Írta: dr. Bencze Mihály
Watzatka Róbert, volt diák, egyetemista, együttes alapító, együttesek gitárosa, az Áprily Lajos Főgimnázium zenetanára, a brassói egyetemen magyar nyelvet tanított, rádiós, jelenleg szabadfoglalkozású gitárművész és oktató. Vele beszélgettem el a 11. Brassói Magyar Napok alkalmával.
Bencze Mihály: Hol és mikor születtél, mesélj családodról, hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a zenével?
Watzatka Róbert: 1990. február 11-én születtem Brassóban. Családomról röviden: édesapám Watzatka Gábor (Brassó, 1960. május 15.), édesapám apja Watzatka János (Brassó, 1930. szeptember 11.), édesapám anyja Schwetter Mária-Amália (Brassó, 1932. október 2.), édesanyám Sommer Rosita (Brassó, 1964. május 14.), édesanyám apja Sommer Artúr (Szászrégen, 1936. február 20. – Brassó, 2021. március 23.), édesanyám anyja Ráduly Rozália (Budapest, 1943. február 19.). Első perctől a zene világába léptem be. Szüleim és nagyszüleim mindig énekszóval altattak el, innen jön az, hogy számomra a zene létfontosságú. Első zenéhez kötődő emlékem 3 éves koromból van. Apum édesanyja ölében ültem és valami gyermekdalokat énekelgettünk magyar, román és német nyelven. Ez mellett édesanyám édesanyja mindig a Gyermekem ó aludjál című énekkel altatott. Édesapám mindig gitározott, vagy Carulli és Carcassi klasszikus darabjaiból, vagy Fonográf, Skorpió és Republic dalokat. Édesanyám mai napig főzés közben énekel, talán azért oly finom a főztje. Anyum édesapjától örököltem első egészes hegedűmet, ő is mindig szerette dúdolgatni kedvenc Koós János dalait (néha együtt nagymamámmal, mert hát kettesben szép az élet). Apum édesapja néha zongorázott, de családi összejöveteleken bátran megadja a hangot, persze, nagymamával együtt. Anyum húga sokat gitározott és énekelt könnyű zenét. Általa ismertem meg a rock és blues zene stílusokat és mondhatom, hogy elég sokszor énekeltünk és tomboltunk együtt. Apum húga zeneiskolát és zeneegyetemet végzett, zongorista és orgona művész, jelenleg a Liszt Ferenc Múzeumban dolgozik Budapesten. Végül a húgomat, Watzatka Laurát (Brassó, 1996. Június. 16.) is megemlíteném, mert alkalmanként együtt énekeltünk, családi összejöveteleken valamint egy pár Sokadalmon. Ő volt az első tanítványom, felügyeltem mikor gyakorolt, de bevallom akkoriban még nem voltam felkészülve erre, és türelmem sem volt nagyon a tanításhoz. Ilyen háttérrel, lehetetlennek tartom azt, hogy én ne legyek zenész.
(B.M.): Milyen iskolákat végeztél, kik voltak fontosabb tanáraid, hogyan folytattad a zenetanulást?
(W.R.): Első osztálytól már komolyra fordult a kocka. Édesapám beíratott a Brassói zene líceum hegedű szakára. Itt egész 8-os koromig tanultam hegedülni Lehni Erika és Hatházy Mihály tanároktól. Itt tanultam zeneelméletet is Suzana Mureșan, Muntanu Mariana, és Goga Nicolae-től. Ebben az időben a 15-ös általános iskola tanulója is voltam, ahol Bíró Antal tanár úr tanította a zenét. A hegedű varázslatos hangzása bevezetett a klasszikus zene világába. Ehhez hozzá segítettek a budapesti nagynéném klasszikus zenés bakelit lemezei, melyeket nagymamámmal hallgattam sokat. Ezek mellett a család többi tagja is és a hegedű tanárnőm is gyakran megajándékozott klasszikus zenét tartalmazó kazettákkal. Mondhatom, hogy elvarázsoltak Mozart, Beethoven, Csajkovszkij és Bartók művei. 14 évesen ugyancsak apum bátorítására beálltam a Búzavirág néptánc együttesbe. Itt a Magyar népzene világát sajátítottam el és 2015-ig aktívan műveltem. Ennyit a hegedülésről. Itt Reiff Pista bácsitól, Bercitől, Csiki Doditól, Molnár Károlytól, és Muzsnai Sanyi bácsitól tanultam a népzenét. A gitár 13 éves koromban kapott helyet konkrétan az életemben. Addig édesapám és nagynéném gitározását hallgattam otthon, de 2003-ban egy Icseknek becézett ismerősünk egy AC/DC koncert dvd-t adott nekem. Mikor meghallottam a gitárt és megláttam a gitárost és átérezem azt az energiát, akkor eldöntöttem, hogy gitáros leszek. Attól a pillanattól mindenhol a rock zenét vadásztam. Led Zeppelin, Deep Purple, AC/DC, Chuck Berry, Red Hot Chilli Peppers, Green Day, Omega, Piramis, LGT, Phoenix, Iris, Conexiuni és Pink Floyd lettek licis éveim hű kísérői. A líceumot az Áprily Lajos Főgimnáziumban végeztem. Miután két évig fül után tanulgattam gitározni a híres slágereket apum gitárján, 9. osztály elején ajándékba kaptam egy klasszikus gitárt. Ezután ugyancsak édesapám beadott a népművészeti suliba, ahol 5 évig Petrovan Gheorghe tanártól tanultam a hangszer titkait, valamint Țuțu Ciprian-tól pedig zene történelmet. Párhuzamosan ezzel Bíró Tóni zenetanár bátorítására a Gyermekpalota könnyűzene szakára beiratkoztam, mint gitáros. Itt Pancea Ioan irányításával és egy pár haverral megalapítottuk első együttesünket, a H5N1 zenekart. Az elején basszusgitároztam, aztán gitáros lettem és miután otthon kiderült, hogy az iskolában az eredményeim katasztrofálisak, ismét kanapé gitárossá váltam, míg iskolai eredményeimen javítottam. A banda nélkülem folytatta és pár név és tagcsere után a Nivelul 4 néven megállapodva pár évvel később lemezt is adott ki. A bérmálásomra kapott ajándék pénzből megvettem az első elektromos gitáromat. 10. osztály elején ismét együttesben szerettem volna zenélni. Untam otthon egyedül gitározni. Szerettem volna más emberekkel is együtt zenélni. Mondhatom, hogy ez egy természetes indulat volt. Egy nap Krisztina nagynéném Pancea Ioannal találkozott az utcán, aki mondta neki, hogy keres gitárost a Gyermekpalota új diák együttesébe. Nagynéném közvetítette a hírt s én már szaladtam is a gitárom után. Életem legtermészetesebb örömét éreztem. Vajon ez lenne a boldogság? A Gyermekpalotában megalakult együttes több néven is szerepelt. Néha Sound név alatt koncerteztünk, néha Poltergeist név alatt. Az egyezség az intézménnyel az volt, hogy, ha hivatalos versenyen veszünk részt, akkor Sound név alatt jelenünk meg, saját koncerteken pedig Poltergeist név alatt szerepelünk. A zenekar felállása néha változott, de alap magját Szőcs Attila dobok, Jakab Szilárd basszus gitár, Gînju Andreia-Loredana billentyűs hangszerek, jómagam gitár, Muerth Mónika, Carp- Crudu Ioana és Preda Silvia énekesek alkották (néha Kerestély Árpád is beugrott basszusgitározni). Két évet zenéltem a zenekarban. Ez az idő alatt számos versenyen és koncerten vettünk részt. Díjakat is hoztunk haza Vatra Dornei-ről, Marosújvárról valamint a Brassói Gaudeamus fesztiválról is több ízben. Egyik legnagyobb sikerem a 2007-es Marosújvári fesztiválon jött. Az együttes több díjat vitt el és ezek közt a Legjobb Gitáros díjat is. Nagyon örültem, hogy a munkám a zsűri szemében értékesnek számított. Ez a díj még jobban becementezte azt a gondolatot, hogy márpedig én profi gitáros leszek. A Poltergeist együttessel sikerült több éneket is írnunk. Több feldolgozással együtt négy saját dalt is sikerült stúdióban rögzítenünk. Ez 2008 elején történt. CD is jelent meg, de korlátozott számban. 2008 nyara szép volt hisz végig koncerteztem a Poltergeist-al és a Búzavirággal Romániát és Magyarországot és Bécset (az utóbbi kettőt a Búzavirággal). Nyár után eljött az ősz és egyezségemet a szüleimmel betartva kiálltam a Gyermekpalota együtteseiből, hogy jobban tudjak koncentrálni az érettségire. A 2005-2009 között, a líceumi évek alatt több más együttessel is léptem fel az Áprily Lajos Főgimnázium előadásain. Felléptem a Szilágyi János által vezetett régi zene együttessel, a Rajcsek István által vezetett angol régi zene együttessel ahol Karácsony Noémivel adtunk elő számos középkori angol dal feldolgozást. Szigyártó Mária zenetanárnő segítségével egy kis suli bandát is összeállítottunk melyben Szőcs Attila dobolt, Jakab Szilárd basszusgitározott, én gitároztam, Muerth Mónika és Karácsony Noémi énekelt és mellyel több magyar és angol pop/rock slágert feldolgoztunk. Antal Szilárddal alakítottunk egy gitáros duót. Ő gitározott, én is gitároztam, de először életemben felvállaltam az énekes szerepét is. Csak két fellépésünk volt, egy a Redutban az iskola előadáson s egy a Reménység Háza udvarán tartott Sokadalomban. Saját számokat és feldolgozásokat énekeltünk folkosan, akusztikusan. Az utolsó licis banda amiben játszottam egy trió volt mellyel egy pár suli összejövetelen léptünk fel. Emlékszem, hogy nem próbáltunk sokat (talán egyáltalán, közeledett az érettségi), de elég jól szóltunk révén, hogy ismertük már egymást zeneileg (sokat zenéltünk régebb együtt). Saját számokat s blues improvizációkat próbálgattunk. Szőcs Attila volt a dobos, Kerestély Árpád a basszusgitáros, backing vokálos és jómagam a gitáros, énekes (lehet mégis ez volt az első alkalom, hogy a vokálos szerepet felvállaltam). Az egyik fellépés evvel a zenekarral alkalmat adott, hogy meglássam és jobban megismerjem (zeneileg) Sütő Soka Ákost. Valamiért már akkor éreztem, hogy mi fogunk zenélni együtt. Erről majd a későbbiekben beszélek. 2007-ben egy két hetes Törökországi kiszálláson vettem részt a Búzavirággal. Ez életem egyik legérdekesebb tapasztalata volt. Az első héten Antalyában voltunk, itt egy pár előadásunk volt és nagyon közel a tengerparthoz voltunk szállásolva. A második héten Szilifkébe mentünk. Ez egy sokkal hagyományosabb hely volt. Kis falvakban zenéltünk (sokszor az öregek tanácsa előtt) és iskolákban. Akkoriban nagybőgőztem. A bőgő különleges volt a török gyermekek számára, így azon vettem észre magam, hogy körül vagyok véve sok csöppséggel, akik meg szeretnék közelebbről vizsgálni a hangszert, és aki végül autogramot is kér. Az egyik előadás a városközpontban volt egy nagyszínpadon, sok néző előtt. Egy adott pillanatban a mecset tornyából ima kezdett szólni, így az előadásunkat félbe kellett szakítani pár percre. Az ima után jött a sej haj ez a te! és folytatódott az előadás. Révén, hogy nem voltam a legfényesebb tanuló, valahogy normálisnak tűnt, hogy 12. osztályban inkább a sulira figyeljek. Ezért megállapodtam magammal s a szüleimmel, hogy bármilyen sulin kívüli aktivitásokkal lennebb engedek és helyet hagyok jó barátaimnak, a matematikának, kémiának, magyar és román nyelvnek valamint az egyéb tantárgyaknak melyek az érettségire való felkészülést igényelték. Ez a megállapodás pont 3 hetet tartott. Amit tehát Isten egybekötött, ember azt el ne válassza ige alapján eldöntöttem, hogy felvállalom, hogy minden pénteken a Szili-bárban zenéljek osztálytársammal, Nagy Róberttel. Mai napig ezt a helyet tartom az első munkahelyemnek. Sok bulit lezenéltünk, de eljött február közepe és ismét gyűlésbe hívtak, hisz tiszta dolog volt, hogy elhanyagoltam a tanulást. Most az egyszer apám nyugodt hanggal elmagyarázta, hogy hosszú távon mennyit rontok magamon és, hogy vegyem észre, hogy hol állok az életemben és vegyem észre azt, hogy többre is képes vagyok. Ne csak vakon s ösztönösen éljek, hanem figyeljek oda arra is, hogy pontosan mi történik. Köszönöm ezt neki és anyumnak, hogy ráirányítottak a saját magam megismerése útjára. Amint fent említettem, még csak egy-két iskolai előadáson léptem fel a trióval és Antal Szilárddal na meg a Búzavirággal. Legjobb barátom a cd és mp3 lejátszó lett. Pink Floyd, Led Zeppelin, Deep Purple, Nirvana, System of a Down valamint Mendelsohn Bartholdy és Chopin szólt a füleimben egész nap. Gyakoroltam és írtam zenét és ismerősöktől beszerzett koncert dvd-re táncoltam vagy tátottam a szám. A sok meditatív viselkedés arra vitt, hogy rájöjjek, hogy jobb volna, ha a tornát választom érettségire, nem a történelmet. Szüleim féltettek, nehogy aznap rosszul legyek vagy valami, de én úgy gondoltam, hogy féllábon szaladva az 50 métert jobb eredményt érnék el, mint még napi 2 óra magolással. Összeszámolva a lényeg az volt, hogy a történelemtanulás a házban tartott, a tornagyakorlatok meg a levegőn. Ennyit erről.
(B.M.): Hogyan alakult az életed az érettségi után?
(W.R.): Meglett az érettségi. Az eredmények alapján most már én is és a család is tisztában volt azzal, hogy belőlem nem lesz sem mérnök, sem IT-s. Hova tovább?. Az érettségi után az osztállyal kiruccantunk a Szent Anna Tóhoz és 3 napot buliztunk. Az eredményeket úgy tudtuk meg, hogy Áron a fa tetejéről diktálta (térerő hiánya miatt volt ő a fán) a jegyeket, melyeket valaki felolvasott neki telefonon keresztül. Már akkor azon járt az eszem, hogy mit hogy fogok csinálni. Kicsengetésemre annyi pénzt gyűjtöttem, hogy vehettem egy erősítőt magamnak, addig a magnetofonba kötve gyakoroltam, zenéléseken pedig a Gyermekpalota felszerelésén zenéltem. Édesanyám ajánlására a nyelv egyetemet választottam. Így a Brassói Transilvania Egyetem Nyelvek karának lettem hallgatója. Pontosabban az Amerikai Tanulmányok szak hallgatója. Azon a nyáron még történt valami fontos. Jó barátommal, Thomassal, elmentünk az Erdőcsinádon megtartott gitártáborba. Itt szenzációs embereket ismertem meg és több együttessel zenélgettem, gitárral, hanggal. Itt jöttem rá arra, hogy nagyon hamar össze tudok hozni embereket és meggyőzni őket, hogy jól fogunk mi zenélni együtt. A legtöbbet Alex Man jazz gitárostól tanultam. Első sorban rájöttem arra, hogy nem csak a rock létezik és, hogyha megengedem a zenének, hogy elmondja mondanivalóját sokkal nagyobb lesz az érzelem választék és színesebb lesz a zenei paletta melyből inspirálódhatok. Haza érve a táborból, Thomassal meglátogattuk Csergő János haverunkat, három csomag cigi és négy kávé után megírtuk az első dalunk, minek a neve Woman (nők) lett. Az elkövetkezendő időszakban sok dal született és a Brassói Panda Bár minden vasárnapi vendégei lettünk. A banda neve Gadjo Caffe lett és a stílus egy gypsy jazz-ból származó improvizatív funky akusztikus muzsika volt, kis valcer és kis blues adalékkal. Mikor az emberek kérdezték, hogy mit zenélünk, azt válaszoltuk, hogy heavyflatlandgypsyjazz (erősalföldicigányjazz). Sok saját szerzemény született, melyek közül csak egyet sikerült rögzíteni. Ebből az együttesből azt tanultam, hogy ne érdekeljen, hogy mások mit, mondanak, ha én tudom, hogy önmagam vagyok és önmagamat adom. A Gadjo Caffe élete rövid volt, de velős. A Redutban is koncerteztünk egy önkéntes gálán valamint sok bárban, vendéglőben és könyvbemutatón is hangoztattuk gitárjainkat. Még egy nyugdíjazás hangulatát is feldobtuk a zenénkkel. Csergő János bőgőzött, Silbernagel Thomas gitározott, jómagam gitároztam és énekeltem. Gyors iramban dolgoztunk, majdnem minden este próbáltunk. Nappal egyetemre jártam, délután tanítgattam gitározni emberkéket és este mentem próbára hajnalig. Ez a program 2009 nyarától egészen 2010 nyaráig tartott. Hétvégenként zenéltünk és buliztunk és ez mind normális volt. A fáradtság viszont beütött és éreztem, hogy nem bírom már az iramot. Elég sok nézeteltérés született ez az idő alatt és szerintem mind elfáradtunk. 2010 augusztusában Sütő Soka Ákossal és Ciprian Dragomirral elindítottam egy rock triót melynek F.A.N. lett a neve. A sok akusztikus zenéléstől megjött a kedvem a rockhoz és az eredeti 13 éves kori álmom, hogy szeretnék rock együttesben zenélni, előtérbe fészkelődött. Az első próbán már érződött a kémia és több saját szám alapját raktuk le. Ahogy fennebb említettem, Soka-t azon a bizonyos líceumi koncerten láttam zenélni az akkori együttesével és már éreztem, hogy itt van kémia. Ezt bizonyítja az is, hogy 10 éve együtt zenélünk. Cipriannal még zenéltem a Gyermekpalotánál egy két koncertet és vele is éreztem, hogy zeneileg találunk. Utólag kiderült, hogy nem csak zeneileg találtunk, hanem nagyon jó barátok is lettünk mindhárman. A F.A.N. együttessel funk, funk rock és blues rock zenestílusokban játszottunk és komponáltunk. A számok jam-sessionok-ból születtek és nagyon sok energiával voltak feltöltve. Minden oldalról jött az inspiráció és rövid idő alatt több számot megírtunk és készen álltunk az első koncertünket megtartani. Az első F.A.N. koncert óriási volt számomra. A Compact együttesnek nyitottunk egy nagy üzlet parkolójában tartott vásár, koncert rendezvényen. Először éreztem azt, hogy zenémmel embereknek a lelkéhez értem és kihoztam egy örömet, egy energiát amely rég fel akart szabadulni. Ugyanazon a rendezvényen a Gadjo Caffe-val is felléptünk és az embereket és energiáikat megmozgattuk. Ebben a pontban már éreztem, hogy kéne válasszak, valahogy nem tartottam igazságosnak, hogy míg egyik bandának koncerteket intézek a másikat elhanyagolom. Egy Gadjo Caffe próba alkalmával elég sok elégedetlenség és el nem mondott probléma bukkant fel. A próba végére felmérgelődtem s miután egyet kiabáltam s egy szoba lámpát megpróbáltam a srácok fele dobni kiálltam a zenekarból. Így körülbelül egy évig megszűnt a barátság. Egy év után kibékültünk s azóta jó barátok vagyunk, de együtt nagyon ritkán zenélünk és azt is csak szórakozásból egy nappaliban. A F.A.N. maradt a fő fókusz pont az életemben. Mellette jártam egyetemre és 2009 őszétől újra Robival zenéltem a Szili-bárban. Majdnem minden pénteken s néha szombatokon is beültünk és híres magyar slágerekre táncoltattuk a Brassói magyar fiatalokat és nem annyira fiatalokat is. 2011-ben a Szili-bár bezárása után már mind ritkábban zenéltünk Robival, még volt egy két szüreti bál, egy két találkozó és végül itt is úgy döntöttem, hogy egyetlen projektre összpontosítok így Robival is szétváltunk. A F.A.N.-el folyt továbbra a munka. Kidolgoztunk egy jó rock-bulis show-t és elkezdtünk koncerteket keresni. A Casa De Cultură a Studenților (Valentin Muntean és Damian Mircea) segítségével több fesztiválra is eljutottunk Galacra (2-szer is) és Craiovara is. Craiován első helyet nyertünk a Rock, Jazz, Folk fesztiválon 2011-ben valamint a Brassói Gaudeamus fesztiválon is első helyet nyertünk 2012-ben. Ugyancsak a 2011-2013 periódusban több bukaresti fellépésünk is volt a Club A-ban és még sok más helyen is mint pl. Damage Crowbar. Egyes koncertek kalandosak voltak, mint például egyszer koncert után Bukarestből hazafele jövet fent akadtunk és egy éjjelt az autóban kellett töltsünk. Tél volt és a hóvihar miatt az utak járhatatlanná váltak. Megfordulni sem tudtunk, mert percek alatt a hó ellepett mindent. Így az éjszakát az autóban töltöttük és végül reggel egy panzióban megpihentünk és csak estére értünk haza. Volt olyan is, hogy egy táboros zenélés előtt vihar kerekedett és mindent hamar össze kellett szedjünk. Sajnos a zenélés elmaradt. Olyan is volt, hogy a Bycycle számunk hallatára (úgy mutattam be a számot, hogy csajok és bicikli, vagy csaj a biciklin, nem emlékszem pontosan) a közönség a színpad elé hozott egy biciklit melyre felültettek egy fürdőruhába öltözött lányt. Ez is egy szabadtéri táboros koncert volt, Vargyason azt hiszem. Ezek mellett a Partizan együttesnek nyitottunk a Rockstadt-ban. A Rockstadt-ban elég sok fellépésünk volt ebben a periódusban. Nyitottunk még a Fusion-Core-nak és több önálló koncertet adtunk. Az önálló koncertekre megjelent publikum bizonyította nekem, hogy képesek vagyunk és megéri az erőfeszítést és hogy ez az én hivatásom. A nép táncolt, bulizott és jól érezte magát koncertjeinken és egy közös energia feltöltődés történt. Zenéltünk még Târgovișten is, ahol minden alkalommal telt házunk volt a Fiord rock-bárban. Szent György-re is többször elmentünk zenélni és irtó jó bulikat csaptunk a sok más együttessel, akikkel megosztottuk a színpadot. 2012-ben kiadtunk 2 videoklippet is. Az egyiket a Funk Off számunknak készítette Erőss László a másodikat a Crown című dalnak készítette Răzvan Dobrică. A Funk Off egy jó tapasztalat volt számunkra, hiszen sokat tanultunk a forgatókönyvírásról, a színészkedésről. A forgatások több Brassói helyszínen zajlottak. A Funk Off videoklipp főszereplője Szász Róbert jó barátunk volt. Mellette szerepelt az együttes, mint maga az együttes és a tagok külön-külön szerepeket is bevállaltak. Ciprian a tv bemondó szerepét játszotta, Ákos a pap szerepében játszott és én a tanár szerepét játszottam. Printz Tamás skateboarder is vendégszerepet játszott. A klipp arról szólt, hogy a fiatal ember, aki még nem ismeri jól magát hallgatja különböző személyek (tanárok, tv, papok) tanácsait, kritikáját, próbál megfelelni másoknak és saját magára nem figyel. Ezért lassacskán, mindig másokra hallgatva a szereplő elvesz saját életében. Ez volt az első videoklipp amit készítettünk és amihez egy számunkra akkor fontos mondanivalót fűztünk. A Crown-t a Brassói hoki csapatnak írtunk biztatóként. A videoklipben hoki meccseken és a stúdióban filmezett részletek voltak össze vágva. A koncertek és a konstans inspiráció a próbákról arra vezetett, hogy álljunk neki lemezt felvenni. Minden együttes adott ki albumot, mi is szerettünk volna. A legnagyobb probléma az volt, hogy fiatal egyetemistaként nem álltunk valami jól a pénzzel. Itt kezdtem én elégedetlen lenni magammal és valamilyen féleképpen itt kezdett véget érni a szupersztár illúzió, amiben éltem. Abban a periódusban délelőtt egyetemre jártam, délután gitár órákat tartottam és este próbákra jártam vagy gyakoroltam. Ezek mellett hétvégenként egy színpad építő és hangosító cégnél dolgoztam. Az álmom még mindig ugyanaz volt, zenéből élni meg, csak most már elég nagy figyelemmel követtem az anyagi szükségleteimet. Mind jobban s jobban mérgesített, hogy nem sikerül félre tegyek elég pénzt. Az együttes mind jobban és jobban ment. Mind több és több koncertünk volt és mind jobb volt a kilátás, de 2013 őszén Cipa (Ciprian Dragomir) szólt, hogy személyes ügyek miatt kiáll az együttesből. Nehezen tudtam ezt feldolgozni és szó szerint kiakadtam, mert nem tudtam akkor még kezelni a helyzetet, de végül el kellett fogadnom döntését, ha tetszett, ha nem.
(B.M.): A köréd sűrűsödő új helyzetek függvényében, egyik megoldásként a zenetanári pálya is felmerült. Milyen új lehetőségeket kerestél?
(W.R.): Ugyancsak 2013 tavaszán a Búzavirággal megjártam prímásként Macedóniát, pontosabban Ohrid-ban zenéltünk és táncoltunk. A kiszállás után feldobódott a kérdés, hogy míg a zenetanárnő gyermeknevelési szabadságon lesz, vállalnám-e, hogy az Áprily Lajos Főgimnázium zenetanára legyek? Gyermekkorom óta kíváncsi voltam arra, hogy milyen is lehet tanárnak lenni. Sokszor elképzeltem magamat a diákok előtt magyarázni, valahogy a színpadon való léttel asszociáltam. Igent mondtam és el is mentem a helyettesítő vizsgára. Tanár lettem az Áprilyben. Érdekes érzés volt tegeződni azokkal a tanárokkal, akiktől 4 évvel azelőtt féltem. Élveztem a helyzetet, most már mindkét szögből láthattam az iskola világát. Első dolog, amit tettem az volt, hogy vettem magamnak uniformist. Valahogy így tartottam igazságosnak azt, hogy a diákok olyan ruhát kell hordjanak ami habár az iskolát jelképezi, az ők énjüket nem. Szerettem tanárkodni, éreztem, hogy azzal, hogy gyermekeket tanítok én is tanulok. Sokat tanultam a kollégáktól is. Egy jó tapasztalat volt, de mikor véget ért 2015-ben, eldöntöttem, hogy a tanügy nem nekem való. Mai napig úgy gondolom, hogy túl sok a papír munka, túl sok az individualitást megfékező szabály és túl sok a félelem (az újtól, ezt a tanügyet szabályzó törvényekre értem). Egyik legszebb emlékem ebből a periódusból a Búzavirághoz kötődik. 2014-ben a csoport neki állt egy új táncot betanulni. Veres Emese-Gyöngyvértől jött a felkérés, hogy egy csángó táncot készítsen elő a csoport. Reiff Zsuzsa rövid megbeszélés után tudatta, hogy nagy és izgalmas munka vár ránk. Így is volt. Ez nem egy sima betanulás volt, hanem nullától kezdtünk mindent. Sólyom Tamás gyűjtötte be az anyagot Krizbán. Beszélt öregekkel, keresett régi felvételeket és végül kialakított egy koreográfiát. Hozott nekünk hanganyagot, s akkor kezdődött igazából a buli. A zenekart összegyűjtöttük és az énekeket fül után tanultuk be a régi felvételek alapján. Egy pár számra került kotta is. Jó pár esténkbe telt, de megérte. A zenekar vegyes volt. A veteránokhoz, Muzsnai Sándor (harmonika), Csiky József (Dódi) (gitár), Molnár Károly (harmonika), Bálint Levente (klarinét), Fülöp Szilárd (szaxofon) és Berci (prímás) több diák is csatolódott. Ezek voltak: Bartos Nándor (nagybőgő és harmonika és néha gitár), Sándor Szilárd (nagybőgő és gitár) Gyulai Zoltán (gitár és brácsa). A zene megvolt, az ének csoportot emlékeim szerint Pető Emese készítette fel. Egy pár próbára Szigyártó Mária zenetanárnő is feljött és besegített tudásával. Sólyom Tamás tanította a táncot, táncpárjával Kocs Brigivel (most már Kerestély). Így jött létre a Krizbai tánc a Búzavirág előadásában. A bemutató Krizbán történt ahol a helyiek szívesen és örömmel fogadták. Ezután Pestre mentünk a Pürkereczi Boricával együtt és ott is bemutattuk nagy sikert aratva. Az előadás után a zenekar pár tagjával a folyósón zenéltünk s a közönség táncolt. Jó buli volt és éreztem, hogy munkánknak eredménye van és boldogságot tud hozni az emberek szívébe és lelkébe. A Búzavirággal a két tanári évem során még voltunk Prágában és Bécsben valamint Magyarországon is jártunk még párszor, ezeken kívül sok faluban megfordultunk s előadtuk a táncokat, mosollyal és jó kedvvel. A 2014-es Bécsi útról pár légzési problémával értem haza, sokat köhögtem és úgy nézett ki, hogy a kimerültségnek köszönhető az egészségi helyzetem. Ez nem állított meg, hogy végbe vigyem a F.A.N.-el betáblázott felvételeket. Ehhez visszafordítom picit az időt. Cipa 2013-as távozását feldolgozva Ákosnak mondtam, hogy meg kéne próbáljunk új tagokat behozni a zenekarba. Így került Bódi István és Bartos Nándor az együttesbe. Mindketten a Relativ együttes tagjai voltak, Isti basszusgitáron, Nándi szintin játszott. Pár próba után az együttes megint jól szólt és már új számokat is kezdtünk írni. Ebből és egy pár sikeres fellépésből indulva (az egyik Isti udvarán volt) eldöntöttük, hogy felveszünk pár számot stúdióban, élőben és le is filmezzük. Ezt 2014-ben meg is tettük az ALAiLA studióban, ahova egy ideig beköltöztünk próbálni is. A hangfelvétellel Horațiu Bodocan foglalkozott, a filmezést Balogh H. Benjámin koordinálta és a vágást is ő intézte. Ezen kívül még közre működtek: Petki Milán, Ugrai Márton (kamerák), Răzvan Stroe és Bogdan Nistor (az ALAiLA stúdió stábja). A videókat 2014 és 2015-ben egyenként adtuk ki a Youtube csatornánkon. A Brassói Magyar adásban is megjelentek Bálint Ferenc segítségével. Az első a Helicopter című szám volt melyet 2014 karácsonyán adtunk ki. Azután jött a többi. Egy vagy két hónaponként egy-egy klippet adtunk ki. Közben 2015 tavaszán országos turnéra indultunk, amit mi szerveztünk. Turné előtt pár héttel személyes ügyek megoldása végedt Nándi kiállt a zenekarból, helyette Palalae Claudiu-Iulian jött (vokál és időnként szinti). Ez a hirtelen változás a próbaterem helyszíne változtatása, egyes koncertek módosítása mind több és több erőfeszítést igényelt tőlünk. A turné zeneileg jól sikerült, de kicsi volt a hallgatóságunk mivel, hogy a reklámozást nem csináltuk valami jól és bevallom, időnként makacsul kitartottam olyan dolgok mellett, melyek nem segítettek abban, hogy könnyebben működjenek a dolgok. A tapasztalat jó volt, s mind sokat tanultunk belőle. A Zilahi koncertünk után, a hely tulajdonosa meghívott, hogy zenéljünk egy motoros fesztiválon, amit több emberrel ő is szervezett. Ezek voltak az előnyei ezeknek a koncerteknek és ezekkel próbáltunk élni minél jobban, minél többet. A turné után Claudiu is kiállt a zenekarból. Attól függetlenül mi folytattuk a munkát hármasban. Így több motoros fesztiválon is felléptünk, és még tartottunk koncerteket más együttesekkel együtt is. 2014-ben és 2015-ben többször is szerepeltünk a Bukaresti Rock in Parc fesztiválon. 2014-ben a 3. helyet nyertünk, Cipa vendégszereplésével a döntőben. 2015-ben dicséretet kaptunk. Az elődöntőben Claudiu volt az énekesünk, s ez egy sikeres formációnak bizonyult. A döntőben trió formációban jelentük meg. Nagyon fáradtak voltunk és nem sikerült a maximumot adnunk magunkból. Ez a konstans fáradtság már egy ideje nyomasztott. A tanári munka, a gitár oktatói munka, a próbák, a koncertek és színpadi munkálkodások mellett a Die Bürzenland Party Band gitárosa is voltam. Nagyon kevés időm volt, hogy foglalkozzak magammal és az egészségemmel. A 2015-ös F.A.N turné közben és után mind gyakrabban éreztem fejfájásokat és mind nehezebben lélegeztem. A mellkasomnál nyomást éreztem és féltem, hogy valami gond van. Kivizsgálás után kiderült, hogy makkegészséges vagyok, mégis a közérzetem nem volt valami jó. Végül egy koncert után lefeküdtem és egy egész napot átaludtam. Innen vontam le a következtetést, hogy ki vagyok merülve és szükségem lenne egy nagyobb pihenőre. Ebben a pillanatban értettem meg, hogy mennyit bírok és, hogy hol van a fáradtsági határom. 2015 nyarán az akkori barátnőmmel és pár haverral pihenőként elmentünk vakációzni Taizé-be. Az út során meglátogattunk több várost és országot is, mint például Olaszországban Velencét, Rómát, Firenzét és San Remót, Franciaországban pedig Taizé-n kívül Saint Tropez-t látogattuk még meg. Ez egy jó pihenő volt, mert Taizé-ben közelebb kerülhettem a lelkemhez és jobban megismerhettem magam és sok fiatalt más országokból. Egy jó meditatív és kulturális tapasztalat volt. Ősszel, az együtteshez visszatérve, összeszámoltuk az év alatt összegyűjtött pénzt és eldöntöttük, hogy felvesszük első albumunk. A pénz a különböző zenélésekről félre tett pénz volt, melyet közös megegyezéssel nem osztottunk szét, hanem félre tettünk. A pénz nem volt elegendő egy egész albumot profi stúdióban felvenni, de egy ismerősünk egy régi keverőt s egy stúdió számítógépet adott el s ez pont jól jött. Megvettük a felszerelést arra gondolva, hogy egyedül felvesszük majd a zenénket. A keverő a dobok felvételénél megadta magát, de egy hét alatt megjavították, csak a trafót kellett kicserélni és egy hétvége alatt Ákossal felvettük a dobokat. A dalszövegek nagy részét 2015 nyarán Isti hálószobájában írtuk. Ezek jó szórakoztató napok voltak. Talán a dobok felvétele ismét meggyújtotta bennünk a kreatív tüzet és megadta a reményt, hogy mégis valami jó lesz ebből az egészből. Október 30-án megváltozott minden. A Colectiv klubban történt tragédia az egész Román (és nemcsak) művészvilágot sokkolta. A tragédia után sok probléma derült ki, amiről a művészek nem beszéltek, és amit a klub tulajdonosok és rendezvényszervezők nem vettek addig a pillanatig figyelembe. A 2015-ös Colectiv tragédia után teljesen elment a kedvünk a zenéléstől. Koncertjeinket lefújták mind, mi meg ki voltunk égve, mint egy régi villanykörte. Életem egyik legaktívabb éve így ért véget. A F.A.N.-ben csend lett, nem tudtuk, hogy miért, de még mindig próbáltunk habár nem tudtuk, hogy mire készülünk. Visszanézve, a makacsságunk és nagyfejűségünk volt szerintem az, ami nyomott tovább minket. De valahogy már nem jött természetesen. Jött a téli szünidő és így megpihentünk. 2014 és 2017 között a Bürzenland Party Band tagja voltam. A zenekar feldolgozásokat játszott Októberfeszt stílusú rendezvényeken. Ez azt jelentette, hogy bármilyen meleg legyen muszáj volt hordani azt a vastag Bajor bőrnadrágot, amiről az Októberfeszt híres. Számomra ez egy érdekes tapasztalat volt, mert mind profi és nálamnál tapasztaltabb zenészekkel zenéltem. A zenekart Adrian Vălușescu (szinti, hegedű) alapította Claudia Mirițescu énekesnővel. Mellettük még énekelt és basszusgitározott Borkics László, Nușu Sorescu harmonikázott, George Șomu szaxofonozott és Ionuț Cabaș dobolt. Ezek mind tapasztalt zenészek, akik sok éve űzik a zenélést profi szinten. Nagyon sok tapasztalatot szereztem velük. A Romániában tartott Októberfeszteken kívül sok más bálon és sörfesztiválon léptünk fel mindenhol az országban (Brassó, Bukarest, Kolozsvár, Buzău, Déva stb.). Klubzenéléseink is voltak s mindenhol nagy buli és tánc volt. Attól eltekintve, hogy egy jó tapasztalat volt, mégis nehezen találtam a helyem, valahogy valami mást szerettem volna.
2015 végén és 2016-ban folytattuk a felvételeket a F.A.N. albumhoz. Áttettük magunkat a Colectiv tragédián és próbáltunk összpontosítani arra amit a legjobban tudunk csinálni. Felvettük sorban a basszus részeket, majd a gitárt és egy részét a vokálnak. Ismét optimisták lettünk, zenélések is kezdtek megjelenni a láthatáron, úgy tűnt jóra fog fordulni minden. Ugyancsak ebben a periódusban mind türelmetlenebb és elégedetlenebb voltam azzal, amit csinálok. Az Áprilyben már nem tanítottam, a Bürzenland Party Band jó élmény volt, de éreztem, hogy nem az igazi. Így a F.A.N. maradt továbbra is a fókusz pontom, ezért a maximumot akartam kihozni úgy magamból, mint a többiekből is. Ez az erőltetés arra vitt, hogy sokat veszekedtem ok nélkül és valahogy másokban kerestem a hibást az én elégedetlenségeimért, képtelenségeimért. Mind többet és többet foglalkoztam az együttessel, míg feljutottam arra a szintre, hogy sok barátomtól és szeretteimtől eltávolodtam viselkedésem miatt. Végül Isti bejelentette, hogy elköltözik Angliába. Ismét tétlennek és legyőzöttnek éreztem magam. Munkánk ismét félbe szakadt. Ákossal úgy döntöttünk, hogy az elindított felvételeket mégis befejezzük. Így jelent meg két jazzes feldolgozása a Cranberries Zombie című számának és a híres Smells Like Teen Spirit (Nirvana) számnak. Barabás Tamás basszusgitározott és Ioana Carp-Crudu énekelt ezeken a feldolgozásokon. Petki Milán intézte a filmezést és a videó vágást. Ezek a klippek az együttes Youtube oldalán jelentek meg, 2016 decemberében a Smells Like Teen Spirit, 2017 márciusában a Zombie. 2016-ban még próbálkoztunk más embereket is behozni az együttesbe, de valahogy a motivációnk a földön hevert s nem sikerült konstans tagokat kapjunk. 2017 februárjában Cipa hazajött ideiglenesen én meg kihasználtam az alkalmat s összehoztam a bandát két koncertre. Egy Sepsiszentgyörgyön, a másik Brassóban zajlott le pont szülinapomkor. A Palma Hills együttesnek nyitottunk mindkét alkalommal. Jó volt újra együtt zenélni, de valahogy mind jobban nyomasztott a változás szüksége. Ákossal és Ioana-val még volt egy kísérletünk, melyben egy pár híres számot összerakva saját stílusban fel szerettünk volna dolgozni és lefilmezni. Egy pár próba, tervezgetés és felvétel után a dolog félben maradt, mert nehezen kaptunk időt, hogy mindhárman összeüljünk. A hetek teltek, a munka mind nehezebben ment és ezért úgy döntöttünk egyébre összpontosítunk. Ennek ellenére Ákossal befejeztük a F.A.N. album felvételeit (vokál, gitár és extrák) és neki álltam kis hálószobai stúdiómban a keverésnek s a maszterozásnak. Ioana megírta és felénekelte a Stars című dalunk szövegét és dallamvonalát, a basszusgitár részt pedig ugyancsak Barabás Tamás játszotta fel. A számnak egy animációs videót is készítettünk. Az illusztrációt Zsigmond Éva-Mónika készítette, az animációt meg Zöld Attila. Ez volt az utolsó F.A.N. által megjelentetett dal, melyet 2017 szeptemberében adtunk ki, ugyancsak az együttes Youtube oldalán. Ez a szám inkább egy kollaborációs projektnek akart mutatkozni, hiszen akkor a F.A.N. már egy jó ideje nem volt aktív. 2017-ben mondhatom, hogy igazából kezdtem újra megismerni önmagam. Révén, hogy a F.A.N. együttes már nem működött, a többi közös projekt nehezen haladt, úgy döntöttem élvezni fogom a gitáros életet. 2016 végén, vagy 2017 elején a Ză Band együttes felkért, hogy legyek a gitárosuk. Ez egy jó alkalom volt változtatni és új emberekkel is zenélni. Az együttes funk-rock feldolgozásokat zenél mindenféle rendezvényeken sajátos stílusban. Az együttesnek a naptára be volt táblázva s úgy nézett ki, hogy sok munka vár ránk. Éreztem, hogy közelebb kerülök ahhoz az álmomhoz, hogy profi zenész legyek. Sok volt ám a munka, a repertoárt be kellett tanulni, ezért legalább kétszer egy héten próbáltunk, miközben a hétvégeken zenéltünk. Nekem ez elég új volt, de tetszett, mert profi szinten haladt a dolog. A tagok mind barátságos és jó lelkű emberek, ezért talán elég hamar összebarátkoztunk és megértettük egymást. Az elején furcsa volt, hogy nem a saját zenémet adom elő, de ezt is lassacskán megszoktam. Az öltözködésem is fejlődött, most már figyelmesebb voltam arra, hogy mit, mivel és hogy veszek fel. Révén, hogy az együttesnek már volt némi hírneve, elég könnyen jöttek be a zenélések és így elég hamar rutint szerezhettem. Megtanultam figyelmesebb lenni a többi zenekari tagra úgy zeneileg, mint személyesen is. Megtanultam elfogadni az embereket és a mindenféle bogaraikat. Persze ebben segítettek a személyes élményeim is és a barátaim is akikkel ebben a periódusban elég sokat beszélgettünk a létről és filozofáltunk az élet lényegeiről. A Ză Band gitárosa vagyok mai napig és mondhatom, hogy eddig a legközelebbi tapasztalatom az általam elképzelt profi zenekarhoz. Attól eltekintve, hogy az elején nehezemre esett félre raknom az egóm és elég nagyfejűen és makacsul próbáltam minden áron a saját igazamat tartani, mégis sikerült megértést és szeretetet kapnom a tagoktól. A Ză Band jelenlegi tagjai: Vlad Sucaciu (dob), Radu Duțu (basszusgitár), Dan Gheorghilaș (szintetizátorok), Bogdan Apușcășiței (szinti és vokál), jómagam gitár és Brigitta Gheorghilaș (vokál). Ez a pár év során az együttesben még egy pár emberrel zenéltem: Szabó-Sebők Előd (basszusgitár), Soós Ágnes (basszusgitár), Szebenyi Brigitta (vokál). Abban a periódusban lassacskán kiálltam minden más zenekarból, hisz elég sok zenélésem volt a Ză Band-el és valahogy próbáltam a stabilitás fele fordulni.
Az első banda, amelyből kiálltam egy rövid ideig létező projekt volt melynek neve Taraful din Carpați volt. Pontosan két zenélésen vettem részt. A tapasztalat viszont érdekes volt, hisz sok ismert profi brassói zenésszel dolgoztam, mint például a zenekar vezető, Adrian Bîrsan (szintetizátor, orgona). Adi ötlete az volt, hogy kombináljuk a román népzene elemeit a jazz, funk és blues zenével. A zene elég komplex volt, sok hangszerest igényelt és talán pont ez volt az oka annak, hogy a csoport nem maradt együtt. Nehéz összetartani sok olyan embert, akik sok mindennel foglalkoznak. A második banda neve Save volt. Itt alkalmat kaptam zenélni Brassó egyik legtapasztaltabb basszusgitárosával, Gabi Isac-al és Románia egyik legtapasztaltabb dobosával, Gabi fiával, Vlad Isac-al. Az együttes Stelian Savu (Save) pop énekest kísérte. Vlad volt Stelian producere abban a periódusban. Több koncertünk is volt, a legemlékezetesebb a bukaresti Hard Rock Cafe-ban volt mikor Delia híres román pop énekesnőnek és együttesének nyitottunk. Telt háznak zenéltünk, nagy bulit csaptunk és mindenek tetejére, ezen a koncerten zenéltem először új egyedi gitáromon, melyet a Curly Brothers Custom Instruments Bukaresti hangszergyártó gyártott. Végül a Die Bürzenland Party Band-ből is kiálltam, mert túl sok zenélés esett egybe és igazságtalan lett volna tőlem, hogy elígérkezzek, és aztán visszavonuljak. 2017 egy elhelyezkedős év volt. Sok próbálkozás, sok banda, sok zenélés és még több tapasztalat. Ebben az évben jelentettem meg az első Watzzy számot, a Purple Flashlight-ot. A hangfelvételt és a videót Petki Milán otthoni kis stúdiójában csináltuk. Egy egyszerű gitár és vokálos ballada. Az első próbálkozás után nem voltam megelégedve a szöveggel így a második próbálkozásra a szöveget improvizáltam és mindketten Milánnal úgy döntöttünk, hogy az marad. Ezen kívül még egy pár akusztikus fingerstyle gitár feldolgozást is kiadtam, mint például az Ochii Tăi Holograf számot, vagy a Bagossy Brothers Company Ha Rólad Szólna című számát. Ezeket a klippeket a saját Youtube csatornámon adtam ki. Milánnal folytatva az együttműködést több gitáros videót is kiadtam. Ezeken a videókon mindenféle számokra improvizáltam. Ez a periódus inkább arról szólt, hogy a gitár játékomat fejlesszem és tanuljam meg a profi hozzáállást a gyakorláshoz. Csak 2017-től egész 2019-ig havi beszámoló videókat is (vlog) adtam ki. Zenéléseken és próbákon, vakációkon és kiszállásokon filmezgettem az anyagot ezekhez a videókhoz. A vágásban Zöld Attila segített. A beszámolós videózást abba hagytam, amikor a sok filmezés kezdett fárasztó lenni. Egy idő után úgy éreztem, hogy fontosabb, hogy levideózzak valamit a vlognak, mint, hogy élvezzem a pillanatot és az életet úgy, ahogy van. S az igazság az, hogy a vágás is sok időbe telt és úgy gondoltuk, hogy azt az időt fontosabb dolgokra fordíthatjuk. 2017 sok változást hozott az életembe. A színpad technikás cégtől elmentem és beálltam a Taxi együttesnek színpad technikázni. Ez valamivel könnyebb munka volt, talán a legnehezebb része az volt, hogy egy hétvége alatt 500 és 1000 km körül is megtettünk a különböző városokban való koncertezésekkel. Ezen kívül több projekt befejeződött, több projekt indult. Visszanézve az egyik legkomplexebb év volt életemből. Nyáron Tusványosra mentem, hogy picit hozzam helyre magam és derítsem ki, hogy mit hova tegyek az agyamban révén, hogy picit elveszettnek és fáradtnak éreztem magam. Tusványos elég sokat segített abban, hogy értsem meg, hogy nem a múlt amit újra akarok élni az igazi, hanem az, hogy értékeljem a mostat és a vant. Az évet újévi zenéléssel fejeztem be a Ză Band-el, ennél jobb év vége nem is lehetett volna. 2018 jó hírrel indult. Cipa behirdette, hogy haza költözik és ez a hír feldobta ismét a kedvemet. Egy hosszú megbeszélés után biztos voltam abban, hogy amit a múltban elengedtünk, azt most visszaszerezzük. Egy pár próbát is tartottunk és számomra tiszta volt a dolog, hogy újra együttes leszünk. A helyzet valójában az volt, hogy eddigre már elég tele volt mindannyiunk programja és nem tudtunk annyi időt fektetni a próbákra s az együttessel járó munkába (videózások, próbák, reklám, koncertszervezés) mint régebb. Ettől eltekintve Cipa újra felvette a basszusgitár részeket az elhanyagolt F.A.N. albumra lecserélve Isti részeit (kivétel a Tare számban). Ezt a helyettesítést azért csináltuk, mert Cipa lett az új (régi) zenekari tag, és ha vele jelenünk meg koncerten, akkor ő is legyen a felvételeken. Egy pár jam sessiont is felvettünk és lefilmeztünk a hálószobai stúdiómban, melyet jóval később (2019 decemberében) adtam ki rövid egy perces videókra felosztva, Instagramon és Facebookon. Végül neki álltam és Cipa és Ákos segítségével befejeztem az album keverését és maszterizálását is. A zsúfolt program miatt ez egy hosszadalmas munkának bizonyult, de nagyon sokat tanultam belőle. Tavasszal egy újabb számot kiadtam a Youtube csatornámon. Ez alkalommal is egy szerelmes szám volt, neve Short Song. Az éneket én írtam és vettem fel, a grafikát Zsigmond Éva-Mónika készítette és az animációs klippet pedig Zöld Attila. Örültem, hogy elindítottam a Watzzy szóló projektet, mert így a saját, személyesebb számaimat is kiadhattam. A nyári zenélésekkel volt tele. Cipa és Ákos együtt zenéltek a Showdown cover együttesben és a Fusion Core-ban is, míg én a Ză Band-el zenéltem és szabad hétvégeken pedig a Taxi-nak technikuskodva jártam be egész Romániát. Hétköznap folytak a gitár órák. 2018 nyarán a Ză Band próbatermet is renováltuk és berendeztük, úgy, hogy stúdiónak is lehessen használni. Ez is egy jó élmény volt, mert éreztem, hogy végre van egy csapat, akikkel igazán együtt tudok működni és a profi zenész álmom beteljesüléséhez mind jobban közeledek. Szeptemberben a Taxi-val is felléptem egy koncertjükön. Erre úgy került alkalom, hogy az eredeti gitáros kiállt az együttesből, a helyettesítő gitáros pedig erre a koncertre nem ért el. Mihai a hangmérnök szólt Dan Teodoresc-nak (vokál és zenekarvezető), hogy én is gitáros vagyok és be tudok segíteni. Dan felhívott, felkért, én elfogadtam. Próbára nem volt sem idő sem alkalom, így egy koncertfelvételt használva alapul megtanultam a számokat egy hét alatt és máris álltam a színpad mellett készülve, hogy fellépjek. Izgultam, de révén, hogy ismét profi zenészekkel volt dolgom, hamar lenyugodtam és élveztem a bulit. Ebben a periódusban voltam egy rövid vakáción Giurcuța de Sus-on, a Nyugati Havasokban. Régi barátaimmal, volt osztálytársaimmal voltam. Ez a rövid kiruccanás kicsit megnyugtatott. A természet és a szép táj arra inspirált, hogy szereljem fel a kamerámat és kezdjek el gitározni. Végül a Youtube-ra a Lullaby (altató) című gyermekdalom és egy rövid improvizáció került. Ugyancsak 2018 őszén újra összehívtam a F.A.N.-t. Mármint Cipat és Ákost. Ez alkalommal azt beszéltük, hogy kéne új zenét írjunk és talán jó volna nevet is változtatni. Egy egész hétvégét a próbateremben töltöttünk és ötleteket felvéve vagy lejegyezve jam-eltünk. Ezekre a próbákra minden hangszerünket, ami volt elővettünk, gitár, basszus, szinti, dob, hegedű, akusztikus gitár és vokál. Ez a pár nap fárasztó volt, de sikerült egy pár jó ötletet félre rakni és elindítani a munkát az új lemezhez. Én közben összegyűjtöttem a számokat, melyeket írtam és kezdtem felvenni azokat is. Ekkor jött az ötletem, hogy lehet jobb volna mindent összevonni és nem két fronton dolgozni, hanem egy kalap alatt adni ki az egész zenét. Az új számok közül megmutattam egy párat Cipriánnak s Ákosnak. Nekik tetszettek az ötletek és elfogadták ajánlatomat is, hogy vegyünk mindent a Watzzy kalap alá. De azt hiszem, hogy ezek már 2019-ben történtek. 2018 is újévi zenéléssel végződött a Ză Band-el, valamint Karácsony táján egy Brassói zenész egyesület által szervezett jam-session-on is részt vettem. Számomra ez a dolog nagyon hiányzott. Örültem, hogy más zenészeket is megismerhettem úgy személyesen, mint zenészként is. Az egyesületet Fine Sounds-nak hívják és 2019-ben elég sokat működtünk együtt. Ezek a jam-session-ok elég sok kis új projektet szültek. Azzal, hogy emberek megismerik egymásban a zenei kémiát és felvállalják, hogy együtt zenéljenek, még akkor is ha nem ugyanaz a stílus, serkentik a kreativitást és ennek sokoldalúságát. A Visssual klubban szervezett jam-en is részt vettem ahol a Cred Că Sunt Extraterestru (a Subcarpați együttes pár tagja) rap/hip-hop projekt koncertje után improvizálhattunk az előadókkal. 2019 is egy foglalt évnek jelentkezett. A Fine Sounds csoport létre hozott egy ötletet mely a helyi művészek segítségére volt. Ezt a projektet Soundcards-nak (hangképeslap) nevezték. Ezek a képeslapok azért különlegesek, mert a grafikát helyi művészek készítik és a hátán pedig egy QR kód van, amit telefonnal leolvasva egy énekhez vezet, melyet ugyancsak egy helyi előadó írt és vett fel. A daloknak a Fine Sounds web oldalán külön külön van profil oldala (ide vezet a QR kód), így a hallgató több információt is megtudhat róla, meg az előadóról is. Egy idő után már nem csak helyi előadók kerültek fel a képeslapokra, hanem más városokból is. Nekem ez az ötlet tetszett és eldöntöttem, hogy így megjelentetem néhány dalomat. Az Első a Your Eyes volt. Ez egy rövid akusztikus szerelmes dal. Már egy ideje ki akartam adni, ezért éltem az alkalommal és felkértem Zsigmond Éva-Mónikát, hogy rajzoljon egy grafikát a számnak. Elküldtem az éneket s megkértem, hogy legyen a rajzban két szem. Egyik rajzban csukott, a másikban nyitott. Éva meg is rajzolta, a rajzokat pedig átvittem Zöld Attilához, aki készített egy animációt. Igazából a két szem nyílik és csukódik, tehát pislog. Ezek mellé beírta a szöveget is a videóba, úgy, hogy ez kísérje az éneket. Így lett meg az első lyric videóm. A nyitott szemes grafikát rátettük a képeslapra és meg volt az első Soundcardom is. A bemutató a Tipografia Kávézóban volt, itt több művész mutatta be képeslapjait. Előbb zenehallgatás volt, meghallgattuk mindegyik képeslapra feltett éneket. Az est egy jam-sessionnal zárult. Az ötlet mind jobban tetszett nekem. Ezért nekiálltam és a többi számot is kezdtem rendbe tenni és eldöntöttem, hogy az elmulasztott F.A.N. albumot is átnézem és kiadom ilyen formátumban. Nagyjából minden hónapban kiadtam egy-egy ilyen képeslapot. Így jelent meg a Lean On Me című funky szám, melynek a grafikát és a klippet Zöld Attila készítette. Ez az ének is szöveges videót kapott, melyet a Youtube csatornámon adtam ki. Az animációban egy férfi és egy nő táncolnak az űrben miközben a chakraik világítva lüktetnek. A következő a Stars volt. A F.A.N. oldalról a videót levettük, adtunk hozzá szöveget, kicsit kijavítottuk és kiadtuk most az én Youtube csatornámra. A grafika Zsigmond Éva-Mónika rajza maradt, amihez a zeneszöveget animálva hozzá adtuk. Soundcard formátumban megjelent a Short Song is melynek a videója már meg volt jelenve, a grafika meg a videóban megjelenő rajz volt melyet ugyancsak Zsigmond Éva-Mónika készített. A Puprle Flashlight-nak is jelentettem meg Soundcard-ot. Ennek a kártyának a grafikája egy Gáll Izabella által készített rajz lett melyet tőle kaptam ajándékba pár évvel azelőtt. A rajz egy absztrakt virágos színes rajz mely nagyon talált szerintem az ének mondanivalójával. 2019 nyarán videoklipet forgattunk a Bere című számnak. A rendezést és filmezést David Bahnă intézte, a szerepekben Alex Barbu színész, Popa Diana és jómagam vagyunk. A helyszínt jó barátom Gábor Imre (Imi) biztosította. Ez az akkor még működő Pilvax melletti általa vezetett Taqueria Mexicana volt. Szuper helyszín volt lebonyolítani a filmezéseket. Elég sok megbeszélőm és találkám volt Daviddal míg eldöntöttük a klipp végső formáját és mondanivalójának a felépítését. A filmezések két nap alatt bonyolódtak le. Mindkét nap dél 12-ig be kellett fejezzük, hogy a vendéglő tudjon megnyílni a vendégeknek. Szombaton reggel 9-től filmeztünk, én aztán lementem Bukarestbe zenélni a Ză Band-el. Alvásra nem jutott idő hisz hajnalig zenéltünk és reggel 8 körül értem vissza Brassóba. Szerencsére külön sofőrös mikrobusz volt bérelve, így pihenhettem az úton egy keveset. Vasárnap folytattuk a filmezést. Elég fáradt voltam, de örültem, hogy mozognak a dolgok. 12 előtt már készen voltunk és jöhetett a várva várt pihenő. A vágás elég hamar meg lett és pár nap gondolkodás, javítgatás és tanakodás után a végső változathoz jutottunk. Ezt is a Youtube csatornámon adtam ki és Soundcardként is megjelent. A grafika egy fénykép volt a főszereplővel, ahogyan sörök között ül, bágyadtan, napszemüvegesen. A klipp az alkohol különböző hatásairól szól és arról, hogy milyen könnyen rabjává eshet az ember, ha nem figyel magára. A klip sikeres volt, elég sok ember reagált és ez bátorságot adott, hogy más számoknak is készítsek klipet. Visszatérve a Fine Sounds csoporthoz, alapító Mihnea és Ana Tencariu, Bogdan Ioniță, Cosmin Haraga. Rendezvényeik (Soundcard kiadások, jam-sessionok) arra voltak jók, hogy új emberekkel ismerkedjek meg. Új zenészeket és grafikusokat ismertem meg. Így kerültem a Koolab Design Studio tagjait megismerni. Cătălin és Dragoș két profi grafikus akik hamar belementek abba, hogy az első lemezem grafikáját elkészítsék, sőt, sikerült megegyezünk abban is, hogy egy különleges formátumú tokot tervezzenek ki és gyártsanak le a cd-nek. A beszélgetések már a Bere megjelenése előtt elkezdődtek, de sok időbe telt ameddig eldöntöttem, hogy végül, hogy és mint csinálom a dolgokat. Visszatérve az év elejére, egy adott pillanatban összeültünk Cipa-val és Ákossal, hogy beszéljük meg, hogy hogy működünk ezután. A srácok belementek abba, hogy a F.A.N. anyagot összetegyem a saját számaimmal és a Watzzy név alatt adjam ki, csak írjam ki és említsem meg az ők részvételüket is. Megbeszéltük azt is, hogy amennyiben tudnak, és engedi az idejük segítenek felvételekben és koncertekben is. Örvendtem ennek és éreztem, hogy tényleg jó emberek vesznek körül. Az első koncert a TAM TAM fesztivál megnyitóján volt július 20-án. A Kapu utcán elhelyezett színpadon zenéltünk. Nagyon meleg volt, a nap erősen sütött és az emberek megbújtak a házak árnyékába. Attól függetlenül a koncert jól ment, az emberek buliztak és mi is jól éreztük magunkat, habár bevallom, izgultam hisz rég léptünk fel ebben a formációban ezekkel a számokkal. A nyár zenéléssel telt el. A legtöbb zenélés a Ză Band-el volt és a Die Bürzenland Party Band felkérésére visszatértem és velük is felléptem egy párszor, míg az új gitárosuk megszokta a repertoárt. Időnként a Taxi együttesnek is mentem technikuskodni. 2019 novemberében a Bulz Brotherz zenekarral tartottunk közös koncertet a brassói Rockstadt klubban. Számomra ez csúcs volt, mert több év után visszatérhettem zenélni abba a klubba, amelyben oly sokszor otthon éreztem magam a színpadon. Attól eltekintve, hogy a klub helyszíne és berendezése megváltozott, az emberek által létrehozott hangulat mindig energia dús volt. Most egy sokkal nagyobb helységet kellett megtöltenünk. Időben elkezdtük a reklámozást. Mindkét együttes részt vett aktívan a szervezésben. A Fine Sounds is nagy segítséggel jött (a Fine Sounds alapító tagjai zenélnek a Bulz Brotherz együttesben is). A koncert előtt sikerült beszerveznem egy 10 napos vakációt magamnak. Hamburgba látogattam meg Thomast, régi haveromat és volt együttes társamat a Gadjo Caffe-ből. Sok idő után ez volt az első igazi vakációm. Voltunk múzeumokban, várost nézni, hamburgert enni és koncertekre is eljártunk. Ez a 10 nap pont jól feltöltött a Watzzy koncertre, ami közeledett. Míg Hamburgban voltam, felhívott Jancsi haverom, hogy egy híres angol blues szájmuzsikás Brassóban van látogatóban és, hogy szeretne helyi zenészekkel találkozni és zenélni. Megígértem, hogy találkozunk mikor haza érek. A találkozás a Rockstadt-i koncert napján volt. Reggel találkoztunk és egyet kávéztunk. Fél órás beszélgetés után mondtam neki, hogy jöjjön és lépjen fel velem egy pár szám erejéig. Elfogadta a meghívást és délután már a hangpróbán jelen volt és ott már érződött, hogy jó bulit fogunk csapni. Igen ám, de itt elkövettem egy elég nagy hibát. Már a nyár óta észrevettem magamon, hogy picit sokat iszok. Az igazság az, hogy zenélésekkor nem ittam, viszont az azelőtti napon, általában elfogyasztottam néhány pohár töményt. A baj igazából sokkal mélyebben volt. Úgy éreztem nem vagyok elég jó, nem vagyok képes többet nyújtani. Elkezdtem izgulni s az magával hozta, hogy a fellépés előtt már szédültem és inogtam. A Rockstadt úgy amennyire megtelt és a Bulz Brotherz szuper koncertet tartott bemelegítve a népet. Számba véve azt, hogy egy csütörtöki nap volt, elég nagy volt az érdeklődés és elég sok ember jött a koncertre. A mi koncertünk is jó volt. Sok energia, jó buli és az emberek is táncoltak. Én elfelejtettem egy pár szám szövegét, de rögtönöztem. A buli akkor robbant ki igazán amikor Giles Robson szájmuzsikás fellépett és elénekelte velünk a Crossroads című dalt. A koncert végén még egy blues/rock ‘n’ roll jam-re visszajött és olyan pillanataink is voltak, hogy én hegedűvel, ő a szájmuzsikával dobtuk egymásnak át a szólókat. Életem egyik legjobb zenei élménye volt, csak abban a pillanatban nehezen tudtam értékelni. A konstans elégedetlenség és lelki bizonytalanság valahogy távol tartott attól, hogy igazából tudjak örvendeni ennek az eseménynek. De a publikumnak tetszett. Az ismerőseim megdicsértek, az interneten az emberek képeket és videókat osztottak meg a koncertről. Ez talán az, ami igazán számít egy művésznek, hogy művészetével nyissa meg az emberek lelkét külön fajta érzelmek és ezek kifejezése fele. A koncert közben a színpad hátsó részére Dena, brassói festőművész festménye, Square Love, volt kivetítve. Ismét úgy éreztem magam mint 2015-ben. Fáradtnak és legyőzöttnek. Egyszerűen túl sok elvárást csatoltam a tevékenységeimhez. Mind több és több alkoholt fogyasztottam, hogy vegyem el a figyelmem az igazi lelki problémáimtól. Egy adott pontban ezt észrevettem és mind próbáltam fékezni magam. Sikerült egy darabig. Decemberben még tartottam két koncertet. Kigondoltam egy újabb koncert variánst. Alexu and the Voices Inside-tól inspirálódva, átírtam az énekeket úgy, hogy egyedül is tudjam előadni őket kisebb, intimebb helyeken. Így jött létre a #singurcuc projekt. A hangsúly a balladákon és az akusztikus számokon volt, mint a Short Song, Purple Flashlight, Your Eyes, de sikerült a Bere, Tare és Lean on Me Now számokat is átdolgozni úgy, hogy a közönség énekeljen, vagy tapsoljon velem. Egy szóló interaktív műsort sikerült összehoznom, viccekkel a számok között vagy éppen közben. Decemberben két ilyen koncertre került sor. Egy volt az Ora 0 galériában, a másik egy cég karácsonyi összejövetelén. Az Ora 0-ban az tetszett nagyon, hogy sok helyi művész által készített festmény van kiállítva. A hely kicsi, intim és retrósan van berendezve. Itt kezdtem érdeklődni mind jobban és jobban a festmények és a festők iránt. Tetszett, hogy mennyire szépen ki tudnak fejezni bonyolult érzelmeket ezek az emberek és, sok festményben magamat is megtaláltam. Egy páran személyesen is eljöttek a koncertre, így el is beszélgethettem velük. A koncert jól sikerült. Kevés ember, mert kevés ember fért el, de ennek én örvendtem, mert már elég rég akartam egy nyugis, intimebb koncertet. A közönség együtt énekelt velem és így jól elszórakoztunk. Nagyon jól éreztem magam és kezdtem a magabiztosságomat ismét megtalálni. A probléma ismét az volt, hogy már zenélés előtt elkezdtem inni. De lassacskán kezdtem érezni, hogy hol a baj, mégis, még messze volt a javulás. A koncerten fellépett velem Gheorghilaș Brigi (Bajka, a Ză Band énekese) akivel ketten írtunk egy számot és én szerettem volna vele ezt bemutatni a kis közönségnek. A fényképeket pedig Tamási Zoltán barátom és volt osztálytársam készítette (az Ora 0-ban és a Rockstadtban is, a Rockstadtban a helység fényképésze Ioan Poroșnicu is készített sok szép képet). Ugyancsak 2019 decemberében kiadtam online formátumban (Spotify, Deezer, Apple Music és más ezekhez hasonló platformokon) a Pamela című albumot. A Koolab Design Studio egy fantasztikus grafikát készített és azt használva jelentettem meg. Az albumon keverve vannak a F.A.N. számok, amiknek a felvételén 2015 óta dolgoztunk és egy pár saját dal mely a soundcardokon is megjelent. A fizikai formátum megjelenését (cd, soundcard) tavaszra terveztük melyet koncertekkel szerettünk volna megünnepelni. Ez a két koncert után a szilveszteri zenélésre kezdtünk próbálni a Ză Band-el. Ismét nehéz újévi zenélés várt ránk, de sikerült minden nehézség és fáradtság ellenére végig vigyük és sikeresen lebonyolítsuk, úgy, hogy a közönség végig táncoljon és bulizzon, úgy ahogy ezt szilveszterkor kell. A 2019 és 2020-as szilveszteri zenélések a Sergiana Centerben zajlottak. Itt az volt az érdekes, hogy öt teremben kellett zenéljünk külön programokat. Mindegyik teremben volt egy házigazda zenekar, mi meg sétáltunk felszerelésünk egy részével egyik teremből a másikba és 45 perces funk, könnyűzene és rock programot játszodtunk. A program energikus és modern volt, helyenként gitár szólókkal. Mondhatjuk, hogy egy igazi koncert élményt hoztunk a bulizó embereknek. Ahhoz hogy a show létrejöhessen egy nappal hamarabb már összeültünk a többi együttessel és a hang és fény technikát szolgáló céggel szerelni, később meg hangpróbáltunk. Ez egy egész napos munka volt, fárasztó, de következő nap mikor elindult a buli, igazi show kerekedett. A fényjátékok bővítették a profi hangzást így igazi koncert és buli hangulat lett. A logisztikát úgy oldottuk meg, hogy minden terembe szereltünk külön dob alapot, basszus és gitár erősítőket és mikrofon és szinti állványokat. Zenélések között pár percünk volt átszáguldani a pincér folyosón a gitárokkal, mikrofonokkal, egyéb hangszerekkel, hogy beszereljünk. Mondhatom, hogy egész profin megoldottuk és a zenélések mind jól mentek. A közönség táncolt és együtt énekelte velünk a híres refréneket. Ez után következett egy pár nap pihenő. Jól is jött a nagy erőfeszítés után, hisz estétől reggelig zenéltünk miután egy egész napot szereltünk. A pár nap szünet után visszamentünk és összeszedtük a felszerelést és visszavittük a próbaterembe. Még egyszer boldog új évet kívántunk egymásnak és beléptünk egy rövid szabadságba. Azért rövid, mert 2020 is eseménydús évnek ígérkezett és el kellett kezdjük a próbákat. 2020 is jól kezdődött, a #singurcuc projekt-el újabb koncertek ígérkeztek Bukarestben a Londophone klubban és Brassóban ismét az Ora 0 galériában. Teljes együttessel pedig a Rockstadt-ba terveztünk lemezbemutató koncertet. A Ză Band-el pedig a zenélés szezon korán kellett volna kezdődjön. Kellett volna, de márciusban bejött a karantén. Lassan de biztosan minden koncert, zenélés, betáblázott rendezvény le lett mondva vagy át lett rakva egy későbbi dátumra. Márciusig sikerült egyet koncerteznem az Ora 0-ban (Brassóban) ahol az Unveiled egyesület része lettem. Az Unveiled egyesület egy internetes oldal mely művészeknek segít a promoválásban, együttműködésben és szervezkedésben. Az Unveiled.ro internetes platformon a művészek kapnak egy profilt, melyet frissíthetnek új adatokkal és információkkal. Ezen a profilon keresztül a közönség adományozhat is a művésznek. Ugyanakkor több interjút meg rendezvényt is szerveztek. Koncerteket a zenészeknek, kiállításokat a festőknek. Az egyesület fő tagjai: Corina Dumitrescu, Cernăuțeanu Georgiana Roxana, Daria Catană, Vlad Șerbănoiu, Getty Tatomir és George Stanciu. Örültem, hogy megismerhettem ezeket az embereket és, hogy ők felvállalták, hogy ezt a segítséget nyújtsák a művészeknek. Az Unveiled bemutatkozó koncert sikeres volt. Ugyanaz az intim hangulat és én mind jobban és jobban bíztam magamban. Következő nap Bukarestbe mentem ahol stúdió felvételeket készítettünk a Ză Band-el. A felvételek utáni nap ugyancsak Bukarestben, a Londophone klubban zenéltem csak egyedül. Ismét kis hely, kevés ember, de nagyon jó hangulat. Az emberek együtt énekeltek és tapsoltak velem. Egy pár szám erejéig Marius Crețu cajon-on kísért. Marius és testvére Cristinel bukaresti hangszergyártók. Cégük neve a Curly Brothers Custom Instruments és profi gitárokat, basszus gitárokat és dobokat gyártanak és javítanak. 2017-ben tőlük vásároltam az egyik gitárom és egy tombolát megnyerve egy cajont is nyertem. A bukaresti koncerten végre megismertem Răzvan Patachi-t. Răzvan a CriticEyez blog-nak a vezetője. Ez a blog koncertekről és albumokról, a Romániai underground mozgalomról tartalmaz cikkeket és kritikákat. Răzvan-on kívül mások is írhatnak a blog-ba. Jómagam 2019-ben több cikket is írtam, például a Brassóban zajló koncertekről, a hamburgi tapasztalataimról és a saját koncertemet is megkritikáztam. Cserében ő irt egy cikket a Pamela lemezről és segített a Londophone-i (Bukarest) koncert megszervezésében. Erről a koncertről is írt egy cikket. Majdnem egy fél év online együttműködés után végre találkoztunk személyesen is. Jól elbeszélgettünk a zene iparról, az undergroundról és persze a művészetekről s a művészekről is.
(B.M.): Mennyiségi felhalmozódás, minőségi ugráshoz vezet. De ez nem működött a koncerteket fenntartó mesterséges szenvedélyek nélkül. Hogyan küzdötted le ezeket?
(W.R.): A karantén idején kijárás tilalom volt. Ezt az időszakot kihasználtam, hogy a szüleimmel, testvéremmel és nagyszüleimmel töltsek több időt. Valahogy jól jött a szünet, mert így időt kaptam arra, hogy önvizsgálatot tartsak. Zenét is írtam és egy pár éneket fel is vettem, de a hangsúly inkább saját magam megismerésén és gyógyításán volt. A cigizést felváltottam szaladással, az alkoholt pedig meditációval. A szaladás egy új hobbym lett és mind többet és többet szaladtam, előbb a ház környékén, aztán a Cenkre, a Pojánába és végül egy pár versenyre is beiratkoztam. A szaladásban megtaláltam önbizalmam, önkontrollom, aktív meditációnak nevezném. Ez mellett Attilával elég gyakran mentünk kutyákat sétáltatni és sportolgatni. Ezeken a találkozásokon sokat filozofáltunk a tapasztalataink és életeink értelméről és céljáról. Ez is egy nagyon jó folyamat volt, amiből sokat tanultam. Másfél hónap otthon ülés után eldöntöttem, hogy kéne valamit mozgassak. Elég igazságtalannak tartottam, hogy sok öreg, meg beteg ember nem járhat ki a házból és nehezen jut ételhez, miközben én köszönöm szépen, jól megvagyok a meleg otthonomban a jó finom étel mellett. Úgy döntöttem beállok egy egyesületbe mely öregek és beteg embereknek beszerez és kiszállít ételt. Az egyesület neve Arc Social és egy fantasztikus kis csapat, mely óriási szeretettel segít a közösségen. Én kétszer egy héten mentem ételt vinni egy csapattárssal. Ez a tapasztalat kinyitotta a szememet ara, hogy mennyi ember van elveszve sorsában. Sok szegény, reményét vesztett emberrel, sok elfelejtett öreggel és még több nagyon okos, de szegénységben nevelkedő gyermekkel ismerkedtem meg. Sok ember csak a segítséget várja, mások túl betegek, hogy segíthessenek magukon. Kicsit kiábrándultam, de aztán a társak segítségével rájöttem, hogy mi ha megteszünk mindent, ami tőlünk függ, akkor máris nagyot segítünk ezeken az embereken, hogy észrevegyék, hogy saját magukon is segíthetnek (egyesek). Az Unveiled felkért, hogy egyet koncertezzek a Facebook oldalamon. A koncertet a lomtáramban tartottam fürdőköpenyben. Ezt azért, mert otthon szeretek lazán ülni és valószínű a közönség is lazán volt otthon.
Nyáron picit fellazult a karantén, így mentem sokat kirándulni és a haverokkal voltunk ismét Giurcuțan és Măguran kiruccanni. Ezen kívül még többet szaladtam és a Zernyesti és Torockói félmaratonokon is részt vettem. A versenyeket be is fejeztem. A nyár folyamán még egy pár koncertet is sikerült tartani. A #singurcuc projekttel voltam, mert csak kisebb rendezvényeket engedtek teraszokon. Így zenéltem egyedül a Rockstadtban és Ákossal (cajon) a Visssualban. Azon kívül a TAM TAM fesztiválon is felléptem. Több vendéglő teraszán zenéltem instrumentális gitár zenét. Jó nyugis hangulat volt. A tapasztalat nagyon érdekes volt, hisz, rég nem zenéltem így. Talán a leg érdekesebb része az egésznek az volt, hogy miközben zenéltem a teraszoknál figyelhettem az embereket, akik ültek és szocializáltak, akik örvendtek a szabadidejüknek, de ugyanakkor a járókelőket is akik vagy valahova siettek, vagy egymásba ölelkezve lassan sétálva élvezték a melegen sütő napot. Mintha az idő meg állt volna és az én gitározásom egy háttér zene lett volna minden egyes jelenlevő életének filmjében. A Ză Band-el ismét jártunk próbára, dolgoztunk új ötleteken. Nem adtuk fel. Nyáron sok új emberrel ismerkedtem meg és több régi haverommal is újra felvettem a kapcsolatot. Így elég sokat kirándultam és szocializáltam. Sokat voltam Plaiul Foii-n, Zernyesten, voltam a Bucegi hegységben is és a Fogarasiban is túráztunk egy nagyot, nyugodni pedig a Visssual teraszára mentem ahol sok emberrel cseveghettem, és beszélhettem mindenféle témákról. Én még egy pár zenélést felvállaltam. Ákossal mentem, nyugis, akusztikus teraszos zenéléseket vállaltunk. A saját számainkat zenéltük, most már egész jól éreztem magamat és örültem mindennek, amim van. Élveztem a pillanatot s így a koncertjeim is élvezetesebbek lettek. Az Unveiled egyesület által felléptem Ákossal az Aiurea-n Parc Szórakozó helyen (óriás tengerparti terasz utánzat) és végül a Mediterra vendéglőben is volt egy fellépésünk.
Ugyancsak ősszel még egyszer elmentem a haverokkal egy vakációra Giurcuța-ra. A nyár folyamán a Koolab Stúdióval is folytattam a beszélgetéseket. A karantén ideje alatt szünetelő cd projektet újra indítottuk és most már lassan de biztosan mentünk egy végső forma fele. Pamela úton volt. 2020-ban még voltam a Tusnádi Gastro Blues Fest-en nézőként, de sikerült az esti jam-re felmenjek a színpadra és egyet jam sessionozzak a fellépőkkel. A szervező meg is hívott a 2021-es eseményre. A fesztiválon megismertem egy pár jó zenészt, akik közül az egyikkel, Horațiu Silași basszusgitárossal, egy rövid videó gyanánt együtt is működtünk. A Visssual teraszán a Fine Sounds ismét jam session-t szervezett. Ez alkalommal is több zenész gyűlt össze és egész jó hangulatot teremtettünk az improvizálásunkkal. Itt Mihai Marin szintist ismertem meg aki ugyancsak a rövid videós projektben szerepelt. Ugyancsak 2020-ban kiadtam az Instagram oldalamra egy pár 1 perces jam videót. A projekt célja az, hogy egy zenész otthon felvesz egy 1 perces ötletet, aztán tovább küldi egy másik zenésznek aki a saját ötleteivel bővíti és aztán ismét tovább küldi és így tovább. Ennek az lett az eredménye, hogy sikerült több stílust összekeverni. Így a funk a rap, a hip-hop, a rock a jazz és az elektronikus zene mind találkozott ezekben a rövid imprókban. De nem csak a zene stílusok, hanem különböző zenéket zenélő zenészek is egy percig egy számba kerültek. Így Sütő Ákos és Vlad Isac dobolása és jómagam gitározása, basszusgitározása és szintetizátorozása mellé került Shelu rappelése, Bartie dallamos hangja, Barabás Tamás és Horațiu Silași basszusgitározása, valamint Mihai Nedea és Mihai Marin szintizése. Florin Mușat hangmérnök barátom segített a videók vágásával. Csak 6 ilyen videót sikerült kiadni. A hosszadalmas procedura véget álltunk meg, de remélem ezt a projektet hamarosan újra kezdhetjük. Év vége fele pedig egy régebb elindított, de megszakított projekten kezdtünk ismét dolgozni. Ez a zenei utazás arról szólt, hogy Kónya (drum and bass dj) által rakott zenére improvizálok gitárral. Egy pár élő adást is tartottunk a Facebook-n és ezek sikeresek voltak. A közönség örömmel fogadta az új zenei kombót. Sajnos élőben csak zárt körben léphettünk fel, de várjuk, hogy hamarosan lehessen bulikat szervezni ahol a közönséget megtáncoltathassuk. 2021-ben sok minden elindult. Elsőként a Pamela cd megjelenésére került sor. A sok halasztgatás és munkálkodás után végre meg lett az első cd. Melléje a 2014-ben felvett és videóban kiadott F.A.N. anyagot is kiadtam cd-n F.A.N. Sessions név alatt. A cd-k mellé posztereket és matricákat is készítettünk. A Pamela cd végső formájának létrehozásában a Koolab Design Studio mellett a Fine Sounds tagjai, Mihnea és Ana is segítettek, akikkel egy pár estét eltöltöttünk a borítók hajtogatásával és ragasztgatásával. A cd-k megírását és nyomtatását Cristi-nek köszönöm, aki úgy döntött inkább titokban marad az identitása. Ez is egy érdekes és tanulságos folyamat volt. Az év eleje még hozott magával egy érdekes ötletet. Az egyik ismerősöm látta a Kónyával előadott drum and bass Facebook live-t a próbateremből és felajánlotta, hogy a vendéglő/bicikli javító műhelyében is tartsunk egy Facebook live-ot. A helyet Fixelli-nek hívják és két részre van osztva. Az egyik része bicikli javitó műhely és a másik fele a Simone nevű vendéglő. A live a Fixelli Facebook oldaláról ment és a nézők reakciója pozitív volt. Adriannak, a tulajdonosnak jött egy ötlete, hogy minden héten tartsunk ilyen on-line koncerteket a vendéglőjében. Egy ideig segítettem a rendezvények szervezésében. Különböző helyi együtteseket és dj-et szerveztem be, így egy jó pár koncertet sikerült megtartani. Végül felléptem én is az együttesemmel. Ez egy nagyon felfrissítő tapasztalat volt, hisz rég nem koncerteztem teljes együttessel. Ákos és Ciprian mellé beiktattam Mihai Nedea szintist is, aki mondhatom, hogy a puzzle hiányzó darabja volt. Egy pár próba után készen álltunk és megtartottuk a bulit. Attól eltekintve, hogy a teremben egy pár embert és két kamerát kivéve nem volt néző, az interneten az emberek összegyűltek és a visszajelzések alapján egész jól szórakoztak. Mi is egy jót bulizunk, beleéltük magunkat és jól esett, hogy végre zenélhetünk egyet. Révén, hogy sok mindennel foglalkoztam és úgy éreztem, hogy nem tudok kellő képen foglalkozni ezekkel a rendezvényekkel, kiléptem a szervezkedésből. A tulajdonos is úgy döntött, hogy egy ideig a koncerteket szünetelteti.
(B.M.): Zenészi tapasztalatodat több szinten próbáltad hasznosítani. Valamikor a Szabad Európa Rádió Cseke László és Cornel Chiriac műsorain keresztül generációk kaptak zenei nevelést. Gondoltál-e egy ilyen lehetőségre?
(W.R,): Közben két álmom teljesedett. Az egyik álmom az volt, hogy legyen egy rádiós műsorom. Ez az álmom akkor teljesedett, mikor Kökösi Attila felhívott, hogy Brassóban indul egy rádió és keresnek önkénteseket, akik vállalnának műsorvezetést. Így jött létre a minden hétfő este hét órától tartott Emberek cím alatt futó műsor. A rádió neve Korona Rádió, a Barcaság Hangja. Műsoromba pedig olyan embereket hívok, akik az általuk szerzett élettapasztalatokról beszélgetnek. A zene is a meghívott kedvencei közül van válogatva. A második álmom az volt, hogy foci meccseket bemondhassak. A SR Brașov csapat minden hazai meccsét a csapat Facebook oldalán közvetítik. Felkerestem és beszéltem az evvel felelős emberekkel és így időnként mehetek a fő bemondónak besegíteni. Eddig ennyi gyűlt össze.
(B.M.): Egy profi zenésznek milyen zene tetszik, és hogyan tölti a szabadidejét? Zenén kívül mivel foglalkozik, akár hobby szinten?
(W.R.): A szabadidős aktivitásaim között sok minden van. Egyik fő ilyen aktivitásom a koncertre járás. Ez mindig felszabadít és mindig egy inspiráló tapasztalat. Szeretem a rock és metál koncerteket, a jazz és blues zene is közel áll hozzám, de az elektronikus zenével is jó barát vagyok. A klasszikus és népzenét is szeretem hallgatni,és megtapasztalni, de ugyanakkor időnként egy modern zenés buli is elmegy. A hip-hop és rap zenéket is kedvelem. Igazából, számomra a jó zene az a zene mely szívvel és lélekkel van írva és játszódva. Lehet az akármilyen stílus, a lényeg, hogy legyen élet benne, őszinte élet. Egy más szabadidős aktivitásom a jégkorongozás. A Kronstadt Pub Boys amatőr hoki csapat tagja vagyok már egy pár éve. Több turnén is voltam velük, Bukarestben, Udvarhelyen és Szentgyörgyön is. Focizni is szeretek, és nézni is szeretem a focit. Egy időben focistás matricákat is gyűjtöttem. Nyáron görkorcsolyázni és kirándulni szoktam. Ezen kívül, egy éve körülbelül szaladok is. 2020-ban 3 versenyen is voltam. Szaladtam Zernyesten és Torockón hegyi félmaratont. Szeretem a dolgokat megfigyelni és szeretem érezni az életet mindenben ami körülöttem történik, ezért lettem művész. Talán a legfontosabb szabadidős aktivitásom a gitározás és komponálás, hisz így hozom létre a zenét, így fejezem ki az érzelmeket és így taníthatom magam és a hallgatóimat. Ezen kívül szeretek hangosan énekelni és haverjaimmal szórakozni. A fentiekben inkább a zenei világomat tártam fel. Párhuzamosan ezzel a világgal öt évig egy más világban is éltem. Persze, hogy ez mind a fejemben volt, de a különbséget megtettem a két világ között. 2009 és 2014 között a Transilvania egyetem nyelvészeti karának hallgatója voltam. 2009 és 2012 között az Amerikai Tanulmányok szakon tanultam, a mesterit pedig 2012 és 2014 között a Kulturális Kommunikáció és Angol Nyelvészet szakon végeztem. Azért nevezem ezt egy párhuzamos világnak, mert nagyon kevés köze volt a zenéhez, inkább a személyiségemet és kommunikációs képességemet fejlesztettem az egyetem segítségével. Sok projektben vettem részt és nagyon sokat tanultam a kultúráról, mint fogalom, mint fontosság. Ugyanakkor az angol nyelv sok titkát is elsajátítottam. Három sikerem volt az egyetemi évek során. Az első 2010 májusában volt, amikor sikerült első helyet nyerjek az egyetem keretén belül megszervezett tudományos diákköri konferencián. A dolgozatom témája a Blackfoot indiánok élete volt. 2011 áprilisában a Brassói Henri Coandă Légierő Akadémia által megszervezett diák konferencián (AFASTUD) a 3. helyet nyertem. A dolgozatom a helikopterek háborúban való szerepéről szólt. Az előadás nagyon érdekes volt, mert sok külföldi résztvevő is volt. A résztvevők nagy része hadi akadémiákról jött. Számomra ez egy nagyon érdekes tapasztalat volt. 2012-ben ismét részt vettem a Légierő Akadémia konferenciáján. Ezzel az alkalommal meghívtam volt osztálytársamat, Tamási Zoltánt, hogy segítsen a dolgozat gyakorlati részének elkészítésében. Zoli az informatika egyetem hallgatója volt. Dolgozatunk a szuper nehéz tankok használhatóságáról szólt. Harmadik helyet nyertünk, ami ismét nagy sikernek számított. A díjjak kiosztása után mentem koncertezni Câmpulung Muscelre. A dolgozatokat Dr. Oana Pîrnuță tanárnő felügyeletével és segítségével írtuk. Az államvizsga dolgozatomat is Pîrnuță tanárnő felügyelte. Ez George Gershwin zenéjének az amerikai kultúrára való hatásáról szólt. Így sikerült összekötnöm a zenét a kulturális tanulmányokkal és az egyetemen tanultakkal. A mesterire nem tudtam már annyira koncentrálni a sok munka miatt. Az igazság az, hogy nem éreztem közel magamat a tantárgyakhoz. Sok fordítást és kutatást tanultunk. Nekem ezek a tantárgyak nem jöttek annyira be, de ettől függetlenül jó eredményekkel sikerült végeznem. A disszertációmat Dr. Andreea Nechifor felügyelte. A dolgozat a Székelyek Nagy Menetelésének a sajtóban való megjelenítéséről szólt, azaz, hogyan tükrözték a különböző sajtó és média entitások ezt az eseményt. A statisztikák alapját a különböző lingvisztikai vonások elemzése jelentette. A gyakorlati részben nagy segítséggel volt Michael Sturdza csoporttársam is. Az egyetemi éveim során volt alkalmam Dr. Gabriela Cusen tanárnő által magyar nyelvet is tanítani pár hónapig. Ezt az egyetem keretén belül működő modern nyelvtanulási intézmény keretén belül tettem. Érdekes tapasztalat volt. Nagy része a diákoknak vegyes házasságban élő emberek voltak, akik párjuk nyelvét el akarták sajátítani. Nehéz, de szórakoztató tapasztalat volt, így sok mindent tanultam a tanításról.
(B.M.): Mit üzensz első sorban a brassói, de tágabb értelemben az erdélyi fiataloknak, zenekedvelőknek?
(W.R.): A zene a rezgések harmóniájáról szól. Ugyanolyan kulcsfontosságú int az étel, vagy a levegő. Zene nélkül az ember elméje elsötétül, a lelke pedig elbújik. Azt üzennem, hogy ne csak hallgassák és táncoljanak a zenére, hanem figyeljenek a mondanivalóra is és próbálják nem értelmezni, hanem inkább átérezni ezt. Azoknak, akik zenélnek, pedig azt üzenem, hogy találják meg saját kifejezésmódjukat es műveljék a zenét minél magasabb szinteken, mert lélekformáló ereje, és hatása van.
KÖVESS MINKET!