Végyet percei

Az emberek vajon másképp viselkednének,
Ha tudnák, hogy azok az utolsó percek?

Vajon ők előttük is lepörögnek emlékek,
Melyeket közösen éltek oly sok éve meg?

Sírni fognak, ha eljön a keserves vég?
Vajon szívből fognak emlékezni még?

Vagy elfelejtenek mindent mi rég,
Oly sokat jelentett s most itt a vég.

Fájni fog nekik a hiány amit ez a helyzet kínál?
Sirhantoknál gyászbeszéd közbe valaki felkiált.

Sír mert oly nehéz, tépi mindenki szívét
S tudom, hogy nem könnyű, de ne hagyd elveszni a reményt!

Kávés reggel

Minden reggel rám csöppen…
Mosolyog olyan egzszerűen,
Mintha nem érezne különösen,
Csak néz rám közömbösen.

Nem érzi amit én erzek.
Nem érzem, hogy valamit is érek,
Ha nem vele kezdődnek a reggelek.
Licseg locsog a csészéknek.

Kellemes, még is kesernyés,
Csurran cseppen oly mesés.
Sötét tekintete fenyegetés.
Egy pillanat nagyon kevés.

Beszélsz, fecsegsz hanyagon,
Rápillantasz, bámulod folyton.
Vigyáz, az érzés nehogy megfolytson,
Az édes mosoly meg elhagyjon.

Bimbozó természet

A nap is derűsebben süt,
Az idő is megenyhült.
Virágok, bimbozó boldogságunk
Nyisd ki szemed hadd lássunk.

A fák ágai rügyeznek,
Friss illatok keringenek.
Az égen madarak repülnek
Szabadok és mindent éreznek.

Mind együtt táncolnak,
A gyerekek is dalolnak.
Kis apróságai boldogságnak
Ragyognak, ha meglátnak.

Az álom néha valóságos
Sok minden kell a boldogsághoz.
Képzelt mámor világok,
Nap minden órájában rátok vágyom.

Angyalbőrben

Barát ki a bajban melletted áll
Nem csak önkényesen rinyál.
Kinek a világ saját maga,
Ne várja el, hogy segitsenek rajta.

Hátba szúr az nem kérdés.
Néha még meg is forgassa a kést.
Fáj az igazán, bánt is nagyon,
Az ilyen embert érdekli a vagyon.

Bízol bizalommal, bizakodsz,
Hogy biztos csak balgaság
Valami irtózatos butaság…
Magadban, magaddal tanakodsz.

Jó döntés nincs, ne aggódj.
Sose kérd hogy maradjon.
Kínoz, nem kímél majd,
De te tanulj a hibádon.

Igaz barát kinek szíve tiszta,
Ez angyali kilétének titka.
Megvéd, megóv, megbecsül
Megért, megment, nem vagy egyedül.

Érzésekre zárt ajtó

Összetört szívvel
Írom e sorokat
Zavarodott lélekkel
Teli a sok gondolat.

Bizonytalan reszketés
Kezemben feszül s kés.
Szívem dobogása elhalkul,
A szemem világa elfakul.

Félve nézem az eget én,
Mintha sose láttam volna még.
Retegek, hogy rám szakad,
De az érzés megmarad.

Visszatérő fájdalmas emlékek,
Szörnyen tépik árva lelekemet.
Könnyes szemmel hajtom le fejemet,
Ne lássák könnyfacsarta szememet.

Őrülten fáj minden…
A fejemben csend nincsen.
Elveszitek mi mindent,
Az érzések nagy kincsek.

Kisirt szemekkel nézek utána,
Ő már a múlt és még is futnék utána.
Érzem utam nem állná senki,
Érzem többé nem szeretek úgy senkit…