Katonadal
Kiszáradt rózsa a tavon ,
Vér folyik le az avaron .
Búba hajtom fájo fejemet ,
Vasmadár füttyent éneket.
Vér folyik le az avaron .
Búba hajtom fájo fejemet ,
Vasmadár füttyent éneket.
Diadalmas himnusz zeng ,
Lánctalp a kárpáti bérceken,
Csontorgonát fúj a szél ,
Dala szomorú annak aki él.
Gránát repesz hull csokrozslag,
Vörös tájképet fest a hóra .
Donkanyar ,fejeken a szallag,
Eljött hát a legsötétebb óra .
Síkítva szökik az ólom ,
Szerelmeket olt ki siettében .
Egy pillanat,nincsen fájdalom,
S kialudt a tüz a szememben.
Alkonyat
Sáppadó naplemente volt ,
A sáros utca fénybe mártózott,
Ablakom színekre bontott ,
Egy utolsó fénycsíkot,s megholt.
A sáros utca fénybe mártózott,
Ablakom színekre bontott ,
Egy utolsó fénycsíkot,s megholt.
A fák dermedten haptákba álltak,
Mintha őriznék e másvilági csodát.
Az élet utolsó vigaszát , vártak,
Mint ahogy én várom a csókját.
Sötét lett,az égen kacagott a fagy,
A házban rózsaíllat színezte illat,
S egy ábrándozó ifjú éneket hallat,
Talán egy szerelmi vallomás az.
Arca még fiatal,szíve frissen szeret,
Verset karcol , a gyertyaláng felett.
Szerelmét keresztrímbe írja le a lapra,
Belepirúl a sorokba az Istenadta .
Merj élni
Merj élni ,lobogjon szívedben a tűz ,
Ereidben legyen erő akár ki is űz .
Légy bátor ,ne hátráltasson gondolat,
Hisz a sírban nem halják majd hangodat.
Ne halassz el semmit a holnapra ,
Mert nem tudhatod mikor koppan az óra.
Ereidben legyen erő akár ki is űz .
Légy bátor ,ne hátráltasson gondolat,
Hisz a sírban nem halják majd hangodat.
Ne halassz el semmit a holnapra ,
Mert nem tudhatod mikor koppan az óra.
Merj szeretni ,szíved vezessen utadon
Fogd meg kezéd a nehéz napokon .
Csókóld bátran azt akit te szeretsz ,
Becsüld szemét ami érted könnyes .
Ne bántsd soha ,még szavakkal sem ,
Mert ő az aki neked ad majd gyereket .
Merj élni ,ne add életed a pokólra ,
Mert a koporsót túl sok szög tartja .
Csodáld az eget ,a napot s a holdat ,
Szeresd szerelmed míg szived bírja.
Bocsáss meg a bűnösöknek mindenkor ,
Éljed az életet ,így érhetsz öregkort.
Ilem
Távol a Hold ,de fénye mégis
Megvilágítja szívem. Az ég is
Gyöngyként őrzi játékát ,
Ő vígasztalja az arcomat .
Minden éjjel csak ő ,Ilem ,
Vigyázza sötetben álmomat.
Megvilágítja szívem. Az ég is
Gyöngyként őrzi játékát ,
Ő vígasztalja az arcomat .
Minden éjjel csak ő ,Ilem ,
Vigyázza sötetben álmomat.
Távol a nap ,mégis érzem őt ,
A melegét ,szívemben az erőt .
Látom az égen a szálló madarat
Érzem a szobában az illatodat ,
Hiányodba roskad bele szívem ,
Se nap se hold nem helyetesíthet.
Közel az óra ,közel a pillanat ,
Mikor újból csókkal erintem arcodat .
Elvonúlnak az égről a csillagok ,
Így váltják egymást éjjelek és nappalok.
A nap a hold a csillagok,mind kialudtatok
De te,Ilem,ragyogó szemedbe kimulhatok
Lidérc nyomás
Magányos villanyoszlop ,
Sárga fénye a sötétből ellop.
Egy szomorkás kacsintást.
Talán sír, vagy már megkopott?
Színe fekete úgy megváltozott.
Sárga fénye a sötétből ellop.
Egy szomorkás kacsintást.
Talán sír, vagy már megkopott?
Színe fekete úgy megváltozott.
Gyöngyözző zafír ablakok ,
Ti sem úgy sziporkáztok ,
Mint máskor , talán fáj a repedés?
Kikopott belőletek a simaság?
Mondjátok el , hiányzik az ölelés?
Poros zongora hangja kel ,
Alszik vele a csönd ,halált ünnepel.
Táncba keveredik egy emlék ,
Padlón kopog a szó , énekel ,
S a Hold ,őt soha nem feledik el .
KÖVESS MINKET!