Kérdez: Dr. Bencze Mihály
Demkó Attila író, biztonságpolitikai szakértő Budapesten született 1976. július 31-én, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem után részt vett a Manfred Wörner Alapítvány képzésén, majd a Genfi Biztonságpolitikai Központban. Az ír kisebbségi nemzetstratégiákról és az Ír Köztársaság Hadseregéről írt doktori disszertációt. Dolgozott a Minisztériumi Kabinet Kül- és Biztonságpolitikai Államtitkárságán, a Honvédelmi Minisztériumban, Brüsszelben, számos cikk, írás és könyv szerzője. 2023 július 21-22-én meghallgattuk előadását Tusványoson, utána sikerült elbeszélgetnünk.
Bencze Mihály: Megkérlek Attila, mutatkozz be!
Demkó Attila: Jelenleg az Matheus Corvinus Collegium (MCC) geopolitikai műhelyét vezetem, ez a műhely egy kutatóműhely, foglalkozunk Romániával, Moldovával, Ukrajnával, Oroszországgal és a Balkánnal.
B.M.: Kezdjük egy kicsit a nagyobb régióval, mennyire volt hatásos a NATO-nak a keleti terjeszkedése? Szükséges volt-e geopolitikailag, mennyire volt megfontolt, távolba mutató ez a folyamat?
D.A.: Nézzük az első bővítési kört, ugye ez Magyarország, Lengyelország, Csehország. Igazából semmiféle probléma nem volt, Oroszország ezt elfogadta, persze nem örültek neki, de éles konfliktust nem okozott. A nagy bővítési körbe bekerült a Baltikum, Románia, ez már nagyobb feszültséget okozott Oroszországnál, de ez sem tette tönkre a nyugati-orosz kapcsolatokat. Tehát, nem úgy érdemes feltenni a kérdést, hogy a bővítés okozta-e a problémát, hanem úgy érdemes feltenni, hogy Ukrajna és Grúzia 2008-as bukaresti „félig meghívása”, az jó ötlet volt-e? Azt gondolom, hogy a NATO bővítés egészen 2008-ig, amikor már Ukrajna és Grúzia is szóba került, nem volt a jó orosz-nyugati együttműködés akadálya. De az Ukrajna és Grúzia felé nyitás nagyon megfontolatlan volt, mert az oroszokat rendkívül feldühítette, de biztonságot nem adott sem Ukrajnának, sem Grúziának. Ugye Grúziával szemben pár hónappal később az oroszok már fel is léptek katonailag, katonai vereséget mértek rá. 2014-ben az EU kérdése merült fel Ukrajna kapcsán, és az ország a nyugathoz csatlakozásának esélye a putyini Oroszország szemszögéből elfogadhatatlan volt. A kemény reagálást borítékolni lehetett.
B.M.: Visszatérve picit a múltra. Nekünk Brassóban kellemetlen emlékeinek vannak az oroszokról és az amerikaiakról is. Az orosz katonaság 1849-ben a szabadságharcunkat leverte, pont mellettünk a tömösi szorosban nyomult be az orosz és az osztrák hadsereg. Jött az első és második világháború, majd az ’56-os forradalom, és Románia szerepe a megtorlásban. Majd ezeket követte a Maros-Magyar autonómia felszámolása, a Bolyai Egyetem felszámolása, a magyar értelmiség Deltába deportálása és hasonlók. Amerikaiak meg ügyesen lebombázták Brassót, rengeteg magyar áldozattal, lebombázták Poljestet is. A ’90-es máltai szerződés után az oroszok „becsületesen” – fogalmazzak így – kivonultak Európa megszállott részéből, de az amerikai hadsereg maradt. Miért nem vonultak ki az amerikaiak?
D.A.: Szerintem a kérdést úgy kell feltenni, hogy mit akart ez a régió? Persze különösen nekünk, magyaroknak az amerikaiak Európába jövetele az nem volt egy szerencsés dolog, hiszen amikor 1917-ben beléptek a háborúba, ez döntötte el a háború kimenetelét. De nem szabad ezt érzelmileg nézni most 100 év távlatából egész egyszerűen azért, mert ha a két világot nézzük, hogy melyik a jobb világ – elég sokszor voltam az Egyesült Államokban meg Oroszországban is –, azért a két világot ne hasonlítsuk össze. Az amerikaiak szintén nem ártatlan kiscserkészek, tehát ez a megközelítés, hogy Amerika mindig csak jót akar és önzetlenül segíti a világot, ez naiv megközelítés. De az, hogy Oroszországot átverték a hidegháború lezárulásakor, nem igaz. Azért vonultak ki a térségünkből, mert felbomlóban volt a Szovjetunióvá vedlett nagy Orosz Birodalom, és saját egységüket se tudták megőrizni. Szeretet egyik oldalon sincs, érdekek, meg lehetőségek vannak. A Szovjetunió nem tudta fenntartani ezt a zónát, az amerikaiak meg úgy döntöttek, hogy bejönnek, de alapvetően mi örültünk ennek. Nem annak, hogy amerikai katonák jönnek, hanem annak, hogy a nyugati típusú kapitalizmus és az EU jön be. Persze látjuk, hogy ez is ellentmondásokkal terhes, dehát, ha összehasonlítjuk a ’90 előtti állapotokkal, különösen Romániában, akkor talán mégiscsak jobb ez az ellentmondásos román fejlődés, mint a Ceauşescu rendszer. Ugyan megvan sajnos a román nacionalizmus magyarellenessége, és ezt az amerikaiak és Brüsszel elnézik Romániának. De ettől függetlenül, hogy ha végig nézzük azt, hogy hogyan éltünk ’90 előtt, akkor mégiscsak jobb a mai világ. Erdélyben is, Magyarországon is. Igen, az oroszok mentek, az amerikaiak és az EU jött. Nem minden lett olyan, mint képzeltük, túl rózsás elképzeléseink voltak a Nyugatról. Nem tökéletes a világ, dehát tökéletes világ szerintem csak a mesékben van.
B.M.: A NATO kisebbségi kérdésekkel nem foglalkozik, tehát ő a hadászattal foglalkozik. Mi örvendtünk, hogy uniós tagok lettünk, remélve, hogy a kisebbségi jogainkat jobban érvényesíti az állam. Nyilván rájátszott ígérgetésekkel is Románia a csatlakozásig, és érezhetjük, tudjuk most már, hogy mind a két csatlakozás után visszalépések történtek a nemzetiségi jogokban. Hogyan látja egy uniós rendszer azt, hogy többmillióan aláírják a kisebbség jogi kérdések érvényesítését, és az unió egyszerűen nem reagál rá. Ha a méhek vagy a lovak jogainak kérdését 10-en aláírják azonnal nemzetközi konferenciát tart az unió. Mi történik ott valójában?
D.A.: Ez egy nagyon nagy csalódás, amit az Európai Unió a nemzeti kisebbségek ügyében csinált, illetve nem csinált. Az Európai Uniónak nincs egységes elképzelése arról, hogy hogyan kéne ezzel a kérdéssel foglalkozni, inkább elhessegeti. Ez történt a Minority SafePack esetén, de nagyon sok más kezdeményezés sem jutott előre, sőt a visszájára fordult. De abszolút egyetértek azzal, hogy inkább romlott az erdélyi magyarság, felvidéki magyarság helyzete, a NATO meg az EU csatlakozás után. Addig még Románia meg Szlovákia igyekezett viselkedni, azóta egyre kevésbé. Mégiscsak azt mondanám, hogy a semminél még így is jobb, ugyanis némileg viccesen, de lássuk be, hogy amikor három darab zászlórúd van és az egyiken végre egy EU-s zászló van, akkor eggyel kevesebb román zászlót kell néznünk, illetve, hogy Szlovákia tekintetében már schengeni átjárás van és legalább azt nem tudják megcsinálni, hogy a határon vegzálnak – nekem ugye elég sok emlékem van erről, hogy hogyan vegzáltak minket – és, hogyha Románia schengeni tag lesz akkor ezt a román határőr se tudja megcsinálni. Tehát, ilyen értelemben vannak előnyei, de teljesen igazad van abban, hogy az Európai Unió és ez az uralkodó ideológia, ami áthatja az Európai Uniót, ez a szélsőliberális/progresszív ideológia, ami sajnos tényleg egyre erőteljesebb az európai központon belül, ezek számára a nemzeti kisebbségeknek a „ne foglalkozzuk vele” – ez még a legjobb megközelítés, de sokszor ellenségesség van a nemzeti kisebbségi jogokkal kapcsolatban. Nos, ebben a világban kell élnünk, Magyarország megteszi, amit tud. A NATO nem foglalkozik kisebbségi kérdésekkel, de azzal, hogy valamilyen mértékben blokkoltuk Ukrajnát, még akkor is, ha az inkább szimbolikus volt, azért némi eredményt értünk el, hiszen Ukrajna most is egy éve elhalasztotta a magyar iskolarendszernek a felszámolását, vagy legalábbis a nagyon erős szűkítését és eleve az első halasztás is emiatt volt. Nézzük azt, hogyha sajnos azt mondjuk, ha 100-at vártunk és mennyit kaptunk, akkor talán 10-et, 20-at kaptunk az Európai Uniós csatlakozás után, sőt visszalépés is volt, de azért mindent összevetve nem mínuszban állunk. Ezt kell minden magyarnak látnia, hogy sajnos senki nem áll mellettünk, majdnem minden ország, Spanyolország, Franciaország, Görögország, Szlovákia, Románia de még a csehek is, kevesen érzik, hogy ezt fel kéne karolniuk, ilyen értelemben egyedül vagyunk az EU-ban. S ehhez képest kell mérnünk ezeknek az eredményeket, vagy az eredmények hiányát. A semminél több, ahhoz képest, amit vártunk nagyon kevés, egy óriási csalódás, de mégis határátkelők épültek, hidak épültek EU-s pénzből. Próbáljuk meg meglátni azt, amiben pici, kis eredmények is vannak.
B.M.: Vigyázó szemeiteket Párizsra vessétek, vigyázó szemeiteket Ukrajnára vessétek. A kisebbségi jövőnket ebbe a két végletbe lehet előrevetíteni. Amit csinál Ukrajna és amit jóváhagy az EU számára, az azt jelenti, hogy bármelyik ország, ahol kisebbségben vagyunk semmiféle lelkiismeret furdalás nélkül bármikor az intézeteinket, jogainkat felszámolhatja. A másik jövő, amiben bíztunk, az EU, az meg ott omlik össze Párizsban a szemünk láttára. Hogyan tovább nekünk?
D.A.: Abszolút egyetértek azzal, hogy amit Ukrajna megtehetett és az a reakció, amit az EU tett az sokkoló. Azért, mert Romániának, Szlovákiának is példa lehet. Most a legjobb helyzetben a délvidéki magyarság van, de ott is el lehet venni a jogokat, amit Szerbia megadott. Ott tényleg lobognak a magyar zászlók a városházákon, nem raknak a város közepére 100 négyzetméteres szerb zászlókat, mint itt Erdélyben látjuk, emlékművek vannak a magyar áldozatoknak, akiket a szerbek mészároltak le, ugye a románok ezeket máig tagadjak, az 1848-49-es mészárlásokat akár, az első és a második világháborús román bűntettek során. Tehát, igen ez egy nagyon sokkoló dolog, hogy Ukrajna ezt megtehette, valamit tudtunk tompítani rajta, de az üzenet nagyon rossz. Ami a másik dolog, hogy Európa merre megy. Láthatjuk, hogy Franciaország rendkívüli brutalitással asszimilálta a kisebbségeit a 19. században. Mindig elmondom liberális körökben, hogy azért a kisebbség politikát nézzük meg európai szinten 1867 után, hogy amit a brit birodalom, Németország, vagy amit Románia tett, ahhoz képes a magyar kisebbség politika rendkívül bőkezű volt. Visszatérve, Franciaország azokkal a kisebbségekkel tudott mit kezdeni, most az új kisebbségeivel nem tud mit kezdeni, s ez nemcsak francia probléma. Nem tartom visszafordíthatatlannak a folyamatot, de azt látom, hogy Franciaország gyengülni fog, mint európai nagyhatalom, hiszen saját utcáit kell megpróbálnia felügyelnie. S aki több 10 ezer katonát, rendőrt kell tartson az nem fog tudni globálisan erőt felmutatni. Mindenképpen van egy nagyon komoly európai probléma, én azt mondanám, hogy Orbán Viktorral értsük egyet ebben, hogy addig kell tartani a gerendáját az EU-nak, amíg tudjuk, hiszen akármennyire sem ideális kerete ez a szétszakított magyar nemzetnek, de mégiscsak a szakadást egy nagyon minimális mértékben csökkenti és akadályozza azt, amit itt is láttunk az Úzvölgyében. Az EU nélkül a románok még többet tehetnének ellenünk. Tehát nem tehetünk mást, reménykedünk, kevesek vagyunk ahhoz, hogy megmentsük az EU-t, de meg kell próbálni.
B.M.: Majdnem 200 éve Kossuth megálmodta a Dunai Köztársaságot és a Kelet és Közép Európa sorsát, józan ésszel talán ebben lehetett volna követni. Miért nem így csinálta az EU?
D.A.: Megmondom őszintén, Kossuthot naivnak gondolom, Románia ezt soha nem fogadta el, a románság, a szerbség még messze a magyarosító politikai előtt is gyakorlatilag magyar területre tört, méghozzá jóval túlmutatva az etnikai határokon. Románia a Tiszáról álmodozott, Szerbia Bajáig, Szegedig. Számos idézetet lehetne mutatni azoknak, akik azt hiszik, hogy ez magyar probléma, meg magyar hiba, hogy ez nem sikerült. Nem is sikerülhetett Kossuthnak az elképzelése, ugyanis itt az ellentétes nacionalizmusok szétszakítottak volna bármilyen együttműködést. Ami a mai üzenet viszont, hogy ma szerintem Romániának kéne kinyitni a szemét. A magyarok és a románok megtudnának állapodni, ha a románok belátnák, hogy ugyanazt, vagy még rosszabbat tesznek velünk, mint ami 1920 előtt történt és nem élnék ki a magyarság folyamatos megaláztatásában a győzelmüket. Amíg december elsején színtiszta magyar városokban vonul fel a román hadsereg, addig nem lesz megbékélés. Ha valaki Aradra elmegy az nem megbékélési életmű, ahol egy magyar szó nincs a magyar-román megbékélés terén, csak román és angol, de az angolnál már ki se írták, hogy kinek a megbékéléséről van szó. Az méltatlan, amit Románia csinál, s ez Romániának az igazán rossz, mert nem hiszem, hogy itt Székelyföldön különösebben szeretnék ezt a mai Romániát. S ez egy ilyen időben, amikor ilyen geopolitikai viharok vannak, nem feltétlenül egy bölcs politika. Ha egy együttműködő Magyarországot és Romániát akarunk, akkor ezeket a dolgokat meg kell oldani. Inkább Románia meg a többi kisantant hatalomnak az érdeke, hogy ezt megoldják, ugyanis ők fázhatnak rá nagyon, hogyha ezek a dolgok akár az oroszok miatt egy rossz pályára mennek. Már itt, Tusnádfürdőn 1997-1998-ban találkoztunk fiatal román politikusokkal és majdnem egy évig beszélgettünk hol Bukarestben, hol Budapestben. Elmondtam már akkor, hogy az ő érdekük ezt rendezni elsősorban, nem a miénk. Nem igazán értették, szerintem Románia megint nem érti, ebből nekik lehet nagyobb bajuk. Alapvető román érdek az erdélyi magyarság elidegenítésének befejezése.
B.M.: Mi, mint nemzetrész, akik országrészkét más ország területére szorultunk, az illető ország becsületes állampolgárai vagyunk, munkákkal, életünkkel ezt az országot gazdagítottuk, de érezzük azt, hogy bármikor iskoláinkat megszüntethetik, jogainkat megfoszthatják. Mikor a geopolitikai játékokat kihasználva belénk rúg, érezteti, hogy ő az úr ebben a térségben és félő, hogy nemsokára csak a templom maradhat meg intézményként, ide szorulunk ünnepléssekkel, előadásokkal, és lassan a fogyásnak, asszimilációnak és kivándorlásnak köszönhetően a temetőbe, de ez sem ad biztonságot az örök életre, lásd Úzvölgyét! Milyen jövőképünk lehet? Milyen intézményben bízhatunk, milyen rendszerhez folyamodhatunk, hogy ezek az országok, ahol becsületes állampolgárként élünk megbecsüljenek és ne másodrangú állampolgárokként tekintsenek ránk?
D.A.: Azért van egy erősödő Magyarország az erdélyi magyarság mögött. Románia azt gondolja magáról, hogy erősödik, de ez egy illúzió, tényleg sokat fejlődött, de olyan belső ellentmondások vannak ebben a fejlődésben, hogy nem gondolom, hogy a magyar fejlődéshez hasonlítható. Ha az adatokat nézzük tényleg fejlődött Románia, de miből? Én azt képviselem, hogy a mércéje a román-magyar kapcsolatoknak az erdélyi magyarság megbecsülése és kiterjesztése kell legyen. Ha Románia egy más úton indul el, akkor számolnia kell azzal, hogy súlyosan megromlanak a magyar-román kapcsolatok és ez nem lehet az ő érdekük sem. Én nem látom azt, hogy ne látnák azért a határokat románok, nem hiszem, hogy egy nagyon durva irányba el akarnának menni a magyarsággal szemben, ez inkább megalázás. Olyan durva jogkorlátozást, amit Ukrajna elindított, nem látok román részéről, de ha ez van akkor minden erőnkkel fel kell ezzel szemben lépni. Az EU, NATO adta kereteken túl a kétoldalú keretekben is.
B.M.: Milyen tanárnak lenni, hogyan lehet a fiatalság helyes gondolkodására hatni?
D.A.: Itt is itt vannak a diákjaink, az MCC- ből 20 diák, vannak, akik még nem voltak Erdélyben, nem értik Erdélyt, az erdélyi létezést, de most megértik, mert látják a csendőröket, a román tűntetőket, látják azt, hogy akárhogy is nézzük Erdély le van épülve Magyarországhoz képest. Ha Tusnádfürdő Magyarországon lenne, akkor az egész ragyogna, egy Balatonfüred lenne a hegyek között. Azért sokat fejlődött Tusnádfürdő, én ’96-ban voltam először, azokhoz a nem európai viszonyokhoz képest, ahogy itt ülünk ez nagyon sokat fejlődött, de nem Magyarország. Láthatják, hogy mit adott az elmúlt több, mint 100 év Románia a magyaroknak, a megaláztatáson túl szegénységet és lemaradást. Fizikai, anyagi dolgokról is szó van, nemcsak lelki dolgokról. Ezt kezdik megérteni a diákjaim is. Mindig elmondom nekik, hogy megegyezést kell keresni minden szomszédos nemzettel, de látnunk kell, hogy itt most nekik kell adniuk, nem nekünk. Nyilván nem minden diákom ért ezzel egyet, de nem is baj. Az MCC nem arról szól, hogy az én gondolataimat vegyék át, de legalább elgondolkodnak rajta.
B.M.: Több könyvet írtál, bemutatnád őket?
D.A.: Igen, az egyik a „Máglyatűz – a háború peremén” című könyv, ami pont arról szól, hogy Románia meg az egész térség mennyire rosszul járhat egy konfliktussal. Az oroszok azért dolgoznak ezen. Hogyha megnézzük, hogy az Úzvölgyével kapcsolatban az orosz források hogyan írtak, román nyelvű meg az orosz nyelvű inspirált cikkek, akkor láthatjuk, hogy az ortodox egyházon keresztül, az AUR-on keresztül is az oroszok ezt a feszültséget keltik, és erről szól a Máglyatűz is, tehát ha megnézzük az orosz kavarásokat Kárpátalján akkor bizony láthatjuk, hogy KMKSZ székházát orosz ügynökök robbantották fel, lengyelek voltak, de oroszok álltak mögöttük és más incidensek mögött is vélhetően Oroszország állt. A Máglyatűzben ezt írtam meg mondhatni még az események előtt, tehát egy olyan eseménnyel kezdődik, mint az Úzvölgye, ugye megtámadnak a székely szabadság napján ünneplő fiatalokat román nacionalisták, de mint kiderül a legsúlyosabb incidens elkövetői mögött egy oroszok által fizetett szlovák áll. Erről szól a könyv, hogy bizony kinek az érdeke mindez, most azért Oroszországnak az érdeke, s leginkább Románia meg Szlovákia fizethet rá, úgy ahogy Ukrajna ráfizetett a nemzeti türelmetlenségre, hiszen az oroszok nem tudták volna kihasználni az Ukrajnán belüli törésvonalakat, hogyha Majdanon nem az ukrán nyelv, meg az ukrán nemzet erőltetése, meg a keleti és déli régiókra való ráerőltetése van. A Máglyatűz egy fikciós regény és ezeket a nemzeti kisebbségi kérdéseket, az identitás kérdését, bármely külső hatalom használhatja Európa megosztására. Hogy egy példát mondjak: amikor Romániával elégedetlen Amerika akkor hirtelen elkezdenek Székelyföld iránt érdeklődni és elmondják, hogy Moldova szuverenitása mennyire fontos. Romániával is játszanak, ha a románoknak eszük van akkor elkezdenének gondolkodni, hogy velünk kellene elsősorban kiegyezni, nem úgy ahogy ők képzelik, hanem úgy ahogy tisztességes és akkor ők is erősebbek lehetnének, akár a moldovai nemzetegyesítési projektükben is. Erről szól a könyv, hogy ez mennyire kihasználható, mennyire veszélyes. Putyinról is adok egy képet, mi a hajtóereje vajon, mit akar. Ha minden igaz a negyedik kiadása majd ősszel jön ki, Magyarországon már teljesen elfogyott az első három kiadás, tehát ez egy bestseller lett, nem kis meglepetésemre. A többi könyveim közül ott van az általam szerkesztett és részben írt „Világ” sorozat, A Világ 2021-ben, A Világ 2022- ben illetve A Világ 2023-ban – ez nem fikció, negyven országgal foglalkozunk a társszerzőimmel együtt. Illetve van a Napról-napra Trianon című könyvem Gyulai György szerzőtársammal, ami a Trianonhoz vezető folyamatot mutatja be. Azt, hogy erős tévedések vannak a jobboldali és baloldali gondolkodásban is erről, káros legendák. Például a visszavonuló német hadsereg 1918-ban nem védte volna meg semmiképpen Erdélyt, ez egy totális illúzió, de leírjuk azt is, hogy mekkora illúzió volt nemcsak a dunai konföderáció, hanem a Jászai féle gondolkodás is, hogy Aradon hogyan mosták fel – már elnézést a kifejezésért – a románok a padlót Jászi Oszkárral meg körével, hogy a magyar liberálisok mennyire nem értettek és nem értik ma sem ezt a régiót, a román gondolkodást. Katonai eseménysorokat is elemzünk, lehetett volna-e mondjuk a Duna vonalat védeni: szerintem nem. De azért alapvetően a jobboldaliaknak volt igaza 1918-1919-ben, hogy addig tart az országod, amíg fegyverrel megtudod védeni. Ezt írjuk le napról-napra ebben a könyvben, semmilyen elképzelést nem kímélünk, logikusan és hidegen próbáljuk katonailag levezetni, hogy mit lehetett és mit nem, miért tudott Románia mondjuk 1919-ben már nyerni Magyarországgal szemben. Tehát, itt senkinek az érzékenységével nem foglalkozunk, de szerintem eljött az idő, hogy Trianont hidegen végiggondolva értsük meg. Az én végkövetkeztetésem, hogy nem 1918-ban, vagy 1920-ban veszett el az ország, hanem 1914 előtti években, ahol katonailag nem készültünk föl, amikor a magyar állam nem emelte fel Erdélyt és különösen Székelyföldet úgy, ahogy kellett volna. Itt azért a magyar elit hibái is benne vannak. Az én gondolkodásom mindig az, hogy próbáljuk meg elmondani azt, amit realitásnak gondolunk, nem azt, amit elvár a közönség.
B.M.: Pax Romana, Pax America, Pax Russia azt jelenti, hogy mindig az erős, a győztes erőlteti másokra a véleményét, az igazát, ő mondja meg, hogy mit kell a többinek a béke alatt érteni. A múltból a jelenbe jutottunk. Mi lesz Ukrajna sorsa?
D.A.: Nagyon súlyos az ukrán helyzet és leginkább az ukrán nemzet jövője szempontjából, tehát amit Ukrajna átél az Trianonhoz se hasonlítható, hiszen itt a nemzetnek közel a fele tűnik el. Egy 50 millió fölötti országból lesz egy 25 milliós ország egy generáció alatt, úgy, hogy a születések mára a háború előtt beestek. Az ukrán nemzet szempontjából egy tragédia zajlik – nyilván sajnos Kárpátalján is van egy tragikus folyamat, hiszen csak az öregek maradnak, fiatalok nélkül pedig nincs jövő. Lehet, hogy aztán valami köztes állapot lesz, hogy sikerül valamilyen stabilabb rendezésben megállapodni, de én nem látom azt a békeszerződést, amit mind a két fél eltudna fogadni. Az oroszok nem képesek teljes Ukrajna elfoglalására, az ukránok pedig nem képesek Oroszország teljes kiverésére Ukrajnából. Mi Trianont azért fogadtuk el mert szó szerint a fegyvert a fejünkhöz tartották, megmondták, hogy akkor még rosszabb lesz, még ennyi se marad Magyarországból. A lényeg az, hogy Ukrajnának nincs ilyen fegyver a fejénél, ezért én a háború lezárulását nem látom. A tűzszünet persze lehetséges, de ki fogja így újraépíteni Ukrajnát és miből?
B.M.: Mielőtt megköszönném a beszélgetést, megkérdezem: az erdélyi magyarságnak mit üzensz?
D.A.: Ki kell tartani, van jövő, gyönyörű Erdély, nem szabad feladni és mögöttük áll Magyarország. Egy a nemzet, mindenki felelős mindenkiért. Van jövő Erdélyben, van itt dinamizmus, kitartás.
B.M.: Köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánunk!
Írta: dr. Bencze Mihály
Írta: dr. Bencze Mihály
Írta: dr. Bencze Mihály
Írta: dr. Bencze Mihály
KÖVESS MINKET!