, mert tudtam, hogy így tudok minél messzebbre kerülni.

B.M.: A nemzetközi vérkeringésre hogyan tudnád bevinni a magyar nyelvű dalokat? Kapnál olyan énekest, aki neked angolul egy szöveget ráénekelne?

S.Ö.: Persze, hogyne. Az a helyzet, hogy én mindig angol énekeseket kerestem, mert ők másképpen énekelnek. Próbáltam magyarral, románnal is.

B.M.: Hogy lehetne angol zenét magyar változatban népszerűsíteni, bevinni?

S.Ö.: Feldolgozni lehet, nem próbáltam, de gondolkoztam már ilyenen. El fog jönni ennek is az ideje. Valahogy össze lehet kötni a két nyelvet. A magyar nyelv pedig ki is tűnhet a mixekben. Nekem pl. van egy olyan számom, amit klubokban is felrakok, magyarul énekelnek rajta, egy ilyen cigány stílusú zene, van egy ilyen amerikai Dj által feldolgozott szám. Az emberek nem is értik, de táncolnak rá, mert nagyon ritmusos.

B.M.: Pl. az Omega Lengyelországban angolul énekelt, de a lengyelek elkezdték kiabálni, hogy magyarul szóljanak a dalok, ne angolul. Ezért mondom, mert ezen a téren, a magyar zenével unikumot csinálhatsz.

S.Ö.: Ez a jó, hogy a zenében sohase halnak meg az ötletek, mindig lehet ihletődni. Volt afrikai, francia zeném is, tehát akármilyen nyelven lehet, mert a zene, ha jól szól, akkor jó lesz a dal, a mix is.

B.M.: Szimfonikus zenefeldolgozást próbáltál?

S.Ö.: Igen, volt ilyen is, elektromos szólással.

B.M.: Egy kicsit visszaterelve a szót a családra, mit jelent apának lenni?

S.Ö.: Egy olyan érzés ez, amit nem lehet összehasonlítani semmilyen érzéssel. Elsősorban soha se unatkozunk, mindig van, amit csinálni, Kián – nagyon hasonlít édesapámra – nagyon aktív gyerek. Nem unatkozik, minden érdekli, mindig jön le a stúdióban, nyomogatja a gombokat.

B.M.: Besegít a zenélésben?

S.Ö.: Igen, jön és mosolyog. A négyfalusi Szent Mihály napokon is ott volt mellettem, táncolt, nagyon jól érezte magát.

B.M.: A stúdióban videót is készítetek?

S.Ö.: Igen, bár kicsi, de ott is szoktunk.

B.M.: Ki a kedvenc zeneszerződ? Együttesek közül kit hallgatsz? Magyarok közül ki az, aki közelebb áll hozzád?

S.Ö.: Mozart és Beethoven. Van egy francia együttes, akiket sokszor hallgatok. Magyaroknál a Republicot szeretem, nagyon megfog a hangzásuk, ugyanazt csinálom, amit ők, csak elektronikusan, gyorsabban, táncosabban.

B.M.: A mai világ olyan, hogy minden utcában van legalább három együttes. Az az őskorszak, az Omega, Beatles, Illyés, az a hangzásvilág, az a hangszerelés valahogy telítődött. Ebből a nagy ködös világból, mit látsz te egy új kitörési lehetőségnek?

S.Ö.: 2008-ban amikor megjelent az első számom, azt mondták nekem, hogy a zene olyan, mint egy alma, akármennyit ennél, ugyanabba a pontba jutsz vissza. Minden olyan ciklikus, a zenében minden visszajön. Pl. most, ami trendben van az a zene, ami a 90-es években is trendbe volt, csak feldolgozva és új hangzással.

B.M.: A zenei hangok intervalluma az ugyanaz marad, csak a hangszerelés és a zenei hatás változik meg. A hangszerek időközben átalakulnak, újabb hangzások jelennek meg. Te meg ezeket az új hangzásokat be kell vidd, hogy a fiatalság érzékelje.

S.Ö.: Igen és valahogy egy új energiát ad, ugyanazt az energiát adja, de megfog az újszerűségével.

B.M.: Kísérleteztél-e azzal, hogy a zenének, milyen hatása van? Bizonyos embertípusnak szüksége van valami rombolásra, hogy a bánatát ki tudja élni, egy betegnek pedig gyógyító zenére.

S.Ö.: Nem gondoltam, de sok üzenetet kaptam emberektől, hogy meggyógyultak a zenéimet hallgatva. Ez azt jelenti, hogy valamennyire hatással voltam rájuk, nagyon jó érzéssel töltött el.

B.M.: A fiatalságnak, akik hasonlóan érdeklőnek a lemezlovas foglalkozás iránt, mit üzennél nekik?

S.Ö.: Kezdjék el, csinálják! Ha szeretik a zenét, csinálják és egy adott pillanatban eljutnak ahhoz a szinthez, hogy már csak ezzel tudnak foglalkozni.

B.M.: Ekkora munka után, mit köszönhetsz a szüleidnek?

S.Ö.: Mindent. Mindig mellettem álltak, kisegítettek, nagyon nagy a köszönetem irántunk!

B.M.: Köszönöm a beszélgetést, és további sikereket kívánok!

Boros Lajos művész különvilága

Írta: dr. Bencze Mihály

A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban 2024. február 9-én a központ vezetője dr. Bordás Beáta nyitotta meg Boros Lajos festőművész kiállítását, ami március 30-ig látogatható. Utoljára a brassói Reménység Házában volt látható a 2015. január 29-én megnyílt Boros Lajos emlékkiállítás. Mindkét kiállításon Gazda József művészettörténész értékelte Boros Lajos (1928-2011) művészetét.

Boros Lajos művész

Boros Lajos 1928-ban született Máramarosszigeten, 1949-1955 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Intézet grafika szakját végezte. A főiskolán a naturális akadémikus szemlélet jegyében fogantatott tanításokon nevelték, s nehéz küzdelmet kellett folytatnia, amíg sikerült lehámozni magáról egy mesterséges mázt, s megtalálnia, kikísérleteznie azt a formanyelvet, amely érzése szerint korszerűbben, igazabban, hitelesebben fejezi ki a saját s közvetve a ma lelkületét. 1953-ban feleségül vette a hétfalusi Jakab Anna művésznőt, így kihelyezés után Bácsfaluba kerültek. 1955-ben tagja lett a Romániai Képzőművészek Szövetségének. Mattis Teutsch János már nemzetközi híresség volt, szárnyai alá vette Boros Lajost, akinek tanácsolta a kompozíció és ikonfestészet tanulmányozását. Boros Lajos valamikor ezt nyilatkozta: „A XX. századi ember spirituálisabban, szellemibb szinten fogalmazza meg mondanivalóit. Régen, amit láttak megfoghatták. Ma a fizikai megjelenési formák tanulmányozásánál tovább jutottunk. A kézzelfogható valóságon felülit tudunk mondani a létről. Elvonatkoztatunk a konkrét jelenségtől, a dolgokat nemcsak megjelenési formájukban, hanem struktúrájukban is vizsgáljuk. Az emberi elme örökké szerkeszt, épít, komponál. Új, a valóságban nem létező összefüggéseket hoz létre. Nem leprodukál, hanem alkot. A múlt század zsánerfestői stílusában jutott mélypontjára a művészet. Megszűnt alkotás lenni. Most, amikor korunk lelkisége újra a szellemiséget, az elvonatkoztatást, a konstruálást és nem a rekonstruálást kéri, mintaképünknek inkább tekinthetjük az évezredekkel ezelőtti inka, maja vagy egyiptomi kultúrát, mintsem a századvégit. De mert mi ez utóbbiból származunk, le kell vetnünk, amit az ránk rakott. El kell dobnunk a béklyókat, hogy megtalálhassuk önmagunkat. Szeretnénk odajutni, hogy gondolatainkat a szellemi és anyagi funkcionalitás primér szintjén fejezzük ki. S az absztrakció lényege éppen ez. Szellemi elvonatkoztatás által fejezem ki mondanivalómat”.

Dr. Bordás Beáta, Gazda József és Boros György

Boros Lajos 1959-ben, 1963-ban, 1964-1968 között tanulmányi utakon vett részt több európai országban. 1962-1968 között a Romániai Képzőművészek Szövetsége brassói kirendeltségének elnöke volt, és 1968-ban a Kulturális Érdemrend IV. fokozatával tűntették ki. 1970-ben emigrált, és Wiesbadenben telepedett le. 1972-1993 között tanított, kutatással, festészetelmélettel, festészeti filozófiával foglalkozott és számtalan tudományos írása jelent meg. Nagyon szerette és értette Rudolf Steiner antropozófiáját, amit alkotásaiban is érzékeltetett. Rengeteg egyéni és csoportos kiállítását tekinthette meg a közönség. Boros Lajos külön világot teremtett, sajátos, senki máshoz nem mérhető s nem is hasonlítható művészetet, mindezt unikumként, nemzetközi szinten, így lett méltó folytatója Mattis Teutsch Jánosnak.

Gazda József szerint a művésznek négy korszakát különböztetjük meg. 1973-1981 lenne az első korszaka, amikor az őskompozicíó négynegyedes sémájára építi az alkotásait. Ezekben a szabályos rend erőteljes zeneiséget áraszt, szól a képzene. Halkan zsong, duruzsol, de a ritmus szigorúan betartja, belső karmestere biztosan vezényel. Az az érzésünk, hogy Bach zenei világának egy-egy olyan szeletét tárja elénk, ami egyben fraktálként más színkompozicíóval tovább dúdolható. 1982-1989 lenne a második korszaka Boros Zoltánnak. Háttérben marad az őskompozícíó, a megjelenő körívek vonalát négyszögek rendje követi, és persze az egyre szabadabbá és erőteljesebbé, telítettebbé váló színfoltok. A keresztre feszítés és feltámadás szakralitására is rá lehet érezni. Teljessé válik a modellváltás, a négynegyedes helyébe végérvényesen az egynegyedes változat lép. Az 1990-es évekkel kezdődik a művész harmadik korszaka, amikor Boros Lajos eszköztárát átalakítja, egyszerűsíti. Hangsúlyosabbak lesznek a formák és a színek, valóságos színköltészet bontakozik ki. A képek jobboldala párbeszédet folytat a baloldallal, így épülnek egymásba az egyre kisebb a központ fele konvergáló négyszögek. A 2000-es évek végéig tart a művész negyedik korszaka, amikor az alkotásai a tökéletes rend igényét árasztják. A kompozíciók három alapszínből és négy aktív- történésszínből épülnek fel. A külső és belső négyszögek sötétebb és világosabb kék alapján már nem láthatók az ecsetvonások, teljes egységre hangol a hatás. A művész a parabola csúcsán van, visszaintenek ezek az alkotások az előző korszakokra is, egyben az isteni egység fele mutatnak. A kiállítóteremben az alkotások hatására templomban érezzük magunkat, minden kép egy imádkozás. Boros György a művész fia édesapjáról készített egy csodálatos filmet, amit folyamatosan vetítettek a teremben levő tv-ben, és ezáltal érezhettük azt, hogy Boros Zoltán köztünk van, ecsetvonásaival valami természetfelettit közvetít nekünk.

Egy személyes élményt is le szeretnék írni. Középiskolás korunkban Sipos Gaudi István és Köpe György barátaim szobrászatra készültek, és Bálint István grafikus is foglalkozott velük, így általa megismerhettük Boros Lajost a művészt, és megtekintettük a műtermét is. Érdekes beszélgetések voltak, olyan világról mesélt nekünk akkor, amit évtizedek után kezdtünk megérteni. Boros Lajos unokája Tóthpál Tünde, baráti körünkhöz tartozott, ő próbálta meg velünk megértetni nagybátyja művészi világát, és Rudolf Steiner filozófiáját. Tóthpál Tünde elvégezte Kolozsváron a művészeti egyetemet, utána Temesvárra került.

Zárásként íme Boros Lajos vallomása: “A képzőművésznek, az alkotónak soha nem érzelmeket kell kifejeznie, hanem állapotot. Olyan objektív állapotokat, amelyek nem kifejezik, hanem kiváltják az érzelmeket. A természet sem kifejezője, hanem előidézője, felkeltője az érzelmi reagálásnak. A virágos, napsugaras rét hat rám, vidámságra, életörömre hangol. Én, a művész nem közölni akarom az érzelmeimet, mert azok nem biztos, hogy érdeklik az embereket. Inkább olyan jelrendszert hozok létre, amellyel az a vágyam, hogy más is azt érezze, amit én. A kép így nem érzelmek kifejezője, hanem felkeltője lesz. Ha az utóbbi hatást eléri, csak akkor nevezhető alkotásnak. S ehhez a művésznek elsősorban belső intuícióra van szüksége”.