A II. Lynx Fesztivál Brassóban

Horesnyík Ervin családjával

Írta: dr. Bencze Mihály

A Wild Romania Association és a Forona Egyesület által kezdeményezett, Lynx Fesztivál Románia kizárólag a természetfotózásnak és dokumentumfilmnek szentelt rendezvénye, amelyet 2024.június 4-9 között szerveztek meg második alkalommal Brassóban. A legizgalmasabb film volt a Vad Erdély, amelyet az ír származású John Murray rendezett, ő a világ legnevesebb csatornáin sugárzott, több mint 100 dokumentumfilm producere, a rangos Emmy-díj nyertese. Beszédében kihangsúlyozta: „Erdély olyan kincs, amely sehol máshol nem található Európában”, amit nekünk se árt megszívlelni, mielőtt kimennénk vendégmunkásnak Angliába. Több fotókiállítás, filmvetítés, gyerekműsorok mellett lehetett találkozni és előadásokat hallgatni a szakma hírességeivel mint: Morten Hilmer, John Murray, Potozky László, Török Zoltán, Barbara és Cristoph Promberger. Közönségdíjat kapott Yann Sochaczewski Cactus Hotel filmje. A fotó kategóriában díjazottak voltak: Fáth Ádám (Flowers of the drained lake), Péter Levente (A foggy day). A fesztivál fődíját, azaz a XV. Milvus Nemzetközi Fotóverseny fődíját, a felvidéki Horesnyík Ervin nyerte a Silhouette című fényképpel, a díjat Morten Hilmer adta át. A Milvus egyik szervezője volt a marosvásárhelyi Papp Judith. Ervinnel 2024. június 8-án, a díj átvétele után beszélgettünk.

Bencze Mihály. Kedves Ervin, mi az idén január 8-án találkoztunk Rév-Komáromban a Duray Miklós emléktábla avatáson. Akkor Brassó vitt egy „ajándékot Felvidéknek”, most te viszonoztad ezt. Kérlek mutatkozz be.

Horesnyík Ervin: 1992. július 11.-én születtem, Érsekújvárban. Édesanyám, Horesnyík Beáta könyvelőként dolgozik a faluban, Bajtán, édesapám, Horesnyík Ervin pedig szintén a faluban dolgozik, mint szerelő, karbantartó. Nagyszüleim már nyugdíjasok, egyik nagypapám sajnos már nem él. Alapiskolai tanulmányaimat Párkányban, középiskolai tanulmányaimat Komáromban végeztem, diplomát pedig a Selye János Egyetem gazdaságtudományi karán szereztem. Jelenleg Paton élek és Komáromban dolgozom a hajózásban, mint konstruktőr.

BM: Mikortól kezdtél fényképezni, és milyen témákban?

HE: Ha jól emlékszem 2014-ben vásároltam első tükörreflexes gépemet, egy belépő szintű Nikont. Komolyabban csak 2015-ben kezdett foglalkoztatni a fotózás, miután elvégeztem egy gépvázkezelő tanfolyamot, ezt követte több más tanfolyam, sok ágát kipróbáltam, s végül megtaláltam a szenvedélyem a természetfotózásban.

BM: Mit jelent a természetfotózás? Miért érezted ezt közelebb a lelkedhez?

HE: Mindig is szerettem terepen lenni, erdőn, mezőn, kint a vadonban. Szerettem figyelni az állatokat, álca alá bújni, így ők többnyire nem is vettek észre. Igazából egész kiskorom óta fotóztam az állatokat, csak épp gép nélkül. Így aztán mikor már másoknak is meg tudtam mutatni, milyen pillanatokat kapok én a természettől, az remek érzés volt. Lehet, hogy soha nem látna ilyet sok ember egyébként.

Szúnyogokkal suttogó

BM: Mit jelentenek számodra a felvidéki hegyek, a Tátra? Mit jelent közel lenni Istenhez?

HE: Igen, most már kb. 3 éve szinte csak a hegyekben fotózom, nagyon megfogott a felhők feletti élet. Szeretem a kihívást, mert egyáltalán nem biztos, hogy feljutok, számtalan példa volt már rá…hóvihar, jégeső stb. ettől nagyon izgalmas. Viszont, ha feljutok, sokszor csak ülök és nézelődöm, egy teljesen más világ, ami elém tárul, mindig tud újat mutatni.

BM: Neked se könnyű a szabadidődet úgy beosztani, hogy a család ne szenvedje hiányodat. Családi ágon rokonaid is élnek Brassóban. Mikor jártál először Erdélyben, Brassóban? Hegyeinkben sikerült-e képeket készíteni?

HE: Főleg, mióta megszületett a kisfiam, ám ahogy nő, úgy látom egyre jobban érdekli ez a világ őt is, talán néhány év múlva már velem tart a hegyre is. Feleségem, Bogi rokonai élnek Brassóban és környékén, ám igazából most találkoztam velük először, mikor a díjátadóra utaztunk, de biztosan megyünk még hozzájuk, nagyon kedves, aranyos emberek. Székelyudvarhely és környékét már párszor bejártuk kisebb-nagyobb kirándulásokon, a havasokban is túráztam már kétszer. Voltam cserkelni medvére is kétszer, illetve életem első zerge fotóját is Erdélyben készítettem, mondhatom, hogy itt szerettem bele a hegyekbe.

Horesnyík Ervin

BM: A fényképezés alatt alakul-e ki metakommunikáció közted és a fényképezésre kiszemelt állat közt?

HE: Ez nagyon érdekes, mindig mondogatom magamban, hogy hogyan viselkedjen az állat, miközben fotózom, persze az esetek többségében teljesen más történik. Volt egy emlékezetes eset, mikor már huzamosabb ideje egy alomnyi rókakölyköt fotóztam. Egyszer csak megjelent az anyjuk, odajött hozzám néhány méterre, a szemembe nézett, aztán néhány pillanat múlva visszament a kölykökhöz, s elkezdte őket etetni. Varázslatos pillanat volt.

BM: Első kattintásra készült kép lesz a végső kivitelezés? Vagy a kép még átmegy informatikai feldolgozáson? Nemzetközi versenyre hogyan készülsz fel?

HE: A kép, ami a gépből kijön nem is kép, inkább egy információcsomag. Ezt nekem kell utólag rendbe hoznom számítógépen, hogy úgy nézzen ki, amilyen az volt a valóságban. De persze igyekszem minden egyebet a kép készítésekor jól csinálni, pl. kompozíció, élesség, expo, így az utómunka minimális, de elengedhetetlen. Volt időszak, mikor kimondottan pályázatokban gondolkodtam, s a témát is próbáltam úgy választani, ez nem jó irány. Nekem a fotózás örömet okoz, imádom. Pályázatokra küldök képeket, de nem ez a fő motiváció, persze mindig örül az ember, ha sikerül bezsebelni valami díjat.

BM: Mit jelentett számodra idén a Milvus fődíj?

HE: Két év kihagyás után az első pályázat, amin indultam, óriási öröm és megtiszteltetés, amit érzek. Maga a nívós pályázat is önmagában, de engem mindig is az érdekelt, hogy ki/kik véleményezik a képeim. Itt a zsűri egytől egyik számomra nagyra tartott fotós, így meg aztán hatványozott az örömöm. Az már csak hab a tortán, hogy Morten Hilmer Nikon nagykövet méltatta a fotóm a díjátadón, s a fődíjat is tőle vehettem át.

Horesnyík Ervinnek átadja Morten Hilmer a Milvus fődíját, 2024

BM: Erdélyi, illetve nemzetközi fotósokkal tartod-e a kapcsolatot?

HE: Igen, főként nézegetem számomra nagyra tartott fotósok munkásságát. Ez nagyon jó véleményem szerint, hogy minél több képet lát az ember, így is fejleszti a látásmódját.

BM: Hol és milyen fotókiállításokon, versenyeken vettél részt, és milyen díjakat kaptál?

HE: Igazából az alkotás pillanata, ami a legnagyobb örömet okozza nekem, így ezek a dolgok mellékesek számomra, főként a saját kiállítás, ami sok szervezés és macera. Volt már néhány helyen, de nem foglalkozom vele egyáltalán. Pályázati eredményeimről persze vezetek egy kis füzetet, hátha majd egyszer valamire jó lesz. Pályázati eredmények: 2016: Amfo: Gyász-3. hely, Út a mennybe-elismerés, Figyelem-elismerés, MKP: Út a mennybe-1. hely 2017: Amfo: Télidő-elismerés. Euronatur: Legjobb 12-ben címlapfotó, Varázslatos Magyarország: Télidő-3. hely, Büszke diva-3. hely, Cewe: 183 000 képből Pipacsok földjén, Az író-legjobb 1000-ben, Dolgos kezek-legjobb 500-ban 2018: Amfo: Fekete-fehér kat.-3. hely, Színes kat.-5 fotó 2. hely, Varázslatos Magyarország: Csavartszarvú-2. hely, Bújócska-3. hely, Kontraszt-1. hely, Invázió-2. hely, Muzsikál az erdő: 1. hely-kollekciódíj, Milvus: Szemtől szemben-közönség díj, Komárom Esztergom Megyei fotópályázat: Portré kat. Dolgos kezek-2. hely, Interrag V-A : top 12-ben Szúnyogokkal suttogó, Tóthpál Gyula fotópályázat: Szúnyogokkal suttogó-különdíj, Varázslatos Magyarország: Szivárványmező-1.hely 2019: Amfo:szines-Hó-zik-zik-zik-3.hely, FF-mókás sütés, magány, kontraszt-elismerés, Muzsikál az erdő-1.hely-kollekciódij, Bird photographer of the year-Csuszka a téli tájban-magasra értékelt, XIX. Nemzetközti Magyar fotószalon-Jiu Jitsu-MFVSZ Bronz, Apróka, Hó-zik-zik-zik, Pitypang bűvölő-elismerés, Lenergy ÉTF-Szúnyogokkal suttogó-2. hely+különdíj, Biatorbágy pályázat-Dolgos kezek, Két vándor, Szúnyogokkal suttogó, Szemtől szemben-elismerés, 2020: Slovenian Magical Nature: emlősök-Szemtől szemben magasra értékelt, Madarak-Csuszka a téli tájban-elfogadás, Varázslatos Magyarország: április-madarak-Tollig ázva 2.hely, Emlősök-Apróka 3.hely, Varázslatos Magyarország: augusztus-emlősök-2.hely, Képek a nagyvilágból 1. és 3. Hely, Varázslatos Magyarország: október-Képek a nagyvilágból 1. hely, Varázslatos Magyarország Összesités: 5.hely, Egyéb állatok-2.hely, Képek a nagyvilagból-3.hely, 35 Awards: Top 100 Wildlife photographer, Top 35 Slovak photographer, 2021: Wildart-35 elfogadás, 2 kiemelt, 1 magasra értékelt, Island of Art-7 elfogadás, Musala-5 elfogadás, 1 kiemelt, 1 bronz, Wildlife Poland-1. Hely, Varázslatos Magyarország: április-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: május-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: június-Képek a nagyvilágból 3.hely, Unesco-1.hely, Varázslatos Magyarország: július-Képek a nagyvilágból 2.hely, Varázslatos Magyarország: augusztus-Képek a nagyvilágból 1. és 2.hely, Varázslatos Magyarország: szeptember-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: október-Képek a nagyvilágból 1. és 3.hely, Varázslatos Magyarország: november-Képek a nagyvilágból 3.hely, Varázslatos Magyarország: december-Képek a nagyvilágból 1.hely, Varázslatos Magyarország Összesités: Képek a nagyvilágból 1.hely, Cewe-legjobb 1000, Lenergy ÉTF-Titánok harca-magasra értékelt, 2024: Milvus-Fődij-Sziluett, Varázslatos Magyarország: Május-Madarak világa-2.hely, Képek a nagyvilágból-2.hely, Varázslatos Magyarország: Június- Képek a nagyvilágból-2.hely.

Szemtől szemben

BM: Neked, mint fotóművésznek mi az ars poeticád?

HE: Nem nevezném magam fotóművésznek, inkább lelkes amatőr, aki néha jókor van jó helyen s nyomja a gombot a fényképezőgépen. Nem saját gondolat, de talán ez jellemzi legjobban a fotózáshoz való viszonyom. Hogy melyik a kedvenc képem? Az, amelyiket majd holnap készítek el!

0 válaszok

Hagyjon egy választ

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük