Megalakult a Brassói Vándorszínház

                                                                                                                          Írta: Béres Vivien Beatrix                                                                                                                                                                                                                                            

 

A 2022-es Brassói Magyar Színházfesztiválon lépett fel az Ultima Sacra társulat, amely egyben a Brassói Vándorszínház – Az Összetartozás Színháza létrejöttének nyitánya is volt.

Az együttes Hazám felől – Hazám felé előadásának fő gondolata egy olyan országrész visszacsatolása volt, amelyet a II. világháborúban kaptak vissza. A történet egy szavaló katonáról szól, aki fél elhagyni az otthonát. Háború van, a bevonulásakor szerelmes lesz, megházasodik és gyermeke is fogan. A század viszont tovább megy, a hős hadifogságba kerül, a feleségének pedig menekülnie kell. Megmaradnak-e magyarnak? Újrakezdhetik-e az életüket a hadifogság után? Beszélhetnek-e az anyanyelvükön szabadon? Ezeket a kérdéseket szavalja és zenéli el Szőke Tímea, Szepesi Richárd és Miks-Rédai Csaba. A Vándorszínház ötletének megvalósításáról és az együttessel kialakult kapcsolatáról beszélgettem Kökösi Attilával, illetve az Ultima Sacra tagjait kérdeztem, hogyan élték meg az erdélyi turnéjukat.

 

 

Béres Vivien Beatrix: Hogy ismerted meg az Ultima Sacra együttest, hol találkoztatok egymással?

 

Kökösi Attila: 2018-ban szerveztem két Vazul Vére akusztikus koncertet Erdélyben, Brassóban és Sepsikőröspatakon és akkor ismertem meg Szepesi Ricsit. A sepsikőröspataki sportcsarnokban figyeltem fel rá, még mielőtt kiment a színpadra. A fellépés előtt összegyűjtötte a csapatot és egy motiváló a maga nemében megható beszédet tartott, lelkesen bíztatta a többieket és kihangsúlyozta, hogy ott akkor, azon az estén küldetésük van. Utána mikor a Rendületlenült szerveztem, felkértem Ricsit, hogy jöjjön el Brassóba és vegyen ő is részt benne, hozzon magával három dalt. Ő hozta a megnyitó dalt, a Végső szimfóniát, a Légy önmagad című dalt és a címadót, a Rendületlenült. Akkor így kialakult köztünk egy barátság. Két éve terveztünk egy tizenegy állomásos akusztikus templom-koncert turnét neki és Tímeának, ami nem jött össze a vírushelyzet miatt. Tologattuk az időpontot, amíg végül megállapodtunk az idénre, június 4-re. Hogy az Ultima Sacra megalakult és ilyen formát öltött, ez teljes mértékben Tímea, Ricsi és Csaba ötlete volt. Tímea és Ricsi énekel és hangszeren játszik, Csaba pedig a hangmérnök és a saját verseit szavalja.

 

(B.V.B.): Tehát aközben alakult meg az együttes?

 

(K.A.): Igen, igazából amikor elhívtam Ricsit, ő szólt, hogy Tímeával közösen jönne, hogy változatosabb legyen. Végül összeboronálták magukat Csabival, aki jött a verseivel és akkor így kialakult a zenekar. Közben Ricsinek és Tímeának tavaly decemberben volt egy akusztikus koncertje, amit a brassói Korona Rádióban, Csaba stúdiójából közvetítettünk.

 

(B.V.B.): Mikor jött a gondolat, hogy turnét szervezzél?

 

(K.A.): Az első turnét, június 4-e körül alakítottuk ki. 2018-ban sikerült megszerveznem Brassóban az I. Brassó Megyei Magyar Ifjak Napját a Nemzeti Összetartozás jegyében. Meghívottunk az Atilla Fiai Társulat volt, a színpad előtt összeállítottunk az István, a király rockopera dalaira egy harmincperces táncos műsort. 2019-ben a II. Brassó Megyei Magyar Ifjak napja keretében, Vadkerti Imre nagymértékű hozzájárulásával színre vittük a Rendületlenül zenés-történelmi játékot, 2020-ban lezárták az országot, pedig akkor a MAGÍR közösséggel szervezni akartunk egy önismereti tábort. 2021-ben egy rádiómaratont szerveztünk a Korona Rádióban, az idén a IV. Brassó Megyei Magyar Ifjak Napja alkalmából pedig hat helyszínre mentünk el az Ultima Sacra együttessel. A hét település közül, öt Brassó megyében volt, kettő pedig Kovászna megyében. Mindezt a Nemzeti Összetartozás jegyében!

 

(B.V.B.): Hogy fogadta a közönség az együttest?

 

(K.A.): Ricsiék nagyon izgatottan várták, Csabának ez volt az első fellépése sorozata közönség előtt. Amikor Sepsikőröspatakon lejárt a műsor, ahogy az Istenember című dalnak lejártak az utolsó akkordjai, egy olyan tapsvihar jött a közönség részéről, hogy mindenki meghatódott. Tehát, a közönség nagyon jól fogadta őket, megvolt a rájátszás is, jött a két himnusz, az emberek pedig nem akartak kimenni a templomból. Nagy sikerük volt. Datkon is jól fogadták, ott is nagy tapsviharral és megható hangulattal zárták a koncertet. A visszajelzések is érdekesek voltak, az emberek megerősítettek abban, hogy az, amit mi akkor megszerveztünk nagyon is kellett a közönségnek.

 

(B.V.B.): Akkor elmondható, hogy szükség van a kisebb falvakban is kulturális eseményekre és koncertekre?

 

(K.A.): Igen, mert a Barcaságban a legtöbben csak Brassóra koncentrálnak. Házigazdáink, barátaim, akik segítenek a koncertek megszervezésében, támogatnak és jó ötletnek tartják, hogy zenekarokat, énekeseket hozok el a megyébe, Brassó környező falvaiba. Mindez nagyon sokat jelent az ott élő magyarságnak.

 

(B.V.B.): Tehát, a kis közösségek is igénylik a kultúrát, a szórakozást.

 

(K.A.): Igénylik, így van. Ricsiékkel is egy nagyon pozitív kapcsolat alakult ki, egy amolyan adok-kapok viszony a közönség és az előadók között. Az alsórákosi koncerten több, mint 250-en voltak a templomban. Nyilvánvaló, hogy az, amit a zenekar képvisel valóban lélekből jön. Látszik, hogy hisznek abban, amit csinálnak. Most, hogy meglett a háttérvetítés, így még érdekesebbé tettük az előadást.

 

(B.V.B.): Felsorolnád milyen helyszíneken volt koncertetek most októberben?

 

(K.A.): Négy helyszín volt: Bölön, Brassó, Csíkszereda és Bukarest. Az elsőhöz hasonlóan most is jó volt a fogadtatás, Bukarestben jöttek el kevesebben, de akik ott voltak, mind meghatódtak.

 

(B.V.B.): Még terveztek előadásokat Székelyföldön, Barcaságban?

 

(K.A.): Igen, persze. Jövő márciusban visszajövünk egy teljesen új műsorral. Ha minden terveink szerint alakul június 4-én Bölönben lesz egy Hazám felől – Hazám felé előadás, illetve más zenekarok is csatlakoznak majd az eseményhez. A munka nem áll meg, továbbra is készülünk a fellépésekre, hiszen nagy terveink vannak. Felvidékről is jött meghívás jövő februárra.

 

(B.V.B.): Honnan jött a Vándorszínház ötlete? Mi volt az előzménye a megalakulásának?

 

(K.A.): Számomra, mint mindenkinek gondolom, fontos, hogy véghez vigyem a saját ars poeticámat, a küldetésemet. Nemzetben gondolkodom, hiszem és vallom, hogy csak együtt sikerülhet gyarapodnunk, erősödnünk lélekben, alkotó-teremtő gondolkodásban. El akartam hozni Brassóba és a megyébe a léleképítő, a magyar közösségeket összekovácsoló zenei alkotásokat. A Kárpát-medence történelmi régióiból olyan előadókkal sikerült együtt dolgoznom, akik szakmaiságukon túl, megkérdőjelezhetetlen magyarságtudattal rendelkeznek. A szerencse úgy hozta, hogy többségük fellépett több színházi előadásban is. Mint pl. Vadkerti Imre, Rudán Joe, Kalapács József, Varga Miklós, Fehér Nóra, Szepesi Richárd, Szabó Előd, Vörösmarti Imre, Ferenci Attila és még sorolhatnám a barátaim nevét, akik rockoperákban, musicalekben énekelnek, színdarabokban játszanak. Ráadásul Ricsi és Előd nem csak előadó, hanem zenés színdarabokat is ír. Azt mondtam magamnak, hogy itt az ideje, hogy szintet lépjünk… Gyertek alapítsunk egy vándorszínházat! A cél, hogy a brassói műkedvelőket, a brassói születésű, de más városokban élő színészeket, operett- és operaénekeseket társítsuk az említett és más előadókkal. Hozzunk létre közös produkciókat. Ekképpen született a Rendületlenül is, ami egy előszele volt a Brassói Vándorszínháznak. Tegyük mindezt az összetartozás szellemiségében! A Vándorszínháznak van még egy fontos küldetése. Az a helyzet, hogy mi Brassóban kultúrát fogyasztunk, nagyon sok pénz megy ki a kezünkből, a kereskedelmi mérlegünk negatív. Együtteseket hívunk Brassóba, színházi előadásokat szervezünk, kifizetjük a fellépések tiszteletdíját, megtörténik a nézői átélés és aztán annyiban maradunk. A Vándorszínház célja, hogy mi vigyünk ki előadásokat a Kárpát-medencébe, Teremtők legyünk!  Valamilyen úton-módon mutassuk meg magunkat a nagyvilágnak, gyarapodjunk tudásban, lélekben és anyagiakban.

 

(B.V.B.): Rátérve az Ultima Sacra háttérvetítésére, illetve a fiatal nemzedékre, gratulálni szeretnék, hiszen nagyon ügyesek voltak a felvételeken szereplő színészek, táncosok is! Kik vettek részt a vetítés megalkotásában?

 

(K.A.): A lány szerepében, a brassói Brok Bernadette-et láthatjuk, aki a Grimasz színjátszócsoportban, Bálint Ferenc keze alatt nevelkedett. Ő hozta a marosvásárhelyi Tompa Ferencet, aki meg a fiút játszotta. A táncosok Bódi Szidónia és Szász Gellérd Ürmösről, ők már régi kollégák, hiszen felléptek a Rendületlenülben is. Gellérd és Szidónia szerint: „jó érzés volt valamit tenni a magyarság és a hazaszeretet érdekében!” A tánctanáruk az ürmösi Mihály Edit volt.

 

(B.V.B.): A felvételek mellett, kiemelkedőek voltak a beillesztett fotógráfiák is. Kinek a képei jelentek meg?

 

(K.A.): A fotók Csiki Edmond és Magdó István négyfalusi fotóművész alkotásai, de közreműködött Kelemen Árpád szárazajtai református lelkész, Demeter Zoltán Barótról és Benkő Levente Kolozsvárról, aki könyvet írt a szárazajtai vérengzésről, az áldozatokról megjelent képeket ő küldte el nekünk. A fotókat és a filmrészleteket az “örök” Csiki Edmond szerkesztette, nagyon sok munkája volt benne. Edy a produkció egyik kulcsembere! A háttérvetítés megszerkesztése lényegében úgy történt, hogy Csaba elküldte “timekódolva” a zenei alapokat, Edyvel ketten elmentünk Marosvásárhelyre, a Bogáti erdőbe, Homoród völgyébe a te ötleteid alapján filmezni. A drónfelvételeket a brassói Kispojánában Csiki Raymond és David Mihăilescu készítette. Ezek után megmutatkozott Edy zsenialitása, ő rakta össze az egészet! Ez egy szépen sikerült közös munka volt.

 

(B.V.B.): Mindenkinek megvolt a maga kis szerepe és így vált egy egésszé.

 

(K.A.): Így van, emiatt lett sikeres. Egy másik alappillére a sikernek abban állt, hogy kellő alázattal, a kitűzött cél teljesítésével foglalkoztunk, nem egymással.

 

(B.V.B.): Ha már így kikacsingattatok Csíkszeredára, tervben van-e, hogy esetleg Székelyföldön belül Sóvidékre is eljöjjön a Vándorszínház?

 

(K.A.): Bárhova szívesen elmegyünk, ha lesz egy helyi vezető, aki elvállalja a szervezést és biztosítja a fellépés tiszteletdíját. Hiszen nagyon sok munka van ebben, az előadók pedig messziről érkeznek. Hogyha kerül olyan vezető, aki komoly és szeretettel vár minket, bárhova elmegyünk.

 

(B.V.B.): Hogyan alakult meg az Ultima Sacra? Hogy találtatok egymásra? Miért éppen ez lett az együttesetek neve?

 

Szepesi Richárd: Az együttes igazából úgy alakult meg, hogy Csabival mi már gyakorlatilag 31 éve barátok vagyunk és mondhatom, hogy együtt kezdtük el ezt az egészet, Timivel 6 éve muzsikálunk együtt.

 

Miks-Rédai Csaba: Ideális volt ez a formáció mindhármunknak, hiszen Timi, Ricsosz és én is hozzá tudtam adni azt, amiben igazán jók vagyunk.

 

(Sz.R.): Az, hogy miért lett az együttes neve, az egy nagyon érdekes dolog. Tulajdonképpen, én ezt egy álomban kaptam meg, hogy egy Ultima Sacra nevű formáció lesz az, amivel én megfogom élni azt a fajta sikert, amit én szeretnék. Ez egy végső szentséget, végső áldást jelent. Én alapvetően spirituális beállítottságú ember vagyok és nekem nagyon fontos az, hogy az emberek megkapják azt a végső áldást, ami után eltudják engedni azokat a negatív gondolataikat, félelmeiket, amik kínozzák, bilincsbe kötik őket, azokat a mérgező önképeket, amiket belekódoltak a fejükbe akár a szüleik, tanáraik, testvéreik, vagy maga a társadalom. Mindenkiben lehet hibát találni, de ugyanakkor mindenkiben lehet pozitívumot is.

 

(B.V.B.): Hogyan emlékeztek vissza a barcasági turnékra?

(Sz.R.): Az első és a második turnéra is nagyon jó szívvel emlékszünk vissza. Érdekes maga az Ultima Sacra formáció abból a szempontból, hogy mi zenei alapokra dolgozunk, tehát nem élő zenekar kíséri a társulatot. Azáltal, hogy elkészített zenei alapokkal működik, ad egy kicsi színházi jelleget a történetnek, ugyanakkor én élő hangszereken is játszom az előadásban. Általában én szoktam a dalok zenei alapját feljátszani, tehát minden dobot, gitárt, basszusgitárt, billentyűket, népi hangszereket; a dalok szövegét általában én írom kisebb kivételekkel. A verseket pedig Csabi írja és szavalja el, a felvételek mindig nála készülnek. Ezt azért kell az elején már leszögezni, mert Csabi és én is megpróbáltunk itt a magyar zenészszakmán belül elérni bizonyos dolgokat, próbáltunk komolyabb munkákat megkapni, zenekarokba bekerülni vagy, hogy a stúdiófelvételeiket elkészítsük, tehát mindenki a saját berkein és a saját munkáján belül, Csabi, mint hangmérnök, én, mint zenész vagy dalszerző. Igazából tud rólunk a szakma, csak nem akarnak számontartani, ezért úgy döntöttünk, hogy a saját utunkat kezdjük járni. Ezzel nem is lett volna baj, csak nagyon nehéz, főleg így 40-es korosztályként olyan társakra találni, akik ugyanezzel a fanatizmussal csinálják, mint mi.  Az Ultima Sacra társulatot amikor megalakítottuk és jött ez a turné Attila révén, ennek mi nagyon örültünk, de igazából nem volt még bemutatva az együttes Magyarországon. Tehát magának a társulatnak is és a Hazám felől – Hazám felé előadásnak is gyakorlatilag ott volt Erdélyben, Sepsikőröspatakon a bemutatója. Úgyhogy nekünk Erdély ezért is fontos.

 

(M.R.Cs.): Maga az előadás valós történet alapján született meg, a nagyszüleim megismerkedése, Nagymamám Magyarországra menekülése az utolsó vonattal, valamint Nagypapa háborús emlékei, amiket ugyan nem közvetlenül tőle hallottam, egészen fiatal koromtól foglalkoztatott. Egy villanás volt egy szerda este, és teljes egészében kiviláglott az addig csak faricskált történet. Köszönettel tartozom Timinek és Ricsosznak, hogy felvállalták a történetünket, segítettek elmesélni nekem. A nyáron másodszor jártam életemben Erdélyben. Hihetetlen volt megtapasztalni azt, hogy templomokban úgy szerették az előadásunkat, mint egy igazi koncerten. Éreztem, hogy hatalmas energiák szabadulnak fel a közönségből és belőlünk is, az a szeretet, ahogy fogadtak bennünket, sokszor könnyeket csalt a szemembe. Ez az összetartozás úgy gondolom, hogy az őszinteségből született meg. Ott akartunk lenni, nem ítéletet mondó, de markáns megemlékezést szerettünk volna tartani azok emlékére, akik kitartása és életakarásának köszönhetően itt lehetünk, magyarként élhetünk.

 

(B.V.B.): A Brassói fellépéseteken én is ott ültem, meghatódva hallgattam az előadást, olykor körül is néztem és azt láttam, hogy a többieket is hasonló érzések lengték körül, teljes egészében átéreztek titeket. Mit gondoltok, miből fakadhat ez a különös összhang, a kölcsönös lelkesedés, amit az erdélyi, barcasági közönséggel kialakítottatok?

 

(Sz.R.): Mivel Csabi és én, akik ugye alkotói vagyunk az előadásnak, nemcsak a szereplői és nemcsak a színpadon, hanem a háttérben is alkotók vagyunk. Tehát a verseket, a dalszövegeket, a zenéket mi írtuk, ezért mi egy kicsit jobban áttudjuk érezni, azt a kirekesztettséget, amit egy határon túli magyar ember érezhet és egy zenésznek, dalszerzőnek a legfontosabb feladata, hogy gyógyítson, tanítson és szórakoztasson. Ez az előadás megpróbálja a maga módján mind a három feladatot magába foglalni, de leginkább egy gyógyító munka az, amit mi csinálunk. Van egy dalom – ez nincs benne az előadásban –, aminek az a címe, hogy Nem vagy egyedül és abban bizonyos élethelyzeteket sorolok fel és minden versszaknak a végén az van, hogy nekem a számodra akkor is lesz egy dalom… Aki ezt nem hajlandó így érezni, az nem képes az együttérzésre és én bátran kimondom, hogy az méltatlan arra, hogy ezt a feladatot megkapja és méltatlan arra, hogy a közönség elé kerüljön. Én úgy gondolom, hogy pontosan azért, mert mi is valamilyen módon átéltünk bizonyos fajta mellőzöttséget, megkérdőjelezést folyamatosan azért, mert nem látunk és sok esetben az emberek többsége nem képes azt elképzelni, hogy ezt, hogy lehet vakon megcsinálni, hiszen a legtöbb embernek a vizualitás a legfontosabb eszköze a túlélésre, hogy megélje ezt a világot. A legtöbb információt az emberek többsége vizuális módon szerzi, ezért el se tudják képzelni, hogy enélkül is lehet élni és nem mernek belegondolni abba, hogy így is lehet. Ezért inkább kerülik az ezzel való szembesülést. Nálatok pedig a kulturális megmaradásnak egy fontos része, ez a ti kulturális túlélésetekhez kell az, hogy azt a tüzet, a lángot valahogy megpróbáljuk ébren tartani közösen veletek együtt, amit úgy hívnak, hogy magyarság, hogy nemzeti öntudat, magyar kultúra. Talán Erdélyben ezt jobban megértik, mint itt Magyarországon, szerintem ezért.

 

(Szőke Tímea): Nagyon örülök, hogy átjött a hangulat, az üzenet, az igazság az, hogy akkora energia árad ilyenkor a közönségből, amin én is meg szoktam hatódni az előadás közben. Hogy az erdélyi közönséggel? Ez egy érdekes kapcsolat már az első, sepsikőröspataki fellépésünktől kezdve, amit csak a nyitottsággal, a magyarság szeretetével tudok magyarázni. Nagyon jó érzés!

 

(B.V.B.): Volt egy közös csapatmunka is a háttérvetítéssel kapcsolatban, ahogy Attila is mondta, mindenki egy kicsit hozzá tehetett az előadásotokhoz. Milyen volt együtt dolgozni a többiekkel?

 

(Sz.R.): Abból a szempontból ez egy rendkívül érdekes dolog volt, mert mi nem vagyunk hozzászokva, hogy vadidegen emberek ennyire higgyenek bennünk. Ez itt Magyarországon nem divat, itt ilyen nincs. Itt sajnos sokkal inkább egy érdek vezérelt társadalom működik. Nekünk Erdélyben egyáltalán nem volt probléma, hogyan fogja Csabi megoldani a hangosítást, hogy oldja meg, hogy jól szólaljon meg a történet, hogy ki mennyit fog kapni, hogy stb. mindenki belerakta a magáét, úgy ahogy te, vagy az Edy, a többiek. Mi ehhez nagyon nem vagyunk hozzászokva, nagyon nehezen hisszük el, hogy ilyen csoda megtörténhetett. Nekem egy fantasztikus élmény volt és tanulás, hogy igen vannak és történhetnek még csodák a legváratlanabb módon. Ha az ember mindig csak a negatívumokra figyel és nem veszi észre azt a jót, ami körülötte van, nem veszi észre a segítő kezet, nem képes meghallani a belső hangját, akkor egyedül fog maradni. Én ezért nagyon sokat dolgoztam magamon és dolgozom a mai napig, hogy képes legyek hálát adni azért, ami van és észrevenni a jót is, valamint az embereket, akik hisznek bennem.

 

(M.R.Cs.): Az első benyomást követően nem lehetett lejjebb adni a színvonalat, mi is, és Attila is gondolkodtunk azon, hogyan lehetne színesebbé, látványosabbá tenni ezt a kifejezetten auditív előadást. A vetítéssel picit a szavalataim szabályok közé terelődtek, viszont a háttérzene és a képek úgy gondolom, keretet adnak, miután hozzászoktam, biztonságos támaszt is jelentenek.

 

(Sz.T.): Én nagyon örültem neki, hogy részt vehettünk egy ilyen kezdeményezésben, és nagyon köszönöm mindenkinek, aki segített benne, akár a háttérvetítésben, ami hatalmas munka volt, akár a turné fizikai lemenedzselésében, ami szintén. Ez utóbbiban óriási köszönet Kökösi Hajninak és Kökösi Attilának, akik nélkül mindez nem jöhetett volna létre. A háttérvetítés elkészítésében is óriási köszönet mindenkinek, aki hozzájárult és időt, munkát fektetett bele! Köszönjük szépen!

 

(B.V.B.): A későbbiekre nézve, továbbra is tervben van a Vándorszínházzal való közös együttműködés?

 

(Sz.R.): Úgy gondolom, hogy igen. Csabi szokta azt mondani, hogy ő azokat az embereket szereti maga mellett tudni, akik egy ház építésénél is ott vannak, nem csak akkor, amikor elkészült. Ti ott voltatok az építkezésnél is és ezért megérdemlitek, hogyha ebből valami hosszabb távú dolog lesz a gyümölcsöt együtt arassuk le.

 

(M.R.Cs.): Az együttműködésünk folytatódni fog, hiszen márciusra egy új előadással készülünk Erdélybe, de ezt már kifejezetten úgy szerkesztjük meg, hogy számíthatunk az Összetartozás Színházára, a Brassói Vándorszínházra.