A zenével gyógyítani lehet. Beszélgetés Mahó Andreával, Sasvári Sándorral és Serbán Attilával

Serbán Attila, Mahó Andrea és Sasvári Sándor

Írta. dr. Bencze Mihály

Mahó Andrea (Budapest, 1979. február 21.) magyar színművésznő, énekesnő, szinkronszínésznő 2001-ben végzett Gór Nagy Mária színitanodájában, azóta játszott a Győri Nemzeti Színházban, a Budapesti Operettszínházban, a Madách Színházban, a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, valamint a Pesti Magyar Színházban. Művészi teljesítményéért EMeRTon-díjat (2003), Artisjus-díjat (2007) ás Jászai Mari-díjat (2020) kapott. Fontosabb lemezei: Az operaház fantomja (2003), Volt egyszer egy csapat (2005), Más lesz a holnap – szóló (2007), Jó reggelt napfény – szóló (2008), Mit tehetnék érted – szóló (2012).

A két éve zajló Brassói Zenei Kavalkádon, Mahó Andrea másodjára vett részt, az idén Sasvári Sándor és Serbán Attila művészekkel lépett fel közösen. A csodálatos előadásukat szűnni nem akaró vastapssal jutalmazta a brassói közönség 2024. június 9-én.

Bencze Mihály: Kedves Andrea, mikor és hogyan döntöttél a színészi és énekesnői pálya mellett?

Mahó Andrea: Elég későn, 18 éves voltam amikor elhatároztam, hogy én szinkronszínésznő leszek, valahonnan jött ez az ötlet, előtte sokan mondták, hogy érdekes a hangom és ez bogarat ültetett a fülembe. Szóval én a szinkronnal kezdtem és ott volt egy nagyon kedves tanárom, Gerhardt Pál, aki megkérdezte, hogy „maga miért bújik el a mikrofon mögé?” Hát azért, mert eddig sosem jutott eszembe, hogy színész legyek. Tulajdonképpen itt kezdődött el a dolog, én elkezdtem tanulni ezt a szakmát és ez lett belőle.

B.M.: Tanulni lehet, de a Jóisten egy hatalmas tehetséggel áldott meg téged A mai előadáson is láthattuk azt, amint megjelensz a színpadon olyan karizmatikusan éled át a szerepeket, mintha mindenik az életed egy előző része lenne. Hogyan sikerül ezeket a szerepeket ennyire átélni?

M.A.: Én azt vallom, hogy csak így érdemes elénekelni egy dalt, hogy az ember átszellemül és ha Evitát énekel, akkor Evitaként áll ott a színpadon, még akkor is, ha nem az egész darabot adjuk elő, csak egy részletet belőle. Ugyanígy van az összes többinél is, én nem tudom máshogy, nekem nagyon fontos az átélés, fontos, hogy elénekeljem azt a szöveget, amiről a dal szól. Mert ez a lényeg, hogy a koncerten a nézők érezzék, hogy ez a darab miről is szól igazán.

Mahó Andrea és Bencze Mihály

B.M.: Azért elgondolkodom azon, hogy annyi szerep után, a te lelkivilágodba is beleépülhetnek, hogyan tudod ezeket a jellemeddel összhangban kezelni? A kölcsönösségről beszélek, hogy a te személyiséged is hozzájárul az illető szerephez, és fordítva, hogyan működik ez nálad?

M.A.: Hogyne, ez nagyon fontos. Sokan megszokták kérdezni, hogy nézel-e felvételeket mielőtt megtanulsz egy szerepet? Én nem szoktam, mert magamból szeretem fölépíteni a szerepeket, hiszen mindannyian mások vagyunk és máshogy fordítunk le egy dalt, máshogy jön ki belőlünk. Ez a szép, hogy minden színésznő máshogy adja elő az adott szerepet. Persze ugyanazt énekli és ugyanazt a szöveget mondja, de muszáj, hogy hozzáadjuk a saját egyéniségünket, illetve, hogy magunkból szülessen meg ez a szerep, mert akkor lesz hiteles.

B.M.: Melyik darab volt sorsfordító az életedben?

M.A.: Ez nehéz kérdés. Sorsfordító, az Az operaház fantomja volt, amit a pályám elején már megkaphattam. Ez is egy nagyon különleges dolog volt, mert nem mindenkinek adatik meg. Nekem a harmadik szerepem volt Az operaház fantomja az életemben, én pályakezdő voltam és ez volt az a szerep, amivel a szakma megismerte a nevemet.

B.M: Az operaház fantomja darabban, Christine szerepét átvéve, éreztél-e bármilyen hasonlóságot, volt valami, amit felfedezni véltél magadban és Christine karakterében? Vagy csak így jött belőled az a megvalósítás, ami által kiteljesedtél ebben a szerepben?

M.A.: Én azt hiszem, hogy igen. Ahogy említettem, én amikor megkaptam ezt a szerepet, akkor pályakezdő színésznő voltam és ugye Christine is egy pályakezdő, hiszen a darab azzal kezdődik, hogy be kell ugrania a vezető primadonna helyett énekelni és felfigyelnek rá, hogy milyen csodálatosan énekel. Ez nálam is így történt, mert amikor elmentem a válogatásra, akkor úgy mutattak be, mint „a győri lány”. Én viszont budapesti születésű vagyok, de akkor a Győri Nemzeti Színház művésze voltam és csináltunk egy Nyomorultak c. előadást, annak a híre pedig följött Budapestre és engem már így mutattak be a rendezőnek. Ez például egy hasonlóság volt, meg az, hogy ő egy igazi naiva, egy igazi tiszta lelkű leányka és én azt gondolom, hogy amikor megkaptam ezt a szerepet, akkor én is egy igazi naiva voltam. Azt szokták mondani csúnyán, hogy pofán csapja az embert a szerep, na hát ez ilyen volt!

B.M.: A magánéletedben mikor egyedül vagy, miket szoktál énekelni? Hogyan játszod életed szerepét a saját otthonodban?

M.A.: Nekem van egy négyéves kislányom, úgyhogy mostanában gyerekdalokat szoktunk énekelni, amiket szintén nagyon szeretek. Pl. a Micimackót, Vukkot nagyon szereti, de a szerepeimből is szoktam énekelni, mert már kéri pl. A muzsika hangját. Sokszor van, hogy megyünk az oviba és együtt énekeljük.

B.M.: Mi az ars poeticád?

M.A.: Húha! Elmondom, hogy én miért szeretem csinálni azt, amit csinálok. Azt vallom, hogy a zene az egy nagyon különleges dolog, a zenével gyógyítani lehet. Én minden nagyképűség nélkül azt mondhatom, hogy minden ilyen nagy koncert után azt érzem, látom az emberek szemében, hogy most mi gyógyítottunk. Két óra erejéig, mi most gyógyítottunk, nekem ez nagyon fontos. Én meg szeretnék sokáig lelkeket gyógyítani.

Sasvári Sándorral művésszel az otthonában, és Serbán Attila művésszel a tavalyi Zenei Kavalkádon készített interjúkat a tavaly közölte a Brassói Lapok. Visszatérve a mai előadásra velük is elbeszélgettem. Sasvári Sándor Bercsényi Miklós dalával a közönséget nagyon elvarázsolta.

Serbán Attila, Bencze Mihály és Sasvári Sándor

B.M.: Kedves Sándor, először vagy Brassóban és a választott dalaiddal nagyon „megdolgoztad” a közönség magyarság tudatszintjét is, hogy érzed, hogyan sikerült a brassói közönségnek tudásodat, zenei adottságodat átadni?

S.S.: Először is köszönöm, hogy itt lehetek! Én addig nem nyugszom egy koncerten, akár egyedül vagyok, akár társakkal, amíg ez meg nem történik. Tehát, éreztétek ezt a hangulatot, föl volt építve és nekem ez a dolgom, én ezért járom a világot. Tegnapelőtt Beregszászon voltam, Serbán Attila szülővárosában és azt kell, hogy mondjam, hogy 100 százalékban mindenhol ezt a hatást tudom elérni, ezekkel a csodálatos dalokkal. Ez a zeneszerzőknek és a szövegíróknak az érdeme, Moravecz Levente a darab szövegírója, amiben ez elhangzott, A Kárpátok között, A fejedelem II. Rákóczi Ferencről szóló darab és Horváth Krisztián, illetve Balásy Szabolcs, akik olyan darabokat jegyeznek, mint a Zrínyi 1566, amelyben Zrínyi Miklóst játszom. Én boldog vagyok, hogy ezek a dalok, nekem készültek és én ezáltal átnyújthatom a magyarság tudatot, a magyar lelkületet minden helyszínen, ahol csak megfordulok.

B.M.: Ezek fölött a Jézus dallal a kereszténységnek magyarul szóló értékét olyan szinten adtad elő, hogy a közönség nagy része sírt az előadásod alatt. Mit jelentett újra Jézusnak lenni, itt Brassóban?

S.S.: Ez egy csodálatos lehetőség és felelősség az életemben! Nagyon boldog vagyok, hogy ennyi év után is még bírom énekelni ezt a himnuszt, ezt a csodálatos áriát, úgyhogy nem maradhat el koncert, hogy ez kimaradjon. Örülök, hogy a közönség így éli meg és ilyen hatást tudok elérni. Ez megint csak a zeneszerzőknek és a szövegíróknak köszönhető, én pedig föntről kapok valamit, ami rajtam keresztül árad a közönséghez és így tud megszületni ez a csoda.

B.M.: Nagyon nehéz a Júdás szerepe, gyakorlatilag ő, mint a szobrász Jézusnak az energetikai szobrát állítja elénk. Hogyan sikerült ezt neked, Attila, elérni?

Serbán Attila: Nem tudom, hogy sikerült-e, mert ez egy hosszú út, fejlődési folyamat. Maga a Júdás karakterének a megformálása, meg egyáltalán ebbe a lelkületbe beleilleszkedni, ez egy nagyon nehéz lelki út. Ha az ember kap egy olyan lehetőséget, olyan energiaszintet, pozitivitást, szakmai alázatot, amit én kaptam Sasitól, akkor ezt a szerepet el is tudja játszani. A színész is könnyebben tud teljesíteni, ha van mellette valaki, aki ezeket az energiákat átadja. A szakmának ez az egyik lényege! Nekünk, fiataloknak – és ez nem közhely, amit mondani szeretnék, mert valóban így gondolom –, ha megadatik az életben az, hogy valakire büszke vagy, felnézel rá és tanulsz tőle, követed a pályáját és később vele tudsz együtt dolgozni és közösen megtudtok élni egy olyan sikert, mint amit mi Sasival megéltünk a Madáchban, az egy hatalmas gesztus! Nekem ez mindennél többet jelentett, megszűnik tér és idő, az embernek nagyon jól esik, mert így közösen megélni ezt a két karaktert, az nagyon fontos és megtisztelő dolog az életben.

B.M.: Köszönjük szépen az előadást és a beszélgetést, visszavárunk titeket!